Az orosz megszállók 137 000 háborús bűncselekményt követtek el Ukrajnában, és ezek csak azok a bűntettek, amelyeket dokumentáltak – jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij elnök az Egységben az igazságért elnevezésű konferencián mondott beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij hangsúlyozta: „Jelenleg az igazság iránti vágy az, ami összeköt bennünket önökkel. Minket önökkel és mindenkivel, aki velünk dolgozik, hogy megvédje az emberek életét és hazánkat az orosz támadás. A mai napig legalább 137 000 okunk van arra, hogy folytassuk és véghez vigyük ezt a munkát. 137 000 háborús bűncselekmény. Oroszország a mai napig ennyit követett el.”
Az elnök jelezte, hogy ezek csak az ismert bűncselekmények. Szerinte több ítélet kellene. „Bűncselekmények a béke és az emberiesség ellen, az államunk, a népünk ellen, Ukrajna és az ukránok ellen. Ez pedig azt jelenti, hogy nem lenne szabad kevesebb ítéletet kiszabni” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üdvözölte kedden a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) döntését, amely elfogatóparancsot adott ki két magas rangú orosz katonai vezető ellen, és hozzátette, hogy nem kerülik el az igazságszolgáltatást.
AZ ICC, amely korábban már elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin (orosz elnök) és egy másik orosz vezető ellen 2023-ban, ezúttal Szergej Sojgu volt védelmi minisztert és Valerij Geraszimov vezérkari főnököt vette célba, akiket Ukrajnában elkövetett háborús bűnökkel és emberiesség elleni bűncselekménnyel vádol.
„Ez a döntés világosan rámutat, hogy elkerülhetetlen az ukránok ellen elkövetett orosz bűncselekmények miatt a bírósági fellépés” – írta Zelenszkij az X közösségi portálon. Hozzátette: türelmetlenül várja a többi elfogatóparancsot, hogy „megfosszák végre Oroszországot az őt évtizedeken át bűncselekményekre sarkalló büntethetetlenség érzésétől”.
Szergej Sojgut és Valerij Geraszimovot egyebek mellett az ukrán elektromos létesítmények elleni légitámadásokkal, valamint polgári személyek elleni támadásokkal és Ukrajnában elkövetett „embertelen cselekedetekkel” vádolják.
„Ezek a barbár rakéta- és dróntámadások továbbra is embereket ölnek meg, és Ukrajna-szerte károkat okoznak” – írta Zelenszkij. „Az ezeknek a támadásoknak a kitervelésében és végrehajtásában érintett valamennyi bűnözőnek tudnia kell, hogy megtörténik az igazságszolgáltatás”.
Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője a Telegramon úgy vélte, hogy Szergej Sojgu és Valerij Geraszimov „személyes felelősséget visel az Ukrajna elleni légicsapásokért”. „Nagyon fontos döntésről van szó. Mindenkit felelősségre vonnak a gaztettért, amelyet elkövetett” – írta Jermak.
Az ukrán főügyészség úgy véli: „fontos mérföldkőről van szó annak érdekében, hogy végül elszámoltassák az agresszort az általa elkövetett cselekedetekért”.
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üdvözölte kedden a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) döntését, amely elfogatóparancsot adott ki két magas rangú orosz katonai vezető ellen, és hozzátette, hogy nem kerülik el az igazságszolgáltatást.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1719418020
[modified] => 1719371635
)
[title] => Zelenszkij: az orosz felelősök nem kerülik el az igazságszolgáltatást
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=117266&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 117266
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 117267
[image] => Array
(
[id] => 117267
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-20.jpg
[original_lng] => 279465
[original_w] => 2560
[original_h] => 1438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-20-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-20-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-20-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-20-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-20-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-20-2048x1150.jpg
[width] => 2048
[height] => 1150
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-20.jpg
[width] => 2560
[height] => 1438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1719360835:12
[_thumbnail_id] => 117267
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2421
[translation_required_done] => 1
[_oembed_e1907d81ef815510beafbfbc7d083cad] =>
New Washington Post story highlights ISW research (🧵1/6):
"A new US policy allowing Ukraine to fire certain US weapons at Russian territory has led to a reduction in some Russian attacks but still restricts the range enough that it prevents Ukraine from hitting key airfields." pic.twitter.com/wkzKTecdkB
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) June 22, 2024
New Washington Post story highlights ISW research (🧵1/6):
"A new US policy allowing Ukraine to fire certain US weapons at Russian territory has led to a reduction in some Russian attacks but still restricts the range enough that it prevents Ukraine from hitting key airfields." pic.twitter.com/wkzKTecdkB
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) June 22, 2024
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
Egy sor háborús bűnnel vádolta meg mind Izraelt, mind a Hamászt az ENSZ – írja a BBC.
A jelentés a 2023 vége óta tartó időszakot öleli fel, és áldozatokkal való interjúkat, orvosi látleleteket és más hasonló információkat tartalmaz.
ENSZ vizsgálóbizottsága szerint a vizsgált időszakban mindkét fél támadta a polgári lakosságot, és szándékosan gyilkolt. A vizsgálatot lefolytató tisztviselők Izraelt emberiesség elleni bűncselekményekkel, népirtással, kínzással és palesztin férfiakat és fiúkat célzó „nemi üldözéssel” vádolja. Szerintük az, hogy Izraeli nehézfegyverzetet vetett be a lakott területeken, közvetlen támadás volt a civilekre nézve.
A jelentés szerint bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy a Hamász által foglyul ejtett izraeli nők rendszerszintű szexuális erőszak áldozatai voltak.
„A nőket és a nők testét győzelmi trófeaként használták a támadók”– írja a jelentés. Az izraeli erőket szintén szexuális erőszakkal vádolják, amiért „nyilvánosan vetkőztették le a palesztin közösség egyes tagjait, hogy megalázzák őket, és hangsúlyozzák a palesztinok alárendeltségét”.
Izrael nem volt hajlandó asszisztálni a vizsgálathoz, de elutasította a jelentésben foglaltakat, és azzal vádolta az ENSZ-t, hogy szűk látókörű politikai program vezérli őket. A Hamász még nem kommentálta a jelentést.
A jelentést jövő héten átadják az ENSZ emberi jogi bizottságának. A Hamász vezetői, és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen már több nemzetközi elfogatóparancs érvényben van.
Vlagyimir Putyin orosz elnök vallomása arról, hogy „terrorcselekményeket” szándékozik végrehajtani a világ más országai ellen, bizonyítékok lesznek a háborús bűnei miatti perében – jelentette ki Andrij Juszov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének szóvivője egy pénteki tévéműsorban.
A tisztségviselő arra reagált, hogy Putyin külföldi hírügynökségek vezetőivel szerdán Szentpéterváron tartott találkozóján kijelentette: a nyugati országok részvételével Oroszország ellen végrehajtott csapások az Oroszország elleni közvetlen háborút jelentik, amire Moszkva reagálni fog. Azt is mondta, hogy Oroszország eljuttathatja nagy hatótávolságú fegyvereit a világ régióiba, ahonnan az Ukrajnának fegyvert szállító országok „érzékeny” célpontjaira mérhet majd csapásokat.
„A terrorista állam és a Putyin-rezsim hisztérikus rohamában olyan dolgokat kezd nyilvánosan kimondani, amelyekről a Kreml irodáiban már régóta beszélnek, sőt már meg is tették, hiszen a világ különböző részeiben számos csapást és terrorcselekményt hajtottak végre orosz fegyverekkel, így pusztán ennek a gyakorlatnak a legalizálásáról van szó” – fejtette ki a szóvivő. Feltette a kérdést, vajon kinek készül Putyin orosz fegyvereket átadni? „Milyen rezsimekkel és milyen csoportokkal működik együtt a Kreml a világban? Valójában a legtöbb esetben el nem ismert struktúrákkal, terrorszervezetekkel vagy egyes, nem demokratikus katonai folyamatok eredményeként hatalomra került rezsimekkel” – jelentette ki a szóvivő. A katonai hírszerzés tisztje szerint ezért az orosz elnök kijelentései „további érvekké válnak a nemzetközi törvényszéken”.
Az ukrán katonai hírszerzés sajtóosztálya pénteken kiadott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz titkosszolgálatok újabb információs és pszichológiai műveletet készítenek elő, amelynek célja az ukrán katonai vezetés lejáratása, különös tekintettel a katonai hírszerzésre. „Az oroszok 15 millió dollárt különítettek el egy új, nagyszabású, Ukrajna elleni hadjárat megvalósítására. Az orosz szakszolgálatok tisztjeinek ügynökei már megkapták az utasításokat, hogy Ukrajna és a nyugati országok médiaterében szervezzék meg a vonatkozó anyagok fizetett gyártását és terjesztését. Számos cikkről és filmről beszélünk, amelyekben elsősorban az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségénél dolgozó alkalmazottak adatait tervezik nyilvánosságra hozni, főként azokét, akik részt vesznek a különleges egységek és az ukrán fegyveres erők harci tevékenységének koordinálásában” – fejtette ki a hírszerzés.
Az ukrán légierő arról tájékoztatott, hogy Oroszország péntekre virradó éjjel újabb kombinált csapást mért Ukrajna területére. Ennek nyomán nagy kiterjedésű tűz ütött ki egy Kijev környéki ipari vállalkozás területén. A légierő beszámolója szerint az orosz erők öt robotrepülőgéppel és 53 Sahid csapásmérő drónnal támadtak létfontosságú ukrajnai infrastrukturális létesítményeket. A légvédelemnek sikerült mind az öt robotrepülőgépet és 48 drónt megsemmisítenie.
Az ukrán vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta az 516 ezret.
Az ukrán erők csütörtökön megsemmisítettek egyebek mellett hat orosz harckocsit, 64 tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 40 drónt.
Szerhij Liszak, a keleti Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy napközben az orosz erők tüzet nyitottak a régióban lévő Nyikopol városra, aminek következtében egy 71 éves nő életét vesztette.
Az ENSZ genfi székhelyű emberi jogi hivatala közzétette, hogy a múlt hónapban meredeken emelkedett Ukrajnában a civil halálos áldozatok száma a harkivi régió lakott területeit érő orosz rakétacsapások és bombázások miatt. Egy hónap alatt 174-en vesztették életüket, ez pedig az elmúlt szűk egy év alatt a legmagasabb havi halálozási szám a polgári áldozatok tekintetében – emelte ki a hivatal. Hozzátette, hogy a civil halálos áldozatok száma májusban áprilishoz képest 31 százalékkal emelkedett, ami a legmagasabb havi arány tavaly június óta.
🇷🇺🇰🇵 On February 27, President of Russia Vladimir Putin met in the Kremlin with a member of the Politburo and Secretary of the Central Committee of the Workers’ Party of Korea Ri Hi-yong, who is in Moscow on a visit.https://t.co/trxKsnKNVMpic.twitter.com/c0mfOSr0kD
President Trump: "We get a lot of bullshit thrown at us by Putin, if you want to know the truth. He's very nice all the time, but it turns out to be meaningless." pic.twitter.com/VMnXSTuCiK
Már idén, az év végére létrejöhet egy különleges bíróság Vlagyimir Putyin orosz elnök – valamint más vezető orosz politikusok/katonák bűneinek vizsgálatára – mondta Didier Reynders uniós igazságügyi biztos.
Elmondása szerint „két lehetőséget mérlegelnek: egy többoldalú megállapodáson alapuló nemzetközi törvényszéket vagy egy egyszerűsített megoldást, amely Ukrajna és az Európa Tanács közötti kétoldalú megállapodáson alapul”. Emellett egy speciális transzfermechanizmust is létrehoznak, hogy az ukrán bíróságokról az ügyeket az új bírósághoz lehessen továbbítani. Hollandia szívesen vállalja, hogy az Ukrajna elleni agresszió bűntetteinek üldözésével foglalkozó nemzetközi központ (ICPA) mellett otthont adjon a bíróságnak is.
Ukrajnában eközben folytatódnak a polgári infrastruktúra elleni orosz csapások. Pénteken több rakéta csapódott be az ország délkeleti részén fekvő Zaporizzsja város lakónegyedeibe. A jelentések szerint legalább négy ember meghalt, 20-an megsérültek , köztük gyerekek – és a helyszínre érkező újságírók. Állítólag az orosz erők újra az „ismételt csapások” taktikáját alkalmazták. Ezt azt jelenti, hogy amikor egy rakétatámadás helyszínére megérkeznek a menőalakulatot, akkor az orosz hadsereg újra ugyanoda lő egy második rakétát, ezzel támadva a mentőegységeket és a médiát.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újra légvédelmi rendszereket kért a szövetségeseitől. Pénteken a Csernyihivi területre látogatott, hogy a szárazföldi védelmi rendszereket ellenőrizze. Egy várható újabb orosz tömeges offenzíva miatt Ukrajna megerősített vonalakat állít fel az orosz határ mentén.
President Trump: "We get a lot of bullshit thrown at us by Putin, if you want to know the truth. He's very nice all the time, but it turns out to be meaningless." pic.twitter.com/VMnXSTuCiK
🇷🇺🇨🇳 At the invitation of President of the People’s Republic of China Xi Jinping, President Vladimir Putin will pay an official visit to China on May 19-20
The AURUS vehicles of President Vladimir PUTIN’s motorcade have arrived in BEIJING.
Tomorrow marks a historic visit by the Russian president, during which XI JINPING and PUTIN are expected to adopt a joint declaration on building a multipolar world and a new type of… pic.twitter.com/kYDwD4thU5
❗️PUTIN'S STATE VISIT TO CHINA || Russian President Vladimir Putin arrived at Bejing's Great Hall of the People. Chinese President Xi Jinping congratulated "his great friend" on the new presidential term. Xi's first state visit of the new term was also to Moscow in March 2023. pic.twitter.com/myHBNCdHoy
— Bloomberg Whistleblower (@bloombergblower) May 16, 2024
Az izraeli miniszterelnököt háborús bűnök elkövetése miatt bíróság elé fogják állítani Izrael Gázai övezet ellen indított offenzívája miatt – jelentette ki hétfőn Recep Tayyip Erdogan török elnök.
„Netanjahu nem pusztán háborús bűnösként, hanem a gázai mészárosként kerül majd bíróság elé, úgy, ahogy egykor Slobodan Milosevic szerb elnök” – szögezte le Erdogan az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) isztambuli ülésén, hozzátéve: „Gáza palesztin föld és mindig a palesztinoké marad”.
Az államfő ugyanakkor megismételte bírálatát a nyugati országokkal szemben is, melyek szerinte vakok és süketek és feltétel nélküli támogatást nyújtottak Izraelnek abban, hogy még több gyereket ölhessen meg, valamint aláhúzta, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni Izrael nukleáris fegyvereit sem. Izrael hivatalosan sosem ismerte el, hogy rendelkezik atomfegyverrel.
Bírálta emellett az ENSZ-t is, azt vetve a világszervezet szemére, hogy elbukott és immár nem képes békét és reményt adni az embereknek.
Ennek ellenére méltatta António Guterres ENSZ-főtitkár erőfeszítéseit, úgy vélte, hogy a főtitkár elképzeléseit a Biztonsági Tanács (BT) tagjai nem veszik figyelembe. Megismételte a BT reformjára vonatkozó terveit is, kiemelve, hogy a szervezet öt állandó tagja – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, az Egyesült Királyság és Franciaország – nem jelentik az egész világot.
Erdogan a gázai háború októberi kitörése óta többször terrorista államnak nevezte Izraelt, mely szerinte háborús bűncselekményeket követ el a Gázai övezetben, és azt hangoztatta, hogy nem tartja terrorszervezetnek az övezetet irányító Hamászt.
Lettország képviselője, Katrina Kaktina az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet észak-macedóniai konferenciáján az emberi jogok megsértésével és háborús bűncselekmények elkövetésével vádolta Oroszországot – írja a The Guardian.
Kaktina pénteken az alábbiakat mondta: Oroszország az, amely provokálatlan és törvénytelen háborút folytat Ukrajna ellen, és Oroszország az, amely akadályozza az EBESZ napirendjét. Oroszország folytatja az emberi jogok megsértését: civilek, köztük gyermekek szándékos megölését, erőszakos deportálásokat, kínzási taktikákat és szexuális erőszakot. Ezek háborús bűncselekmények, amelyeket Oroszország követ el Ukrajnában.
Another set of brutal Russian air strikes against Kyiv this morning, innocent civilians again being victims of the Russian terrorism. Ukrainian air defense works well but Ukraine must get more help. New Year’s celebrations are over and the West must get serious and act now
Háborús bűnök elkövetésével vádolta Izraelt pénteken az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala (OHCHR) a Gázai övezet lezárása és ostroma miatt.
„A kollektív büntetés háborús bűn” – jelentette ki pénteken Ravina Shamdasani, a főbiztos szóvivője, az övezet lakosságát ért izraeli megtorlás azonnali beszüntetését követelve.
Az OHCHR egyúttal a Hamászt is háborús bűnök és kegyetlenségek elkövetésével, ezen belül civilek túszul ejtésével vádolta az október 7-i gyilkos terrortámadás során, és felszólította a palesztin fegyveres csoportokat az Izrael elleni „válogatás nélküli” támadások megszüntetésére.
A szóvivő hangsúlyozta: a Gázai övezetbe „zárt”, kollektív büntetéssel sújtott 2,2 millió ember számára humanitárius katasztrófahelyzet alakult ki. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken közölte, hogy tudomásuk szerint ezer azonosítatlan holttest még mindig a romok alatt van az övezet területén.
Richard Peeperkorn, a WHO területi képviselője ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az azonosítatlan holttestek nem számítanak bele a hivatalos halálozási számba.
A pénteki nap folyamán egy orvosi csapat és 10, segélyszállítmánnyal megrakott teherautó lépett be a Gázai övezetbe az egyiptomi Rafah határátkelőhelyen keresztül – közölte a Reuters hírügynökség egy palesztin határőr információira hivatkozva.
A tiszt elmondása szerint a 10 külföldi orvosból álló delegáció, továbbá vizet, élelmiszert és gyógyszereket szállító 10 teherautó jutott be a Gázai övezetbe, 84-re növelve a háború kezdete óta átlépő segélyszállító teherautók számát.
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrrpic.twitter.com/HbrvawXxr8
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
Az ENSZ Ukrajnával foglalkozó vizsgálóbizottsága további bizonyítékokat talált arra vonatkozóan, hogy az orosz erők „válogatás nélküli támadásokat” és háborús bűncselekményeket követtek el Ukrajnában, beleértve a nemi erőszakot és a gyermekek Oroszországba való deportálását, és ezzel megsértették a nemzetközi emberi jogokat – közölték pénteken.
A jelentés szerint a Bizottság a közelmúltban olyan támadásokat dokumentált, amelyek polgári objektumokat, például lakóépületeket, egy vasútállomást, üzleteket és egy polgári használatú raktárat érintettek, és amelyek számos áldozatot követeltek többek között Umanban és Herszonban. Oroszország határozottan tagadta, hogy civileket vett volna célba Ukrajnában.
A közlemény szerint erőszakkal vagy pszichológiai kényszer alkalmazásával elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatos bizonyítékokat is találtak. „Az esetek többsége azután történt, hogy az elkövetők betörtek az áldozatok otthonába” – áll a jelentésben.
Az áldozatok arról számoltak be, hogy a fegyveres elkövetők azzal fenyegették meg őket, hogy megölik őket, vagy más súlyos sérülést okoznak az áldozatoknak vagy hozzátartozóiknak.
A bizottság hozzátette, hogy dokumentálta 31 gyermek tavaly májusban Ukrajnából Oroszországba történő átszállítását is, és „arra a következtetésre jutott, hogy ez jogellenes deportálás és háborús bűncselekmény volt”.
Az ENSZ bizottság egyúttal három olyan esetet is talált, amikor az ukrán hatóságok megsértették az orosz hatóságokkal való együttműködéssel vádolt személyek emberi jogait – írja a Reuters.
[type] => post
[excerpt] => Az ENSZ Ukrajnával foglalkozó vizsgálóbizottsága további bizonyítékokat talált arra vonatkozóan, hogy az orosz erők „válogatás nélküli támadásokat” és háborús bűncselekményeket követtek el Ukrajnában, beleértve a nemi erőszakot és a gyermekek Oros...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1697885783
[modified] => 1697885784
)
[title] => Az ENSZ új bizonyítékokat talált arra, hogy az oroszok háborús bűncselekményeket követtek el Ukrajnában
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=93153&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 93153
[uk] => 93125
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 93126
[image] => Array
(
[id] => 93126
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e0c3790d15086809fdc870a3dfeeb0fe.webp
[original_lng] => 48114
[original_w] => 900
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e0c3790d15086809fdc870a3dfeeb0fe-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e0c3790d15086809fdc870a3dfeeb0fe-300x150.webp
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e0c3790d15086809fdc870a3dfeeb0fe-768x384.webp
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e0c3790d15086809fdc870a3dfeeb0fe.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e0c3790d15086809fdc870a3dfeeb0fe.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e0c3790d15086809fdc870a3dfeeb0fe.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e0c3790d15086809fdc870a3dfeeb0fe.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1697875371:4
[views_count] => 4048
[_thumbnail_id] => 93126
[_edit_last] => 4
[_algolia_sync] => 831667581002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 33
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 291232
[1] => 6531
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ENSZ Ukrajnával foglalkozó vizsgálóbizottság
[1] => háborús bűnök
)
)
[9] => Array
(
[id] => 91917
[content] =>
Az Európai Unió Rendészeti Együttműködési Ügynöksége, az Europol csütörtökön hivatalosan is csatlakozott az Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekményeket vizsgáló nyomozócsoporthoz (JIT) – áll az Europol sajtóközleményében, idézte a Jevropejszka Pravda.
Az uniós ügynökségnek a nyomozócsoport munkájába való bevonásáról szóló megállapodást a hét résztvevő ország főügyésze és az Europol ügyvezető igazgatója, Catherine De Bolle írta alá az Eurojust Legfőbb Ügyészek Konzultatív Fórumának 17. ülésén.
Megbízatásának megfelelően az Europol elemzői és igazságügyi szakértői támogatást nyújt a nyomozócsoport tagjainak, valamint támogatja a nyílt forrásokból, például közösségi hálókról, televízió- és rádióadásokból jogszerűen beszerzett adatok begyűjtését és elemzését.
Az Europol a súlyos nemzetközi bűnökről szóló elemző projekt keretein belül a háborús, emberiesség elleni bűncselekmények és más nemzetközi bűncselekmények kivizsgálása terén szerzett tudásával és tapasztalatával is hozzájárul.
Az ügynökség korábban jogi, logisztikai, pénzügyi és elemzési támogatást nyújtott a nyomozócsoportnak, 19 koordinációs értekezleten vett részt a csoport és más, Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekményeket vizsgáló nemzeti hatóságok képviselőivel.