Az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden optimista hangvételű nyilatkozatot tett a közel-keleti helyzet kapcsán ‒ tudósított a Reuters.
Biden elnök csütörtökön kijelentette, hogy nem tart egy átfogó háború kirobbanásától a térségben.
„Nem hiszem, hogy totális háború lesz. Szerintem el tudjuk kerülni” ‒ fogalmazott az elnök újságírói kérdésre válaszolva. Ugyanakkor hozzátette: „De még sok a tennivaló.”
Biden arra a kérdésre reagálva, hogy érkezhetnek-e katonák Izrael területére, megerősítette az USA elkötelezettségét Jeruzsálem mellett, kijelentve: „Már segítettünk Izraelnek. Meg fogjuk védeni Izraelt.”
Az elnök nem részletezte, pontosan milyen lépéseket tart szükségesnek a helyzet további eszkalálódásának megakadályozására. Amikor megkérdezték, mennyire biztos abban, hogy nem lesz totális háború azt mondta:
„Ön mennyire biztos abban, hogy nem fog esni az eső?”
Recep Tayyip Erdogan török elnök felvetette annak lehetőségét, hogy Gáza és Libanon után török területek lehetnek az izraeli támadások következő célpontjai. A hírt a TRT közölte.
„Nyíltan beszélek: Palesztina és Libanon után Szülőföldünk lesz az a hely, amelyre felfigyel az izraeli adminisztráció az „ígéret földjének” megtévesztő eszméje szerint működve. A megszállás, a terror és az agresszió már a küszöbünkön van” – mondta a török vezető.
Erdogan azzal vádolta Izraelt, hogy megpróbálja terjeszteni a konfliktust. Szerinte miközben „Izrael népirtást hajt végre Gázában és terrortámadásokat Libanonban”, ugyanakkor „mindenféle provokációval igyekszik tüzébe rángatni a térség országait”.
A politikus hangsúlyozta, hogy Törökország kész szembenézni a fenyegetésekkel.
Hivatalából való távozása előtt Joe Biden még egy nagyon fontos kérdésben nyújtana segítséget Ukrajnának.
A Financial Times egy meg nem nevezett nyugati tisztviselőt idézett, aki szerint Joe Biden amerikai elnök beleegyezhet abba, hogy még 2025 januárja, a hivatalából való távozása előtt megváltoztassák Ukrajna NATO-tagság iránti kérelmének státuszát. Joe Biden elnök október 12-én Németországban találkozik Ukrajna és szövetségeseinek képviselőivel. Ez Zelenszkij és Biden Egyesült Államokban folytatott megbeszélései után vált ismertté – adta hírül az Ukrajinszka Pravda.
„Egy nyugati tisztviselő, akit tájékoztattak Zelenszkij washingtoni megbeszéléseiről, azt mondta, hogy voltak előzetes jelek arra utalóan, hogy Biden talán beleegyezik abba, hogy előrébb vigye Ukrajna NATO-tagsági kérelmének státuszát, mielőtt januárban távozik hivatalából” – mondta a tisztviselő.
A hétvégén az Egyesült Államokból távozó Zelenszkij azt mondta, hogy októberben eljön a döntés ideje.
Joe Biden elnök nyilvánosan támogatja Ukrajna NATO-tagságát, de eddig ellenállt az Ukrajna közeledését célzó aktív lépéseknek, például a szövetséghez való csatlakozásra való meghívásnak. A NATO-tagság továbbra is kulcsfontosságú cél Ukrajna számára, de a szövetség 32 tagja közül nagyon kevesen hisznek abban, hogy ez lehetséges a teljes és tartós tűzszünet nélkül, valamint a térképen egy világos vonal nélkül, amely meghatározza, hogy Ukrajna területének mekkora részére terjed ki a szövetség kölcsönös védelmi záradéka.
Izrael az elmúlt egy évben több mint 70 alkalommal lépte át a libanoni határt különleges egységekkel és mintegy 1000 Hezbollahhoz köthető objektumot számoltak fel – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezetése.
Az IDF közleménye szerint 2023. október 7-e óta összesen 70 behatolást hajtottak végre Libanon területén az izraeli különleges erők,
az akciók során összesen több mint 1000 ellenséges fegyvert foglaltak le vagy semmisítettek meg, több bunkert és alagútrendszert is felszámoltak, amely a libanoni terrorszervezethez köthető.
Egy-egy ilyen művelet során az izraeli haderő alakulatai volt, hogy több napon át Libanonban voltak.
Jeruzsálem arról is tájékoztatott, hogy az egész akció azzal indult, hogy kitolták az „elit” Radvan-egységet a határ térségéből, ezután lényegében észrevétlenül és háborítatlanul tudták elfoglalni és megsemmisíteni a Hezbollah katonai képességét a határ menti régiókban.
A behatolások során az izraeli katonák páncéltörő rakétákat, aknavetőket, gépfegyvereket, kommunikációs eszközöket is elszállítottak Izraelbe. Kitértek arra is, hogy a megszerzett fegyvermennyiség alig 1%-át tudták a katonák hazavinni, a maradékot megsemmisítették.
Az IDF közlése kitér arra is: a mostani behatolásra azért van szükség, mert az eddigi műveletekkel nem tudták elérni, hogy Észak-Izrael elég biztonságos legyen ahhoz, hogy a helyi lakosság vissza tudjon érni otthonába. A mostani betörés nagyobb erővel és kevesebb diszkrécióval zajlik.
[type] => post
[excerpt] => Izrael az elmúlt egy évben több mint 70 alkalommal lépte át a libanoni határt különleges egységekkel és mintegy 1000 Hezbollahhoz köthető objektumot számoltak fel – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezetése.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1727809740
[modified] => 1727815397
)
[title] => Az elmúlt egy évben Izrael szép csendben pokollá tette a Hezbollah életét
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=128311&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 128311
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 128312
[image] => Array
(
[id] => 128312
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hezbollah.jpg
[original_lng] => 521037
[original_w] => 1500
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hezbollah-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hezbollah-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hezbollah-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hezbollah-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hezbollah.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hezbollah.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hezbollah.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1727804454:12
[_thumbnail_id] => 128312
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1858
[_oembed_d8bf24f4dfbf5b0ac0c68ea9e982799d] =>
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén jelentette ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök valójában nem is tekinti valódi államnak Ukrajnát, és egyáltalán nem érdekli a tényleges béke – számolt be az Europenszka Pravda.
Az amerikai tárcavezető nagyon kemény bírálatot fogalmazott meg az orosz államfővel szemben. Kitért arra például, hogy Putyin szerint az ukránoknak egyáltalán nincs saját identitásuk.
Putyin továbbra is hamisan állítja, hogy Ukrajna nem valódi állam. Putyin szemében az ukrán nép, akárcsak maga Ukrajna, nem létezik – mondta Blinken. Az erős szavak azért is fordulatot jelentenek az eddigiekhez képest, mivel Ukrajna több alkalommal is kijelentette, hogy diplomáciai eszközökkel, tárgyalásos úton kell majd lezárni a konfliktust.
Putyint nem érdekli egy ilyen béke, és a közelmúltban kijelentette, hogy Oroszország csak akkor fog visszatérni a tárgyalóasztalhoz, ha Ukrajna kivonja csapatait Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja térségéből. Más szóval, amikor Ukrajna kivonul saját területéről – tette hozzá a külügyi tárcavezető. Szerinte ezek a feltételek egyszerűen elfogadhatatlanok, ezért arra szólította fel az ENSZ BT-t, hogy sorakozzanak fel Kijev mellett és támogassák az erőfeszítéseit. A találkozón előkerült néhány javaslat a békés rendezésre, ám ezeket Blinken mereven elutasította, arra hivatkozva, hogy „jutalmaznák Putyin agresszióját”. Azt is elmondta, hogy a nyugati szövetségeseknek le kell állítaniuk Oroszország katonai együttműködését Kínával, Iránnal és Észak-Koreával.
[type] => post
[excerpt] => Antony Blinken amerikai külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén jelentette ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök valójában nem is tekinti valódi államnak Ukrajnát, és egyáltalán nem érdekli a tényleges béke – számolt be az Europe...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1727287740
[modified] => 1727272416
)
[title] => Blinken szerint Putyin átejtette az egész világot, egyáltalán nem érdekli egy valódi megoldás
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=127677&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 127677
[uk] => 127917
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 127679
[image] => Array
(
[id] => 127679
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/antony-blinken-amerikai-kulugyminiszter-705335.jpg
[original_lng] => 231632
[original_w] => 1500
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/antony-blinken-amerikai-kulugyminiszter-705335-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/antony-blinken-amerikai-kulugyminiszter-705335-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/antony-blinken-amerikai-kulugyminiszter-705335-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/antony-blinken-amerikai-kulugyminiszter-705335-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/antony-blinken-amerikai-kulugyminiszter-705335.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/antony-blinken-amerikai-kulugyminiszter-705335.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/antony-blinken-amerikai-kulugyminiszter-705335.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1727431019:8
[_thumbnail_id] => 127679
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2820
[translation_required_done] => 1
[_oembed_30a1217fc8a9d2bc0d8a118a796090ff] =>
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
Kirilo Budanov, Ukrajna katonai hírszerzésének vezetője több nyilatkozatot is tett Kijevben a 20. alkalommal megrendezett Jaltai Európai Stratégia (YES) találkozón – írja a The Kyiv Independent.
Budanov aggodalmát fejezte ki Észak-Korea Oroszországnak nyújtott jelentős katonai támogatása, különösen a ballisztikus rakéták szállítása miatt. Amikor arra kérték, hogy rangsorolja az Oroszországnak a legtöbb katonai támogatást nyújtó országokat, Budanov Észak-Koreát helyezte az első helyre, kijelentve, hogy „Észak-Korea lenne az első, aztán hosszú ideig senki, majd mindenki más”.
A katonai hírszerzés vezetője azt is elmondta, hogy Oroszország jelentősen felpörgette rakétagyártását, beleértve az Iszkander rakétákat és az irányított légibombákat.
Budanov szerint Oroszország célja, hogy a várható gazdasági és társadalmi válságok miatt 2025 végére vagy 2026 elejére véget vessen a háborúnak.
Megjegyezte, hogy 2025 nyarára Oroszország komoly gazdasági problémákkal néz szembe, és további mozgósításra kényszerülhet. „Ők (Oroszország) azt jósolják, hogy 2025 nyara körül a gazdaságra gyakorolt negatív hatás nagyon érezhető lesz az országuk számára” – mondta Budanov.
Az amerikai hírszerzés 2024 februárjában úgy becsülte, hogy a teljes körű invázió kezdete óta Oroszország akár 211 milliárd dollárt is elköltött az ukrajnai katonai műveletekre. A háború 2026-ig akár 1,3 billió dollárjába is kerülhetett Oroszországnak a gazdasági növekedés elmaradásával – közölte egy meg nem nevezett amerikai hírszerzési forrás.
Oroszország 2026-ra győztesként szeretné befejezni a háborút, mert 2025 nyarától kezdenek komoly gondok jelentkezni a gazdaságában, és felmerül a mozgósítás igénye – jelentette ki vasárnap Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Budanov elmondta: „A 2025-ös év, a 2025–2026-os év fordulója kulcsfontosságú számukra. Mindezt be akarják fejezni, mert saját számításaik szerint Oroszország, ha nem jönnek ki ebből a háborúból, mint feltételes győztesek, a távoli jövőben, mondjuk a kiszámítható jövőben – ez egy 30 éves időszak – teljesen el vannak zárva annak lehetőségétől, hogy Oroszországot szuperhatalomként lássák, mert erre törekednek.”
A tábornok szerint Oroszország arra számít, hogy „minden problémájuk a 2025. év nyarán kezdődik”, mivel a pénzügyi és gazdasági tényezők, valamint a társadalmi-politikai tényezők egyesülnek. „De ez még messze van a csúcstól. Arra számítanak, hogy a 2025. év nyarán a gazdaságra gyakorolt negatív hatás nagyon érezhető lesz országukban. Ez egyébként sok olyan folyamattal is összefügg, amit ők most megpróbálnak felgyorsítani az országukban, hogy a legtöbbet hozhassák ki ebből az időszakból, ahogy szeretnék. Szeretnék a győzelmükkel zárni, sajnos” – tette hozzá.
Ezenkívül a fő katonai hírszerző megjegyezte, hogy Oroszországban egyre élesebben vetődik fel a toborzási hiányosságok kérdése a hadseregben. „Ebben az időszakban (2025 nyarán – a szerk.) dilemmával kell szembenézniük – vagy el kell rendelni a mozgósítást, vagy valahogyan csökkenteni kell a harcok intenzitását, ami végső soron kritikus lehet számukra” – vélekedett Kirilo Budanov.
Kijevnek joga van az önvédelemhez, Putyin indított háborút Ukrajna ellen, és bármikor leállíthatja – jelentette ki pénteken Keir Starmer, Nagy-Britannia miniszterelnöke, számolt be az rbc.ua hírportál a The Guardian című lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a brit kormányfő a nyilatkozatát útban Washington felé tette, ahol Joe Biden amerikai elnökkel találkozik, hogy megvitassa vele a Nyugat azon döntését, amely lehetővé teszi Ukrajnának, hogy részben Nagy-Britanniában gyártott Storm Shadow rakétákkal támadhasson orosz területeket.
Csütörtökön Putyin kijelentette, hogy a brit nagy hatótávolságú rakéták bármilyen felhasználása orosz terület ellen, háborúba sodorja a NATO-t országával. Az orosz diktátor fenyegetéseire reagálva Starmer azt mondta újságíróknak: „Oroszország indította el ezt a konfliktust. Oroszország törvénytelenül rohanta le Ukrajnát. Oroszország azonnal véget vethet ennek a konfliktusnak. Ukrajnának joga van az önvédelemhez.”
Keir Starmer hozzátette, hogy Nagy-Britannia „kiképzést és képességeket” (értsd: fegyvereket) biztosított Ukrajnának az orosz invázió visszaszorítása érdekében, és elmondta, hogy részben azért látogat az Egyesült Államok elnökéhez, mert „nyilvánvaló, hogy további megbeszélésekre van szükség ezek természetéről.”
President Trump: "We get a lot of bullshit thrown at us by Putin, if you want to know the truth. He's very nice all the time, but it turns out to be meaningless." pic.twitter.com/VMnXSTuCiK
The AURUS vehicles of President Vladimir PUTIN’s motorcade have arrived in BEIJING.
Tomorrow marks a historic visit by the Russian president, during which XI JINPING and PUTIN are expected to adopt a joint declaration on building a multipolar world and a new type of… pic.twitter.com/kYDwD4thU5
❗️PUTIN'S STATE VISIT TO CHINA || Russian President Vladimir Putin arrived at Bejing's Great Hall of the People. Chinese President Xi Jinping congratulated "his great friend" on the new presidential term. Xi's first state visit of the new term was also to Moscow in March 2023. pic.twitter.com/myHBNCdHoy
— Bloomberg Whistleblower (@bloombergblower) May 16, 2024
Ukrajna új tervét, amelynek célja, hogy Oroszországot a háború diplomáciai úton történő befejezésére bírja rá, várhatóan a második békecsúcson tárják a világ elé – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet a Kijevben zajló Krími Platform csúcstalálkozójának keretében tartott.
„A tárgyalási tervvel kapcsolatban következetes leszek. Először Joe Biden amerikai elnökkel fogok beszélni róla, mert ez a terv leginkább az Egyesült Államok és más partnerek támogatásán múlik” – mondta.
Szavai szerint ez elsősorban pszichológiai és politikai természetű terv lesz, de többféle fegyver is szerepet kap benne, ami befolyásolhatja Oroszország döntését a háború befejezéséről.
A győzelmi tervet a második békecsúcson kell bemutatni, hogy Oroszországot a háború diplomáciai befejezésére kényszerítsük, és ha a partnerek támogatják, akkor Ukrajna könnyebben véget vethet a háborúnak – hangsúlyozta az elnök.
Zelenszkij kifejezte reményét, hogy még szeptemberben tárgyalhat Joe Biden amerikai elnökkel, és az Egyesült Államok engedélyezi Ukrajnának a mélységi csapásmérést amerikai nagy hatótávolságú fegyverekkel oroszországi célpontok ellen.
Az államfő kitért arra, hogy Ukrajna képes jelentősen növelni saját dróngyártását, de nem rendelkezik ehhez kellő költségvetési forrással, ezért pénzügyi segítségre van szüksége partnereitől. Hangsúlyozta, hogy a dróngyártás az ukrajnai üzemekben gyorsabb és olcsóbb, mint Nyugaton.
Elmondta, hogy a horvát kormány új védelmi segélycsomagot nyújt Ukrajnának, amiről Andrej Plenkovic horvát miniszterelnökkel tárgyalt szerdán Kijevben.
Kérdésre válaszolva kijelentette: nem tud Olaf Scholz német kancellárnak az ukrajnai háború befejezésével kapcsolatos tervéről, amelyről az olasz sajtó korábban írt. Ismételten leszögezte, hogy Ukrajna bevonása nélkül az országot érintő terv nem készülhet.
Szintén újságírói érdeklődésre azt mondta, hogy Ukrajna kapott információkat partnereitől arról, hogy Irán ballisztikus rakétákat szállított Oroszországnak, de ilyen rakéták Ukrajna elleni bevetését nem tudja megerősíteni.
„Csak akkor tudom megerősíteni, ha majd bizonyítékokkal rendelkezünk a rakéták bevetéséről, mint ahogy az megtörtént az észak-koreai rakéták és tüzérségi lövedékek bevetése után” – mondta Zelenszkij.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna új tervét, amelynek célja, hogy Oroszországot a háború diplomáciai úton történő befejezésére bírja rá, várhatóan a második békecsúcson tárják a világ elé – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdai sajtótájékoztatóján.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1726129800
[modified] => 1726126548
)
[title] => Ukrajna: új terv a háború lezárására
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=126377&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 126377
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 126378
[image] => Array
(
[id] => 126378
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1.jpg
[original_lng] => 788370
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1726136433:12
[_thumbnail_id] => 126378
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2577
[_oembed_3595c65274d20cda5aedf58a6d40182f] =>
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
Zelenszkijnek nem sikerült meggyőznie a Nyugatot, hogy szüntesse meg az Oroszország elleni csapásokra vonatkozó korlátozásokat.
President of Ukraine Volodymyr Zelensky attends the 50th edition of The European House Ambrosetti forum TEHA at Villa D’Este in Cernobbio, Italy, on September 6, 2024 (Photo by Alessandro Bremec/NurPhoto). (Photo by Alessandro Bremec / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnöknek nem sikerült meggyőznie nyugati szövetségeseit arról, hogy engedjék feloldani az orosz területek mélyére irányuló csapásokra vonatkozó korlátozásokat – írja friss cikkében a The Washington Post. Mint fogalmaznak, a rezsim fő katonai támogatója, azaz az Egyesült Államok továbbra is szkeptikus e kérdésben.
Az újság szerint ez a nyilvános kudarc rávilágít az ukrán vezető térvesztésére.
On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024