Jobboldali kormánya megváltoztatta Olaszországot, és most az ország meg tudja változtatni Európát is – jelentette ki vasárnap Pescarában az olasz kormány vezetője, Giorgia Meloni, egyúttal bejelentette, hogy pártja listavezetője lesz a júniusi európai parlamenti választásokon.
Meloni, aki az Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke, döntő csatának, történelmi fordulópontnak nevezte a választásokat. „A cél az, hogy Európa közelebb legyen a népeihez, vagyis jobbra mozduljon el”.
„A jobboldalnak európaiságból nem adhat leckét a baloldal, az egykori kommunista párt utódja, amely Moszkvát Brüsszellel váltotta fel” – hangoztatta.
Kijelentette: Az Európai Unióban nincsenek másodosztályú tagállamok, és mindenkivel fent kell tartani a kapcsolatot.
Hangsúlyozta, hogy a baloldal a tömeges illegális bevándorlást támogatja, amely egyedül az emberkereskedőknek jó, az ő meggazdagodásukat szolgálja.
[type] => post
[excerpt] => Jobboldali kormánya megváltoztatta Olaszországot, és most az ország meg tudja változtatni Európát is – jelentette ki vasárnap Pescarában az olasz kormány vezetője, Giorgia Meloni, egyúttal bejelentette, hogy pártja listavezetője lesz a júniusi eur...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1714331340
[modified] => 1714321641
)
[title] => Meloni bejelentette, hogy pártja listavezetőjeként indul az EP-választásokon
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=111297&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 111297
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 105092
[image] => Array
(
[id] => 105092
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/giorgia-meloni.webp
[original_lng] => 378910
[original_w] => 1920
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/giorgia-meloni-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/giorgia-meloni-300x225.webp
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/giorgia-meloni-768x576.webp
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/giorgia-meloni-1024x768.webp
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/giorgia-meloni-1536x1152.webp
[width] => 1536
[height] => 1152
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/giorgia-meloni.webp
[width] => 1920
[height] => 1440
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/giorgia-meloni.webp
[width] => 1920
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1714310842:4
[_thumbnail_id] => 105092
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 2315
[translation_required_done] => 1
[_oembed_40eb79e8750720645cb64f1dbd6ed8de] =>
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
Szembe kell nézni azzal a lehetőséggel, hogy Oroszországnak a közelgő júniusi európai választások előtt, dezinformációs eszközökön keresztül a Kreml-barát érzelmek erősítésére tett kísérletei már nem csupán fenyegetést jelentenek – jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szerdán, a brüsszeli uniós csúcsra érkezve.
„Az Európai Parlament készen áll arra, hogy minden lehetséges módon támogassa az uniós tagállamokat a demokratikus döntéshozatali folyamatainkba való rosszindulatú beavatkozás visszaszorításában és kezelésében” – emelte ki az uniós törvényhozó testület elnöke.
Felhívta a figyelmet, hogy Ukrajna támogatásával kapcsolatban a tagállamok nem engedhetnek, segítségnyújtásuk Ukrajna felé nem ingadozhat. „Fel kell gyorsítanunk és fokoznunk kell a szükséges felszerelések szállítását, beleértve a légvédelmet is” – hangsúlyozta.
A gazdasági kérdésekről szólva az EP-elnök kiemelte, hogy az egységes piac az alapja az EU növekedésének, a konvergencia erőteljes motorja és az unió legértékesebb eszköze.
„Az egységes piac egy fejlődő projekt, amely szervesen kapcsolódik az EU stratégiai prioritásaihoz. Úgy vélem, hogy gazdasági térségünk még mindig magában hordozza a lehetőséget, hogy még szélesebb körű előnyöket biztosítson népünk számára. Itt az ideje, hogy megújítsuk az iránta való elkötelezettséget. Ez az egységes piac elmélyítését jelenti” – hangoztatta.
Mint mondta, több erőfeszítésre van szükség a versenyfeltételek kiegyenlítése érdekében, és ugyanilyen szintű elkötelezettségre van szükség az energia és a zöld átmenet terén is.
Metsola szerint Ukrajna, Moldova, Georgia és a Nyugat-Balkán uniós csatlakozásának továbbra is kiemelt helyen kell szerepelnie stratégiai és politikai napirenden.
Iránnal kapcsolatban kijelentette, hogy hétvégi támadása Izrael ellen további feszültségeket gerjeszthet a térségben. Az EU továbbra is azon fog dolgozni, hogy a feszültség csökkenjen, és elkerüljük az újabb vérontást – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy az „aggasztó fejleményekkel indokolják az újabb szankciók bevezetését Teherán ellen drón- és rakétaprogramjai miatt.”
A gázai helyzettel összefüggésben Metsola az Európai Parlament nevében tűzszünetet szorgalmazott, továbbá az izraeli túszok azonnali szabadon bocsátására szólított fel.
„A Hamász nem működhet tovább büntetlenül. Így juttathatunk több segélyt Gázába, menthetünk meg ártatlan életeket, és így mozdíthatjuk elő a kétállami megoldást, amely valódi perspektívát ad a palesztinoknak és biztonságot Izraelnek” – húzta alá az uniós parlament elnöke.
[type] => post
[excerpt] => Szembe kell nézni azzal a lehetőséggel, hogy Oroszországnak a közelgő júniusi európai választások előtt, dezinformációs eszközökön keresztül a Kreml-barát érzelmek erősítésére tett kísérletei már nem csupán fenyegetést jelentenek – jelentette ki R...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1713551280
[modified] => 1713497443
)
[title] => Metsola: szembe kell nézni azzal a lehetőséggel, hogy Oroszország befolyásolhatja a közelgő uniós választásokat
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=110332&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 110332
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 110333
[image] => Array
(
[id] => 110333
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/metsola.png
[original_lng] => 643636
[original_w] => 1041
[original_h] => 485
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/metsola-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/metsola-300x140.png
[width] => 300
[height] => 140
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/metsola-768x358.png
[width] => 768
[height] => 358
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/metsola-1024x477.png
[width] => 1024
[height] => 477
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/metsola.png
[width] => 1041
[height] => 485
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/metsola.png
[width] => 1041
[height] => 485
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/metsola.png
[width] => 1041
[height] => 485
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1713486645:12
[_thumbnail_id] => 110333
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2120
[translation_required_done] => 1
[_oembed_28a08fe22801ff0d29e46fd4d42f5020] =>
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025
Noha Csehország a teljes körű orosz invázió kezdete óta Ukrajna egyik legerősebb támogatója, az utóbbi hónapokban az Andrej Babis vezette ellenzék egyre többször hangoztatja a béketárgyalások szükségességét – írja a Radio Prague International közszolgálati televízió.
Petr Fiala miniszterelnök szerint Csehország biztonsága szempontjából kulcsfontosságú, hogy Ukrajna segítsen megvédeni magát Oroszországgal szemben, mivel Putyin nem áll meg az ukrán határnál.
A hírportál megjegyzi, hogy miközben az ellenzéki ANO párt következetesen a kormány összes Ukrajnát támogató kezdeményezése mellett állt, vezetője egyre gyakrabban beszél a béketárgyalások támogatásának szükségességéről, amit azzal indokol, hogy a katonai segítség nem hozta meg a kívánt hatást.
A kormánypártok válasza sem maradt el: Jan Lipavsky külügyminiszter „biztonsági fenyegetésnek” bélyegezte Babist, Petr Fiala a parlamenti vitában pedig azt állította, hogy ellenzék „szándékosan aláássa a kabinet lépéseit”. A korábbi kormányfő többször bírálta a cseh hadsereg vezérkari főnökét, amiért a háborúra való felkészülés és az adminisztratív sorozás megfontolásának szükségességéről beszélt. Ugyanakkor visszautasította azt a vádat, hogy pártja eltávolodik a nyugati értékektől és Oroszország felé hajlana. Azt mondta, soha nem kérdőjelezte meg az ország NATO-tagságát, és azt sem javasolta, hogy Ukrajnának át kellene engednie területeit Moszkvának, de azt viszont elismerte, hogy béketárgyalások nélkül a vérontás soha nem érne véget.
Az ellenzéki ANO-mozgalom három hónappal az EP-választások előtt stabilan vezeti a közvélemény-kutatásokat, a 34 százalékos támogatottsága pedig azt is jelenti, hogy 7 százalékponttal népszerűbb, mint a 2021-es országgyűlési választások során, amikor kikerült a kormányrúdból.
[type] => post
[excerpt] => Noha Csehország a teljes körű orosz invázió kezdete óta Ukrajna egyik legerősebb támogatója, az utóbbi hónapokban az Andrej Babis vezette ellenzék egyre többször hangoztatja a béketárgyalások szükségességét – írja a Radio Prague International közs...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1711893300
[modified] => 1711883204
)
[title] => A cseh ellenzék vezetője az ukrán béketárgyalással kampányol
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=108351&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 108351
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 108352
[image] => Array
(
[id] => 108352
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis.jpg
[original_lng] => 94574
[original_w] => 1024
[original_h] => 576
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1711872404:12
[_thumbnail_id] => 108352
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2420
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831674203002
[_oembed_4fd8f629a253007c14c6372548ed1f32] =>
Andrej Babiš, der ehemalige Regierungschef Tschechiens und Spitzenkandidat seiner Partei ANO, ist wegen Betrugs bei der Einwerbung von EU-Fördermitteln angeklagt. Das Oberste Gericht in Tschechien hat einen früheren Freispruch aufgehoben 🔽 https://t.co/AP0AU9fsuq
🇺🇦🇨🇿 Ukrajinci a přátelé Ukrajiny se spojili v historickém centru Prahy do živého řetězu jednoty přes Karlův most u příležitosti Dne sobornosti Ukrajiny. pic.twitter.com/i4LjNRYnGl
Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke alaptörvényi kötelességének eleget téve kitűzte az Európai Parlament magyarországi képviselőinek választását, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását – közölte a Sándor-palota.
A közlemény szerint az első alkalommal egy időben tartott választásokra 2024. június 9-én kerül sor. A köztársasági elnök közleménye az eddig is ismert, a jogszabályokból kikövetkeztethető időpont hivatalos megerősítése.
Tavaly májusban ugyanis eldőlt, hogy a 2024-ben esedékes európai parlamenti választásokat 2024. június 6. és 9. között tartják. Mivel az alaptörvény módosításával a kormány összekapcsolta az európai parlamenti és az önkormányzati választásokat, már akkor nem volt kérdéses, hogy a két választást június 9-én, szokás szerint vasárnap rendezik meg.
A regionális listán nem fog szerepelni Von der Leyen, de ez az európai bizottsági elnöki posztért való indulásban ez nem akadályozza.
Nem indul Ursula von der Leyen Németországban a jövő évi európai parlamenti választásokon – írja a Politico. Az Európai Bizottság elnöki posztja második ciklusának azonban csúcsjelöltje (Spitzenkandidat) lehet.
Von der Leyen a CDU, a német jobbközép párt szerint azt közölte az Alsó-Szászország tartománybeli helyi szervezetével, hogy nem kíván helyet kapni a jövő júniusban tartandó európai parlamenti választáson a regionális jelöltlistán. A CDU uniós szinten az Európai Néppárthoz tartozik, az ide való bekerüléshez szükséges listán ezek szerint Von der Leyen nem fog szerepelni, ugyanakkor az Európai Bizottság vezetői posztjáért indulhat.
2019-ben Ursula von der Leyent úgy választották a Bizottság élére, hogy nem volt egyik európai parlamenti pártnak sem csúcsjelöltje, vagyis Spitzenkandidatja. Most azonban nem ez a helyzet: a Néppárt egyelőre támogatja csúcsjelöltségét.
Az Európai Néppárt várhatóan jövő év elején hoz hivatalos döntést arról, ki lesz a csúcsjelöltje. Von der Leyen mostani bejelentésével azonban egyértelmű, ha őt választják, akkor úgy indulna a posztért, hogy közben egyetlen szavazólapon sem szerepelne.
Von der Leyen újraválasztása egyáltalán nem kizárt, azonban a Bizottság első emberének az elmúlt öt évben, a Coviddal, az ukrajnai háborúval a klímahelyzettel és megannyi más válságszituációval kellett megküzdenie.
I cannot think of a better place than the cradle of democracy to kick off my campaign as lead candidate of @EPP. We set the course for our EU’s future.
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz
Following a good call with @POTUS, we have agreed to meet in Scotland on Sunday to discuss transatlantic trade relations, and how we can keep them strong.
Frau von der Leyen hält sich für Ludwig XIV und will Kontakte zur Rüstungsindustrie nicht vollständig offenlegen. Daher verklage ich sie nun vor dem europäischen Gericht 👇🏼 https://t.co/whtSwRqvGx
Ursula von der #Leyen hält sich für Ludwig XIV. Die EU-Kommissionspräsidentin vernichtete nicht nur rechtswidrig ihre Textnachrichten zu den milliardenschweren #Pfizer-Deals in der #Corona-Pandemie, sondern will auch ihre Kontakte mit der Rüstungsindustrie nicht umfassend… pic.twitter.com/vVDSYPEWyw
A 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje: konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben szeretnék aktív szerepet vállalni – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Varga Judit azt is elárulta, mivel ez a feladat egész embert kíván, ezért a kormányfővel már közölte a lemondási szándékát július 31-ével.
Ahogy portálunk is beszámolt róla, a hírek szerint Varga Judit vezetheti a Fidesz listáját a 2024-es EP-választáson, ezt a hírt a miniszter egyelőre nem erősítette meg, mivel a konkrét listához a Fidesz elnökségének döntése szükséges, de azt elárulta, hogy az Európai Parlamentben képzeli el a jövőjét.
Elmondta, úgy gondolja, hogy mindazokat a feladatokat, amelyeket a kinevezésemkor elvállalt, elvégezte. „Az elmúlt időszakban sikerült két nagy megállapodást is tető alá hozni Brüsszelben: decemberben a kondicionalitási eljárásban léptünk egy nagyot előre, májusban pedig az igazságügyi csomagot tudtuk lezárni, már csak a végrehajtás maradt hátra” – mondta.
Hozzátette, egy egész kormányzati struktúrát állítottak fel az elmúlt hónapokban a 2024 második szemeszterében esedékes uniós elnökségünk sikeres lebonyolítása érdekében.
Varga Judit arra a kérdésre, miszerint van-e erre bármi esély Európában egy konzervatív fordulatra, azt válaszolta, hogy „vannak biztató jelek”. Szerinte „egyre több állampolgár szeretne visszatérni azokhoz az alapértékekhez, amelyeket ezek a pártok képviselnek”.
Ukrajna csatlakozásával kapcsolatban, felhívta arra a figyelmet, hogy „nagyon át kell gondolni a következő időszak stratégiai lépéseit”.
Az európai uniós pénzek kérdéséről elmondta, hogy „az uniós aktusokat, döntéseket meg lehet támadni az Európai Unió Bíróságán, de ennél sokkal nagyobb a politikai probléma”.
Varga Judit, ahogy korábban is elmondta, most újra megerősítette, hogy magyar EU-s elnökség egyik prioritása lesz, hogy „igen alaposan megvizsgálja a jogállamiság érvényesülését az európai uniós intézményeknél is”.
Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
★Very interesting case😂 DIOR HAND BAGS threw Mongolia into political crisis and sparked a prime minister’s resignation. Mongolian PM 23 years old son post their extravagant lifestyle,♥️Girlfriend gift photos Then protest all over the country which concluded over pm resignation pic.twitter.com/hpAQot1fZY
Az EU 27 tagállama megállapodott, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokat június 6. és 9. között tartják – közölte az EU svéd soros elnöksége szerdán.
A választásra ötévente kerül sor. A választásokat követően az Európai Parlament szavaz az Európai Bizottság – az EU végrehajtó szerve – új vezetőjének megválasztásáról, valamint a biztosok teljes testületének jóváhagyásáról.
A választásokon nemzeti pártok versengenek, ám az európai parlamenti képviselők megválasztásuk után nemzetek feletti képviselőcsoportok tagjai lesznek. A legtöbb nemzeti párt európai szintű politikai párthoz kapcsolódik.
A parlamentnek jelenleg 705 képviselője van. A legkevesebb képviselője, hat, Máltának van. A legtöbb, 96, pedig Németországnak.
A legutóbbi választások alkalmával, 2019 májusában 751 képviselő került be a testületbe, azonban a létszám az Egyesült Királyság kilépését követően 705-re csökkent. A képviselői helyek elosztását az európai uniós szerződések határozzák meg.
Az európai parlamenti választásokat az egyes tagállamok választási szabályai szerint bonyolítják le.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
Zelenskyy commented on the issue of his legitimacy
"These statements of the illegitimate Russian President on the legitimacy of the Ukrainian President are honestly uninteresting. All adequate people who know how to read the laws will read and find the conclusion,"- stated… pic.twitter.com/QpmywwUyoO
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.