Egy éve tart az izraeli háború, tavaly október óta az Egyesült Államok soha nem látott összegű katonai segéllyel támogatta Izraelt. A Fehér Ház változatos fegyverarzenállal segítette a zsidó államot: Washington lőszereket, éjjellátó készülékeket, gépkarabélyokat és drónokat is küldött a közel-keleti országnak.
Az Egyesült Államok legalább 17,9 milliárd dollár katonai segélyt nyújtott Izraelnek tavaly október óta. Washington korábban egyik évben sem biztosított ilyen nagy mértékű támogatást a közel-keleti országnak – derül ki a Brown Egyetem tanulmányából.
A Fehér Ház változatos fegyverarzenállal segítette a zsidó államot: az Egyesült Államok többek között 200 Switchblade öngyilkos drónt, 100 kis méretű, megfigyelésre használt 100 Skydio X drónt, 57 ezer 155 mm-es tüzérségi lövedéket, 3500 éjjellátó készüléket, 3 ezer Hellfire rakétát, 20 ezer M4 gépkarabély küldött Izraelnek különböző bombák és lőszerek ezrei mellett.
A jelentés szerint az Egyesült Államok közel-keleti katonai műveletei további 4,86 milliárd dollárt emésztettek fel az elmúlt egy évben, a szám tartalmazza a húszik ellen folytatott hadjárat és a térségbe vezényelt hajókkal kapcsolatos költségeket is. A Jement ténylegesen vezető húszik tavaly október óta többször indítottak támadást Izrael ellen, valamint több kereskedelmi hajót elfoglaltak, illetve megtámadtak.
A fegyveresek a műveleteket a palesztinokkal való szolidaritásukkal indokolják. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ezért az elmúlt hónapokban többször mért csapást húszi célpontokra, mérsékelt sikerekkel. Az Egyesült Államok ráadásul segített az iráni támadások elhárításában is, ami szintén nem volt olcsó a Brown Egyetem szerint.
Több ország leállította a fegyverszállítmányokat
Az Egyesült Államok több mint öt évtizede Izrael első számú fegyverszállítója, egyben legnagyobb támogatója és egyik legfontosabb szövetségének számít. Ehhez kapcsolódóan érdemes megemlíteni: az utóbbi hónapokban több ország is bejelentette, hogy leállítja vagy korlátozza a zsidó államba irányuló fegyverszállítmányok.
Legutóbb Franciaország közölte, hogy beszünteti Izrael fegyveres támogatását, szeptemberben pedig az Egyesült Királyság jelezte: felfüggeszti egyes fegyverek szállítását Izraelbe. Olaszország szintén úgy döntött, hogy nem küld több fegyvert a közel-keleti országnak. Ugyanakkor Róma elismerte, hogy a korábban aláírt megállapodásokat teljesítik.
Spanyolország az év elején közölte: tavaly október óta nem adott el fegyvereket Izraelnek, májusban Madrid ennél is tovább ment és bejelentette, hogy megtiltja az Izraelnek fegyvereket szállító hajók kikötését a spanyol kikötőkben. Ugyanakkor az amerikai katonai segély nagysága miatt ezek az intézkedések aligha okozhatnak gondot Izraelnek.
[type] => post
[excerpt] => Egy éve tart az izraeli háború, tavaly október óta az Egyesült Államok soha nem látott összegű katonai segéllyel támogatta Izraelt. A Fehér Ház változatos fegyverarzenállal segítette a zsidó államot: Washington lőszereket, éjjellátó készülékeket, ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1728401280
[modified] => 1728388190
)
[title] => Rekordösszegű katonai segélyt küldött az Egyesült Államok Izraelnek
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=128775&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 128775
[uk] => 128774
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 128776
[image] => Array
(
[id] => 128776
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/amerikai-felszereles-katonai-tamogats.jpg
[original_lng] => 165936
[original_w] => 1347
[original_h] => 758
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/amerikai-felszereles-katonai-tamogats-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/amerikai-felszereles-katonai-tamogats-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/amerikai-felszereles-katonai-tamogats-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/amerikai-felszereles-katonai-tamogats-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/amerikai-felszereles-katonai-tamogats.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/amerikai-felszereles-katonai-tamogats.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/amerikai-felszereles-katonai-tamogats.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1728377391:12
[_thumbnail_id] => 128776
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2846
[_oembed_2ae5aab674a2382e0f4b22d95f3935fd] =>
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk
Irán nem vezényel harcosokat Libanonba vagy a Gázai övezetbe az Izrael elleni háborúba, „a libanoni és a palesztin kormánynak megvan a kellő képessége és ereje arra, hogy felvegye a harcot az agresszív cionista rezsimmel, nincs ott szükség paramilitáris vagy önkéntes iráni erőkre” – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján az iráni külügyminisztérium szóvivője.
Nászir Kanani hozzátette, hogy Irán nem is kapott erre felkérést.
A szóvivő azzal fenyegette meg Izraelt, hogy „nem maradnak büntetlenek azok a bűncselekményei, amelyeket az iráni nép, az (Irán támogatását élvező) ellenállási erők, valamint az iráni civilek és katonák ellen követett el”.
Az izraeli hadsereg immár csaknem két hete intenzív légitámadásokat hajt végre a Hezbollah libanoni síita milícia ellen, nemcsak a libanoni főváros déli külterületein, de a szervezet más erődítményei ellen is szerte az országban. A légicsapások következtében hétfőre több mint 1030 ember, köztük a Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah, valamint 156 nő és 87 gyermek lelte halálát.
Az iráni kormány közleménye szerint Maszúd Peszeskján államfő a Hezbollah teheráni képviseletére látogatott, hogy lerója kegyeletét Naszrallah emléke előtt. Ali Hamenei ajatollah, az ország legfőbb politikai és vallási vezetője pedig kijelentette, hogy „Naszrallah halála nem volt hiábavaló”. Mohammed Reza Aref iráni első alelnök szombaton azt mondta, hogy a Hezbollah vezetőjének meggyilkolása „Izrael pusztulását” vonja majd maga után.
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4
Je viens de m’entretenir avec le Président iranien Massoud Pezeshkian.
J’ai marqué ma vive préoccupation sur l'escalade en cours, et condamné les frappes injustifiées contre les infrastructures civiles émiriennes et plusieurs navires.
Joe Biden amerikai elnök vasárnap 567 millió dollár értékű védelmi támogatást hagyott jóvá Tajvan számára – jelentette be a washingtoni Fehér Ház.
Az Egyesült Államok Tajvan legfontosabb nemzetközi támogatója és fegyverszállítója, még hivatalos diplomáciai kapcsolatok hiányában is.
Kína többször követelte Washingtontól, hogy hagyjon fel a fegyvereladással Tajpejnek, amelyet saját területének tekint.
A Fehér Ház közleményében bejelentette, Biden felhatalmazta a külügyminisztert, hogy „irányítsa a védelmi minisztérium védelmi cikkeire és szolgáltatásaira, valamint katonai oktatásra és kiképzésre szánt, legfeljebb 567 millió dollár értékű összeg lehívását a Tajvannak nyújtandó segítség érdekében.” További részleteket nem ismertek.
Áprilisban Biden aláírta azt a nehezen kiharcolt törvényt, amely több milliárd dollárnyi új amerikai támogatást nyújt Ukrajnának az Oroszországgal vívott háborúra, valamint Izraelnek és Tajvannak.
Tajpej korábban panaszkodott az amerikai fegyverszállítások késedelmére, többek között a korszerűsített F–14-es vadászrepülőgépek esetében.
Kína, amely a demokratikusan kormányzott Tajvant saját területének tekinti, az elmúlt öt évben fokozta a katonai és politikai nyomást, hogy érvényt szerezzen követeléseinek, amelyeket Tajpej elutasít.
Nagy-Britannia újabb AS90-es tüzérségi önjáró tarackokat ad át az ukrán hadsereg szükségleteire. Az ukrán fegyveres erők már tíz ilyen önjáró fegyvert kapott. Erről a brit védelmi minisztérium sajtószolgálata számolt be.
Mint ismeretes, a Keir Starmer miniszterelnök vezette kormány bejelentette, hogy a hatalomra kerülést követő 100 napon belül 12 AS90-et szándékozik átadni Ukrajnának.
Az első 10 tarackot már leszállítottak, az ukrán fegyveres erők pedig további hatot kapnak a következő hetekben.
„A tüzérség kulcsszerepet játszik az ukrán csapatok garantált fedezésében és a főbb orosz célpontok megsemmisítésében” – áll az üzenetben.
Bundestag jóváhagyta a német kormány javaslatát Ukrajna katonai támogatásának a finanszírozására, a támogatás összege hozzávetőleg 400 millió euró – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a német szövetségi kormány honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint a német kormányközlemény megállapította, hogy Oroszország agresszív háborúja óriási károkat okozott Ukrajna városaiban és infrastruktúrájában. Németország éppen ezért rövid távon további 170 millió eurót biztosít Ukrajna energetikai infrastruktúrájának a helyreállítására.
Emellett a Bundestag jóváhagyta az ukrán katonai támogatás finanszírozásának mintegy 400 millió euróval történő emelését. Ez további légvédelmi felszerelések, tankok, drónok, lőszerek és pótalkatrészek vásárlását teszi lehetővé, ami hatékonyan erősítik az ukrán fegyveres erőket a védelemben.
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv
Az Európai Unió Tanácsa szerdán 13 millió euró értékű támogatást hagyott jóvá Észak-Macedónia fegyveres erői számára az Európai Békekeret keretében.
Az uniós testület közleményében arról tájékoztattak, hogy a külföldi katonai és védelmi kiadások finanszírozására létrehozott uniós alapból érkező támogatás célja a nyugat-balkáni ország védelmi kapacitásainak erősítése, különös tekintettel az EU közös biztonság- és védelempolitikai műveleteiben, valamint más nemzetközi missziókban való részvételére.
Észak-Macedónia a döntés értelmében „halált nem okozó” felszerelést, ehhez kapcsolódó eszközöket és adott esetben technikai segítséget is kap. A támogatás a hírszerzéssel, megfigyeléssel és felderítéssel, az elektronikus hadviseléssel és a jelhírszerzéssel, a logisztikai és műszaki berendezésekkel, valamint a kommunikációs és információs rendszerekkel kapcsolatos technológiákra is kiterjed.
A közlemény szerint „a döntés ékes bizonyítéka az Európai Unió és Észak-Macedónia közötti mélyülő kapcsolatoknak a biztonság és a védelmi politika terén, Észak-Macedónia és az EU közös kül- és biztonságpolitikájának teljes körű összehangolása mellett”.
Ezen a héten a Pentagon várhatóan új katonai segélycsomagot jelent be Ukrajnának 375 millió dollár értékben, ami május óta a legnagyobb segély, amelyet Kijevnek küldtek. Erről a Holosz Ameriki ír amerikai illetékesekre hivatkozva.
Az egyik tisztviselő szerint a csomag nagy valószínűséggel levegő-föld lőszert tartalmazna F-16-os vadászrepülőgépekhez.
A csomag tartalmaz még HIMARS-hoz, járőrhajókhoz és páncélozott járművekhez való lőszert, valamint 155 mm-es, 105 mm-es töltényeket és TOW rakétákat.
A még jóváhagyás alatt álló és még módosítható csomagra olyan elnöki hatóság vonatkozik, amely lehetővé teszi a Pentagon számára, hogy közvetlenül a katonai készletéből küldjön segélyt Ukrajnának.
[type] => post
[excerpt] => Ezen a héten a Pentagon várhatóan új katonai segélycsomagot jelent be Ukrajnának 375 millió dollár értékben, ami május óta a legnagyobb segély, amelyet Kijevnek küldtek.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1727279520
[modified] => 1727272702
)
[title] => Az USA 375 millió dollár értékű amerikai katonai segélycsomagot jelenthet be Ukrajnának
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=127682&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 127682
[uk] => 127638
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 127639
[image] => Array
(
[id] => 127639
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/photo-2024-09-24-19-05-04.jpg
[original_lng] => 114950
[original_w] => 1035
[original_h] => 716
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/photo-2024-09-24-19-05-04-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/photo-2024-09-24-19-05-04-300x208.jpg
[width] => 300
[height] => 208
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/photo-2024-09-24-19-05-04-768x531.jpg
[width] => 768
[height] => 531
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/photo-2024-09-24-19-05-04-1024x708.jpg
[width] => 1024
[height] => 708
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/photo-2024-09-24-19-05-04.jpg
[width] => 1035
[height] => 716
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/photo-2024-09-24-19-05-04.jpg
[width] => 1035
[height] => 716
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/photo-2024-09-24-19-05-04.jpg
[width] => 1035
[height] => 716
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1727261903:5
[_thumbnail_id] => 127639
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2962
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a13c398409a575a9e077bfa62caec26a] =>
I’m looking forward to meet president @ZelenskyyUa at the Nordic Council in Reykjavik.🇮🇸
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
Az elmúlt hónapokban csökkentek az Ukrajnának szánt amerikai katonai segélycsomagok, mivel megfogyatkozott azon fegyver- és felszereléskészlet, amelyet a Pentagon hajlandó Kijevnek küldeni saját készleteiből. Erről az rbc.ua számolt be a CNN-re hivatkozva.
Amint a kiadvány megjegyzi, a hiány miatt Joe Biden kormánya 6 milliárd dollárt kapott fegyverekre és lőszerre Ukrajnának, de a Pentagon nem rendelkezik azzal a készlettel, amelyet hajlandó lenne szállítani – mondta két amerikai tisztviselő a CNN-nek.
„Az utánpótlás is gondot jelent” – mondta az illetékes. Az Egyesült Államok fokozza a kulcsfontosságú cikkek, például a 155 mm-es lőszerek és a Patriot rakétarendszerek gyártását Ukrajnába való szállítás és az amerikai készletek feltöltése céljából. De ez egy több éves folyamat, amely nem tudja gyorsan kielégíteni a növekvő keresletet.
Az ukrajnai háború előtt az USA havonta körülbelül 15 ezer 155 mm-es tüzérségi lövedéket gyártott. Az új üzemek és gyártósorok megnyitásával az Egyesült Államokban már havi 40 000-et gyártanak. De a Pentagonnak még több mint egy évre lesz szüksége ahhoz, hogy elérje célját, a havi 100 000 lőszert. A termelés felfuttatásának folyamata az ütemterv szerint halad, de ez éveket vesz igénybe.
Volodimir Zelenszkij elnök szerint Ukrajna érzi a fegyverhiány hatását. Az ukrán Védelmi Kapcsolattartó Csoport e hónapi németországi találkozóján Zelenszkij azt mondta az Egyesült Államoknak és más szövetségeseinek, hogy a megígért légvédelmi rendszerek szállítása túl lassan halad, és figyelmeztetett a létfontosságú segélyek „jelentős” hiányára.
Litvánia továbbra is aktívan támogatja Ukrajnát az orosz agresszió elleni harcban, ezért 2024 végéig Vilnius további 40-50 millió eurós támogatást tervez. A forrásokat hozzáadják a már kiutalt 153 millió euróhoz, amelyet az év során adtak át Kijevnek, jelentette be Laurinas Kaschyunas, Litvánia védelmi minisztere jelentette ki – írta az LRT.
A segítségnyújtás kulcsfontosságú irányai közül kiemelkedik a Palyanyica pilóta nélküli rakétakomplexum gyártásának támogatása, amelybe Litvánia 10 millió eurót fektet be. Ezt a komplexumot Ukrajna területén fejlesztik, és jelentősen hozzájárul majd az ukrán védelmi képességek erősítéséhez.
Ezenkívül Litvánia az alábbiakat tervezi átadni Ukrajnának:
radarok,
rövid hatótávolságú légvédelmi rendszerek,
aknamentesítő berendezések.
A honvédelmi miniszter elmondása szerint jelenleg olyan légvédelmi rendszerek után kutatnak a piacon, amelyek átvihetők Ukrajnába anélkül, hogy csökkentenék Litvánia saját védelmi potenciálját.
Amint azt Kaschyunas megjegyezte, Litvánia három kulcsfontosságú elvet követ a katonai segítségnyújtás során:
A saját források minimális felhasználása további kompenzációval.
Ukrajna jövőbeli szükségleteihez való orientáció annak érdekében, hogy a segély a lehető leghatékonyabb és relevánsabb legyen.
A saját védelmi ipar fejlesztése, amely fontos szerepet játszik az Ukrajnával való együttműködésben.
Hozzá kell tenni, hogy a litván pilóta nélküli légi járművek már bizonyítják hatékonyságukat az ukrajnai a gyakorlótereken végzett teszteken.
Az azokon résztvevő hat litván cég közül öt sikeresen teljesítette az összes szakaszt, és szerződést kötött drónok szállítására az ukrán fegyveres erők számára.
Ukrajna folyamatos és állandó támogatása
Litvánia nemcsak jelentős anyagi segítséget nyújt, hanem továbbra is elkötelezett Ukrajna rendszeres támogatása mellett.
A litván kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy évente GDP-jének legalább 0,25%-át Ukrajna katonai támogatására fordítja, ami körülbelül 190 millió eurót tesz ki. Összességében a teljes körű orosz invázió kezdete óta Litvánia a GDP 2%-ának megfelelő segélyt nyújtott Ukrajnának.