Francois Bayrou a negyedik francia miniszterelnök egy éven belül. Túlélési esélyei nagyjából hasonlóak elődjéhez, Michel Barnier-hez képest – bármilyen költségvetési javaslattal rukkol elő, az ellenzék nem fog mellé állni.
A francia politikai káosz gazdasági káosszá kezd fajulni, ennek egyik legszembetűnőbb jele, hogy a nagy hitelminősítő intézetek sorra rontják a francia államadósság besorolását. Ezzel még a korábbinál is erősebb nyomást gyakorol az új francia kormányra, hogy az csökkentse az egyre duzzadó költségvetési hiányt. A romló hitelbesorolás ugyanis azt jelenti, hogy az állam drágábban tudja finanszírozni magát, így a büdzsé kamatterhei még tovább emelkednek – tovább rontva ezzel a költségvetési helyzetet.
A hitelminősítők már előre ítélet mondtak: nem tudja csökkenteni a hiányt az új francia miniszterelnök
A Moody’s egy nem tervezett változtatással Aa2-ről Aa3-ra, azaz három szinttel a maximális minősítés alá csökkentette az euróövezet második legnagyobb gazdasága államadósságának besorolását. Az ügynökség ezzel követte a két másik nagy hitelminősítő, a Fitch és az S&P értékítéletét.
Jelenleg nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a következő kormány a jövő év után tartósan csökkenteni tudja a költségvetési hiány mértékét – áll a Moody’s közleményében.
A hitelminősítői tasli néhány órával azután következett be, hogy Emmanuel Macron elnök Francois Bayrou-t nevezte ki miniszterelnöknek. Bayrou elődjét, Michel Barnier-t december 4-én egy bizalmi szavazáson leváltották, miután a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés támogatta a baloldal bizalmatlansági indítványát.
Antoine Armand leköszönő pénzügyminiszter szerint a leminősítés a közelmúltbeli parlamenti fejleményeket és a költségvetés körüli bizonytalanságot tükrözi.
Francois Bayrou miniszterelnöki kinevezése és a deficit csökkentésére irányuló megerősített akarat egyértelmű választ fog adni – írta Armand egy közösségi médiában közzétett bejegyzésében.
Bohócot csinálnak Macronból
A kérdés csak az, hogy mi lesz ez az egyértelmű válasz – a legvalószínűbb végkifejlet egy újabb kormánybuktatás. Az ellenzék így bohócot csinál Emmanuel Macron köztársasági elnökből; sorra buktatja meg kisebbségi kormányait arra pályázva, hogy az elnök előbb-utóbb olyannyira elveszíti politikai tőkéjét, hogy lemondásra kényszerül.
Ahhoz, hogy elkerülje az újabb bizalmatlansági szavazást, Bayrou-nak meg kell ígérnie, hogy nem alkalmazza ugyanazt az alkotmányos kiskaput, amelyet Barnier alkalmazott a költségvetésnek a nemzetgyűlésben történő szavazás nélküli keresztülvitelére – mondta Marine Tondelier, a Zöldek vezetője a France Inter rádiónak adott szombati interjújában.
A kormány összeomlása és Franciaország 2025-ös költségvetésének késlekedése csak fokozza a hónapok óta tartó politikai felfordulást, amely már eddig is rontotta az üzleti bizalmat, és hozzájárult ahhoz, hogy az ország gazdasági kilátásai folyamatosan romlanak.
Esélytelen megszorítások
Barnier költségvetése történelmi mércével mérve is jelentős megszorításokat irányzott elő annak érdekében, hogy a hiány jövőre GDP 5 százalékára csökkenjen az idei várható 6,1 százalékról.
Franciaország már régóta nem felel meg az Európai Unió szabályainak, amelyek előírják, hogy a tagállamok adósságának a GDP 60 százaléka, a hiánynak pedig 3 százalék alatt kell lennie – Brüsszel el is indította Párizs ellen a túlzottdeficit-eljárást.
Bayrou-nak vissza kell majd fognia ezeket az ambíciókat, hogy megkapja a Barnier-t megbuktató törvényhozók egy részének támogatását, de közgazdászok szerint a végeredmény akár az is lehet, hogy nem lesz javulás a büdzsé helyzetében – értékeli a helyzetet a Bloomberg.
Az államháztartás rendbetételére irányuló terveket idén már kisiklatták a gyenge adóbevételek, mivel a fogyasztói kiadások és a vállalati nyereségek csalódást okoztak. A feladat még bonyolultabbá vált, miután Macron júniusban előrehozott parlamenti választásokat írt ki, hogy megpróbáljon talpra állni az európai választásokon elszenvedett vereség után. Ehelyett centrista koalíciója további teret vesztett, és a nemzetgyűlés három, többséggel nem rendelkező tömbre oszlott: Le Pen radikálisaira, a centristákra és a baloldali-szélsőbaloldali koalícióra, az NFP-re.
A baloldal továbbra is bizalmatlan
A veterán politikusnak számító Bayrou első feladata, minisztereinek kiválasztása lesz. A hétvégén más politikai vezetőkkel, köztük Yael Braun-Pivet-vel, a nemzetgyűlés elnökével konzultál.
Pénteken, első munkanapján találkozott Bruno Retailleau-val, a leköszönő belügyminiszterrel, aki a bevándorlás heves ellenzőjeként ismert, s ezzel kiváltotta a baloldali politikusok ellenszenvét.
Miniszterelnöki pályafutása a jelenlegi állás szerint meglehetősen rövid lesz. Marine Tondelier az NFP koalícióhoz tartozó zöldek vezetője ugyanis közölte: „a még nem látom, hogyan tudna meggyőzni minket arról, hogy ne legyünk bizalmatlanok, különösen, ha nem hív fel minket. És ha az első politikai gesztusa az, hogy fogadja Bruno Retailleau-t, akkor nagyon nem néz ki jól a dolog.”
[type] => post
[excerpt] => Francois Bayrou a negyedik francia miniszterelnök egy éven belül. Túlélési esélyei nagyjából hasonlóak elődjéhez, Michel Barnier-hez képest – bármilyen költségvetési javaslattal rukkol elő, az ellenzék nem fog mellé állni.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1734378600
[modified] => 1734317605
)
[title] => A negyedik francia miniszterelnök egy éven belül –nem valószínű, hogy megváltja a világot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=135384&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135384
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 135385
[image] => Array
(
[id] => 135385
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron.jpg
[original_lng] => 58131
[original_w] => 1024
[original_h] => 682
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1734310406:12
[_thumbnail_id] => 135385
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2656
[_oembed_7d1a9676e3acd3d90662dc3037a322d7] =>
🔸Guranje i tuča između predstavnika vlasti i opozicije u Skupštini Srbije
U prenosu skupštinske sednice ton je bio isključen, pa se nije moglo čuti šta poslanici govore jedni drugima, niti se jasno videlo kako je otpočeo incident.
A centrista vezető, Francois Bayrou lett Franciaország új miniszterelnöke. Az új kormányfő már be is költözött a miniszterelnöki rezidenciába, a Hotel Matignonba.
Emmanuel Macron francia elnök a centrista vezetőt, Francois Bayrout nevezte ki Franciaország következő miniszterelnökévé, hogy véget vessen a hónapok óta tartó politikai válságnak. Bayrou, aki Macron szövetségese, egy délnyugat-franciaországi város polgármestere és a Demokrata Mozgalom (Modem) párt vezetője. A bejelentés előtt a két politikus közel két órán át tárgyalt, amit a francia média feszültnek írt le.
Az elnök mostani feladata, hogy biztosítsa, Bayrou hosszabb ideig maradjon hivatalban, mint elődje. Macron második elnöki ciklusának felénél jár, és Bayrou már a negyedik miniszterelnöke. Macron ígéretet tett arra, hogy második ciklusának 2027-es lejártáig hivatalban marad, annak ellenére, hogy Michel Barnier múlt héten megbukott. Az elnök csütörtökön megszakította lengyelországi útját, és eredetileg aznap estére tervezte az új miniszterelnök bejelentését, de végül péntekre halasztotta – írja a BBC.
Ezután találkozott a 73 éves Bayrou-val az Elysée-palotában, és néhány órával később végleges döntés született.
Bayrou azonnal beköltözik a miniszterelnöki rezidenciába, a Hotel Matignonba. Az elsődleges kihívása egy olyan kormány létrehozása lesz, amelyet nem buktat meg az elődjével történtekhez hasonlóan a nemzetgyűlés. Macron már tárgyalt a fő politikai pártok vezetőivel, kivéve Jean-Luc Mélenchont, a szélsőbaloldali LFI vezetőjét és Marine Le Pent. A kérdés az, hogy képes lesz-e meggyőzni a balközép pártokat, hogy csatlakozzanak Bayrou kormányához, vagy legalább egy olyan megállapodást kössenek, amely biztosítja a miniszterelnök pozícióját.
A francia nemzetgyűlés szerda este megbuktatta Michel Barnier kormányát.
Az Új Népfront nevű baloldali pártszövetség és a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány 331 szavazatot kapott az 577 fős alsóházban. A kormány megbuktatásához legalább 288 szavazatra volt szükség.
Az alkotmánynak megfelelően Michel Barnier miniszterelnöknek most be kell nyújtania lemondását Emmanuel Macron államfőnek.
A kormány parlamenti megbuktatására 1962 óta nem volt példa Franciaországban.
Különböző politikai csoportokhoz tartozó öt francia parlamenti képviselő közös levélben fordult az ország védelmi miniszteréhez, Sebastian Lecorne-hoz azzal a felhívással, hogy küldjenek katonai oktatókat Ukrajnába. Az erre vonatkozó levelet Frédéric Petit, a Les Démocrates párt képviselője tette közzé az X-en (Twitter), számolt be a Jevropejszka Pravda.
Petit megjegyezte, a levelet öt politikai csoport öt képviselője írta, nevezetesen: Laurent Mazory az Yvelines, Libertés, Indépendants, Outre-Mer et Territoires párttól; Anna Peek a Socialistes et apparentés pártból; Constance Le Grip az Ensemble pour la République, valamint Xavier Roserin a Horizons & Indépendants pártból. Arra kérték Lecorne-t, hogy küldjön francia katonai oktatókat Ukrajnába.
„Az erőszakos harcok és Oroszország nyomása Donbászra arra kényszerítenek minket, hogy a hadsereg által jelenleg Franciaországban és Lengyelországban folytatott kiképzést Ukrajna földjén kell folytatni”, hangsúlyozták.
Az aláírók hangsúlyozták, hogy támogatják a katonai oktatók Ukrajnába küldésére irányuló európai koalíció létrehozására irányuló javaslatot.
„Franciaország vezető szerepet játszhat ebben a koalícióban Nagy-Britannia, Lengyelország, a balti országok és Skandinávia hadseregével együtt”, vélik a politikusok. A képviselők hozzátették, hogy akkor, amikor az Orosz Föderáció „több ezer észak-koreai katonát szólít fel az ukrán hadsereg elleni harcra, válaszunk az Ukrajnának nyújtott közvetlen támogatás növelése”.
Egyben pontosították, hogy Franciaországnak nem katonákat, hanem katonai oktatókat kell küldenie a katonák kiképzésére Ukrajnába az orosz hadsereg elleni harcban.
[type] => post
[excerpt] => Különböző politikai csoportokhoz tartozó öt francia parlamenti képviselő közös levélben fordult az ország védelmi miniszteréhez, Sebastian Lecorne-hoz azzal a felhívással, hogy küldjenek katonai oktatókat Ukrajnába.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1733143620
[modified] => 1733138407
)
[title] => Franciaországban öt képviselő kéri a védelmi minisztert, hogy küldjenek oktatókat Ukrajnába
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=134074&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 134074
[uk] => 133969
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 133970
[image] => Array
(
[id] => 133970
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/208562-1-large.jpg
[original_lng] => 150363
[original_w] => 1140
[original_h] => 760
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/208562-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/208562-1-large-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/208562-1-large-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/208562-1-large-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/208562-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/208562-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/208562-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1733131209:5
[_thumbnail_id] => 133970
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2538
[_oembed_2ae611aed4c8e962da4b5a4acd9f5cc7] =>
Jean-Marie Le Pen était un homme clairvoyant, courageux. On ne l’a pas écouté. Qu’il repose en paix. pic.twitter.com/s8KSEuuSQg
Good conversation with the UK’s PM @Keir_Starmer today. 🇳🇴 and 🇬🇧 are well aligned on continued support for Ukraine, with a clear expectation that Ukraine must have a seat at the table and that Europe must participate with a unified message in future peace negotiations.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök „mentességet” élvez, amelyet „figyelembe kell venni” a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által ellene kiadott elfogatóparancs esetében – közölte a francia külügyminisztérium.
A tárca közleményében a nemzetközi jog szerinti kötelezettségekre hivatkozott, amelyek „a Nemzetközi Büntetőbíróságban nem részes államok mentességére” vonatkoznak, ami Izrael esetében fennáll. Hozzátették: „ezek a mentességek vonatkoznak Netanjahu miniszterelnökre és más, a bíróság elfogatóparancsa által érintett miniszterekre”. Ezeket a mentességeket „figyelembe kell majd venni, ha az ICC kérné tőlünk letartóztatásukat és átadásukat” – hangsúlyozta a francia külügy.
Az ICC Benjámin Netanjahu mellett a múlt héten elfogatóparancsot adott ki Joáv Galant nemrég leváltott védelmi miniszter, valamint Mohamed ed-Deif, a Hamász katonai szárnyának főparancsnoka ellen háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.
A Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó 1998-as Római statútum egyik cikke foglalkozik ugyan a bíróságot el nem ismerő országok vezetőinek mentelmi jogával, de ez továbbra is nyitott maradhat különböző értelmezésekre.
„Franciaország továbbra is szorosan együtt kíván működni Netanjahu miniszterelnökkel és az izraeli hatósággal a béke és a biztonság elérése érdekében mindenki számára a Közel-Keleten” – zárul a francia külügyminisztérium közleménye.
Azóta, hogy az ICC kiadta a Netanjahu elleni elfogatóparancsot, Franciaország többször megismételte, hogy alkalmazni fogja a nemzetközi jog szerinti kötelezettségeit, de nem mondta ki egyértelműen, hogy letartóztatná-e az izraeli miniszterelnököt, ha Franciaországba érkezne.
A francia álláspont tisztázása alig néhány órával azután történt, hogy szerda reggel életbe lépett az Izrael és a Hezbollah közötti tűzszünet, miután több mint egy éve tartott az ellenségeskedés a libanoni-izraeli határ mentén, amely két hónappal ezelőtt háborúba torkollott az izraeli hadsereg és az Irán által támogatott libanoni fegyveres mozgalom között. A tűzszünetet az Egyesült Államok és Franciaország által közösen, több hónapon át folytatott intenzív diplomáciai erőfeszítések tették lehetővé.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
A francia külügyminiszter szerint a nyugati szövetségeseknek azért kell folytatniuk Ukrajna támogatását, hogy kijevi kormány az erő pozíciójából tárgyalhasson, ha elérkezettnek látja az időt a béketárgyalásokra.
Jean-Noël Barrot a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: ezt a célt szolgálja az ukrán fegyveres erők felszerelése és az ukrán katonák nyugati kiképzése.
Franciaországban az elmúlt néhány hónapban egy teljes dandárnyi ukrán katona részesült kiképzésben, és az egység így képes lesz felvenni a harcot a frontvonalban – mondta a párizsi külügyi tárca vezetője.
Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e francia katonák bevetése Ukrajnában, miután Emmanuel Macron francia elnök korábban nem zárta ki ennek lehetőségét, Barrot úgy fogalmazott: Macron valójában annak a véleményének adott hangot, hogy a Nyugatnak „nem vörös vonalakat kell meghúznia”, hanem stratégiai okokból homályban kell tartania cselekvési szándékait annak nyilvános meghirdetése helyett, hogy mit kellene és mit nem kellene tennie.
„Ez az oka annak, hogy nyilvánosan nem vetünk el semmilyen lehetőséget” – tette hozzá a francia külügyminiszter.
„Minden egyes alkalommal, amikor az orosz hadsereg egy négyzetkilométernyi területen előrenyomul, a fenyegetés is egy négykilométerrel közelebb kerül Európához” – hangsúlyozta.
Jean-Noël Barrot szerint Franciaország nyitott arra, hogy Ukrajna meghívást kapjon a NATO-ba és az Európai Unióba, de erről az összes szövetséges kormánnyal tárgyalni kell.
Kijelentette: azzal, hogy Oroszország ballisztikus rakétával támadta Ukrajnát, módosította nukleáris doktrínáját és az észak-koreai katonák behívásával „Ázsiába exportálta” a háborút, Vlagyimir Putyin orosz elnök célja a félelemkeltés, a nyugati szövetségesek azonban nem hagyják megfélemlíteni magukat.
Arra a kérdésre, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek kompromisszumokat kellene-e elfogadnia a béketárgyalások érdekében, a francia külügyminiszter úgy fogalmazott: egészen addig a pillanatig, amíg az ukránok úgy döntenek, hogy eljött a béke ideje, a nyugati szövetségesek egyetlen feladata minden lehetséges támogatás megadása Ukrajnának, és annak biztosítása, hogy Ukrajna a lehető legerőteljesebb pozícióba kerüljön.
Barrot hozzátette: Európának a jövőben olyan világban kell majd gondoskodnia saját biztonságáról, amely már nem úgy néz ki, mint az Ukrajna elleni orosz agresszió előtt, ezért szorosabbra kell vonni az európai együttműködést. Hozzátette: ez azt is jelenti, hogy az európai országoknak többet kell költeniük saját védelmükre.
[type] => post
[excerpt] => A francia külügyminiszter szerint a nyugati szövetségeseknek azért kell folytatniuk Ukrajna támogatását, hogy kijevi kormány az erő pozíciójából tárgyalhasson, ha elérkezettnek látja az időt a béketárgyalásokra.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1732533840
[modified] => 1732524635
)
[title] => Francia külügyminiszter: Ukrajnának az erő pozíciójából kell a békéről tárgyalnia
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=133409&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 133409
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 133410
[image] => Array
(
[id] => 133410
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/jean-noel-barrot-717332.jpg
[original_lng] => 205338
[original_w] => 1500
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/jean-noel-barrot-717332-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/jean-noel-barrot-717332-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/jean-noel-barrot-717332-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/jean-noel-barrot-717332-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/jean-noel-barrot-717332.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/jean-noel-barrot-717332.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/jean-noel-barrot-717332.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1732517435:12
[_thumbnail_id] => 133410
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2427
[_oembed_3595c65274d20cda5aedf58a6d40182f] =>
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia után Franciaország is jelezte, hogy engedélyezi Ukrajnának nagy hatótávolságú fegyverek bevetését orosz területen lévő célpontok ellen.
Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter a BBC-nek adott interjúban – amelynek egyes részleteit szombaton tették közzé – közölte, hogy „önvédelemnek” minősül, ha Ukrajna beveti ezeket a fegyvereket Oroszországban. A miniszter arra nem tért ki, hogy ilyen támadás történt-e már.
Oroszország élesen bírálta Barrot bejelentését. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kijelentette a TASZSZ állam hírügynökségnek, hogy a döntés nem támogatást, hanem inkább „lélekharangot” jelent Ukrajna számára.
A héten Ukrajna a jelentések szerint amerikai gyártmányú nagy hatótávolságú ATACMS és brit Storm Shadow robotrepülőgépekkel támadott oroszországi célpontokat. 2023 júliusa óta Nagy-Britanniával együttműködve Franciaország Storm Shadow – francia elnevezéssel Scalp – rakétákkal kezdte ellátni Ukrajnát.
Németország nem támogatja Ukrajnát nagy hatótávolságú fegyverekkel, Olaf Scholz kancellár határozottan ellenzi Taurus robotrepülőgépek küldését a háború dúlta országba.
Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyik tanácsadója Vlagyimir Putyin orosz elnök minapi fenyegetéseit az „abszolút félelem” kifejezéseként értékelte. A Bild am Sonntag című német újságnak adott interjúban kijelentette: Putyin a fenyegetéseivel ijesztgetni akarja a Nyugatot.
Ukrajna nagy hatótávolságú francia rakétákkal csaphat le Oroszországra, mert Ukrajna támogatásában nem lehetnek vörös vonalak – jelentette ki szombaton Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a francia diplomácia vezetője elmondta: „Az elvet megalapoztuk. A Zelenszkij elnöknek küldött üzeneteinket jól fogadták.” Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nyugati szövetségeseknek nem szabad korlátozniuk Ukrajna Oroszországgal szembeni támogatását, és „ne szabjanak és hangoztassanak vörös vonalakat”.
„Annyira intenzíven és annyira támogatjuk Ukrajnát, amennyire szükséges. Miért? Mert a biztonságunk forog kockán. Valahányszor az orosz hadsereg egy négyzetkilométerrel előrenyomul, a fenyegetés egy négyzetkilométerrel közelíti meg Európát” – mutatott rá Jean-Noël Barrot.
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm
Megváltoztatta cikkének szövegét hétfőre a Le Figaro című francia lap, amely vasárnap még arról számolt be, hogy Franciaország és Nagy-Britannia engedélyezte Ukrajnának, hogy nagy hatótávolságú SCALP/Storm Shadow rakétáit Oroszország területe ellen irányuló mélyégi csapásokhoz használja – számol be az rbc.ua hírportál a Le Figaro módosított publikációjára hivatkozva.
A jelentés szerint azt a mondatot, miszerint Nagy-Britannia és Franciaország lehetővé tette Ukrajnának, hogy SCALP/Storm Shadow rakétáikkal mélyen orosz területre csapjon le, a francia lap a következővel cserélte le: „a kancelláriákban már dúltak viták a nyugati rakéták orosz terület elleni bevetésének engedélyezéséről. Emmanuel Macron 2024 májusában egy németországi állami látogatáson mellette foglalt állást”.
A francia újságban a módosított cikk a „frissítve” jelzést kapta.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Megváltoztatta cikkének szövegét hétfőre a Le Figaro című francia lap, amely vasárnap még arról számolt be, hogy Franciaország és Nagy-Britannia engedélyezte Ukrajnának, hogy nagy hatótávolságú SCALP/Storm Shadow rakétáit Oroszország területe elle...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1731931080
[modified] => 1731929258
)
[title] => A Le Figaro módosította cikkét Franciaország és Nagy-Britannia engedélyéről az Oroszország elleni mélységi csapásokra
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=132701&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 132701
[uk] => 132682
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 132684
[image] => Array
(
[id] => 132684
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-107.png
[original_lng] => 607247
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-107-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-107-300x158.png
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-107-768x403.png
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-107-1024x538.png
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-107.png
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-107.png
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-107.png
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1731922059:5
[_thumbnail_id] => 132684
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3530
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_315aea52053606cea72a02c8c7041823] =>
[_oembed_time_315aea52053606cea72a02c8c7041823] => 1732629026
[_oembed_2ae611aed4c8e962da4b5a4acd9f5cc7] =>
Jean-Marie Le Pen était un homme clairvoyant, courageux. On ne l’a pas écouté. Qu’il repose en paix. pic.twitter.com/s8KSEuuSQg
The Steregushchiy-class corvettes Stoyky and Boikiy conducted a comprehensive exercise with live-fire training in the Baltic Sea. The elements of naval combat with ships of the conditional enemy, destruction of USVs(AK-630M) and “enemy” submarine(Pr. 677/Ka-27PL) were practiced. pic.twitter.com/ek1JV4wyBY
— Massimo Frantarelli (@MrFrantarelli) April 3, 2025
The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.
Bruno Retailleau francia belügyminiszter vasárnap arra figyelmeztette a mezőgazdasági termelőket a hétfőn kezdődő gazdatüntetések előtt, hogy „zéró tolerancia” lesz az utak „tartós blokádja” esetén.
A tárcavezető a héten találkozott a mezőgazdasági szakszervezeti vezetőkkel, hogy „párbeszédet kezdeményezzen, és elmondja nekik azt is, hogy mik a határok” – mondta az RTL kereskedelmi rádió, az M6 kereskedelmei televízió és a Le Figaro című napilap műsorában.
Bár a tüntetés jogát az alkotmány garantálja, a miniszter „három határra hivatkozott: nem lehet kárt okozni mások tulajdonában, embereket megsebesíteni és nem lehet tartós lezárás, mert különben zéró tolerancia lesz” – hangsúlyozta Bruno Retailleau. Hozzátéve, hogy nem fog habozni „mozgósítani” a rendfenntartó erőket a forgalom helyreállítása érdekében. Elmondta azt is, hogy „párbeszédet” folytatott a szakszervezetekkel, „éppen azért, hogy a dolgok ne fajuljanak el”. Kevesebb mint egy évvel azután, hogy januárban az ország autópályaszakaszainak lezárásához vezetett a gazdák példátlan méretű országos megmozdulása, a fő mezőgazdasági szakszervezetek hétfőtől ismét tüntetésre szólítják fel tagjaikat.
A gazdák továbbra is tiltakoznak a jelentős bürokrácia és a megélhetési gondjaik miatt, azzal érvelve, hogy a gyorssegélyek és a kormányzati bejelentések ellenére a helyzetük nem javul.
Az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur szabadkereskedelmi övezet tagállamai között kötendő megállapodást is határozottan elutasítják, a francia kormányhoz hasonlóan, amely biztosította a gazdákat arról, hogy „minden lehetséges eszközt” be fog vetni annak megakadályozására.
Emmanuel Macron vasárnap Buenos Airesben tárgyalt Javier Milei argentin elnökkel, ahol a Mercosurral kötendő szabadkereskelmi megállapodás ellen tiltakozó francia gazdák álláspontját is közvetíti.
Franciaországban ritka módon valamennyi politikai erő támogatja a gazdák tiltakozását a szabadkereskedelmi szerződés ellen, amelyet az Európai Bizottság több ország, például Németország és Spanyolország nyomására az év végéig szeretne aláírni a Mercosurrel, az Argentínát és Brazíliát is magában foglaló regionális tömörüléssel. A francia gazdák tartanak a latin-amerikai húsáradattól, és az Európában hatályos szigorú környezetvédelmi és egészségügyi előírásoktól mentes latin-amerikai termékek tisztességtelen versenyétől.