Az Ukrajna–NATO Tanács szerdán megtartotta második ülését, amelyen elítélte, hogy Oroszország egyoldalúan felmondta a Fekete-tengeri Gabona Kezdeményezésben való részvételét és az ukrán kikötői infrastruktúra elleni támadásokat – áll a NATO-közleményében, számolt be a Jevropejszka Pravda.
A NATO-tagok és Ukrajna a szerdai találkozón határozottan elítélték Oroszország azon döntését, hogy kilép a gabonamegállapodásból, valamint a közelmúltbeli orosz rakétacsapásokat Odessza, Mikolajiv és más kikötővárosok, köztük a román határ melletti dunai kikötőváros, Reni ellen.
„A szövetség tagjai megjegyezték, hogy Oroszország új figyelmeztető zónája a Fekete-tengeren Bulgária kizárólagos gazdasági övezetén belül a téves számítások és az eszkaláció új kockázatát hozta létre, valamint komoly akadályokat teremtett a szabad hajózásban” – áll a közleményben.
A NATO egyben üdvözölte Törökország erőfeszítéseit a gabonamegállapodás helyreállítására, valamint Bulgária, Románia és a szövetség többi tagjának lépéseit az ukrán gabona szárazföldi és tengeri exportjának akadálytalan biztosítása érdekében.
Emellett az Észak-atlanti Szerződés Szervezete és tagjai megerősítették, hogy folytatják a fokozott megfigyelést és felderítést a Fekete-tenger térségében, többek között tengeri járőrrepülőgépek és drónok segítségével.
Russia's continued attacks against the Ukrainian?? civilian infrastructure on #Danube, in the proximity of Romania??, are unacceptable. These are war crimes and they further affect UA's capacity to transfer their food products towards those in need in the world.
Grateful to @jensstoltenberg and @Mircea_Geoana for holding this crucial meeting of #Ukraine-#NATO Council. We welcome сlear and unequivocal condemnation by the Alliance of Russia's withdrawal from the grain deal.
Established only 2 weeks ago in Vilnius, the Council has already…
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
This is what Ukrainians see on their phones this morning: and as a result, millions of men, women, and children are in bomb shelters as Russia fires missiles across the country. Ukraine needs funding now to continue to fight for freedom from such horror in 2024. pic.twitter.com/0nOW4lR70Q
I received a report from Commander-in-Chief Syrskyi on the current situation at the frontline, with particular focus on the Pokrovsk, Kurakhove, and Lyman directions. In the Donetsk region, the situation remains difficult, but our combat brigades are holding their positions and…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 25, 2024
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
Rendkívüli ülést tartott az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken, abban a reményben, hogy újraéleszthetik a fekete-tengeri gabonaszállításokról szóló megállapodást. Az ülésen az afrikai országok delegáltjai, valamint Kína ENSZ-nagykövete is a helyzet mielőbbi megoldását sürgette. Közben mind az ukrán, mind az orosz politikusok arról beszéltek: új lehetőségeket keresnek, hogy mezőgazdasági terményeiket a világpiacon értékesíthessék.
Ellenséges hajók elfogását gyakorolta az orosz haditengerészet rakétanaszádja a Fekete-tengeren pénteken. A moszkvai védelmi minisztérium már szerdán figyelmeztetett: potenciális célpontként tekint az ukrán kikötőkbe tartó kereskedelmi hajókra, függetlenül azok felségjelzésétől.
Újabb csapást mértek Odesszára az oroszok a tenger felől pénteken. Ez már a negyedik légitámadás volt a dél-ukrajnai kikötőváros ellen a héten.
Ezúttal is egy gabona-raktárat ért találat. A detonációban két ember megsérült, és több mint száz tonnányi termény megsemmisült.
„A hét eleje óta csak az Odesszát ért támadásokban több mint 20 ember, köztük két gyermek is megsérült” – közölte az ukrán elnök péntek éjjel közreadott videó-üzenetében. Volodimir Zelenszkij fogadkozott: Kijev nem hagyja válaszcsapás nélkül az oroszok támadásait.
Egy hét sem telt el azóta, hogy Oroszország közölte: nem újítja meg a fekete-tengeri gabonaszállítások biztonságát szavatoló megállapodását Ukrajnával. A bejelentés óta harmadával csökkent a hajóforgalom a Fekete-tengeren.
Hétfő óta a búza világpiaci ára 9, míg a kukoricáé 8 százalékkal emelkedett – hívta fel a figyelmet az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese pénteken, a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésén. Hangsúlyozta: a gabonafélék ilyen hirtelen bekövetkező, jelentős drágulásának drasztikus következményei lehetnek a Világélelmezési Programban részvevő afrikai és ázsiai országokban.
„Lesznek, akik koplalni fognak. Lesznek, akik éhezni. Sokan meg is halhatnak ennek a döntésnek a következtében. Ezért kérjük a tanácsot, és az egész világot, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy állítsák helyre ezt a megállapodást” – mondta Martin Griffith. A főtitkár-helyettes emlékeztetett rá, hogy a gabonaszállítási megállapodás révén az ENSZ 360 millió embert látott el élelemmel az elmúlt év során, ezért is sürgető az egyezmény megújítása.
Moszkva nem zárkózik el a gabonafolyosó újranyitásától – reagált Oroszország állandó ENSZ-képviseletének vezető-helyettese. A diplomata emlékeztetett: a megállapodás elméletben Oroszország számára is biztosította volna a gabona- illetve műtrágya export újraindítását. A gyakorlatban azonban ez az uniós, illetve amerikai büntető-intézkedések miatt nem valósult meg. Amíg ez a feltétel nem teljesül, Moszkva más megoldások után néz – tette hozzá.
Az Egyesült Államok partnereivel együtt azon dolgozik, hogy helyreállítsa az Ukrajnából kiinduló gabonaszállítást, de ezt „nagyon-nagyon nehéz” lesz megtenni, mert Oroszország civil hajók megsemmisítésével fenyeget a Fekete-tengeren – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter, számolt be szombaton az rbc.ua hírportál az Amerika Hangja rádióállomásra hivatkozva.
A jelentés szerint Blinken megjegyezte, hogy Amerika és partnerei jelenleg mérlegelik az ukrán gabonaexport más lehetőségeit, mert „nagyon-nagyon nehéz” lesz újraindítani a kereskedelmi tengeri szállítást. „De azt kell mondanom, hogy nem hiszem, hogy más utakon pótolhatjuk azt a kieső mennyiséget, ami ezzel a kezdeményezéssel elment. De mindent megteszünk. Ez azonban nagy fennakadást okoz a közlekedésben” – mutatott rá.
Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Oroszország közvetlenül fenyegeti támadással az ukrán kikötőkbe befutó hajókat. „Épp tegnap végeztek egy hadgyakorlatot, amelyet szándékosan nyilvánosságra hoztak, ahol egy hajó elleni támadást szimuláltak. Mit árul el ez a szándékaikról? Mit árul el ez arról, hogy nincs semmilyen alapvető tisztességük, amikor az élelmiszert oda kell juttatni, ahova szükséges?”– hangsúlyozta Antony Blinken.
Elfogadhatatlanok a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni fenyegetések – jelentette ki pénteken Rosemary DiCarlo, az ENSZ politikai és béketeremtési ügyekért felelős főtitkárhelyettese az ukrán gabona exportjáról szóló egyezmény orosz felmondása után a Moszkva és Kijev által tett kijelentésekre reagálva.
„Elfogadhatatlan, hogy a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajókat vegyenek célba” – jelentette ki a politikus. „A Fekete-tengeren elhelyezett, kereskedelmi hajózást veszélyeztető aknákról szóló jelentések is aggasztóak” – tette hozzá Rosemary DiCarlo.
El kell kerülni azt a kockázatot, hogy egy szándékos vagy véletlen fekete-tengeri katonai incidens miatt kiszélesedjen a konfliktus, ennek mindnyájunk számára katasztrofális következményei lehetnek – hangsúlyozta a főtitkárhelyettes, megismételve António Guterres főtitkár szavait, aki csütörtökön határozottan elítélte a fekete-tengeri ukrán kikötők elleni orosz támadásokat.
Oroszország hétfőn jelentette be, hogy nem újítja meg a fekete-tengeri orosz–ukrán gabonaegyezményt, amelyet 2022 nyarán írt alá Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ. Az orosz hatóságok ezután közölték, hogy minden, ukrán gabona szállítására használt kikötőbe tartó kereskedelmi hajót célpontnak tekintenek.
„Ez a hét a szomorúság és a csalódás hete volt” – jelentette ki az ENSZ humanitárius ügyekért felelős vezetője, Martin Griffiths. „A világszerte humanitárius segélyre szoruló 362 millió ember közül sokaknak ez nem szomorúság és csalódás, hanem a jövőjüket, a gyermekeiket és a családjukat érintő fenyegetés” – tette hozzá, emlékeztetve, hogy a gabonaárak máris emelkedésnek indultak.
A failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization hit the Al Ahli hospital in Gaza City.
IAF footage from the area around the hospital before and after the failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization: pic.twitter.com/AvCAkQULAf
Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
Oroszország a gabonamegállapodásból való kilépésről szóló döntésével valójában az ukrán gabonát szállító hajók biztonságát fenyegeti – jelentette ki kedden Dmitro Kuleba külügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál New York-i tudósítója.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője elmondta: „Ez egyértelmű fenyegetés, amelyet jogilag semleges módon fogalmaztak meg. Ez azonban azt jelenti, hogy Oroszország nem garantálja egyetlen olyan hajó biztonságát sem, amely megpróbálja az ukrán gabonát elszállítani.” Hozzátette: Ukrajna nemzetközi tengerészeti szervezetekkel fog konzultálni a helyzettel kapcsolatban.
„Általában azonban meg kell értenünk egy egyszerű dolgot: amíg Oroszország azt hiszi, hogy képes zsarolni és ránk kényszeríteni akaratát, addig ezek a problémák továbbra is fennállnak. Ha megoldjuk ezt a problémát, egy-két hónapon belül előállnak egy másikkal. Ezért a legjobb megoldás Oroszország legyőzése” – hangsúlyozta Dmitro Kueba.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a krími hídon történt második robbantás után Oroszország bejelentette a gabonaszállításokkal kapcsolatos megállapodások felmondását. Volodimir Zelenszkij elnök kijelentette, hogy ez nem akadályozza meg a gabonaexport egyoldalú folytatását, és a helyzetről tárgyalt António Guterres ENSZ-főtitkárral.
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök levelet küldött Törökországnak és az ENSZ-nek a gabonamegállapodás meghosszabbítására vonatkozó javaslattal – közölte kedden az rbc.ua hírportál az államfő hétfő esti videoüzenetére hivatkozva.
A tudósítás szerint az elnök azt mondta, hogy a gabona-megállapodásnak továbbra is működnie kell, még Oroszország kivonulása ellenére is. Ukrajna Törökországgal és az ENSZ-szel kötött élelmiszerexport-megállapodása továbbra is érvényben marad, és most csak annak gondos végrehajtására és az Oroszországra nehezedő határozott nyomásra van szükség – tette hozzá.
„Hivatalos levelet küldtem Törökország elnökének és az ENSZ főtitkárának azzal a javaslattal, hogy a Fekete-tengeri Gabona Kezdeményezés vagy a megfelelője működését háromoldalú formában – a legmegbízhatóbb módon – folytassák. Ukrajna, az ENSZ és Törökország közösen biztosítsák a gabonafolyosó működését és a hajók ellenőrzését” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij. Mint megjegyezte, az ukrán export folytatása mindenki számára szükséges a világon, és minden állam, amelyik támogatja, „életmentő” lesz.
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
As Rosh Hashanah approaches, I met with leaders of Ukraine's Jewish communities, Rabbis from 26 Ukrainian cities, and Ukrainian warriors of Jewish origin.
I thanked them for their prayers, humanitarian assistance, and efforts to bring the Ukrainian victory closer. pic.twitter.com/YZLr5KE0jN
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 14, 2023
Ukrajna kész folytatni a gabonamegállapodást, ehhez azonban Törökország és az ENSZ válasza szükséges – jelentette ki hétfőn Volodimir Zelenszkij elnök, számolt be az rbc.ua hírportál Szerhij Nyikiforov elnök sajtótitkárának Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij azt mondta: „Két megállapodásunk volt: egyik Ukrajna, Törökország és az ENSZ között, a másik megállapodás – Oroszország, Törökország és az ENSZ között. Ezért amikor Oroszország azt mondja, hogy felmondja a szerződést, megszegi Guterres ENSZ-főtitkárral és Erdogan elnökkel kötött megállapodásait. Nem velünk. Mi semmilyen megállapodást nem kötött velük.”
Az elnök utasított, hogy készítsenek hivatalos jegyzéket az ENSZ-nek és Törökországnak a megállapodással kapcsolatban. „Utasítást adtam a Külügyminisztériumunknak Oroszország hivatalos bejelentése után, hogy készítsen elő hivatalos jegyzéket az ENSZ-nek és Törökországnak, hogy nekem, Ukrajna elnökének válaszoljanak, hogy készek folytatni a kezdeményezést” – mondta.
Az államfő hozzátette: Oroszország nélkül is mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Ukrajna használni tudja a fekete-tengeri folyosót. „Nem félünk. Megkerestek minket azok a cégek, amelyek a hajók tulajdonosai. Azt mondták, készen állnak, ha Ukrajna kiengedi, Törökország pedig átengedi őket, akkor mindenki kész a gabonaszállítás folytatására” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Zelenskyy will arrive today on an official visit to Turkey
The presidential office said that Zelenskyy is scheduled to meet Erdogan to discuss the peace formula, the organization of the Peace Summit, the safety of navigation in the Black Sea, global food stability and the… pic.twitter.com/rcmP31YCw6
On the eve of Christmas, I spoke with His All-Holiness Ecumenical Patriarch Bartholomew. I expressed my gratitude for His spiritual support of Ukraine and prayers for the Ukrainian people.
We deeply value the Patriarchate’s efforts to strengthen support for Ukraine within the…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 24, 2024
Recep Tayyip Erdogan török elnök kommentálta Oroszország kilépését a gabonamegállapodásból, bejelentve, hogy azt tervezi, a Vlagyimir Putyin diktátorral tartandó augusztusi találkozóján megtárgyalja a kérdést – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a Medyatava című török kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Erdogan azt mondta: „A fekete-tengeri kezdeményezés fontos diplomáciai sikerként vonult be a történelembe. Több mint 33 millió tonna gabonát szállítottak ki. Sok országnak sikerült elkerülnie, hogy az élelmiszerválságot.” Úgy vélte, hogy a mai nyilatkozata ellenére Vlagyimir Putyin orosz diktátor azt szeretné, ha ez a humanitárius folyosó folytatódna.
„Amikor visszatérek az útról, lesz egy találkozóm Putyinnal. Ezekről a nyilatkozatokról fogunk beszélni, amikor augusztusban találkozunk hazánkban” – tette hozzá Recep Tayyip Erdogan.
Oroszországban hétfőn bejelentették a gabonaszerződés felmondását. A Kreml megtagadta a gabonamegállapodás meghosszabbítását, amely ma, július 17-én jár le. Dmitrij Peszkov, az orosz diktátor sajtótitkára közölte, hogy a gabonakezdeményezéssel kapcsolatos megállapodásokat valóban felbontották.
Szombaton Vlagyimir Putyin és Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök tárgyalt az afrikai béketervről, amellyel véget vetne Oroszország Ukrajnával vívott háborújának, valamint a gabonaüzletről, amely kulcsfontosságú a világ legszegényebb nemzetei számára.
A fekete-tengeri gabonamegállapodás július 17-én jár le, hacsak Oroszország és Ukrajna nem állapodik meg a meghosszabbításáról. A beszélgetés során Putyin ismét kijelentette, hogy követeléseit nem teljesítették.
A gabonaügylet biztonságos folyosót biztosít az ukrán gabonaexport számára a Fekete-tengeren át a fejlődő országokba, ami a támogatók szerint segít az élelmiszerárak csökkentésében az afrikai országokban.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Tayyip Erdogan török elnökkel találkozik, hogy a fekete-tengeri gabonamegállapodásról és az Ukrajnában zajló háborúról egyeztessenek.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Törökországban találkozik Tayyip Erdogan török elnökkel. Megbeszélésük fő témája a fekete-tengeri gabonamegállapodás és az ukrajnai konfliktus jelenlegi helyzete lesz a török állami Anadolu Ajansi beszámolója szerint.
A Törökország és az ENSZ által tavaly közvetített fekete-tengeri gabonaegyezmény lehetővé teszi a gabona és más mezőgazdasági termékek exportját Ukrajna fekete-tengeri kikötőiből a háború ellenére. Oroszország azonban elégedetlenségét fejezte ki a végrehajtás bizonyos aspektusaival kapcsolatban, és azzal fenyegetőzik, hogy július 17. után nem hosszabbítja meg a megállapodást.
Erdogan, akit a múlt hónapban újabb ötéves ciklusra újraválasztottak, a február 24-i ukrajnai orosz invázió óta igyekszik egyaránt szilárd kapcsolatokat fenntartani Kijevvel és Moszkvával.