A világ háborúban áll a Coviddal, a koronavírus okozta járványos betegséggel, ezért hadigazdálkodások idejének a logikájára és gyorsaságára van szükségünk – szögezte le António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn Genfben az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) tartozó tagállamok éves értekezletének a megnyitóján. Guterres arról is beszélt, hogy a vírus miatt közel ötszázmillió munkahely szűnt meg a világon.
Guterres – aki szerint a tavaly év elején kezdődött pandémia „szenvedéscunamit” zúdított a világra – azt mondta, hogy a vírus miatt közel 500 millió munkahely szűnt meg.
A főtitkár nemzetközi összefogást sürgetett, hangsúlyozva, hogy ennek híján a vírus a szegényebb, elegendő oltóanyaggal nem rendelkező országokban tovább mutálódik, ez pedig több százezer ember halála mellett lassítja a világgazdaság újjáéledését is.
A méltányos vakcinaelosztással kapcsolatban bejelentette, hogy a hét végén egyeztetni fog a gazdaságilag legfejlettebb húsz ország (G20) vezetőjével egy munkacsoport megalakításáról, amelynek célja az oltóanyaggyártás kapacitásának a megduplázása lesz. Hozzátette, az egyeztetésen fel fogja vetni a technológiával és a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos rugalmasságot is. Leszögezte, hogy ennek érdekében az egész világszervezetet kész mozgósítani.
A megnyitón felszólalt a WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz is, aki szintén a méltányosabb vakcinaelosztásért szállt síkra, s felszólította az oltóanyaggal rendelkező országokat, adományozzanak vakcinadózisokat az oltások méltányos elosztására létrehozott Covax programnak. A főigazgató hozzátette: minden ország lakosságának legalább 10 százalékát be szeretnék oltani a koronavírus ellen szeptemberig, 30 százalékát pedig az év végéig.
A főigazgató kitért az egészségügyi dolgozók helyzetére is, akik közül szerinte legalább 115 ezren estek a vírus áldozatául.
Figyelmeztetett arra is, hogy ha a járvány terjedése nem lassul, három hét múlva már annyi igazolt halálos áldozata lesz a Covid-19-nek idén, mint a tavalyi év során összesen. Hozzátette, hogy a 2021-ben mostanáig regisztrált fertőzöttek száma máris meghaladta a 2020-ban igazolt összes esetet. „Egyetlen ország sem mondhatja el magáról, hogy biztonságban van” – szögezte le.
Korlátozta április 20-24. között a repülést Oroszország a Krím és a Fekete-tenger egy része fölött – derült ki a nemzetközi légügyi értesítési rendszeren (NOTAM) kedden megjelent értesítésből.
A dokumentum szerint „a területet átmenetileg veszélyesnek nyilvánították a légi járművek repülése szempontjából”. A megadott koordináták értelmében a repülési korlátozások övezetébe a Krím déli része feletti légtér (Szevasztopoltól Feodoszijáig), a félsziget déli partvidéke menti felségvizek, valamint a Fekete-tenger nemzetközi vizeinek egy része tartozik, 19 ezer méteres magasságig.
Oroszország korábban azt jelentette be, hogy a felségvizein április 24-től október 31-ig a Fekete-tenger több részén felfüggeszti a külföldi hadihajók és más állami hajók áthaladásának jogát. Az orosz védelmi tárca hajózási és oceanográfiai főosztályának április 14-én kiadott közleménye szerint a tilalom a Krím déli partjai mentén (Szevasztopoltól Gurzufig), a Kercsi-félsziget partjainál (az Opuk természetvédelmi terület közelében) és a Krímtől nyugatra fekvő tengeri területre vonatkozik.
Az ukrán külügyminisztérium április 15-én tiltakozott a Fekete-tenger vizeinek a Kercsi-szoros irányába való lezárása ellen, és követelte a döntés visszavonását.
Szergej Sojgu védelmi miniszter április 13-án jelentette be, hogy Oroszország „a NATO fenyegetéseire válaszul” két hadsereget és három légideszantos alakulatot vezényelt át a nyugati határaihoz egy hadgyakorlat keretében.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Korlátozta április 20-24. között a repülést Oroszország a Krím és a Fekete-tenger egy része fölött - derült ki a nemzetközi légügyi értesítési rendszeren (NOTAM) kedden megjelent értesítésből.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1618942500
[modified] => 1618934180
)
[title] => Moszkva korlátozta a repülést a Krím és a Fekete-tenger egy része fölött
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=22099&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 22099
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 22100
[image] => Array
(
[id] => 22100
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/vadaszgepek.jpg
[original_lng] => 293879
[original_w] => 1120
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/vadaszgepek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/vadaszgepek-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/vadaszgepek-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/vadaszgepek-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/vadaszgepek.jpg
[width] => 1120
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/vadaszgepek.jpg
[width] => 1120
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/vadaszgepek.jpg
[width] => 1120
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1618923382:10
[_thumbnail_id] => 22100
[_edit_last] => 10
[views_count] => 4272
[_oembed_60ac81a57befb6639c327195a12a2f29] =>
На засіданні Ради міністрів закордонних справ ЄС поінформував колег про небезпечний курс РФ на загострення. Я запропонував покроковий план дій задля стримування подальшої ескалації РФ. Основний елемент: підготовка нового пакету секторальних санкцій. Персональних вже недостатньо. pic.twitter.com/M94Jy6oeBk
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24mediapic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
"Russia is not going to use nukes," the Kremlin's Ambassador to the UK Andrey Kelin tells me in an exclusive interview, on a day when Russia is conducting military nuclear training drills. Airs tonight at 7p CET on @cnni and later on @pbspic.twitter.com/RDeSTOI3fQ
Russian officials are not invited to #MSC2023. We will not give them a platform for their propaganda. We want to discuss Russia's future with Russian opposition leaders and exiled people - THEIR voices need to be heard and amplified.
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
A karantén-korlátozások szigorítása elleni békés tiltakozásra szólította fel Ruszlan Marcinkiv, Ivano-Frankivszk polgármestere a lakosságot, mert szerinte a központi hatalom indokolatlanul, szubjektív döntés alapján sorolta be a várost a vörös zónába – adta hírül szombaton az rbc.ua hírportál az elöljáró videoüzenetére hivatkozva.
Marcinkiv a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében arra hívta fel Ivano-Frakivszk lakóit, hogy kezdjen békés tiltakozásba a Technogén-Környezetbiztonsági és Rendkívüli Helyzetek Állami Bizottságának döntése ellen, amellyel a vörös karantén-zónába sorolta be a várost. „Az állami szinten megállapított kritériumok szubjektívek. Nyugat-Ukrajna politikai zsarolásáról van szó” – mutatott rá.
A polgármester ugyanakkor kijelentette, hogy nem fogják mellőzni a központi hatalom rendelkezéseit. „Tiltakozásunk békés módszerekkel történő kifejezésére szólítok” – hangsúlyozta Ivano-Frankivszk első embere.
1/3 The Ministry of Foreign Affairs is concerned at last night’s parade, held in the heart of the city of Kiev, to mark the establishment of the SS “Galicia” Division. The SS Waffen units were involved in some of the worst crimes that took place during the Holocaust. pic.twitter.com/XLzCEjVb7k
“We will fight, we will die, we will get our rights” chanted a group of brave Afghan women during a protest against Taliban regime in Kabul.
Among other restrictions, Taliban have banned female education almost altogether & placed severe restrictions on female employment. pic.twitter.com/jtTN6cTM9s
#Afghanwomen took to the street in Kabul today afternoon and asked the world not to recognize the Taliban while they were violently dispersed. The protesters chanted “recognition of the Taliban is a disgrace to the world”, and “Afghan people are hostages of the Taliban”. pic.twitter.com/5dvmMiC2dB
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz
A Csernyivci Városi Tanács képviselői úgy döntöttek, engedélyezik a tömegközlekedés, a piacok, bevásárlóközpontok, mozik, sportkomplexumok, étkezdék, iskolák és óvodák működését annak ellenére, hogy a kormány vörös zónás városnak nyilvánította őket.
A korlátozások feloldásáról szóló rendeletet 31 képviselő támogatta. A felsorolt intézmények csakis a szigorú járványmegelőzési szabályok betartásával működhetnek. Az étkezdékben maximum 20 személy tartózkodhat, az oktatási intézmények az országos tisztifőorvos által meghatározott intézkedések betartásával dolgozhatnak. Mindemellett továbbra is zárva tartanak a szórakozóhelyek és tilos a 20 főnél több személyt számláló rendezvények szervezése zárt helyiségben. A városi tanács a helyi rendőrséget bízta meg a szabályok betartásának ellenőrzésével.
A képviselők továbbá kérelemmel fordultak az Infrastrukturális Minisztériumhoz azt illetően, hogy ne töröljék a hosszú távú vonatok csernyivci megállóit.
Kína írásos információt kért az országban tevékenykedő amerikai sajtó munkatársairól.
Kína úgy döntött, korlátozza az országban elérhető amerikai kiadványokat. A rendelet azt követően született, hogy az USA hasonlóképpen cselekedett a kínai médiatartalmakkal.
Az USA-beli sajtóorgánumoknak hét napon belül írásbeli információkat kell benyújtaniuk Kínának az ország területén dolgozó összes alkalmazottról, valamint az Associated Press, az United Press International, a CBS, továbbá a National Public Radio pénzügyeiről és egyéb tevékenységeiről.
A kínai parlament kedden megszavazta azt a hongkongi nemzetbiztonsági törvényt, amely ellen számos nagyhatalom is tiltakozott, és amely szakértők szerint gyakorlatilag megszünteti a városállam autonómiáját Kínával szemben.
A megszavazott nemzetbiztonsági törvény értelmében Kína többek között kínai bírókat küldhet a hongkongi bíróságokra, kínai erőszakszervezetek nyithatnak irodákat a városban, illetve saját maguk is beavatkozhatnak, ha úgy találják, hogy valaki megsértette a nemzetbiztonsági törvényt – amely előreláthatóan július 1-jén hatályba is lép. Ez azért lesz szimbolikus, mert éppen július 1-jén lesz 23 éve, hogy a Hongkong visszakerült Kínához.
Az akció azért is erősen aggályos, mert a terület 1997-ben úgy került vissza a brit gyarmati uralomból, hogy azért cserébe a kínaiaknak ötven évig tartaniuk kell az „egy ország, két rendszer” elvét, vagyis el kell ismerniük a városállam autonómiáját. Kína azzal védekezik, hogy a törvény csak a rendzavarók kis csoportja ellen irányul, és csak a szakadár törekvések, felforgató tevékenységek, külföldi beavatkozások és a terrorizmus miatt hozták meg a jogszabályt.
Tehát Kína bárkit letartóztathat Hongkongban, ha éppen úgy látja, hogy az illető elkövette az előbb felsorolt cselekmények valamelyikét.
A törvénytervezetet alig pár hongkongi törvényhozó látta az elfogadása előtt. Az új törvény értelmében akár életfogytiglant is kaphatnak a Kína szerint renitens elemek, és hatályon kívül helyeztek minden olyan hongkongi jogszabályt, amely ezzel ellentétes lenne.
Több nagyhatalom, de leginkább az Egyesült Államok egyre feszültebb kapcsolatot ápol Kínával a hasonló akciók miatt is. Mike Pompeo külügyminiszter nemrég az ujgur koncentrációs táborok bezárására szólította fel Kínát, és le is állították Hongkonggal a fegyverkereskedelmet. Emellett visszavontak minden különleges gazdasági és kereskedelmi előnyt is Hongkonggal. És itt még nincs vége, Pompeo ugyanis bejelentette, hogy vízumkorlátozásokat vezetnek be azokkal a kínai politikusokkal és tisztségviselőkkel szemben, akik részt vettek Hongkong függetlenségének lassú leépítésében.
Erre Kína annyival reagált, hogy szintén vízumkorlátozásokat léptettek életbe azokkal az amerikai tisztségviselőkkel szemben, akik „arcátlan magatartást tanúsítanak” bizonyos helyi ügyekkel kapcsolatban.
A cseh
államhatárokat egy évre be kell zárni, hogy elkerüljük a COVID-19 új hullámát. Ezt
Miloš Zeman cseh elnök mondta vasárnap, a Csasztota1 prágai rádióállomásnak
adott interjújában.
„Az
államhatárokat legalább egy évre be kell zárni, mert a külföldi utazások a
járvány új hullámához vezethetnek ” – mondta Zeman.
Ezzel egy időben
Tomáš Petříček cseh külügyminiszter azt mondta, hogy a kormány április 20-án fontolóra
veszi az államhatár megnyitását a cseh vállalkozók számára, azután pedig Szlovákiával
és Ausztriával szemben bevezetett, ki- és beutazást korlátozó intézkedések
feloldását.
Korábban a cseh
utazási irodák felszólították a hatóságokat, hogy engedjék meg a cseh lakosok Szlovákiába
és Horvátországba való utazását, mivel ebben a két országban alacsony volt a COVID-19
fertőzöttek száma. Szlovákia és Horvátország népszerű turisztikai célpont a
csehek körében.
A Csehország a
múlt hónapban tiltotta be az ország területére való ki- és beutazást. A tilalom
nem vonatkozik a kamionosokra, az orvosokra és a kivételt képező
munkavállalókra. Ezen kívül csak kivételes, indokolt esetekben lehet ki- és
beutazni az országba.
A cseh utazási
irodák szerint Horvátországon és Szlovákián kívül kedvező helyzet alakult ki
Bulgáriában is. Jan Papez, a Cseh Utazási Irodák Szövetségének alelnöke szerint
kétoldalú turisztikai csere-megállapodások köthetők Görögországgal, Thaifölddel,
Vietnammal és a Maldív-szigetekkel. A cseh utazási irodák, szállodák és más
turisztikai vállalkozások azt kérik a cseh kormánytól, hogy nevezze meg a
határok megnyitásának előzetes dátumát. A kormány szerint azonban, a
járvány folyamatának alakulása Csehországban és a szomszédos országokban még
mindig kiszámíthatatlan. „Ma még nem tudjuk, lesz-e második vagy harmadik
hullám. Ma nem tudunk semmit tervezni, de május végén bölcsebbek leszünk” –
mondta Adam Vojtěch cseh egészségügyi miniszter néhány nappal ezelőtt.
A miniszter
szerint a korlátlan utazások fogalma nem az idei nyári szezonra vonatkozik. A
kormány azonban nem zárja ki, hogy a csehek utazhatnak majd kedvező járványügyi
helyzetben lévő országokba. Április közepe óta az ország kormánya fokozatosan
enyhíti a COVID-19 világjárvány által bevezetett korlátozásokat. A tervek
szerint június 8-ig a legtöbb vállalkozás megkezdheti működését.
Csehországban
március 12-én vezették be a rendkívüli helyzetet, az országos karantén március
16-án került bevezetésre. A külföldiek az ország területére nem utazhatnak be.
Ezalatt az idő
alatt Csehországban 6 701 koronavírus-fertőzött személyt regisztráltak, a
halálos kimenetelű esetek száma 186, a gyógyultaké 1 298-an.
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU