Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön felszólalt az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóján, és elsősorban a nagy hatótávolságú fegyverek szállításának növelését szorgalmazta Ukrajna számára – számolt be az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.
A brit kiadvány közölte, hogy Zelenszkij online beszédet intézett a csúcstalálkozó résztvevőihez, és tájékoztatott a tegnapi bahmuti útjának az eredményeiről. Története érzelmes volt, és nagy hatást gyakorolt az Európai Unió 27 országának vezetőire – írta a lap.
Az újság ugyanakkor hozzátette, hogy egy uniós források szerint Ukrajna elnöke öt olyan tényezőre figyelmeztette az európai vezetőket, amelyek elhúzhatják a háborút. Elsősorban a nagy hatótávolságú rakéták szállításának késését, a modern repülőgépek hiányát és a nyugati szankciók gyengeségét említette. A megbeszélésen az Európai Unió vezetői a lőszer közös beszerzésének jóváhagyását tervezik, amelyről a múlt héten állapodtak meg.
In an hour-long conversation with @EmmanuelMacron, the ??-?? defense interaction was effectively discussed. I briefed in detail on the situation at the front. We dwelled on further steps to implement #PeaceFormula, coordinated actions for the upcoming international events.
Urmas Reinsalu észt külügyminiszter felszólította az Európa Tanácsot, hogy mondjon fel az Oroszországi Föderáció azon állampolgárainak, akik jelenleg annak testületeiben dolgoznak – számolt be a Jevropejszka Pravda az észt külügyi tárca az Európa Tanács vezetőségéhez intézett levelére hivatkozva.
Reinsalu az Európa Tanács főtitkárához, Maria Pejchynovych-Burichhoz, valamint az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának jelenlegi elnökéhez, Þórdís Kolbrún Reykfjörð Gylfadóttirhoz, izlandi külügyminiszterhez fordult, és fenntartásait fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Európa Tanácsnak még mindig sok orosz állampolgárságú alkalmazottja van.
Urmas Reinsalu üdvözölte a már megkezdett tárgyalásokat az ügyben, és ismét hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartja, hogy Oroszország kizárása után orosz állampolgárok továbbra is a szervezetben dolgozzanak, miközben Moszkva folytatja Ukrajna elleni agresszióját, és semmibe sem veszi a nemzetközi jogot.
„Ez diszkreditálja azt a szervezetet, amelyet közös értékeink – az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság – előmozdítása érdekében hoztak létre Európában. Nem szabad alábecsülni az ilyen munkavállalókra nehezedő külső nyomás kockázatát sem. Ezért további lépésekre van szükség az Európa Tanácsba vetett bizalom fenntartásához” – hangsúlyozza.
Urmas Reinsalu a tárgyalások intenzívebbé tételét és a kérdés sürgősnek való minősítését kérte.
„Nem engedhetjük meg, hogy ez a probléma hiteltelenné tegye az Európa Tanács tagállamai és kormányai vezetőinek május 16-17-én tartandó csúcstalálkozóját. A vezetőknek lehetőséget kell biztosítani, hogy összpontosíthassanak a szervezet jövőjére és az emberi jogok védelmének javítására irányuló konkrét lépésekre” – fogalmazott Észtország külügyminisztere.
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Németország arra szólítja fel Oroszországot, hogy ne korlátozza 60 napra a Fekete-tengeri Gabonakezdeményezést, jelentette be Christine Hoffmann, a német szövetségi kormány szóvivője tájékoztatóján.
„Üdvözöljük mindkét ország (Ukrajna és Oroszország – szerk.) készségét a megállapodás meghosszabbítására. Ez egy folyamatos erőfeszítést igénylő folyamat… És felszólítjuk az orosz vezetést, hogy tegye lehetővé a megállapodás 60 napnál hosszabb időtartamra történő meghosszabbítását. Folyamatos lehetőséget kell biztosítani a gabonaexport folytatására” – mondta Hoffmann.
Andrea Zasse, a német külügyminisztérium szóvivője a maga részéről olyan adatokat közölt, amelyek szerint a világon 345 millió embernek nincs elég élelme – számuk több tízmillióval nőtt az orosz háború miatt. Az olyan kezdeményezéseknek köszönhetően, mint az EU Szolidaritási sávjai és mások, a tavalyi év végéig több mint 41 millió gabona és egyéb élelmiszertermék exportja vált lehetővé Ukrajnából.
Zasse elmondása szerint Berlin támogatja az ENSZ főtitkárának a gabonakezdeményezés folytatására irányuló erőfeszítéseit. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi megállapodások szerint a március 18-án lejáró fekete-tengeri gabonaegyezmény automatikusan további 120 nappal meghosszabbodik, ha egyik fél sem támaszt új feltételeket.
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Auf seiner Asienreise besucht Olaf Scholz die demilitarisierte Grenze zwischen Nord- und Südkorea, die Vorbild für ein Ende des Ukrainekriegs sein könnte. Zunächst aber erreichte der Kanzler hier einen Durchbruch bei dem Thema. https://t.co/xXD33jdUwu
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Dmitro Kuleba külügyminiszter egy vasárnapi interjúban arról beszélt, hogy Németország pörgesse fel az ukrajnai lőszerszállításait és kezdje el kiképezni az ukrán pilótákat a nyugati vadászgépek kezelésére.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője elmondta, hogy szerinte a német védelmi cégek készek lőszerrel ellátni az ukrán hadsereget. A késleltetés azonban eddig kormányzati szinten történt – tette hozzá.
„Úgy gondolom, hogy Németország valóban többet tudna segíteni lőszerrel. Tüzérségi lőszerrel. Leültünk Ukrajna képviselőivel és a német fegyveriparral, és a német ipar jelenlétemben egy dolgot követelt a német kormánytól: aláírt szerződéseket. A probléma tehát a kormányzattal van” – mutatott rá a külügyminiszter. Emellett hozzátette, hogy nem számít a közeljövőben harci repülőgépek Ukrajnába szállítására, mivel ez „logisztikai és műszaki szempontból nagyon nehéz feladat”.
„Ezért azt tanácsoljuk, hogy már most kezdjék el az ukrán pilóták kiképzését nyugati gépeken, hogy a gépek biztosításáról szóló döntés meghozatalakor ne vesztegessünk időt vagy hosszú hónapokat a kiképzésre” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba a Bild am Sonntag című német lapnak adott interjújában.
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Volodimir Zelenszkij elnök az Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével folytatott csütörtöki megbeszélésén megvitatta az Oroszország elleni szankciók kérdését, és elsősorban az agresszor ország nukleáris ipara elleni korlátozások bevezetését szorgalmazta – számolt be az rbc.ua hírportál az elnök csütörtök esti videoüzenetére hivatkozva.
A tudósítás szerint Zelenszkij megjegyezte, hogy a csütörtöki orosz rakétatámadás következtében a Zaporizzsjai Atomerőmű ismét lekapcsolódott a hálózatról. „Ez egy kritikus helyzet. És Oroszország szándékosan fog ilyen kritikus helyzeteket létrehozni nukleáris létesítményeinkben. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy Oroszország nem lehet tudatos résztvevője a nukleáris szféra semmilyen kapcsolati rendszerének” – hangsúlyozta.
Az elnök elmondta, hogy minél előbb kerül szankciók alá az orosz atomipar, annál biztonságosabb lesz a világ. „Egy terrorista államnak nem maradhat semmiféle lehetősége arra, hogy a világon bármely nukleáris létesítményt terrortámadásra használjon” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy csütörtök hajnalban az Ukrajnát ért újabb átfogó orosz rakéta- és dróntámadás következtében nagy volt a balesetveszély a Zaporizzsjai Atomerőműben, miután a létesítményt teljesen áramtalanították. Később a nap folyamán a szakemberek visszaállították az erőmű áramellátását, amit az ellenséges rakétatámadás megszakított.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök az Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével folytatott csütörtöki megbeszélésén megvitatta az Oroszország elleni szankciók kérdését, és elsősorban az agresszor ország nukleáris ipara elleni korlátozások be...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1678442940
[modified] => 1678439587
)
[title] => Zelenszkij ismét az orosz atomipar elleni szankciókra szólított a világbéke érdekében
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=72895&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 72895
[uk] => 72899
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 71033
[image] => Array
(
[id] => 71033
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9.jpg
[original_lng] => 66375
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1678432458:8
[_thumbnail_id] => 71033
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3482
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8452e625c30412af790318e2c5549d05] =>
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Olekszij Reznyikov védelmi miniszter felszólította európai kollégáit, hogy szállítsanak havonta 250 ezer lövedéket Ukrajnának a fegyveres erők előrenyomulásának biztosítása érdekében – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Financial Times című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint az Európai Unió 27 tagállamában tevékenykedő kollégáinak írt levelében Reznyikov megjegyezte, hogy az ukrán fegyveres erők lőszerhiány miatt szükséges számú lövedéknek csak az ötödét állítják elő. Ez átlagosan 110 ezer 155 mm-es lőszert jelent, míg Oroszország négyszer többet használ fel.
Az ukrán védelmi miniszter kijelentette, hogy a harci feladatok sikeres végrehajtásához a teljes lőszerszükséglet minimálisan legalább 60%-a, vagyis havi 356 400 lövedék kell.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban arról számoltak be, hogy Ukrajna néhány héten belül egymilliárd euró értékű lövedéket kap az uniós országoktól. Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője elmondta, hogy az Európai Unió háromoldalú tervet kíván javasolni Ukrajna szükséges munícióval történő ellátására.
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
Good to be with UKR Head of Presidential Office Andriy Yermack and Minister of Defense Rustem Umerov in Paris. Very productive meetings at Elysee Palace on efforts to end the Ukraine-Russia war. @SPE_Kellogg pic.twitter.com/x2I7SIW1RA
Kína és Fehéroroszország a béketárgyalások mielőbbi megkezdésére és fegyverszüneti megállapodás megkötésére szólította fel Kijevet és Moszkvát.
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Hszi Csin-ping kínai elnök és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök is mély aggodalmának adott hangot a fegyveres konfliktus alakulása miatt pekingi találkozójukat követően – jelentette a Belta fehérorosz hírügynökség.
Belarusz és Kína abban érdekelt, hogy megakadályozzák a válság eszkalálódását – közölték. Emellett készek arra is, hogy segítsék a béke és a rend helyreállítását a térségben.
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár februárban Párizsban háromoldalú megbeszélésen béketárgyalásokra szólította fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Oroszországgal – írta szombaton a The Wall Street Journal című amerikai lap, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a kiadvány forrásai arról tájékoztattak, hogy az Elysee-palotában a vacsoraasztal mellett Macron józanságra intette Zelenszkijt, emlékeztetve, hogy a második világháború után még az olyan halálos ellenségeknek is békét kellett kötniük, mint amilyen Franciaország és Németország volt. A francia elnök egyúttal azt is elmondta Zelenszkijnek, hogy nagyszerű katonai vezető volt, de végül át kell térnie az állami politikai tevékenységre, és nehéz döntéseket kell meghoznia.
Ezt követően egy müncheni biztonsági konferencián Macron az első nyugati vezetők egyike lett, aki nyilvánosan kételkedett abban, hogy Ukrajna vagy Oroszország képes lesz elérni céljait a harctéren, mondván, egyik fél sem tud katonai győzelmet aratni. „Most arra van szükség, hogy Ukrajna katonai offenzívát indítson, amely visszaszorítja az orosz frontot, hogy megnyissa az utat a tárgyalásokhoz való visszatéréshez” – mutatott rá a francia elnök.
Zelenszkij a maga részéről emlékeztetett arra, hogy többször is felszólította a világ vezetőit, gyakoroljanak nyomást Vlagyimir Putyin orosz diktátorra, hogy még az invázió előtti tartsanak egy találkozót, amelyet az orosz vezető visszautasított. „Az Oroszország által az elmúlt évben elkövetett atrocitások lehetetlenné teszik az ilyen tárgyalásokat. Most nem tehetjük meg. Nincs miről beszélni, és nincs kivel tárgyalni” – replikázott az ukrán elnök.
Massive "49.3" protests in France after Macron forces through pension reforms by using article 49.3, which effectively enables the government to dissolve any opposition. The French aren't having it. This could spell the end for the Macron dictatorship. pic.twitter.com/cjRRJMbeQD
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
Avec @MfaEgypt et @AymanHsafadi, nous sommes résolument engagés à renforcer notre coopération sur l’aide humanitaire, la libération des otages et sur les sujets politiques que nous voulons porter à l’ONU.
Si vous allez trop loin et que vous menacez les intérêts de la France et la sécurité de l’Europe, alors nous n’excluons rien. pic.twitter.com/OiRzczr1Lh
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
The Hellenic Air Force has 24 Mirage 2000-5 MK2s available. Added to anything that France is going to give Ukraine & that would give the Ukrainians the ability to replace their current Soviet era Airforce Su-24s & MiG-29s with much improved capabilities. pic.twitter.com/9X3Izsv9O3
— Furious George 🇺🇦🇬🇷🇺🇸🇨🇦 (@ManiatiGeorge) June 7, 2024

🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj
France has the largest Muslim population in Europe (10% of its population).
According to the following article: https://t.co/vFh0j7Hrgs ...49% of French Muslims want Catholics to convert to Islam, and that 36% percent want churches to be transformed into mosques...".
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Je viens de m’entretenir avec le Président iranien Massoud Pezeshkian.
J’ai marqué ma vive préoccupation sur l'escalade en cours, et condamné les frappes injustifiées contre les infrastructures civiles émiriennes et plusieurs navires.
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
Az Európai Unió országainak minden lőszerkészletüket át kell adniuk Ukrajnának, mert az ukrán hadseregnek sürgős szüksége van rájuk az Oroszország elleni harchoz – jelentette ki hétfőn Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az uniós tagországok külügyminisztereinek találkozóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az Európai Unió fődiplomatája elmondta: „Egyértelmű, hogy intézkedéseket kell hozni az európai ipar kapacitásának növelése érdekében, hogy több lőszert és gyorsabban tudjon előállítani. És egyértelmű, hogy nem csak az esetleges uniós szintű vásárlások révén kell fokoznunk erőfeszítéseinket Ukrajna sürgető szükségleteinek kielégítése érdekében.”
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője ugyanakkor azt is kijelentette, hogy „az elkövetkező hetekben a legjobb módja annak, hogy Ukrajnát lőszerrel lássák el, ha átadják az európai hadseregekben már rendelkezésre álló készleteket”. „Nem szabad megvárni, amíg ezek (a lőszerek) elkészülnek. Fel kell használnunk azt, amit már gyártanak és raktárban tárolnak, és a következő napokban legyártják. Elsőbbséget kell adni az ukrán hadsereg ellátásának. Amennyire csak tudjuk” – szólította fel az európai uniós tagországokat Josep Borrell.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió országainak minden lőszerkészletüket át kell adniuk Ukrajnának, mert az ukrán hadseregnek sürgős szüksége van rájuk az Oroszország elleni harchoz – jelentette ki hétfőn Josep Borrell.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1676975700
[modified] => 1676973767
)
[title] => Borrell felszólította az uniós tagországokat, hogy minden lőszerüket sürgősen adják oda Ukrajnának
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=71413&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 71413
[uk] => 71421
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 71414
[image] => Array
(
[id] => 71414
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3.jpg
[original_lng] => 39509
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/borrell-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1676968865:8
[_thumbnail_id] => 71414
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3213
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8452e625c30412af790318e2c5549d05] =>
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
Russia carried out its largest missile attack against UA cities in 2 months. Need to strengthen UA Armed Forces, including air defense systems. At the next FAC we’ll discuss EU security commitments, w/proposals on the table to increase our contribution to UA military capabilities
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Az ukrán elnöki iroda rosszallásának adott hangot csütörtökön amiatt, hogy a SpaceX űripari vállalat korlátozta az ukrán hadsereg hozzáférését a Starlink műholdas rendszerhez, amelyet harci drónok irányítására is használnak az ukrán erők.
„Ukrajna ellenállása egy éve tart, a cégeknek maguknak kell eldönteniük: vagy a szabad élethez való jog és Ukrajna oldalán állnak, így nem találnak ki olyasmit, amivel ártanak neki, vagy az Oroszországi Föderáció oldalán, támogatva ezáltal területek elfoglalását és emberek megölését” – hangsúlyozta Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója Twitter-üzenetében.
Podoljak azt tanácsolta a SpaceX-nek és a cég elnökének, Gwynne Shotwellnek, aki bejelentette a döntést, hogy „válasszon” az általa felvázolt két lehetőség közül. A SpaceX szerdán jelentette be, hogy lépéseket tett annak megakadályozására, hogy az ukrán hadsereg a Starlink műholdas rendszert használja a drónok irányítására.
Shotwell szerint a SpaceX Starlink műholdas internetszolgáltatását „soha nem szánták fegyvernek” – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Shotwell nem részletezte a korlátozás jellegét.
Hangsúlyozta, hogy a vállalat Ukrajnával kötött megállapodása elsősorban humanitárius célokat szolgált. Mindazonáltal hozzátette: elfogadták, hogy kommunikációs célokra az ukrán hadsereg is igénybe veszi a rendszert.
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.