Ukrajna arra ösztönzi európai szövetségeseit, hogy hozzanak politikai döntést a jövő hónapban a 163 milliárd dolláros „jóvátételi kölcsön” kifizetéséről, amely a befagyasztott orosz vagyon kisajátításán alapul – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a hírügynökség emlékeztetett arra, hogy az európai vezetőknek a múlt hónapban nem sikerült megállapodniuk a Kijevnek nyújtott „jóvátételi kölcsönről”, és a december 18-i csúcstalálkozón ismét megvitatják azt. Ugyanakkor várható, hogy Ukrajnának az első nagy pénzügyi támogatási injekciókra 2026 második negyedévétől lesz szüksége.
Irina Mudra, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője a Reutersnek elmondta, hogy a csúcstalálkozó tűnik az utolsó esélynek Európa számára idén, hogy megegyezzen az Ukrajnának nyújtott hitelben, ami Oroszország szerint „fájdalmas reakciót” fog kiváltani. „Nem számítunk arra, hogy addigra minden technikai részlet végleges lesz, de a hitelkibocsátás architektúrájáról meg kell állapodni” – jegyezte meg.
Az Elnöki Hivatal helyettes vezetője szerint Ukrajna elvárja európai szövetségeseitől, hogy meghatározzák a források biztosításának struktúráját és irányítási rendszerét. Az is létfontosságú, hogy Ukrajna részt vegyen a források elosztásával és priorizálásával kapcsolatos döntésekben. „Ukrajna közvetlen részvétele nélkül fennáll a veszélye annak, hogy a segélyek hatástalanná válnak, pusztán azért, mert ismerjük a valós helyszíni szükségleteket, de a döntést mindenképpen partnereinkkel együtt kell meghozni” – hangsúlyozta Irina Mudra.
Ukrajna újabb 6 milliárd eurós részletet kap az Európai Uniótól Oroszország befagyasztott vagyonának a bevételeiből – jelentette be csütörtökön Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, számolt be az rbc.ua hírportál az EB sajtóosztályára hivatkozva.
A jelentés szerint az Európai Bizottság vezetője elmondta: „A múlt héten mindössze egyetlen nap alatt Oroszország több mint 40 ballisztikus és cirkálórakétát, valamint közel 500 drónt lőtt ki Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen. Két nagy erőművet pusztítottak el.” Azt is hangsúlyozta, hogy az Európai Unió ma közel 6 milliárd eurót különít el az ERA-hitelből és az Ukrajna számára biztosított alapból.
Európa továbbra is erősíteni fogja Ukrajna ellenállását. Helyreállítjuk az orosz csapások okozta károkat. Stabilizáljuk Ukrajna energiahálózatát – több mint 2 gigawattnyi villamos energiát exportálunk Ukrajnába. És megvédjük a kritikus infrastruktúrát. Ez a tél fogja eldönteni a háború jövőjét
– tette hozzá Ursula von der Leyen.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna újabb 6 milliárd eurós részletet kap az Európai Uniótól Oroszország befagyasztott vagyonának a bevételeiből – jelentette be csütörtökön Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1763051100
[modified] => 1763032274
)
[title] => Ukrajna 6 milliárd eurót kap az EU-tól a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételekből – Ursula von der Leyen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=168595&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 168595
[uk] => 168627
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 93080
[image] => Array
(
[id] => 93080
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gettyimages-1662148645.jpg
[original_lng] => 121170
[original_w] => 1024
[original_h] => 683
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gettyimages-1662148645-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gettyimages-1662148645-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gettyimages-1662148645-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gettyimages-1662148645.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gettyimages-1662148645.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gettyimages-1662148645.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gettyimages-1662148645.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1763037879:2
[_thumbnail_id] => 93080
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1861
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 507434581001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 294066
[1] => 154
[2] => 63
[3] => 640
)
[tags_name] => Array
(
[0] => befagyasztott orosz vagyon
[1] => Európai Unió
[2] => Ukrajna
[3] => Ursula von der Leyen
)
)
[2] => Array
(
[id] => 168111
[content] =>
Az Európai Bizottságnak nem sikerült meggyőznie Belgiumot arról, hogy a befagyasztott orosz vagyont adja oda Ukrajnának az újjáépítés finanszírozására – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál az Euronews európai tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint Európai Unió képviselői és a belga kormány közötti technikai találkozón a feleknek nem sikerült leküzdeniük a nézeteltéréseiket az Euroclear pénzügyi adattárában tárolt 140 milliárd euró mobilizálásának tervével kapcsolatban. A megbeszéléshez közel álló források szerint a belga kormány aggodalmát fejezi ki az Európai Bizottság alternatív javaslatainak hiánya miatt.
Eközben az EU kitart a terve mellett, hogy felhasználja a 140 milliárd euró értékű, a belga Euroclear pénzügyi letétkezelőnél tartott befagyasztott orosz vagyont.
Ukrajna nemzetközi partnerei már régóta keresik a 2025-ös ukrán államháztartási hiány fedezésének módjait. Az egyik szóba jöhető lehetőség egy úgynevezett „jóvátételi kölcsön” létrehozása, amely lehetővé tenné, hogy a befagyasztott orosz vagyont Ukrajnának adják.
Támogatását fejezte ki Mette Frederiksen dán miniszterelnök kedden ahhoz a felvetéshez, amely szerint Ukrajnának jóvátételi kölcsönt nyújtanának a befagyasztott orosz vagyon terhére – írta az MTI.
Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Dánia kormányfője az észak-európai EU-tagországokat tömörítő Északi Tanács ülését követően nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy ez „az egyedüli járható út”.
Tetszik az ötlet, hogy Oroszország fizessen az általa Ukrajnának okozott károkért. Számomra nincs alternatívája egy jóvátételi kölcsönnek – jelentette ki.
Elmondása szerint a tanácskozás résztvevői bizakodónak mutatkoztak, hogy a decemberi európai uniós csúcstalálkozón megoldást találnak a befagyasztott orosz vagyon Ukrajna további segélyezésére történő felhasználására. „Úgy vélem, decemberi találkozónkon eredményre kell jutnunk” – mondta Frederiksen. Ulf Kristersson svéd miniszterelnök hasonlóan nyilatkozott.
Részt vett a stockholmi találkozón Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is, aki még szeptember végén felvetette az európai bankokban tárolt, lefoglalt orosz vagyoneszközökön alapuló jóvátételi kölcsön nyújtását Ukrajnának. Az elképzelés szerint Ukrajnának vissza kell fizetnie a kölcsönt, de csak akkor, ha Oroszország kifizeti a jóvátételt.
„Egy jogilag megalapozott javaslatról van szó” – mondta von der Leyen. „Az üzenet Oroszország számára egyértelmű: hosszú időre ott vagyunk. Készen állunk Ukrajna pénzügyi szükségleteit fedezni, és addig állunk mellette, amíg szükséges” – emelte ki a bizottsági elnök.
Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025
Az Európai Tanács csütörtökön Brüsszelben ülésezik, a tanácskozáson megvitatják majd a befagyasztott orosz eszközök felhasználását Ukrajna pénzügyi megsegítésére az elkövetkező években – jelentette ki Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke, számolt be kedden az rbc.ua hírportál az ET honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint az ET elnöke megjegyezte, hogy Oroszország folytatja könyörtelen támadásait Ukrajna polgári lakossága és polgári infrastruktúrája ellen. A helyzetre való tekintettel a találkozón megvitatják az EU Ukrajna iránti támogatásának megerősítését, különösen az EU azon készségének megerősítésével, hogy az elkövetkező években pénzügyi segítséget nyújtson az országnak. Megvizsgálják a befagyasztott orosz eszközök felhasználásának lehetőségeit is.
Az ukrán kérdés megvitatásának kezdetén a találkozó résztvevői meghallgatják Volodimir Zelenszkij elnököt. „Oroszország magas és egyre növekvő gazdasági árat fizet az agressziójáért, és erőfeszítéseinket a rá nehezedő nyomás további fokozása érdekében fogjuk összegezni. Mind aUkrajna támogatása, mind az Oroszországra nehezedő nyomás továbbra is két szükséges feltétele az igazságos és tartós béke elérésének” – mondta Antonia Costa.
Az ukrajnai helyzet mellett a találkozó résztvevői megvitatják az EU védelmi készültségének 2030-ig történő növelési ütemtervét, az euróövezet gazdasági helyzetét, valamint az EU támogatását a Gázai övezet újjáépítéséhez a régióban dúló háború befejezése után.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Tanács csütörtökön Brüsszelben ülésezik, a tanácskozáson megvitatják majd a befagyasztott orosz eszközök felhasználását Ukrajna pénzügyi megsegítésére az elkövetkező években – jelentette ki Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1760448300
[modified] => 1760441995
)
[title] => Zelenszkij részt vesz az Ukrajna számára befagyasztott orosz vagyonról szóló Európai Tanács ülésén
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=165619&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 165619
[uk] => 165626
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 144327
[image] => Array
(
[id] => 144327
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/costa.jpg
[original_lng] => 109359
[original_w] => 727
[original_h] => 485
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/costa-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/costa-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/costa.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/costa.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/costa.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/costa.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/costa.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1760435693:2
[_thumbnail_id] => 144327
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1907
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 494720384000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 7
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Uncategorized
)
[tags] => Array
(
[0] => 762167
[1] => 294066
[2] => 870
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Antonio Costa
[1] => befagyasztott orosz vagyon
[2] => Európai Tanács
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[5] => Array
(
[id] => 165414
[content] =>
Három kulcsfontosságú európai ország vezetője bejelentette, hogy közös erőfeszítést tesznek a befagyasztott orosz eszközök felhasználására az ukrán hadsereg támogatására, hangsúlyozva az Egyesült Államokkal való koordináció és a nemzetközi pozíció megerősítésének fontosságát, számolt be a Reuters hírügynökség.
Egy nemrégiben lezajlott telefonbeszélgetésben Nagy-Britannia, Franciaország és Németország vezetői megállapodtak abban, hogy a befagyasztott orosz eszközök értékét összevonják az ukrán fegyveres erők támogatása érdekében. A német kormány által kiadott közlemény szerint a lépés célja, hogy nyomást gyakoroljon Oroszországra és tárgyalásokra ösztönözze.
Az európai vezetők hangsúlyozták az Egyesült Államokkal való szoros együttműködés szükségességét a nemzetközi erőfeszítések koherenciájának biztosítása és a befolyás hatékonyságának növelése érdekében. A közös stratégia magában foglalja a befagyasztott vagyon felmérését és elosztását, ami a szakértők szerint jelentős tényező lehet az Oroszországra nehezedő folyamatos nyomásgyakorlásban a konfliktus kontextusában.
A telefonbeszélgetés során a gázai tűzszüneti megállapodást is megvitatták. A „trió” vezetői készségüket fejezték ki a humanitárius segítségnyújtás azonnali folytatására a tűzszünet hatálybalépését követően, hangsúlyozva az Ukrajna katonai támogatása és a nemzetközi humanitárius felelősségvállalás fenntartása közötti egyensúly fontosságát.
A befagyasztott orosz eszközök felhasználására irányuló közös erőfeszítéseket egy szélesebb körű nyomásgyakorló stratégia részének tekintik, amely gazdasági szankciókat és diplomáciai intézkedéseket is magában foglal. Az elemzők véleménye szerint az Egyesült Államokkal való koordináció erősíti az Európai Unió azon képességét, hogy befolyásolja a globális politikai folyamatokat és támogassa Ukrajnát a feszültségek idején.
[type] => post
[excerpt] => Három kulcsfontosságú európai ország vezetője bejelentette, hogy közös erőfeszítést tesznek a befagyasztott orosz eszközök felhasználására az ukrán hadsereg támogatására, hangsúlyozva az Egyesült Államokkal való koordináció és a nemzetközi pozíció...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1760274180
[modified] => 1760260009
)
[title] => Nagy-Britannia, Franciaország és Németország vezetői megállapodtak a befagyasztott orosz eszközök felhasználásában
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=165414&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 165414
[uk] => 165320
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 165321
[image] => Array
(
[id] => 165321
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-105.png
[original_lng] => 867344
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-105-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-105-300x200.png
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-105-768x512.png
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-105-1024x683.png
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-105.png
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-105.png
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-105.png
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1760249211:12
[_thumbnail_id] => 165321
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1854
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 448271823002
[_oembed_fd1c42a492e216068aa82d9a6444bd75] =>
[_oembed_time_fd1c42a492e216068aa82d9a6444bd75] => 1763829940
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 294066
[1] => 244
[2] => 421
[3] => 2498
[4] => 394
)
[tags_name] => Array
(
[0] => befagyasztott orosz vagyon
[1] => Franciaország
[2] => megállapodás
[3] => Nagy-Britannia
[4] => németország
)
)
[6] => Array
(
[id] => 163747
[content] =>
Egy kétpárti amerikai szenátorokból álló csoport azt javasolja, hogy az Egyesült Államokban tartott befagyasztott orosz vagyont háromhavonta új célra használják fel, és utalják át Ukrajnának, olvasható a Szenátus külügyi bizottságának honlapján közzétett erre vonatkozó törvényjavaslatban.
A változtatásokat Jeanne Shaheen, Sheldon Whitehouse és Richard Blumenthal amerikai szenátorok, valamint Jim Risch, Chuck Grassey és Lindsey Graham republikánusok javasolták. A törvényjavaslat az Ukrajna gazdasági fejlődéséről és a lehetőségek helyreállításáról (REPO) szóló törvényen alapul, amelyet 2024 áprilisában fogadtak el.
„Oroszország befagyasztott állami vagyonának újrafelhasználása szükséges lépés ahhoz, hogy Ukrajna az önvédelemhez és közösségeinek újjáépítéséhez szükséges erőforrásokkal rendelkezzen. Fontos, hogy ez a megközelítés lehetővé teszi számunkra, hogy továbbra is támogassuk Ukrajnát anélkül, hogy az amerikai adófizetőknek többletköltségeket okozna” – mondta Shaheen szenátor.
Ugyanakkor Whitehouse szenátor hozzátette, hogy Oroszország befagyasztott állami vagyona „a legmegfelelőbb célpont arra, hogy Ukrajna megkapja a szükséges támogatást az önvédelemhez és az újjáépítéshez”.
„A REPO 2.0 arra fogja ösztönözni a Trump-kormányt és G7-szövetségeseinket, hogy kezdjék meg a befagyasztott orosz vagyon elkobzását, és ütemterv szerint osszák szét Ukrajnának, hogy növeljék a Putyinra nehezedő gazdasági nyomást”, jelentette ki Whitehouse.
Amint megjegyezték, a 2025-ös REPO végrehajtási törvény az alábbiakat helyezi kilátásba:
az Egyesült Államok joghatósága alá tartozó, körülbelül 5 milliárd dollár értékű, befagyasztott orosz szuverén vagyon kamatozó számlára történő átutalását;
az Egyesült Államok elnökének ösztönzését, hogy 90 naponta legalább 250 millió dollárt utaljon át erről a számláról Ukrajnának;
a külügyminiszter ösztönzését a pénzügyminiszterrel együtt, hogy diplomáciai kampányt folytassanak az amerikai szövetségesek meggyőzésére, hogy 90 naponta kezdjék meg az orosz szuverén vagyon legalább 5 százalékának (körülbelül 15 milliárd dollárnak) az újraelosztását Ukrajna számára.
A szenátorok ugyanakkor emlékeztettek a G7-országok és az Egyesült Államok között Ukrajna pénzügyi támogatásáról kötött megállapodásokra. 2024 őszén az országok bejelentették, hogy közösen 50 milliárd dolláros kölcsönt nyújtanak Kijevnek, amelyből az amerikai részesedés 20 milliárd dollár.
Belgium nem fogja elkobozni az Oroszországtól zárolt eszközökből származó bevételeket, és átadni azokat Ukrajna támogatására – jelentette ki Maxim Prévot belga külügyminiszter az Euronews-nak adott interjújában.
„Őszintén szólva… ezeknek az orosz szuverén eszközöknek az elkobzása valóban nem opció Belgium számára” – mondta Prévot.
A külügyminiszter szerint az orosz eszközök belgiumi bankokból történő elkobzása veszélyeztetné az ország hírnevét, mint pénzügyi szolgáltatási központét. Hozzátette, hogy ez az Európai Unió számára is kockázatos lépés lenne.
John Healey, Nagy-Britannia védelmi minisztere szeptember 3-i kijevi látogatása során közölte, hogy a befagyasztott orosz eszközökből származó forrásokból már több mint 1 milliárd fontnyi katonai támogatást finanszíroztak Ukrajna számára – írja a brit kormány hivatalos honlapja.
A közlemény szerint London e forrásokból több százezer tüzérségi lövedéket, több száz légvédelmi rakétát, drónokat, elektronikai hadviselési eszközöket, könnyű fegyverzetet, járműveket és egyéb felszerelést vásárolt és adott át Ukrajnának. Új szerződéseket kötöttek a technikai karbantartásra és javításra is.
Healey hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia felülvizsgálja saját fegyveres erőinek készültségi szintjét, és felgyorsítja a finanszírozást, hogy felkészült legyen a lehetséges bevetésekre. A megbeszélések témái között szerepeltek a szárazföldi, tengeri és légi taktikai együttműködés kérdései is.
Az elmúlt 50 napban a brit közvetlen katonai segítség Ukrajnának a következőket tartalmazta:
4,7 millió lőszer kis- és könnyűfegyverekhez;
60 ezer tüzérségi lövedék, rakéta és lőszer;
több mint 2,5 ezer drón;
több mint 200 elektronikai hadviselési rendszer;
100 könnyű fegyverzet;
30 jármű;
további légvédelmi és drónelhárító eszközök.
A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia biztonsága Ukrajnával kezdődik, és az idén London 4,5 milliárd fontot fordít katonai segítségre Kijev számára. Összességében Ukrajnának 2,26 milliárd font hitelt nyújtottak, amelyet a lefagyasztott orosz eszközökből származó bevételek fedeznek.
Az Európai Unió külügyi főképviselője, Kaja Kallas arra szólította fel a tagállamokat, mérlegeljék minden lehetséges opciót az orosz befagyasztott vagyon maximális felhasználására Ukrajna támogatására – annak ellenére, hogy az egyik kulcsszereplő, Belgium, határozottan ellenzi a lépést.
Az EU a 2022-es ukrajnai invázió után mintegy 200 milliárd euró értékű orosz jegybanki vagyont fagyasztott be, melynek túlnyomó többsége a belga székhelyű nemzetközi letétkezelő szervezetnél, az Euroclear-nál található. „A miniszterek elismerték, szükség van Ukrajna finanszírozási hiányának kezelésére, és hogy Oroszországot felelősségre kell vonni a háborús károkért” – mondta Kallas az uniós külügyminiszterek dániai találkozója után „Ennek eléréséhez kulcsfontosságú, hogy minden lehetséges utat megvizsgáljunk, miközben minimalizáljuk a potenciális kockázatokat.” – idézte Kallast a South China Morning Post.
Az Európai Unió tavaly a G7-partnerekkel együtt már felhasználta a befagyasztott vagyon kamatait egy 50 milliárd amerikai dolláros (mintegy 46,5 milliárd eurós) hitel biztosítására Ukrajnának, amelyet részletekben folyósítanak. Több, keményebb álláspontot képviselő tagállam azonban ennél is tovább menne: felmerült a vagyon teljes elkobzása, vagy a magasabb hozam reményében kockázatosabb befektetésekbe történő átcsoportosítása.
Belgium nemet mond Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Észtországban tett látogatásán kijelentette: „Tovább dolgozunk az orosz befagyasztott vagyon felhasználásán, mert egyértelmű, hogy a ragadozónak fizetnie kell azért, amit tett.”
Belgium azonban továbbra is határozottan ellenáll. Maxime Prevot belga külügyminiszter világossá tette: „Belgium ellenzi bármilyen elkobzást. A befektetési stratégia megváltoztatása sem opció, mert ez növelheti a kockázat szintjét – jogi, pénzügyi és igazságügyi kockázatot egyaránt.”
Kallas elismerte, hogy a belga álláspont miatt rövid távon nem várható előrelépés, ugyanakkor hangsúlyozta, az EU-nak „dolgoznia kell e kockázatok mérséklésén”.
Az Egyesült Államok eközben fokozza erőfeszítéseit a konfliktus lezárására, de az unió külügyi vezetője egy pontban egyértelmű volt: „Tekintettel arra a pusztításra, amit Oroszország Ukrajnában okoz és eddig okozott, elképzelhetetlen, hogy Oroszország valaha is visszakapja ezt a pénzt, hacsak nem kártalanítja teljes mértékben Ukrajnát az okozott károkért.”