Oroszország újabb csapatokat von Ukrajna határához, Harkivtól 90 kilométerre – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap a világ vezetőihez intézett videoüzenetében.
„Oroszország az egyetlen forrása az agressziónak, és folyamatosan igyekszik kiterjeszteni a háborút. Épp most védjük magunkat innen hatvan kilométerre egy újabb orosz offenzívakísérlettől. Oroszország támadóműveletekre készül és innen kilencven kilométerre újabb csapatok gyülekeznek határunknál. Aki mindezt megteszi, az nem akar békét” – jelentette ki Zelenszkij Harkiv városában felvett üzenetében. Kifejezte kétségét afelől, hogy Oroszország kész a párbeszédre a békéről. „Ukrajnának van a világon a legnagyobb tapasztalata arról, milyen megtévesztést alkalmaz Oroszország a tárgyalásokon. Oroszország megtévesztéssel fedezte a háború előkészítését is” – emlékeztetett az államfő.
Zelenszkij kijelentette: Oroszországot olyan emberek vezetik, akik normává akarják tenni az emberéletek, a városok és falvak elpusztítását, a népek megosztását és az államhatárok háború általi eltörlését. Nincs olyan nemzet, amelyik csak a saját erőfeszítéseivel tudna megállítani egy ilyen háborút. Szükségünk van a világ vezetőinek részvételére.
Az ukrán elnök felkérte Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy vegyenek részt a június 15-én kezdődő svájci békecsúcson. Egyúttal jelezte, hogy eddig már több mint 80 ország erősítette meg részvételét az értekezleten.
Zelenszkij emlékeztette a világ vezetőit arra, hogy Harkiv városában jelenleg is több mint egymillió ember él, és Oroszország harmadik éve napi szinten bombázza és lövi ezt a várost, főként Sz-300-as rakétákkal, amelyek amúgy légvédelmi eszközök, Moszkva viszont földi célpontok ellen, válogatás nélküli pusztításra használja őket.
Az államfő felmutatott egy megégett könyvet a napokban orosz rakétákkal romba döntött harkivi nyomdából, és kijelentette: „ezért van szükség globális erőfeszítésekre, egy békecsúcsra olyan vezetők részvételével, akiket Oroszország nem tud megtéveszteni. Egy csúcstalálkozóra, amely megmutatja, hogy a világon ki akarja valójában befejezni a háborút, és nem csak tűzszünetet hirdetni, amelyet minden bizonnyal megsértenek az orosz rakéták és tüzérség, ahogy ez már több tucatszor megtörtént”.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter vasárnap az X-en közzétett bejegyzésében a harkivi barkácsáruház elleni szombati orosz támadással kapcsolatosan hangsúlyozta, hogy az ukrán légvédelem megerősítése és az Oroszországi Föderáció katonai célpontjaira irányuló csapások engedélyezése a legjobb módja az orosz támadások megelőzésének. A miniszter szavai szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök „bármilyen hazugságot terjeszthet, de tettei magukért beszélnek”. „Ukrajna partnereinek két módjuk van az ilyen támadások megakadályozására. Az egyik, hogy több Patriot és egyéb légvédelmi rendszert biztosítanak Ukrajnának, a másik: Ukrajnának le kell lőnie az orosz harci repülőgépeket, mielőtt bombákat dobnak Harkivra és más városokra” – fogalmazott Kuleba.
Szerhij Borzov, a nyugat-ukrajnai Vinnicja megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy három ember megsérült a régióban az éjszakai orosz csapás következtében. A katasztrófavédelem arról tájékoztatott, hogy lakóházakat ért a támadás, és negyven embert evakuálni kellett.
Az ukrán légierő beszámolója szerint vasárnapra virradóra Oroszország 14 rakétával és több mint harminc drónnal támadta Ukrajnát, ebből 12 rakétát és 31 Sahid csapásmérő drónt sikerült a légvédelemnek megsemmisítenie.
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök május 24-én, pénteken Harkivban megbeszélést tartott a térségben kialakult operatív helyzetről – derül ki Ukrajna elnökének Facebook-bejegyzéséből.
„Ma Harkivban megbeszélést tartottam a régió operatív helyzetéről és a fűtési szezonra való felkészülésről” – közölte Volodimir Zelenszkij.
Megvitattuk a régió védelmét, különösen a vovcsanszki fronton, valamint a megrongálódott energetikai infrastruktúra helyreállítását. Különös figyelmet fordítunk a Harkivi terület ellenséges tűz alatt álló részeiről kitelepített emberek lakhatásának biztosítására – fogalmazott Ukrajna elnöke.
„Az egész Harkivi terület megérdemli támogatásunkat, hálánkat és tiszteletünket, ahogy minden ukrán közösség és minden ember, aki szembeszáll az ellenséggel, és mindent megtesz az életek megmentéséért” – tette hozzá az ukrán elnök.
Az orosz erők május 23-án mintegy 15 csapást mértek a harkivi terület polgári infrastruktúrájára S-300/S-400 rakétákkal. Az orosz rakéták egy nyomdát találtak el, a támadásban hét ember meghalt, további 21 pedig megsebesült.
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Dear @ZelenskyyUa, Europe will always stand by Ukraine in the pursuit of peace.⁰ You can count on our support at the negotiating table to achieve a just and lasting peace. ⁰Today, we also discussed the steps Ukraine is taking to earn its place in our family of nations. pic.twitter.com/T8jXnEMbqu
Volodimir Zelenszkij elnök pénteken Harkivba látogatott, ahol megbeszélést tartott a védelemről és a fűtési szezonra történő felkészülésről – számolt be az rbc.ua hírportál az Elnöki Hivatal Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint a megbeszélésen az államfő meghallgatta a Harkiv megye biztonságáról és védelméről szóló jelentéseket, különös tekintettel a vovcsanszki térség helyzetére. Fontos téma volt a fűtési szezonra való felkészülés és a megrongálódott energetikai infrastruktúra helyreállítása is. Külön kitértek a lakhatás biztosítására azon lakosok számára, akiket kitelepítettek Harkiv megye településeiről, ahol az ellenség támadása folytatódik.
„Az egész város, az egész harkivi régió megérdemli a támogatásunkat, hálánkat és tiszteletünket, csakúgy, mint minden ukrán közösség, minden emberünk, aki nem hódol be az ellenségnek, és mindent megtesz az élet mentéséért” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Oroszország nem tudja végrehajtani a feladatot, ami miatt az offenzívát indította Harkiv megyében – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a vasárnap esti videoüzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Ma is, mint minden nap, elsődleges figyelmünk a harcok minden területére – a teljes védelmi vonalra – irányul. A főparancsnok jelentett – Szirszkij tábornok közvetlenül a fronton van, közvetlenül a harci dandárjainknál. Ezekben a napokban – egész héten – erősebb pozícióink vannak a harkivi térségben.”
Az elnök hangsúlyozta, hogy jelenleg az ukrán erők hatékonyan pusztítják a megszállókat Donyeck irányában – elsősorban Csasziv Jar városban. „Valójában a megszállók nem teljesítik a feladatukat, hogy kimerítsék az erőinket és ezzel Ukrajnát gyengítsék egy széles fronton Harkivtól Donyeckig” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025
A május 19-i reggeli támadás következtében a Harkivi járásban legalább 6 ember meghalt, 16-an megsérültek, és 5 civil vesztette életét a harkovi régió Kupjani járásában a csapások következtében.
Volodimir Zelenszkij elnök kijelentette, hogy két Patriot légvédelmi rendszer szállítása Harkiv védelmére alapjaiban változtatná meg a város biztonsági helyzetét.
„A világ meg tudja állítani az orosz terrort – ehhez pedig le kell győzni a vezetők politikai akaratának hiányát. Két Patriot alapvetően megváltoztatja Harkiv helyzetét. A többi városunk légvédelmi rendszere és a frontvonalon lévő katonáink megfelelő támogatása biztosítja az orosz terror leverését” – reagált Zelenszkij a Harkiv és a térség elleni ellenséges támadásokra.