Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajnát „100 évre visszavetették”, az orosz–ukrán háborúnak tárgyalásokkal kell véget vetni, és mindkét félnek engedményeket kell tennie – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál Rubio Megyn Kelly amerikai újságírónak adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai külügyminiszter azt mondta: „Becstelenség volt, hogy valamiképp hagytuk, hogy az emberek elhiggyék, hogy Ukrajna nemcsak legyőzheti, hanem el is pusztíthatja Oroszországot, visszaszorítva őket abba a helyzetbe, amelyben a világ 2012-ben vagy 2014-ben volt”.
Rubio kijelentette, hogy ez végül a finanszírozási „patthelyzethez” vezetett az elmúlt másfél évben. „Eközben Ukrajnát 100 évre visszavetették. Az energiarendszerük tönkrement. Valakinek fizetnie kell ezt az egész újjáépítést, és tudják, hány ukrán hagyta el Ukrajnát, és él most más országokban, s lehet, hogy soha nem térnek vissza. Ez a jövőjük, és ez „veszélyben van” – állította.
A külügyminiszter azt is hozzátette, hogy Donald Trump amerikai elnök álláspontja az, hogy ez egy „elhúzódó konfliktus”, amelyet tárgyalások útján kell lezárni, ismét kijelentve, hogy a feleknek engedményeket kell tenniük. „Ez kemény diplomáciai munka lesz, ahogyan azt a múltban a világban tettük, és ebben reálisak leszünk, de mindkét félnek adnia kell valamit a tárgyalások során” – összegezte Marco Rubio.
Just making things up. No one has made any threats about cutting Ukraine off from Starlink
And say thank you because without Starlink Ukraine would have lost this war long ago and Russians would be on the border with Poland right now https://t.co/ImeiHFgaaw
For far too long, ideologues in Europe have led organized efforts to coerce American platforms to punish American viewpoints they oppose. The Trump Administration will no longer tolerate these egregious acts of extraterritorial censorship.
Donald Trump amerikai elnök felgyorsíthatja Oroszország Ukrajna elleni háborújának a befejezését, mert nagyobb befolyása van Oroszországra, mint bárki másnak a világon – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij elnöknek az Il Foglio című lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy az amerikai elnök véget akar vetni a háborúnak, de még nem tud minden részletet, és nem tudja, mi lesz az eredménye. „Mondtam neki, hogy Putyin nem akarja, ezért nem fog gyorsan megtörténni. De Trump ereje, a szankciók, az Egyesült Államok ereje, a gazdaság felgyorsíthatja, gyorsabban meg tudja csinálni, mint bárki más a világon, véleményem szerint a hadsereg, a gazdaság, Amerika világgazdaságra gyakorolt befolyása és személyes jellemzői szempontjából úgy gondolom, hogy ezt határozottan jobban tudja befolyásolni, mint mások” – mutatott rá.
Az elnök hozzátette, hogy Kínának is nagy befolyása van Oroszországra, de az Egyesült Államok befolyása nagyobb.
Az új amerikai elnök szerint romba dönti Oroszországot Vlagyimir Putyin orosz elnök, ha nem hajlandó megállapodni az ukrajnai háború lezárásáról.
Donald Trump hétfői beiktatása után a washingtoni Fehér Házban újságírók előtt azt mondta: úgy látja, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kész megállapodást kötni, de azt nem tudja, hogy Putyin elnök is nyitott-e erre – írja a Politico. „Remélem, hogy megegyezést akar. Azt gondolom, hogy azzal, hogy nem köt egyezséget, tönkreteszi Oroszországot” – mondta Trump az Ovális Irodában második elnöki ciklusának első napján.
„Úgy vélem, Oroszország elég nagy bajban van. Nézzék csak meg a gazdaságukat, nézzék meg az inflációt Oroszországban. Nagyszerűen kijöttem Putyinnal, remélem, hogy meg akar egyezni” – tette hozzá.
Trump elmondta, hamarosan beszélni akar Vlagyimir Putyinnal. Arra a kérdésre, hogy mikor fogja megoldani az ukrajnai háború problémáját azt felelte, megpróbálják a lehető leghamarabb elintézni a dolgot.
A választási kampány alatt tett ígéretével kapcsolatban, amely szerint elnökké választása esetén 24 óra alatt lezárná az ukrajnai háborút, Donald Trump helyi idő szerint hétfőn este viccelődve úgy reagált, hogy még csak fél napja van hivatalban, vagyis még mindig van egy fél napja.
Trump szerint Putyin nem lehet elégedett az Ukrajna elleni háború lassú előrehaladásával – közel három évvel azután, hogy elrendelte a teljes körű támadást, és 11 évvel azután, hogy orosz álruhás katonák először léptek be Ukrajna Krím félszigetére.
„Most őrlődik benne. A legtöbben azt gondolták, hogy ez az egész egy hétig fog tartani, és most már három évnél tartunk. Ez nem tesz jót az ő megítélésének” – mondta Trump.
„Olyan számokkal rendelkezünk, amely szerint csaknem egymillió orosz katona halt meg, és körülbelül 700 ezer ukrán katona vesztette életét. Oroszország nagyobb, több katonát veszíthet, de ez nem egy ország vezetésének módja” – tette hozzá.
Ukrajna korábban cáfolta Trump becsléseit, és azt állította, hogy több mint 43 ezer katonát veszített el harcban, és több mint 370 ezer sebesültje van. A Kreml nem hozza nyilvánosságra hivatalos veszteségadatait, de Ukrajna becslése szerint csak 2024-ben Oroszország 150 ezer katonát veszített el, és több mint 400 ezer sebesültje van.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök ismét ígéretet tett az ukrajnai háború befejezésére, és utasítást adott arra, hogy beiktatása után – egy találkozó megbeszélése céljából – telefonon egyeztessen Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – írja a CNN.
Véget fogok vetni az ukrajnai háborúnak. Véget vetek a közel-keleti káosznak. Megakadályozom a harmadik világháborút – fogalmazott Donald Trump.
„Trump utasította segítőit, hogy az eskütételét követő napokban szervezzenek egy telefonbeszélgetést Putyinnal, amelynek egyetlen célja van: megbeszélni egy személyes találkozót a következő hónapokban, hogy megpróbáljanak véget vetni az ukrajnai háborúnak” – olvasható a lapban.
A CNN felidézte, hogy elnökjelöltként Trump azt ígérte, hogy hivatalba lépése után egy napon belül véget vet a háborúnak, „de a beiktatásának előestéjén, amikor kevés jel utal arra, hogy a közel három éve tartó háború a végéhez közeledik, szinte biztos, hogy megszegi ezt az ígéretét”.
Ehelyett Trump és csapata reméli, hogy gyorsan haladni fog egy olyan rendezési terv kidolgozása felé, amelyet már elnöksége első hónapjaiban végre lehetne hajtani – többek között úgy, hogy közvetlenül Putyinnal tárgyal.
Trump nemzetbiztonsági csapatának tisztviselői már hetekkel ezelőtt megkezdték a Putyinnal folytatott telefonbeszélgetés előkészítését. Nem világos, hogy a hívás időpontját véglegesítették-e már.
Amint Trump hivatalba lép, amerikai és orosz tisztviselők komolyan elkezdhetnek dolgozni a személyes találkozó megszervezésén. Az új elnök azt mondta, hogy már szervezik a megbeszéléseket, de a Kreml közölte, hogy a hivatalos előkészületek megkezdésével megvárja Trump hivatalba lépését. Svájc és Szerbia kijelentette, hogy készen áll a találkozó megszervezésére.
A lap szerint Trump és Putyin bármilyen tárgyalása „éles eltérést tükrözne Joe Biden elnök megközelítésétől”, ugyanis a leköszönő elnök közel három éve nem beszélt közvetlenül Putyinnal.
Trump másképp látja a dolgokat. Egy, az észjárását ismerő személy által leírtak szerint az a véleménye, hogy a Putyinnal való közvetlen kapcsolatfelvétel pontosan az, amire szükség van ahhoz, hogy megoldást találjunk a háború befejezésére – írja a lap.
Egyelőre nem világos, hogy Trump milyen mértékben tervezi folytatni a Biden-kormányzat stratégiáját, amely szerint Kijevet fegyverekkel és hírszerzéssel látja el, és – azon kívül, hogy ellenzi Ukrajna NATO-csatlakozását – nem mondta el, milyen biztonsági garanciákat fogadna el, hogy kielégítse Volodimir Zelenszkijt.
Azt sem pontosította, hogy ki fizetné Ukrajna újjáépítését, bár korábbi megjegyzései alapján nem valószínű, hogy az Egyesült Államok.
Ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra, ami azt jelenti, hogy további beruházások által még erősebbé kell tenni a szövetség védekező- és ellenálló-képességét – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán.
A NATO Katonai Bizottságának találkozója előtt Mark Rutte köszöntőjében hangsúlyozta: fokozni kell a védelmi beruházásokat, a katonai erők felkészültségét, amelyek elengedhetetlenek, de még midig nem elegendőek ahhoz, hogy a szövetség megbirkózzon a következő négy-öt évben rá váró veszélyekkel.
„A háború megelőzése érdekében fel kell készülnünk a háborúra” – fogalmazott.
Emlékeztetett: dúl Oroszország háborúja Ukrajna ellen, a szövetségesek elleni oroszok ellenséges fellépések, köztük a kibertámadások, merényletek, szabotázsakciók és egyéb fenyegetések felgyorsulnak.
„Ezen destabilizációs kampányokkal Oroszország keményen dolgozik azon, hogy megpróbálja meggyengíteni demokráciáinkat és elrabolni szabadságunkat” – fogalmazott Rutte, majd arra figyelmeztetett, hogy Oroszország nincs egyedül, felsorakozik mögötte Kína, Észak-Korea és Irán. Közölte továbbá: mindeközben több más veszély is fenyeget, melyek között a NATO-főtitkár a terrorizmust, a nukleáris fegyverek elterjedését, a dezinformációs kampányokat és az éghajlatváltozást sorolta. „Jövőbeli biztonságunk forog kockán” – fogalmazott Rutte, majd hozzátette: „továbbra is minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy megóvjuk a szövetségesek biztonságát”.
A NATO-főtitkár kijelentette: jobban kell támogatni Ukrajnát annak érdekében, hogy meg lehessen változtatni a háború menetét.
„Mindannyian véget akarunk vetni a háborúnak, de mindenekelőtt azt akarjuk, hogy a béke tartós legyen” – fogalmazott. A biztonság csapatmunka, amelynek érdekében kéz a kézben kell dolgozniuk a partnereknek világszerte – tette hozzá beszédében a NATO-főtitkár.
Rob Bauer tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának leköszönő elnöke azt mondta, a szövetség előtt álló feladatok jelentősek, de nem megoldhatatlanok. „Feladatunk a szövetség elrettentő és védelmi képességének erősítése, és Ukrajna támogatásának fenntartása Oroszország provokálatlan agressziójával szembeni ellenállásában” – fogalmazott. A szabadságharc Ukrajna számára nem csak egy jelmondat, a szuverenitás Ukrajna számára nem elvont fogalom – mondta. Ukrajnának szüksége van a teljes támogatásra, és meg is érdemli azt. A támogatás pedig nem jótékonyság, hanem a szövetség politikai és katonai érdeke is – emelte ki.
„Meg kell mutatnunk a világnak, hogy a demokrácia győzhet és győzni fog, és hogy a demokráciáért érdemes küzdeni” – tette hozzá beszédében a NATO Katonai Bizottságának elnöke.
[type] => post
[excerpt] => Ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra, ami azt jelenti, hogy további beruházások által még erősebbé kell tenni a szövetség védekező- és ellenálló-képességét – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1737019980
[modified] => 1736983938
)
[title] => NATO főtitkár: nincs mese, fel kell készülnünk a háborúra
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=137939&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 137939
[uk] => 137964
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 137940
[image] => Array
(
[id] => 137940
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nato-ukran.webp
[original_lng] => 18464
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nato-ukran-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nato-ukran-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nato-ukran-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nato-ukran.webp
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nato-ukran.webp
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nato-ukran.webp
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nato-ukran.webp
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1737017227:8
[_thumbnail_id] => 137940
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2639
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1202967074001
[_oembed_d62ca403ba032c9248a8c9ea57516ac0] =>
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szombaton Floridába repült, hogy találkozzon a megválasztott amerikai elnökkel, Donald Trumppal. Az európai vezető erősíteni akarta a kapcsolatokat Trumppal annak január 20-i beiktatása előtt.
A közösségi médiában megosztott videók szerint Mar-a-Lago vendégei tapsviharral fogadták Melonit, miután a megválasztott elnök bemutatta őt. A találkozóra néhány nappal azelőtt került sor, hogy Meloni január 12-ig tartó római látogatása során találkozik Joe Biden amerikai elnökkel. Trump a novemberi választási győzelme után készül visszatérni a Fehér Házba.
Bár a találkozó részleteit nem hozták nyilvánosságra, olasz médiajelentések szerint Meloni azt tervezte, hogy megvitatja Trumppal Oroszország ukrajnai háborúját, kereskedelmi kérdéseket, a Közel-Keletet és egy Teheránban fogva tartott olasz újságíró sorsát. Meloni hivatala egyelőre nem kívánt nyilatkozni a jelentésekről. A megválasztott amerikai elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy megállítja a vérontást Ukrajnában.
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
We firmly reject the recent unilateral coercive measures adopted by the #UnitedStates government. These actions demonstrate an intention to impose, once again, collective punishment on the Cuban people.
“We have mutually agreed that, while the Blockade will remain in full force and effect, Project Freedom (The Movement of Ships through the Strait of Hormuz) will be paused for a short period of time to see whether or not the Agreement can be finalized and signed…” - President… pic.twitter.com/R9SlC4w68g
„A NATO-tagállamok pszichológiailag nincsenek felkészülve egy közvetlen háborúra Oroszországgal szemben. Az oroszok legyőzésének egyetlen lehetősége az, hogy ezt Ukrajna területén érjük el” – nyilatkozta Mikhajlo Podoljak, az elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója, számolt be az Index az UNIAN hírügynökségre hivatkozva.
A végtelenül sok terv, hogy 3–5 éven belül Oroszország készen áll majd a NATO-országok megtámadására, az a NATO-országok teljes pszichológiai felkészületlensége a háborúra, mint olyanra. Elég sok fegyverük van, sokkal hatékonyabbak, de nem állnak készen arra, hogy használják őket. Ennek megfelelően, ha Oroszország 5 év múlva is fenntartja a militarizálódás és a tekintélyelvűség olyan ütemét, mint ma, a NATO-nak nincs esélye
– magyarázta a Freedom TV csatornának adott interjúban.
Podoljak szerint a NATO-országok lélektanilag soha nem lesznek készek egy háborúra az oroszokkal, és ezt Oroszországban tudják.
Oroszország tehát fokozatosan emeli a tétet ebben a háborúban, fokozatosan eltöröl minden tabut, fokozatosan eltöröl minden szabályt. Beleértve a hadviselés szabályait is. És ennek megfelelően hídfőállást készít elő, ha most nem veszít Ukrajnában
– folytatta.
Az OP vezetőjének tanácsadója hangsúlyozta, hogy „Oroszországot csak úgy lehet legyőzni, ha legyőzzük Ukrajnában.”
[type] => post
[excerpt] => „A NATO-tagállamok pszichológiailag nincsenek felkészülve egy közvetlen háborúra Oroszországgal szemben. Az oroszok legyőzésének egyetlen lehetősége az, hogy ezt Ukrajna területén érjük el” – nyilatkozta Mikhajlo Podoljak, az elnöki hivatal vezető...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1736004360
[modified] => 1735995516
)
[title] => Podoljak: a NATO nem áll készen egy háborúra Oroszország ellen, és ezt az oroszok tudják is
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=136958&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136958
[uk] => 136961
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 134330
[image] => Array
(
[id] => 134330
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/podoljak-2.jpg
[original_lng] => 30404
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/podoljak-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/podoljak-2-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/podoljak-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/podoljak-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/podoljak-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/podoljak-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/podoljak-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1735990332:2
[_thumbnail_id] => 134330
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3717
[_oembed_b33613a2d94cddb73856a9704ff4850c] =>
[_oembed_time_b33613a2d94cddb73856a9704ff4850c] => 1736245888
[_oembed_9146a14aa80212f1821a8438112599b4] =>
[_oembed_time_9146a14aa80212f1821a8438112599b4] => 1736599265
[_oembed_bd54c2af07f7080a8353bd4ec4e11571] =>
Dziś z udziałem 🇵🇱 amb. w Rosji K. Krajewskiego odbyła się ceremonia zamknięcia placówki konsularnej RP w Sankt Petersburgu.
To retorsja na decyzję polskiego MSZ o zamknięciu KG Rosji w Poznaniu, po stwierdzeniu rosyjskiego sabotażu w Polsce.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte: 2025-ben Ukrajnának a harcmezőn és a tárgyalóasztalnál is harcolnia kell, hogy véget vessen a csaknem három éve tartó orosz inváziónak, írja az MTI.
A jövő év minden napján harcolnunk kell egy megfelelően erős Ukrajnáért, mert csak egy ilyen Ukrajnát tisztelnek és hallgatnak meg. A harcmezőn ugyanúgy, mint a tárgyalóasztalnál – hangsúlyozta a közösségi portálokon kedd este közzétett beszédében az ukrán elnök, aki „igazságos békét” kívánt 2025-re.
Legyen 2025 a mi évünk! Tudjuk, hogy a békét nem fogjuk ajándékba kapni, de mindent megteszünk, hogy megállítsuk Oroszországot és véget vessünk a háborúnak – közölte Volodimir Zelenszkij.
Semmi kétségem, hogy az új amerikai elnök erre törekszik, és képes megteremteni a békét és beszüntetni Putyin agresszióját – mondta Zelenszkij, aki továbbra is biztonsági garanciákat kér a Moszkvával folytatandó tárgyalásaira.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte: 2025-ben Ukrajnának a harcmezőn és a tárgyalóasztalnál is harcolnia kell, hogy véget vessen a csaknem három éve tartó orosz inváziónak, írja az MTI.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1735745160
[modified] => 1735737545
)
[title] => Zelenszkij a harcmezőn és a tárgyalóasztalnál is folytatja a harcot 2025-ben
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=136793&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136793
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 136795
[image] => Array
(
[id] => 136795
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-uj-evi-beszed.webp
[original_lng] => 14204
[original_w] => 1200
[original_h] => 750
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-uj-evi-beszed-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-uj-evi-beszed-300x188.webp
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-uj-evi-beszed-768x480.webp
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-uj-evi-beszed-1024x640.webp
[width] => 1024
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-uj-evi-beszed.webp
[width] => 1200
[height] => 750
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-uj-evi-beszed.webp
[width] => 1200
[height] => 750
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-uj-evi-beszed.webp
[width] => 1200
[height] => 750
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1735730346:12
[_thumbnail_id] => 136795
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2055
[_oembed_6116a32b7833d17ad0f74580b590d053] =>
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
A finn Iltalehti Journal nevű portál NATO-forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Oroszország támadást indíthat Finnország és több, a NATO keleti határán fekvő ország ellen.
A lap szerint Oroszország egy összefüggő pufferzónát szeretne létrehozni Európában az Északi-sarkvidéktől a Balti-tengerig és a Fekete-tengertől a Földközi-tengerig. A NATO fenyegetettségi értékelése szerint az orosz rakétatámadások célpontja Helsinki lenne, az orosz offenzíva fő iránya pedig a balti államokban lesz – írja az Index.
Ennek értelmében nem csak Finnország, hanem Észtország, Lettország és Litvánia is veszélyben van.
Putyin korábban már utalt arra a finn lap szerint, hogy visszaállítsa Oroszország 1743-as turkui szerződésben rögzített határait. Ebben az esetben egy esetleges orosz támadás a Szentpétervár közelében lévő Kymijoki folyót venné célba, északabbra pedig Puumalansalmi felé törnének be.
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
„Erős a lehetősége” annak, hogy Oroszország nem hagyományos támadást intéz NATO-országok ellen – mondta a londoni székhelyű Sky News televíziónak adott interjúban egy magas rangú NATO-tisztségviselő.
James Appathurai, az észak-atlanti szövetség innovációért, hibrid és kiberhadviseléssel kapcsolatos ügyekért felelős főtitkárhelyettese kijelentette, hogy a szövetség 32 tagállama máris „a fazékban fővő békáéhoz” hasonló helyzetben van az Európa-szerte, az Egyesült Államokban és Kanadában feltételezett orosz hibrid támadások miatt.
A kanadai diplomata rámutatott, az Ukrajna elleni 2022. februári invázió óta nőtt az olyan tevékenységek száma, mint a tenger alatti kábelek elvágása, épületek elleni szabotázs és gyúlékony eszközök elhelyezése repülőgépek rakodóterében.
„Ezek tucatjait számolhatjuk meg, akár százat is biztosan. Emellett van több meghiúsított összeesküvés is” – mondta Appathurai a televíziónak.
A diplomata, aki a hibrid hadviselés elleni NATO-stratégián dolgozik, kijelentette: reális a kilátás egy nem hagyományos orosz támadásra, amely jelentős károkat okozhat.
Az elmúlt hónapban incidensek sorozata történt a Balti-tengeren, távközlési és elektromos kábeleket rongáltak meg. Finn illetékesek most vizsgálódnak egy incidens ügyében, és feltartóztattak egy orosz nyersolaj szállítására használt tankhajót.
A NATO bejelentette, erősíti a jelenlétét az érzékeny területeken, ahol Oroszországnak több NATO-tagállammal – Finnországgal, Svédországgal, Dániával, Németországgal, Lengyelországgal, Litvániával, Lettországgal és Észtországgal – közös partvidéke van.
[type] => post
[excerpt] => „Erős a lehetősége” annak, hogy Oroszország nem hagyományos támadást intéz NATO-országok ellen – mondta a londoni székhelyű Sky News televíziónak adott interjúban egy magas rangú NATO-tisztségviselő.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1735574700
[modified] => 1735521591
)
[title] => Egy NATO-vezető szerint elképzelhető egy nem hagyományos orosz támadás
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=136662&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136662
[uk] => 136743
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 136663
[image] => Array
(
[id] => 136663
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nato-oroszorszag.jpg
[original_lng] => 10412
[original_w] => 275
[original_h] => 183
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nato-oroszorszag-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nato-oroszorszag.jpg
[width] => 275
[height] => 183
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nato-oroszorszag.jpg
[width] => 275
[height] => 183
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nato-oroszorszag.jpg
[width] => 275
[height] => 183
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nato-oroszorszag.jpg
[width] => 275
[height] => 183
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nato-oroszorszag.jpg
[width] => 275
[height] => 183
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nato-oroszorszag.jpg
[width] => 275
[height] => 183
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1735637445:3
[_thumbnail_id] => 136663
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2836
[translation_required_done] => 1
[_oembed_06d197c3497bfc2335fab510d2eeac05] =>
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.