Az Európai Unió azt tervezi, hogy kihasználja Hszi Csin-ping kínai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök távollétét a G20-ak indiai csúcstalálkozóján, hogy jóváhagyja az Afrikai Uniónak a G20-ak csoportjába való felvételére vonatkozó kérelmét, számolt be a Bloomberg saját forrásaira hivatkozva, közölte az Espresso.
Megjegyezték, a 27 tagú blokk szeretné megmutatni, hogy a gyarmatosítás nehéz öröksége ellenére komolyan gondolja az Afrikával való partnerség felülvizsgálatát.
Források adatai szerint a szeptember 9-10-i indiai találkozón az európai vezetők szeretnék jóváhagyni az Afrikai Unió kérelmét, hogy a G20-ak állandó tagjává váljanak.
A Bloomberg azt írja, hogy az állandó tagság a „meghívott nemzetközi szervezet” státusz helyett az Afrikai Uniónak az EU-val azonos státuszt biztosítana.
„Ez annak a törekvésnek a része, hogy az afrikai országok erősebb hangot kapjanak, amikor nemzetközi szervezetek döntenek az őket érintő intézkedésekről. Különösen a globális felmelegedés leküzdésére tett erőfeszítésekről beszélünk, amelyet főként a G20-országok kibocsátása okoz” – tették hozzá a források.
Szintén az újdelhi találkozó napirendjén szerepel az Ukrajna elleni orosz háború globális élelmezésbiztonságra gyakorolt következményeinek megvitatása is, amely helyzet súlyosbodással fenyeget, miután Putyin megtagadta a gabonaszerződés újraindítását.
A szeptember 9-i tárgyalásokon Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Olaf Scholz német kancellár vesz részt. Afrikai részről a G20-tag Dél-Afrika, valamint Egyiptom, Nigéria és az Afrikai Unió jelenlegi elnöki tisztét betöltő Comore-szigetek vezetői vesznek részt.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió azt tervezi, hogy kihasználja Hszi Csin-ping kínai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök távollétét a G20-ak indiai csúcstalálkozóján, hogy jóváhagyja az Afrikai Uniónak a G20-ak csoportjába való felvételére vonatkozó kérelmét.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1693998540
[modified] => 1693991649
)
[title] => Bloomberg: Az EU tervei szerint kihasználja az Oroszországi Föderáció és Kína távollétét a G20-csúcson, hogy befolyásolja Afrikát
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=88993&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 88993
[uk] => 88923
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 88924
[image] => Array
(
[id] => 88924
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/279238-3-new-960x380-0.webp
[original_lng] => 255594
[original_w] => 960
[original_h] => 659
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/279238-3-new-960x380-0-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/279238-3-new-960x380-0-300x206.webp
[width] => 300
[height] => 206
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/279238-3-new-960x380-0-768x527.webp
[width] => 768
[height] => 527
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/279238-3-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 659
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/279238-3-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 659
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/279238-3-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 659
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/279238-3-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 659
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1693981026:12
[_thumbnail_id] => 88924
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3470
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_51bba45a52b5540e371b586c0c7e275f] =>
Той, хто віддає накази атакувати критичну інфраструктуру, щоб заморозити цивільних, і організовує тотальну мобілізацію, щоб засипати фронт трупами, категорично не може сидіти за одним столом з лідерами G20. Час покласти край ru-лицемірству. Рф має бути вигнана з усіх майданчиків.
Kijev „szisztematikus” erőfeszítéseket tesz az Afrikával való kapcsolatainak „újjáélesztésére” – mondta szerdán az AFP francia hírügynökségnek az ukrán diplomácia vezetője, aki azzal vádolta Moszkvát, hogy „kényszerítéssel, korrupcióval és félelemkeltéssel” igyekszik fenntartani befolyását a kontinensen.
Dmitro Kuleba nyilatkozatában kiemelte, hogy: „sok év veszett kárba, de mi egy ukrán-afrikai reneszánszot fogunk előmozdítani, újjáélesztjük ezeket a kapcsolatokat”. Mint fogalmazott: „ennek a kontinensnek szisztematikus, hosszú távú munkára van szüksége”.
Az ukrajnai háború kezdete óta Kuleba háromszor járt Afrikában, hogy megkísérelje megnyerni az afrikai államok támogatását Moszkva befolyásával szemben. Júniusban egy afrikai államfőkből álló küldöttség is ellátogatott Kijevbe Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök vezetésével, és közvetítést ajánlott a háborúban álló felek között – amit Ukrajna elutasított – mielőtt Moszkvába utazott volna.
Miközben a legtöbb afrikai ország még mindig semlegességét mutatja a konfliktussal kapcsolatban, az orosz pozíciók lassú eróziója zajlik Afrikában – hangsúlyozta a miniszter, aki Kijev új partnerei között említette Libériát, Kenyát, Ghánát, Elefántcsontpartot, Mozambikot, Ruandát és Egyenlítői-Guineát a kontinensen.
Hozzátette, a mi stratégiánk nem az, hogy Oroszország helyébe lépjünk, hanem hogy kiszabadítsuk Afrikát Oroszország szorításából.
Kuleba egyben azzal vádolta meg a Kremlt, hogy kényszert, korrupciót és félelemkeltést alkalmaz annak érdekében, hogy az afrikai országokat a markában tartsa. Szerinte Moszkva csak „két erős munkaeszközzel rendelkezik Afrikában: a propagandával és a Wagner félkatonai csoporttal”.
Kuleba hazugságnak nevezte azokat az aggodalmakat is, amelyeket Moszkva az afrikai élelmezésbiztonsággal kapcsolatban fejezett ki, miután Moszkva kilépett abból a megállapodásból, amely lehetővé tette az ukrán gabona Fekete-tengeren keresztül történő exportját.
Az ukrán külügy irányítója arról is szólt, hogy a kijevi hadsereg által júniusban indított ellentámadás célja egész Ukrajna felszabadítása, bármeddig is tart. Kifejtette: amíg nem győztünk, addig több fegyverre lesz szükségünk, tovább kell lépnünk, mert a háború valóság, és ebben a valóságban győznünk kell. Nincs más megoldás – hangsúlyozta.
Nyilatkozatában ugyanakkor az ígérte, hogy a Nyugat által szállított fegyvereket nem fogják orosz területen használni.
„Ha partnereink garanciát kérnek tőlünk arra, hogy ezt vagy azt a fegyvert csak ukrán területen fogjuk használni, akkor ezt a garanciát meg fogjuk adni, és tiszteletben tartjuk” – jelentette ki Dmitro Kuleba.
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
The next negotiations between representatives of Russia and the USA have started in Istanbul
This time the negotiations will touch upon the problems of the work of embassies. The Russian delegation arrived at the residence of the US Consul General early in the morning.… pic.twitter.com/9URXOaQVT6
Afrikai országok egy csoportja azt javasolta, hogy Ukrajna kezdjen béketárgyalásokat Oroszországgal anélkül, hogy teljesítené az orosz csapatok teljes kivonásának feltételét az ukrán területről – számolt be az Index a Reuters-re hivatkozva.
Macky Sall
A hat afrikai vezető, akik ezt a békekezdeményezést akarják Kijevnek javasolni, egységes diplomáciai frontot alkotnak. A kezdeményezést Macky Sall szenegáli elnök vezeti. Magának a tárgyalások előfeltételek nélküli megkezdésének ötletét Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök hangoztatta.
A kezdeményezést az egyiptomi, a zambiai, a kongói és a ugandai elnök is támogatja.
A terv egyrészt biztosítja az ellenségeskedések beszüntetését, és alapot teremt a tartós békének – mondta Vincent Magvenya dél-afrikai elnöki szóvivő az afrikai békekezdeményezést kommentálva.
A Reuters szerint a békeküldetés fő kezdeményezője a Brazzaville Alapítvány, amely az orosz-ukrán háború utóhatásai miatt kialakult afrikai élelmiszerválság miatt aggódik.
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
Ukrajnának az afrikai kontinens 30 országában képviseletet nyitnia, de ebből a jövő évben 10-ben ezt megteszi – jelentette ne pénteken Volodimir Zelenszkij elnök az ukrán nagykövetek éves konferenciáján, adta hírül a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint az államfő elmondta: „több tucat afrikai országgal indítjuk újra a kapcsolatot. Jövőre ezt meg kell erősíteni. Már 10 országot kijelöltünk Afrikában, ahol Ukrajna új nagykövetségei nyílnak meg. Az Ukrajna-Afrika Kereskedelmi Ház koncepcióját is kidolgoztuk a képviseleti irodáinak megnyitására a kontinens legígéretesebb országainak a fővárosaiban.”
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy „Ukrajna tíz afrikai országban meglévő képviselete mellett az új nagykövetségek és kereskedőházak mellett az afrikai kontinens 30 országában szükséges képviseletet nyitni.” Ugyanakkor megjegyezte, hogy a globális terjeszkedés lehetetlen a globális dél más részeivel való kapcsolatok nélkül. „Latin-Amerika, India, más ázsiai országok, köztük Kína és Délkelet-Ázsia, az Indiai- és a Csendes-óceán szigeteinek teljes régiói. Ukrajnának meg kell találnia a stratégiai folyamatokban betöltött vezető szerepének formáját ezekben a régiókban, és ebben Ukrajna diplomáciai testülete meghatározó lesz” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
January yielded many positive results in our work with partners. Despite numerous challenges and obstacles, Ukraine was able to maintain international attention on our fight for independence and strengthen our country's resilience.
Ireland's neutrality does not imply disregard for justice and the restoration of peace. During our call, Ireland's Taoiseach @SimonHarrisTD confirmed his participation in the Peace Summit.
I am grateful to Ireland for its humanitarian and logistical support. We also discussed… pic.twitter.com/A0CgYJ243x
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 9, 2024
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
Az ukrán kormány humanitárius segélyeket hagyott jóvá Afrika és Ázsia országainak búza vagy kukorica formájában, összesen legfeljebb 125 ezer tonna mennyiségben.
A segélyt Szudánba, Jemenbe, Kenyába és Nigériába szállítják majd. Erre 900 millió hrivnyát különítettek el.
A Pénzügyminisztériumot utasították az említett kiadások elkülönítésére az állami költségvetés tartalékalapjának terhére. A Külügyminisztérium pedig megállapodik az ENSZ-szel, valamint az afrikai és ázsiai országok illetékes szerveivel az ukrán tengeri kereskedelmi kikötőkből a rendeltetési kikötőkbe történő szállítás kérdésében.
Друг пізнається у скруті. Неважливо, якого розміру твоя країна чи обсяг ВВП, важливо, яке в тебе серце. Багато народів сьогодні виявляють більше мужності, ніж половина G20. Як Північна Македонія, підставивши ?? плече у вигляді танків і літаків. Ми ніколи цього не забудемо.
HIMARS have arrived to Ukraine. Thank you to my ?? colleague and friend @SecDef Lloyd J. Austin III for these powerful tools! Summer will be hot for russian occupiers. And the last one for some of them. pic.twitter.com/BTmwadthpp
A tervezettől eltérően nem tartották meg vasárnap délután az Izrael megfigyelői tagságáról szóló vitát az Afrikai Unió (AU) hétvégi addisz-abebai csúcsértekezletén. A heves vitákat kiváltó ügyben külön bizottságot hoznak létre az 55 tagállamból álló szervezetben – közölték az AFP hírügynökséggel meg nem nevezett diplomáciai források.
Emiatt az Afrikai Unió most nem szavaz arról a döntésről sem, amelyet Moussa Faki Mahamat, az AU bizottságának elnöke hozott meg tavaly júliusban, és amely a 20 éves szervezet történetének eddigi legnagyobb szakadását idézhette volna elő.
Izrael már évek óta kérvényezte a megfigyelői tagságot az Afrikai Unióban, és a bizottság júliusban megadta ezt, de több tagország szerint egyoldalúan, a többiekkel történt konzultáció nélkül. A leghevesebben a Dél-afrikai Köztársaság és Algéria tiltakozott, mert szerintük a döntés szembemegy azzal, hogy az Afrikai Unió támogatja a palesztinokat saját államuk létének kiharcolásában.
A Palesztin Hatóság már 2013 óta megfigyelői státusszal rendelkezik az Afrikai Unióban, ahol jelentős támogatókkal rendelkezik. A Dél-afrikai Köztársaság egy évvel az apartheid felszámolását követően, már 1995-ben hivatalos diplomáciai kapcsolatokat létesített a Palesztin Hatósággal. Tel-avivi nagykövetségét pedig 2019-ben visszaminősítette egyszerű képviseleti irodává.
Mohammed Stajje palesztin miniszterelnök szombat este több tucatnyi afrikai vezető előtt követelte, hogy vonják vissza az Izraelnek júliusban megadott státust. „Izraelt nem volna szabad megjutalmazni az általa elkövetett erőszakért és a palesztin népre kényszerített apartheidért” – jelentette ki.
Moussa Faki Mahamat viszont védte döntését, és nyugodt vitát javasolt. Kijelentette, hogy az Afrikai Unió elkötelezettsége a független palesztin állam létrehozása mellett „változatlan és csakis tovább erősödhet”. Az afrikai politikus ugyanakkor leszögezte, hogy Izrael megfigyelői tagsága az Európai Unióban „eszköz lehet a béke szolgálatában”.
Forrás: hirado.hu
[type] => post
[excerpt] => A tervezettől eltérően nem tartották meg vasárnap délután az Izrael megfigyelői tagságáról szóló vitát az Afrikai Unió (AU) hétvégi addisz-abebai csúcsértekezletén. A heves vitákat kiváltó ügyben külön bizottságot hoznak létre az 55 tagállamból ál...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1644172080
[modified] => 1644169366
)
[title] => Felfüggesztették az Izrael megfigyelői tagságáról szóló vitát az Afrikai Unióban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=40078&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 40078
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 40079
[image] => Array
(
[id] => 40079
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/3bef2f2a-bc77-4a28-8c33-d0c002d1182a.jpg
[original_lng] => 225317
[original_w] => 1000
[original_h] => 557
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/3bef2f2a-bc77-4a28-8c33-d0c002d1182a-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/3bef2f2a-bc77-4a28-8c33-d0c002d1182a-300x167.jpg
[width] => 300
[height] => 167
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/3bef2f2a-bc77-4a28-8c33-d0c002d1182a-768x428.jpg
[width] => 768
[height] => 428
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/3bef2f2a-bc77-4a28-8c33-d0c002d1182a.jpg
[width] => 1000
[height] => 557
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/3bef2f2a-bc77-4a28-8c33-d0c002d1182a.jpg
[width] => 1000
[height] => 557
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/3bef2f2a-bc77-4a28-8c33-d0c002d1182a.jpg
[width] => 1000
[height] => 557
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/3bef2f2a-bc77-4a28-8c33-d0c002d1182a.jpg
[width] => 1000
[height] => 557
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1644162168:4
[_thumbnail_id] => 40079
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2966
[_oembed_cd67fce979711cf6dc73a47315d58fdd] =>
[_oembed_time_cd67fce979711cf6dc73a47315d58fdd] => 1646759886
[_oembed_77ab39cfc5bb916fd41c8044ef78d9c1] =>
Israel-Ukraine:
Israel supports the sovereignty and territorial integrity of Ukraine. We will not recognize the annexation of the four provinces by Russia.
Israel has repeated this clear position many times, including in recent days.
A failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization hit the Al Ahli hospital in Gaza City.
IAF footage from the area around the hospital before and after the failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization: pic.twitter.com/AvCAkQULAf
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrrpic.twitter.com/HbrvawXxr8
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
Maliban az orosz kormányzathoz köthető Wagner-csoport hamarosan ezer fegyveressel lehet jelen.
Hamarosan Maliban is megjelenhetnek az orosz Wagner-csoport fegyveresei. Az orosz biztonsági magáncég, amelynek zsoldosai korábban például Líbiában is harcoltak, a feltételezések szerint kapcsolatban áll az orosz kormányzattal – írja az Index.
A Wagner-csoport kommandósait ezúttal a nyugat-afrikai Maliban vethetik be, ahol jelenleg egy katonai junta van hatalmon. A Foreign Policy szerint a kormány már tárgyal a csoporttal, akiktől ezer harcost bérelnének fel, hogy kiképezzék a helyi katonaságot és biztonsági erőket.
Srbija širi ratnu propagandu Moskve, a sada i aktivno učestvuje u regrutovanju plaćenika jer dozvoljava emitovanje RT sa ovim oglasom. Najsramnije do sada.... Ovako ćemo ponovo biti osuđeni za nesprečavanje ili za pomaganje u vršenju ratnih zločina.https://t.co/x6IjOFqRP3
Embertelen bűncselekményekkel vádolták meg Oroszország Afrikában tevékenykedő zsoldosait egy friss ENSZ-jelentésben. A nemzetközi szervezet elemzői szerint a hivatalosan csak kiképzési feladatokat ellátó fegyveresek valójában tevékenyen részt vesznek a Közép-afrikai Köztársaságban zajló harcokban, civileket öltek meg, fosztogatnak és más súlyos háborús bűncselekményeket követnek el. Oroszország mindent tagad, és azt állítja, hogy csak a megtépázott afrikai ország békéjét akarják helyre állítani, valójában azonban a színfalak mögött a Közép-afrikai Köztársaság gazdag gyémánt- és aranylelőhelyeiért folyhat a harc, melyekből hatalmas szeletet szerezhet meg hamarosan egy Putyin-közeli oligarcha.
Ez a világ egyik legkaotikusabb országa
Kisebb-nagyobb megszakításokkal évtizedek óta polgárháború zajlik a Közép-Afrika Köztársaságban, jelenleg éppen egy 2012 óta húzódó, többfrakciós konfliktus teszi teljesen élhetetlenné a 4,5 milliós lakosságot számláló országot. Csak a mostani polgárháború miatt közel 1 millió ember vált menekültté.
A polgárháborúban több tucat, kisebb etnikai, vallási és törzsi közösség harcol egymás ellen állandóan változó diplomáciai viszonyok mellett, de jelenleg a legtöbb összecsapás az ország fővárosát és keleti térségének nagy részét uraló Touadéra-kormány és a magukat „A változásért hazafi koalíciónak” (CPC) nevező, több nagy milícia-csoportot is tömörítő szervezet között zajlik. A CPC tagjai – több, korábban éveken át egymás ellen harcoló fegyveres szervezet – azzal vádolta meg Faustin Touadérát, hogy elcsalta a 2020-as választásokat és François Bozizé korábbi elnököt akarják az ország élére juttatni. A választásokat egyébként le sem tudták rendesen folytatni az országban: több száz szavazóhelyiség ki sem nyitott, mivel a kormány megbízottjai nem tudtak eljutni a lázadók által uralt térségekbe.
A nemzetközi közösség egyöntetűen a kormányt támogatja. A régióbeli országok, mint Ruanda, Csád, Szudán vagy Dél-Afrika a mai napig aktívan szerepet vállalnak a konfliktus menedzselésében, de korábban megjelentek Közép-Afrikában francia katonák is (lévén az ország volt francia gyarmat), illetve egy időben az ENSZ megbízásából egy közös, 11 európai országot magába foglaló békefenntartó misszió is működött a térségben.
A konfliktus területéről egyébként folyamatosan érkeznek a hírek durva háborús bűncselekményekről: rendszeresek a népirtások, a lincselés, a nemi erőszak, a vallási épületek rombolása, de még kannibalizmusról is számot adtak a nemzetközi megfigyelők. Még a segélyszervezeteket sem kímélik: rendszeresen támadnak meg, fosztanak ki kórházakat különféle milícia-csoportok, riportereket, újságírókat gyilkolnak meg, ellátmányt és vagyontárgyakat zabrálnak a lakosságtól.
Durva bűncselekményekkel vádolják az orosz zsoldosokat
Oroszország 2017–18 körül lépett be az igencsak kaotikus közép-afrikai konfliktusba, miután három orosz újságíró életét vesztette az országban. Ekkorra az ENSZ-által szponzorált missziók nagy része már véget ért és a franciák is kivonultak az országból, az orosz kormány pedig felajánlotta, hogy segít a térség stabilizálásában a környező országok bevonásával zajló diplomáciai tárgyalások lebonyolításában, illetve a nemzetközileg támogatott kormányerők katonai kiképzésében. Az ENSZ áldását adta az orosz misszióra, 2020-ban pedig hivatalosan is megkezdték a munkájukat Közép-Afrikában az orosz zsoldosok.
Az ENSZ hamarosan publikál egy részletes jelentést az orosz zsoldosok tevékenységéről, melyben komoly emberiség-ellenes atrocitásokkal készülnek megvádolni a bérkatonákat. A jelentést a New York Times előzetesen megszerezte és annak tartalmát publikálta is.
A lap arról ír, hogy az ENSZ-misszió keretein belül szankcionált 550 orosz kiképzői kontingens létszáma valójában ennek majdnem négyszerese: 2100 fő. A fegyveresek ráadásul a CAR kormánykatonáinak kiképzése mellett aktívan részt vesznek az országban zajló harci cselekményekben is.
Mint írják, az orosz zsoldosok azóta harcolnak a „frontvonalon,” hogy a kormánykatonák decemberben elhárítottak egy, a főváros, Bangui megszerzésére irányuló támadást, majd ellentámadásba kezdtek és több nagyvárost visszahódítottak a lázadó csoportosulásoktól. Nem csupán arról van szó, hogy egy-egy orosz fegyveres megjelenik a harcoló alakulatok közt: az ENSZ elemzői azt állítják, hogy a papíron fegyvertelen orosz kiképzők lényegében komplett lojalista osztagokat, hadműveleteket irányítanak a frontvonalon.
Mindez alapvetően nem biztos, hogy szúrná az ENSZ szemét, de a jelentés azzal is megvádolja a zsoldosokat, hogy ők személyesen elkövetői is az évtizedes konfliktust általánosságban jellemző emberiség-ellenes bűncselekményeknek.
A nemzetközi szervezet vizsgálata szerint decemberben Grimari-településen az oroszok tüzet nyitottak egy civileket szállító kisbuszra, mely során három ember meghalt és 15-en megsérültek, februárban az orosz zsoldosok a közép-afrikai kormánykatonákkal közösen megostromoltak egy mecsetet Bambariban, melyben lázadó fegyveresek civilekkel együtt tartózkodtak, a támadás során hat civil életét vesztette, házkutatások során rendszeresen visznek el az oroszok vagyontárgyakat; pénzt, járműveket és ékszereket.
Az ENSZ azzal is megvádolta a zsoldosokat, hogy tisztázatlan körülmények közt lelőttek öt civilt, köztük két mozgássérültet is.
A jelentésben az is olvasható, hogy „léteznek beszámolók” arról is, hogy az orosz zsoldosok kínzásban, szexuális erőszakban és gyilkosságban vesznek részt, de erre a szervezet konkrét bizonyítékot nem mutat be, még anekdotikusan sem.
Oroszország az ENSZ BT-ben és a Kreml hivatalos csatornáin keresztül is kategorikusan tagadta az atrocitásokról szóló vádakat.
Az orosz katonai tanácsadók nem tudtak részt venni és nem vettek részt semmilyen gyilkosságban vagy fosztogatásban. Ez az egész egy újabb hazugság – mondta Dimitrij Peszkov kormányszóvivő.
Az oroszok mindössze annyit ismertek el, hogy megtörtént a Bambari mecset ostroma, viszont azért került rá sor, mert a lázadók elbarikádozták magukat az épületben és lőállásként használták azt. Azt tagadták, hogy orosz zsoldosok részt vettek volna az ostromban vagy, hogy civilekre támadtak volna.
Minden a gyémántokról szól
A Közép-afrikai Köztársaság jelentős mennyiségű kiaknázatlan nyersanyag-lelőhelyet tartalmaz, számos (potenciális) gyémánt- és aranybányája van az országnak, melyet az állandó polgárháborús állapot miatt nem tudnak megfelelően hasznosítani.
Az ENSZ-jelentés rámutat arra, hogy az orosz zsoldosok egyre gyakrabban látnak el biztonsági feladatokat ezek közül a bányák, lelőhelyek körül, illetve orosz testőrök vigyáznak Faustin Touadéra kormányfőre, valamint a főtanácsadója is egy volt orosz kém.
A térségben tevékenykedő orosz zsoldosok a New York Times anyaga szerint többnyire olyan cégeknek dolgoztak, melyeknek (rész-)tulajdonosa egy Vlagyimir Putyinhoz közelálló orosz oligarcha, Jevgenyij Prigozsin. Prigozsin összeköthető az orosz kormány „titkos háborúit” megvívó Wagner-zsoldoscsoporttal is, illetve a 2016-os amerikai választásokat manipuláló Internet-kutatási Ügynökséggel is. A vállalkozó az elnökválasztásba való orosz beavatkozás miatt az Egyesült Államok szankciós listáján is szerepel.
A New York Times nem mondja ki nyíltan, de erősen utal rá, hogy Prigozsin a közép-afrikai nyersanyag-lelőhelyek bányászati jogaira pályázik, illetve az is lehet, hogy már szerzett ilyen koncessziókat a Touadéra-kormánytól.
Ha igazak az NYT és az ENSZ megállapításai és az oroszok valóban a közép-afrikai gyémántokra utaznak, előfeltétele a hatékony kitermelésnek és kereskedésnek, hogy valamilyen úton-módon békét teremtsenek a régióban. Az látszik, hogy a lázadók elleni offenzív hadműveletekkel párhuzamosan az oroszok a béketárgyalásokat is segítik: 2019 februárjában 14 lázadó milíciával kötött békét a közép-afrikai kormány, a hadurak tárgyalóasztalhoz vezetésében pedig az oroszok is jelentős szerepet vállaltak.
Érdemes azt is megjegyezni, ha valamilyen úton-módon valóban sikerül orosz bevonással tartós fegyvernyugvást elérni a háború-tépázta országban, ez nemzetközi szinten is komoly diplomáciai győzelmet jelent az orosz kormánynak, amely javítani tud a háborús uszító imidzsén, mely módon sokan az országra gondolnak.
Oroszország tehát egy közép-afrikai békével egyszerre hozzájutna gazdag gyémánt- és aranylelőhelyekhez, javítaná a nemzetközi megítélését és növelheti politikai befolyását az igencsak megosztott szubszaharai Afrikában.
Egy ilyen győzelem átengedése nem feltétlen áll Oroszország nemzetközi ellenlábasainak érdekében, ezért várható, hogy a közeljövőben nagyítóval vizsgálja majd át az orosz zsoldosok tevékenységét a térségben a nemzetközi közösség és az ellenlábas hatalmak minden alkalmat megragadnak majd, hogy az orosz szerepvállalást – jogosan vagy jogtalanul – bírálják.
HERE’S WHY THIS MATTERS: This is a global rebuke of historic proportions. Look not just at the YES vote total, condemning Russia, but at *which* countries voted in favor. Putin is isolated to an unprecedented degree. Even his longstanding partners are condemning this invasion. pic.twitter.com/DZc1XvRBVH
Discussed strengthening defense capacity and further comprehensive support of #Ukraine with ?? Chancellor @OlafScholz. Europe's energy security is on the agenda. Offered to send a special EU and UN mission to the ZNPP. Sure that ?? is a reliable and consistent partner of ??. 1/1 pic.twitter.com/HkGgSREUnc
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
A failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization hit the Al Ahli hospital in Gaza City.
IAF footage from the area around the hospital before and after the failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization: pic.twitter.com/AvCAkQULAf
Az Európai Unió felé tartó menekülthullámok keletkezhetnek Afrikában a koronavírus-járvány miatt, ezért a közösségnek haladéktalanul a kontinens segítségére kell sietnie – mondta a nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős német miniszter egy hétfőn ismertetett nyilatkozatában.
„Brüsszel nem várhat, amíg összeomlanak egész országok, zavargások kezdődnek és ellenőrizetlen menekülthullámok indulnak” Afrikában – mondta Gerd Müller a Rheinische Post című német lapnak a nemzetközi fejlesztéspolitikai ügyekért felelős tagállami miniszterek tanácsának hétfői videokonferenciája elé időzített nyilatkozatában. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa kiemelte, hogy Afrikában nem csak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kell küzdeni, mert már a kórokozó megjelenése előtt is „drámai élelmezési és gazdasági válság” volt. A munkanélküliség tömeges, hiány van élelmiszerből és vetőmagból, és a kontinens keleti részén sáskajárás pusztítja a termést. Így „milliók éheznek, mire a vírus megérkezik” – tudatta.
Számos afrikai ország egészségügyi rendszerének a járvány nélküli „normál üzemmód” is túl nagy kihívás – tette hozzá a miniszter, idézve egy ENSZ-tanulmányt, amely szerint az egészségügyre világszerte fordított kiadások csupán 2 százaléka jut az afrikai ellátórendszerekre. Rámutatott, hogy míg Németországban a 83,1 millió lakosra több mint 30 ezer intenzív ellátási ágy és ugyanennyi lélegeztetőgép jut, az 50 milliós Kenyában mindössze 80 kórházi ágy alkalmas intenzív ellátásra, és az egész országban 120 lélegeztetőgép van.
Az európai szolidaritás eddig csak befelé irányult, a kontinens államai között érvényesült, és az EU egyetlen cent pótlólagos forrást sem mozgósított az afrikai élelmezési és gazdasági válság enyhítésére. Ezen változtatni kell, az EU-nak el kell indítania egy azonnali programot Afrika és a közel-keleti térség támogatására – mondta a német miniszter, hozzátéve, hogy segélyekre és a stabilizációt szolgáló hitelekre is szükség van.
Afrika mind az 54 országát együttvéve az utóbbi időszakban hozzávetőleg naponta 7200 új SARS-CoV-2-fertőzést mutattak ki. Az esetek nagyjából felét egyetlen országban, Dél-Afrikában regisztrálták. Az igazolt fertőzések viszonylag alacsony száma legfőképpen a koronavírus-tesztek alacsony számával magyarázható, és azt a reménységet, hogy a fiatal népességű kontinenst elkerüli a járvány, egyre inkább felváltják a várható súlyos fejleményekről szóló figyelmeztetések – áll a Rheinische Post hírportálján közölt összeállításában.
Fel kell gyorsítani a legsebezhetőbb országoknak, köztük az Afrikának szánt segítségnyújtást, mielőtt a koronavírus-helyzet irányíthatatlanná válna – közölte Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken Brüsszelben.
Borrell az uniós tagállamok külügyminisztereinek videókonferenciája után tartott online sajtótájékoztatóján azt mondta, a koronavírus-járvány legyőzése érdekében elengedhetetlen az összefogás az afrikai országokkal, ellenkező esetben problémájuk Európa problémájává válik.
Hangsúlyozta, hogy a koronavírus-válsággal összefügésben nincs más hosszútávú megoldás, csak az együttműködés szorosabbá fűzése az emberek, a régiók, az országok, valamint az unió és partnerországai között. Ha csak Európában oldódnak meg a járvány okozta problémák, az nem jelent végső megoldást, csak akkor, ha mindenütt megoldás születik rájuk – mondta.
Ezzel összefüggésben kiemelte a szíriai konfliktust, amelynek következtékben hiányos egészségügyi ellátás végett jelentős számú polgári lakosságot fenyeget a fertőzés. Az Európai Unió ezért támogatja a világjárvány megfékezésére, valamint egy általános, a világ minden országára érvényes fegyvernyugvásra irányuló ENSZ-célkitűzést – húzta alá.
Venezuelával kapcsolatban azt mondta, a külügyminiszterek között egyetértés volt a tekintetben, hogy a koronavírus-járvány elleni harc sikeréhez elengedhetetlen, hogy az orvosi felszerelések és más eszközök, valamint az azok beszerzéséhez szükséges anyagi támogatás ne tartozzon semmiféle szankciók hatálya alá. Elmondta, az unió előre mutatónak tartja a venezuelai demokratikus átmenet kezelésére kedden tett amerikai javaslatot, amelyben Washington a latin-amerikai ország elleni szankciók feloldását is kilátásba helyezte.
Borrell továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy a hamis hírek terjesztése emberek életébe kerülhet. Ezzel összefüggésben kiemelte a tagállamok és az uniós külügyi szolgálat együttműködését az álhírek elleni harc sikere érdekében.
A főképviselő végezetül azt mondta: noha még mintegy 250 ezer európai vár arra, hogy visszajuthasson hazájába, „büszkék lehetünk az elvégzett munkára”, ugyanis az Európai Unió ez idáig több mint 350 ezer európai sikeres hazatérését segítette.
Szabó Tímea szerint ne kapjanak segítséget a határon túli magyarok. Üzenjük neki: a határon túli magyarok jogait évtizedeken keresztül megtagadták tőlük. Most van rá lehetőségünk, hogy segítő kezet nyújtsunk nekik és meg is tesszük.Ha van olyan ellenzéki párt, amely ezt a segítséget megtagadná tőlük, akkor az nagyon szomorú. Szégyelljék magukat!
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
Despite initial acceptance of our offer to assist in rescue efforts, #Turkiye has “kindly declined” #Cyprus ?? offer to deploy a Search & Rescue team on the ground.
Proud & grateful for our Civil Protection Rescuers, always ready to save lives everywhere?
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
Good to be with UKR Head of Presidential Office Andriy Yermack and Minister of Defense Rustem Umerov in Paris. Very productive meetings at Elysee Palace on efforts to end the Ukraine-Russia war. @SPE_Kellogg pic.twitter.com/x2I7SIW1RA