Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTIwO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MjcwO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 62524
[content] =>
Vasárnap reggel hét órakor Szlovénia-szerte kinyitottak a szavazóhelyiségek, és megkezdődött az elnökválasztás második fordulója amelyben csaknem 1,7 millió szavazásra jogosult szlovén állampolgár adhatja le voksát.

Szlovéniában 3087 szavazóhelyen adhatják le voksaikat az állampolgárok, külföldön pedig 30 országban lehet az urnákhoz járulni. Akik távolabb vannak a kijelölt külképviseleti helyektől, levélben is leadhatták előre a voksukat.
A korai választásokon – keddtől csütörtökig – 78 ezer állampolgár, a szavazásra jogosultak 4,8 százaléka voksolt. Nagyobb volt a részvételi arány, mint öt évvel ezelőtt (1,54 százalék).
Az első fordulóban egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie az abszolút többséget, így az első két helyezett, Logar és Pirc Musar részvételével második fordulót kell tartani.
A három héttel ezelőtt tartott szavazáson Logar a voksok 33,95 százalékát, Pirc Musar pedig 26,88 százalékát gyűjtötte be.
A legfrissebb felmérések most Pirc Musar győzelmét vetítik elő, eszerint a baloldali jelölt a voksok 51,7 százalékára, míg ellenfele 44,6 százalékára számíthat. Elemzők szerint ugyanakkor az alacsony részvételi arány Logarnak kedvezhet.
Az 54 éves Natasa Pirc Musar karrierjét újságíróként kezdte, 2005 és 2014 között adatvédelmi biztos volt, majd 2015-ben ügyvédi irodát nyitott, és azóta is ügyvédként dolgozik.
Pirc Musart az első fordulóban a parlamenten kívüli Szlovén Kalóz Párt és az Ifjúság Pártja – Európai Zöldek politikai tömörülés támogatta, de a második fordulóban megszerezte a kormányzó balközép Szabadság Mozgalom és a Szociáldemokraták (SD) támogatását is, melynek közös jelöltje, Milan Brglez volt házelnök az első fordulóban a harmadik helyen futott be a voksok 15,42 százalékával.
A németül és angolul is kiválóan beszélő Anze Logar több ciklusban volt a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) parlamenti képviselője, majd 2020 és 2022 között az előző, Janez Jansa vezette jobboldali kormányban töltötte be a külügyminiszteri tisztséget. A 46 éves politikus szintén függetlenként indult. Őt az SDS, a Szlovén Néppárt (SLS), a kereszténydemokrata Új Szlovénia (NSi) és a Szlovén Zöldek párt támogatja.
A szavazópolgárok 19 óráig adhatják le voksukat.
Az eredményeket 20 órától folyamatosan hozza nyilvánosságra a szlovén országos választási iroda.
(MTI/hirado.hu)
[type] => post
[excerpt] => Vasárnap reggel hét órakor Szlovénia-szerte kinyitottak a szavazóhelyiségek, és megkezdődött az elnökválasztás második fordulója amelyben csaknem 1,7 millió szavazásra jogosult szlovén állampolgár adhatja le voksát.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1668333422
[modified] => 1668333424
)
[title] => Zajlik a szlovéniai elnökválasztás második fordulója
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=62524&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 62524
[uk] => 62561
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 60783
[image] => Array
(
[id] => 60783
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2.jpg
[original_lng] => 43513
[original_w] => 900
[original_h] => 563
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2-300x188.jpg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2-768x480.jpg
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2.jpg
[width] => 900
[height] => 563
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2.jpg
[width] => 900
[height] => 563
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2.jpg
[width] => 900
[height] => 563
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2.jpg
[width] => 900
[height] => 563
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1668364879:3
[views_count] => 3090
[_thumbnail_id] => 60783
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => {{unknown}}
[_oembed_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] =>
[_oembed_time_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] => 1711705482
[_oembed_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => Would like to congratulate Vladimir Putin on his landslide victory in the elections starting today.
No opposition.
No freedom.
No choice.
— Charles Michel (@CharlesMichel) March 15, 2024
[_oembed_time_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => 1711705482
[_oembed_6b76bf2da6c08127a214b2927e3ddcdf] => "Vesela sem, da je @vladaRS naredila odločen in nepovraten korak v postopku priznanja Palestine. S tem Slovenija pošilja jasno sporočilo o nujnosti vzpostavitve miru na Bližnjem Vzhodu in rešitve dveh držav 🇮🇱🇵🇸. Resnično si želim, da bodo postopki čim prej dokončani."
~ @tfajon pic.twitter.com/SEBj6P2Lgd
— Socialni demokrati (@strankaSD) May 9, 2024
[_oembed_time_6b76bf2da6c08127a214b2927e3ddcdf] => 1716134599
[_oembed_b57da10abcf496ee24c9e79486a8f086] => I spoke with Slovenian Prime Minister Robert Golob and thanked him for actively supporting the Peace Formula, particularly for confirming his attendance at the Peace Summit in Switzerland.
We also discussed our ongoing defense cooperation. Our teams are finalizing their work on…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2024
[_oembed_time_b57da10abcf496ee24c9e79486a8f086] => 1718193073
[_oembed_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] =>
[_oembed_time_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] => 1721328509
[_oembed_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 🇬🇪 BREAKING: Mikheil Kavelashvili has been elected President of Georgia, with 224 out of 225 votes.
Inauguration ceremony will be held on December 29th.
Here is some key information about him:
Early Life and Football Career
•Born: July 22, 1971, in Tbilisi, Georgia (then part… pic.twitter.com/2XUaMJFVI5
— Rukiga F.M (@rukigafm) December 14, 2024
[_oembed_time_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 1734680168
[_algolia_sync] => 831559349002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 270
[1] => 889
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elnökválasztás
[1] => Szlovénia
)
)
[1] => Array
(
[id] => 62155
[content] =>
Huszonegyen szeretnének indulni a januári cseh államfőválasztáson, a hivatalos jelölési határidő kedden délután négykor zárult le.

A prágai belügyminisztérium közlése szerint a jelöltek hivatalos bejegyzéséhez szükséges támogatást – legalább 50 ezer állampolgár vagy 10 szenátor vagy 20 képviselő aláírását – 21-en adták le – közölte Klára Dlubalová, a belügyminisztérium szóvivője.
Az előző elnökválasztáson, 2018-ban szintén 21 jelölt indult. Az elnöki tisztséget akkor Milos Zeman szerezte meg, immár második alkalommal. A hatályos szabályok szerint harmadik mandátumra már nincs lehetőség.
Bár a tárca által bejegyzett jelöltek nevét formálisan nem hozták nyilvánosságra, a nevek a sajtóban ismertek. A jelöltek között van egyebek között Andrej Babis volt kormányfő, az ellenzéki ANO mozgalom elnöke, Petr Pavel tábornok, a NATO Katonai Bizottságának volt elnöke, valamint Danuse Nerudová, a brünni Mendel Egyetem volt rektora.
A legutóbbi felmérések szerint ennek a három személyiségnek van kiemelkedően magas támogatottsága és a legnagyobb esélye a sikerre. Petr Pavelt az első körben 22,5 százalék, Andrej Babist 20 százalék, Danuse Nerudovát pedig 15 százalék támogatja, a második fordulóban a felmérések szerint Petr Pavel és Danuse Nerudová is legyőzné Andrej Babist. Pavelt a második körben a megkérdezettek 59 százaléka, Nerudovát pedig 52 százaléka választaná.
A kampány legfőbb szakasza csak november végén, a jelölések hivatalossá válása után kezdődik el.
A győzelemhez a január 13-ára és 14-ére kiírt első körben a leadott szavazatok több mint 50 százalékát kellene megszereznie egy jelöltnek, míg a január 27-én és 28-án lebonyolítandó második körbe jutott két jelölt között már az egyszerű többség dönt.
A belügyminisztérium most ellenőrzi a leadott aláírásokat, s amelyiket rendben találja, azt november 25-én hivatalos jelöltként regisztrálja, majd a neveket nyilvánosságra hozza.
A kampánycélokra fordítható összeg a törvény szerint 50 millió korona (660 milllió forint), 40 milliót az első kör előtt, tízet a második kör előtt lehet elkölteni.
Milos Zeman mandátuma március 7-én jár le, ezt követően iktatják be az újonnan megválasztott cseh köztársasági elnököt.
Csehországban tíz éve közvetlenül a nép választja meg az államfőt, korábban ez a parlament két kamarájának közös ülésén történt. Az 1993-ban megalakult Csehország első két elnökét, Václav Havelt és Václav Klaust a parlament, míg a harmadikat, Milos Zemant már a lakosok választották meg.
(MTI/hirado.hu)
[type] => post
[excerpt] => Huszonegyen szeretnének indulni a januári cseh államfőválasztáson, a hivatalos jelölési határidő kedden délután zárult le.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1667994780
[modified] => 1667989143
)
[title] => Csehországban huszonegyen indulnának az elnöki tisztségért
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=62155&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 62155
[uk] => 62246
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 40564
[image] => Array
(
[id] => 40564
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/22020901.jpg
[original_lng] => 71009
[original_w] => 1040
[original_h] => 416
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/22020901-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/22020901-300x120.jpg
[width] => 300
[height] => 120
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/22020901-768x307.jpg
[width] => 768
[height] => 307
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/22020901-1024x410.jpg
[width] => 1024
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/22020901.jpg
[width] => 1040
[height] => 416
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/22020901.jpg
[width] => 1040
[height] => 416
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/22020901.jpg
[width] => 1040
[height] => 416
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1668069764:2
[_thumbnail_id] => 40564
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 4219
[translation_required_done] => 1
[_oembed_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => #YE24 pic.twitter.com/OR60id12oS
— ye (@kanyewest) November 25, 2022
[_oembed_time_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => 1669918892
[_oembed_6c0d41540dd11cc1a3872f5c63240139] => Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
— Jana Černochová (@jana_cernochova) October 28, 2023
[_oembed_time_6c0d41540dd11cc1a3872f5c63240139] => 1699293394
[_oembed_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] =>
[_oembed_time_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] => 1712344164
[_oembed_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] =>
[_oembed_time_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] => 1720301405
[_oembed_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 🇬🇪 BREAKING: Mikheil Kavelashvili has been elected President of Georgia, with 224 out of 225 votes.
Inauguration ceremony will be held on December 29th.
Here is some key information about him:
Early Life and Football Career
•Born: July 22, 1971, in Tbilisi, Georgia (then part… pic.twitter.com/2XUaMJFVI5
— Rukiga F.M (@rukigafm) December 14, 2024
[_oembed_time_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 1736419597
[_algolia_sync] => 831558995002
[_oembed_314c5585c19824e17c4bab0a8edad30e] =>
[_oembed_time_314c5585c19824e17c4bab0a8edad30e] => 1750946193
[_oembed_4fd8f629a253007c14c6372548ed1f32] => {{unknown}}
[_oembed_5e31735fbd2b16ab5fd948f7450e4e8d] => {{unknown}}
[_oembed_1174f4304db53a32a5d748dff1aa3dce] => Právě jsem nechal sundat ukrajinskou vlajku z budovy Poslanecké sněmovny pic.twitter.com/1dcxVrbAQs
— Tomio Okamura (@tomio_cz) November 6, 2025
[_oembed_time_1174f4304db53a32a5d748dff1aa3dce] => 1763037357
[_oembed_943bf6490d9fc1164c7f015e0c42a786] => {{unknown}}
[_oembed_73e3bd2ecf2a666786004cd080e33dd8] => Pan Okamura první den ve funkci ukázal, co jediné umí: pošlapat hodnoty, jako je solidarita a odvaha podporovat zemi napadenou Ruskem. Na protest proti tomuto kroku jsme ještě dnes vyvěsili ukrajinskou vlajku na viditelném místě z balkonu našeho poslaneckého klubu. Slava Ukraini… pic.twitter.com/0OuEucREW5
— Starostové a nezávislí (@starostove_cz) November 6, 2025
[_oembed_time_73e3bd2ecf2a666786004cd080e33dd8] => 1763037358
[_oembed_737bf3f0898c57a12c08cd107d48d509] => Právě jsem nechal sundat ukrajinskou vlajku z budovy Poslanecké sněmovny pic.twitter.com/1dcxVrbAQs
— Tomio Okamura (@tomio_cz) November 6, 2025
[_oembed_time_737bf3f0898c57a12c08cd107d48d509] => 1763037358
[_oembed_674c372fa7ec0001ec85b7528dd7ff39] => 🇺🇦🇨🇿 Ukrajinci a přátelé Ukrajiny se spojili v historickém centru Prahy do živého řetězu jednoty přes Karlův most u příležitosti Dne sobornosti Ukrajiny. pic.twitter.com/i4LjNRYnGl
— Ukraine in Czechia (@UKRinCZE) January 24, 2026
[_oembed_time_674c372fa7ec0001ec85b7528dd7ff39] => 1773065521
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1123
[1] => 270
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Csehország
[1] => elnökválasztás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 61444
[content] =>

Jair Bolsoaro elvesztette a brazil elnökválasztás második fordulóját is, a korábban bebörtönzött, baloldali Luiz Inácio Lula da Silva lett Brazília új vezetője.
Az október elején tartott első fordulóban Luiz Inácio Lula da Silva a szavazatok 48,42 százalékát, míg Jair Bolsonaro 43,2 százalék kapta. Most, a második fordulóban a korábban bebörtönzött Lula a szavazatok 99,97 százalékos feldolgozottságnál 50,9 százalékot kapott, a jelenlegi, populistának mondott Bolsonaró pedig 49,1 százalékot.
A 77 éves Lula beiktatását január 1-jére tervezik.
A több mint 150 millió brazil választópolgár a leendő államfő személyén kívül az ország 12 államának kormányzójáról is döntött.
Brazília az egyetlen a világon, ahol teljesen gépesítették a szavazás folyamatát, így a végleges eredmények az urnazárást követően néhány órán belül megvannak – írta az MTI.
[type] => post
[excerpt] => Jair Bolsoaro elvesztette a brazil elnökválasztás második fordulóját is, a korábban bebörtönzött, baloldali Luiz Inácio Lula da Silva lett Brazília új vezetője.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1667220780
[modified] => 1667213176
)
[title] => A börtönviselt 77 éves Lula lett a brazil elnök
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=61444&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 61444
[uk] => 61450
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 61445
[image] => Array
(
[id] => 61445
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1499885818-4419.webp
[original_lng] => 67246
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1499885818-4419-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1499885818-4419-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1499885818-4419-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1499885818-4419-1024x683.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1499885818-4419.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1499885818-4419.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1499885818-4419.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1667205976:12
[_thumbnail_id] => 61445
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3860
[_oembed_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => #YE24 pic.twitter.com/OR60id12oS
— ye (@kanyewest) November 25, 2022
[_oembed_time_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => 1669653635
[_oembed_6e991878e201323bcbd4893f8a44faba] => ?? | 8 de Enero: Manifestantes de derecha irrumpen en el edificio del Congreso de Brasil en una masiva protesta reclamando que frenen las medidas dictatoriales de Lula.pic.twitter.com/IZXNyMgsP8
— La Derecha Diario (@laderechadiario) January 8, 2023
[_oembed_time_6e991878e201323bcbd4893f8a44faba] => 1673508138
[_oembed_b1cd6314a5750965193b7f18c552dc99] => {{unknown}}
[_oembed_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => Would like to congratulate Vladimir Putin on his landslide victory in the elections starting today.
No opposition.
No freedom.
No choice.
— Charles Michel (@CharlesMichel) March 15, 2024
[_oembed_time_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => 1711800250
[_oembed_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] =>
[_oembed_time_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] => 1712848108
[_oembed_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] =>
[_oembed_time_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] => 1720624775
[_oembed_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 🇬🇪 BREAKING: Mikheil Kavelashvili has been elected President of Georgia, with 224 out of 225 votes.
Inauguration ceremony will be held on December 29th.
Here is some key information about him:
Early Life and Football Career
•Born: July 22, 1971, in Tbilisi, Georgia (then part… pic.twitter.com/2XUaMJFVI5
— Rukiga F.M (@rukigafm) December 14, 2024
[_oembed_time_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 1734966741
[_algolia_sync] => 508102166000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4826
[1] => 270
[2] => 133162
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Brazília
[1] => elnökválasztás
[2] => Luiz Inácio Lula da Silva
)
)
[3] => Array
(
[id] => 61440
[content] =>

Jair Bolsonaro brazil elnök vasárnap korai előnyre tett szert Luiz Inacio Lula da Silva volt elnökkel szemben egy feszült hangulatú kapány után zajló második fordulós választáson – közölte a Reuters. Lula baloldali Munkáspártja azzal vádolja elenfelét, hogy a rendőrség egyes régiókban megnehezítette a szavazást.
Az első szavazatszámlálás szerint Bolsonaro a szavazatok 51,5 százalékát szerezte meg, míg Lula 48,5 százaléát, a szavazógépek 20,8 százalékának összeszámolása után. A Reuters megjegyzi, hogy a Munkáspárt általában erősebb azokban a régiókban, ahol lassabban jelentik az eredményeket.
[type] => post
[excerpt] => Jair Bolsonaro brazil elnök vasárnap korai előnyre tett szert Luiz Inacio Lula da Silva volt elnökkel szemben egy feszült hangulatú kapány után zajló második fordulós választáson - közölte a Reuters. Lula baloldali Munkáspártja azzal vádolja elenf...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1667207100
[modified] => 1667173106
)
[title] => Az első szavazatszámlálási adatok szerint Bolsonaro vezet a brazil választáson
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=61440&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 61440
[uk] => 61475
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 61441
[image] => Array
(
[id] => 61441
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/merlin-197637174-9aad675f-3a55-4136-89db-b48ff5eeaa85-threebytwomediumat2x.jpg
[original_lng] => 105551
[original_w] => 1500
[original_h] => 1000
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/merlin-197637174-9aad675f-3a55-4136-89db-b48ff5eeaa85-threebytwomediumat2x-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/merlin-197637174-9aad675f-3a55-4136-89db-b48ff5eeaa85-threebytwomediumat2x-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/merlin-197637174-9aad675f-3a55-4136-89db-b48ff5eeaa85-threebytwomediumat2x-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/merlin-197637174-9aad675f-3a55-4136-89db-b48ff5eeaa85-threebytwomediumat2x-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/merlin-197637174-9aad675f-3a55-4136-89db-b48ff5eeaa85-threebytwomediumat2x.jpg
[width] => 1500
[height] => 1000
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/merlin-197637174-9aad675f-3a55-4136-89db-b48ff5eeaa85-threebytwomediumat2x.jpg
[width] => 1500
[height] => 1000
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/merlin-197637174-9aad675f-3a55-4136-89db-b48ff5eeaa85-threebytwomediumat2x.jpg
[width] => 1500
[height] => 1000
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1667222680:2
[_thumbnail_id] => 61441
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 4125
[translation_required_done] => 1
[_oembed_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => #YE24 pic.twitter.com/OR60id12oS
— ye (@kanyewest) November 25, 2022
[_oembed_time_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => 1669791323
[_oembed_6e991878e201323bcbd4893f8a44faba] => ?? | 8 de Enero: Manifestantes de derecha irrumpen en el edificio del Congreso de Brasil en una masiva protesta reclamando que frenen las medidas dictatoriales de Lula.pic.twitter.com/IZXNyMgsP8
— La Derecha Diario (@laderechadiario) January 8, 2023
[_oembed_time_6e991878e201323bcbd4893f8a44faba] => 1673593394
[_oembed_b1cd6314a5750965193b7f18c552dc99] => {{unknown}}
[_oembed_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => Would like to congratulate Vladimir Putin on his landslide victory in the elections starting today.
No opposition.
No freedom.
No choice.
— Charles Michel (@CharlesMichel) March 15, 2024
[_oembed_time_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => 1710939267
[_oembed_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] =>
[_oembed_time_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] => 1712987482
[_oembed_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] =>
[_oembed_time_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] => 1721316783
[_oembed_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 🇬🇪 BREAKING: Mikheil Kavelashvili has been elected President of Georgia, with 224 out of 225 votes.
Inauguration ceremony will be held on December 29th.
Here is some key information about him:
Early Life and Football Career
•Born: July 22, 1971, in Tbilisi, Georgia (then part… pic.twitter.com/2XUaMJFVI5
— Rukiga F.M (@rukigafm) December 14, 2024
[_oembed_time_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 1734965638
[_algolia_sync] => 508102161000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4826
[1] => 270
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Brazília
[1] => elnökválasztás
)
)
[4] => Array
(
[id] => 61398
[content] =>

Elkezdődött a szavazás a brazil elnökválasztás második fordulójában. Elsőként a Japánban élő brazilok adhatták le voksukat az elektronikus szavazási rendszer segítségével.
Az elnökválasztás első fordulóját a korábbi baloldali elnök, Lula nyerte 48%-kal. A jelenleg brazil elnök, Jair Bolsonaro 43%-kal végzett a második helyen. Az eredmény nagy meglepetés volt, mert a közvéleménykutatók előzetesen sokkal nagyobb különbséget mértek a két jelölt között.
A második forduló előtt már sokkal szorosabb eredményt jósoltak a közvéleménykutatók. A volt elnök előnye folyamatosan csökkent, a választás előtti utolsó napon 52-48%-os Lula-előnyt jeleztek a mérések. A kutatások hibahatára azonban 2%-os, így rendkívül szoros eredményre számítanak a szakértők.
A hónapok óta tartó kampány végletesen megosztotta Dél-Amerika legnagyobb nemzetét. A 215 milliós ország választói helyi idő szerint délután 5 óráig szavazhatnak. Az eredmények este 9 órára, magyar idő szerint hétfő éjszakára várhatóak.
[type] => post
[excerpt] => Elkezdődött a szavazás a brazil elnökválasztás második fordulójában. Elsőként a Japánban élő brazilok adhatták le voksukat az elektronikus szavazási rendszer segítségével.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1667133600
[modified] => 1667133123
)
[title] => Elnököt választ Brazília
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=61398&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 61398
[uk] => 61452
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 61400
[image] => Array
(
[id] => 61400
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-bolsonaro-debate-band.jpg
[original_lng] => 156412
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-bolsonaro-debate-band-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-bolsonaro-debate-band-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-bolsonaro-debate-band-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-bolsonaro-debate-band-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-bolsonaro-debate-band-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-bolsonaro-debate-band.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-bolsonaro-debate-band.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1667202717:3
[_thumbnail_id] => 61400
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 3646
[translation_required_done] => 1
[_oembed_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => #YE24 pic.twitter.com/OR60id12oS
— ye (@kanyewest) November 25, 2022
[_oembed_time_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => 1669806941
[_oembed_6e991878e201323bcbd4893f8a44faba] => ?? | 8 de Enero: Manifestantes de derecha irrumpen en el edificio del Congreso de Brasil en una masiva protesta reclamando que frenen las medidas dictatoriales de Lula.pic.twitter.com/IZXNyMgsP8
— La Derecha Diario (@laderechadiario) January 8, 2023
[_oembed_time_6e991878e201323bcbd4893f8a44faba] => 1673952942
[_oembed_b1cd6314a5750965193b7f18c552dc99] => {{unknown}}
[_oembed_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => Would like to congratulate Vladimir Putin on his landslide victory in the elections starting today.
No opposition.
No freedom.
No choice.
— Charles Michel (@CharlesMichel) March 15, 2024
[_oembed_time_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => 1710747853
[_oembed_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] =>
[_oembed_time_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] => 1712209800
[_oembed_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] =>
[_oembed_time_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] => 1721038027
[_oembed_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 🇬🇪 BREAKING: Mikheil Kavelashvili has been elected President of Georgia, with 224 out of 225 votes.
Inauguration ceremony will be held on December 29th.
Here is some key information about him:
Early Life and Football Career
•Born: July 22, 1971, in Tbilisi, Georgia (then part… pic.twitter.com/2XUaMJFVI5
— Rukiga F.M (@rukigafm) December 14, 2024
[_oembed_time_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 1735917362
[_algolia_sync] => 508102139000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4826
[1] => 270
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Brazília
[1] => elnökválasztás
)
)
[5] => Array
(
[id] => 60872
[content] =>
A szlovén választási bizottság által a voksok 99 százalékos feldolgozottsága alapján közzétett adatok szerint egyik jelölt sem aratott első fordulós győzelmet a vasárnap rendezett szlovén elnökválasztáson; a második fordulóba a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) támogatásával, de független jelöltként induló Anze Logar és a szintén függetlenként induló, baloldali Natasa Pirc Musar jut be.
A szlovén választási bizottság adatai szerint a vasárnapi első fordulóban Logar a voksok 33,93, míg Pirc Musar a szavazatok 26,89 százalékát szerezte meg.

Az első fordulós győzelemhez a voksok legalább ötven százalékát kellett volna megszerezni.
A november 13-án tartandó második fordulóban a legtöbb szavazatot szerző két jelölt, Logar és Pirc Musar mérkőzhet meg egymással.
A harmadik helyen futott be a voksok 15,42 százalékával Milan Brglez volt házelnök, a Szociáldemokraták (SD) jelenlegi európai parlamenti képviselője. Brglez az SD és a legnagyobb kormányzó párt, a Robert Golob vezette Szabadság Mozgalom közös jelöltje. A többi jelölt ennél jóval kevesebb voksot szerzett.
Logar újságíróknak elmondta: érdemi vitára számít a második forduló előtt. „Köztársasági elnökként minden állampolgár elnöke leszek, és a második körben is így közelítek a kampányhoz” – tette hozzá.
Pirc Musar gratulált Logarnak a győzelemhez. „Várom a második fordulót, várom a döntőt” – hangsúlyozta Pirc Musar, aki úgy vélte, eljött az ideje, hogy Szlovéniának női elnöke legyen. Mint mondta, készen áll a második fordulóra, és továbbra is ugyanazért fog harcolni, mint eddig.
Robert Golob kormányfő azt hangoztatta, hogy minden választás a demokrácia ünnepe, és a vasárnapi is az volt, de végül a választók döntenek. Úgy vélte: azzal, hogy a Szociáldemokratákkal közös jelölt állítottak, megerősítették a kormánykoalíciót. „Ez az első üzenet, és szerintem nagyon fontos mindazok számára, akik azon spekulálnak, hogy ki a vesztes” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A választási bizottság adatai szerint az első fordulóban a szavazásra jogosultak 50,97 százaléka, 863 601 ember járult az urnákhoz.
[type] => post
[excerpt] => A szlovén választási bizottság által a voksok 99 százalékos feldolgozottsága alapján közzétett adatok szerint egyik jelölt sem aratott első fordulós győzelmet a vasárnap rendezett szlovén elnökválasztáson; a második fordulóba a jobboldali Szlovén ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1666633380
[modified] => 1666612203
)
[title] => Megvan a szlovén elnökválasztás első fordulójának végeredménye
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=60872&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 60872
[uk] => 60944
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 60874
[image] => Array
(
[id] => 60874
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szloven-elnokvalasztas-bezartak-a-szavazohelyisegek-600x315-crop.jpg
[original_lng] => 113366
[original_w] => 600
[original_h] => 315
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szloven-elnokvalasztas-bezartak-a-szavazohelyisegek-600x315-crop-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szloven-elnokvalasztas-bezartak-a-szavazohelyisegek-600x315-crop-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szloven-elnokvalasztas-bezartak-a-szavazohelyisegek-600x315-crop.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szloven-elnokvalasztas-bezartak-a-szavazohelyisegek-600x315-crop.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szloven-elnokvalasztas-bezartak-a-szavazohelyisegek-600x315-crop.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szloven-elnokvalasztas-bezartak-a-szavazohelyisegek-600x315-crop.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szloven-elnokvalasztas-bezartak-a-szavazohelyisegek-600x315-crop.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1666631460:2
[_thumbnail_id] => 60874
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3142
[translation_required_done] => 1
[_oembed_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => {{unknown}}
[_oembed_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => Would like to congratulate Vladimir Putin on his landslide victory in the elections starting today.
No opposition.
No freedom.
No choice.
— Charles Michel (@CharlesMichel) March 15, 2024
[_oembed_time_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => 1711272488
[_oembed_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] =>
[_oembed_time_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] => 1714405000
[_oembed_6b76bf2da6c08127a214b2927e3ddcdf] => "Vesela sem, da je @vladaRS naredila odločen in nepovraten korak v postopku priznanja Palestine. S tem Slovenija pošilja jasno sporočilo o nujnosti vzpostavitve miru na Bližnjem Vzhodu in rešitve dveh držav 🇮🇱🇵🇸. Resnično si želim, da bodo postopki čim prej dokončani."
~ @tfajon pic.twitter.com/SEBj6P2Lgd
— Socialni demokrati (@strankaSD) May 9, 2024
[_oembed_time_6b76bf2da6c08127a214b2927e3ddcdf] => 1716046699
[_oembed_b57da10abcf496ee24c9e79486a8f086] => I spoke with Slovenian Prime Minister Robert Golob and thanked him for actively supporting the Peace Formula, particularly for confirming his attendance at the Peace Summit in Switzerland.
We also discussed our ongoing defense cooperation. Our teams are finalizing their work on…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2024
[_oembed_time_b57da10abcf496ee24c9e79486a8f086] => 1716919521
[_oembed_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] =>
[_oembed_time_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] => 1720797864
[_oembed_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 🇬🇪 BREAKING: Mikheil Kavelashvili has been elected President of Georgia, with 224 out of 225 votes.
Inauguration ceremony will be held on December 29th.
Here is some key information about him:
Early Life and Football Career
•Born: July 22, 1971, in Tbilisi, Georgia (then part… pic.twitter.com/2XUaMJFVI5
— Rukiga F.M (@rukigafm) December 14, 2024
[_oembed_time_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 1735976358
[_algolia_sync] => 508095337000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 270
[1] => 272
[2] => 889
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elnökválasztás
[1] => első forduló
[2] => Szlovénia
)
)
[6] => Array
(
[id] => 60788
[content] =>

Ismét Hszi Csin-ping kínai elnököt választották a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkárává vasárnap Pekingben, az államfő így várhatóan harmadik ötéves ciklusát kezdheti meg.
Az országot irányító KKP központi bizottságának közleményében emellett bejelentették, hogy Hszit újraválasztották a KKP katonai bizottságának elnökévé is.
Hszit elnöki tisztségébe várhatóan a 2023 márciusában tartandó Országos Népi Gyűlésen iktatják be.
Kijelölték mindemellett a KKP politikai bizottságának (pb) állandó bizottságát is. A párt legfontosabb szervének számító, jelenleg héttagú, Hszi Csin-ping vezette testületébe beválasztott négy új tag Hszi Csing-ping köreiből került ki.
Megválasztását követő sajtótájékoztatóján Hszi Csin-ping leszögezte: bár Kína nem tud fejlődni a világ többi része nélkül, „a világnak is szüksége van Kínára”. Egyúttal méltatta az ország „két csodáját”, a gyors gazdasági növekedését és hosszútávú társadalmi stabilitását is.
„A kínai gazdaság ellenállóvá vált, és rendkívül nagy mozgástérre tett szert” – fogalmazott az államfő.
A 69 éves Hszi Csin-ping elnöki mandátumát a kínai törvények nem korlátozzák, miután a pekingi törvényhozás 2018-ban eltörölte azt a jogszabályt, amelynek értelmében az ország első embere legfeljebb két mandátumot tölthet ki.
A 96 millió párttagot számláló KKP-t a több száz fős központi bizottság (kb), a mintegy 25 fős politikai bizottság (pb), valamint a pb tagjaiból álló, szűk körű, 7-9 fős pb állandó bizottság irányítja.
Szombaton ért véget a KKP ötévente megrendezett, egyhetes pártkongresszusa, amelynek során elfogadták a KKP alapszabályának módosítását is. A módosítás tovább erősíti Hszi Csin-ping kínai elnök, pártfőtitkár politikai hatalmát.
[type] => post
[excerpt] => Ismét Hszi Csin-ping kínai elnököt választották a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkárává vasárnap Pekingben, az államfő így várhatóan harmadik ötéves ciklusát kezdheti meg.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1666534200
[modified] => 1666521039
)
[title] => Újraválasztották Hszi Csin-pinget a Kínai Kommunista Párt főtitkárává
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=60788&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 60788
[uk] => 60802
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 60789
[image] => Array
(
[id] => 60789
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gettyimages-1435741823-e1666505382307-1024x576-1.jpg
[original_lng] => 35788
[original_w] => 1024
[original_h] => 576
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gettyimages-1435741823-e1666505382307-1024x576-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gettyimages-1435741823-e1666505382307-1024x576-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gettyimages-1435741823-e1666505382307-1024x576-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gettyimages-1435741823-e1666505382307-1024x576-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gettyimages-1435741823-e1666505382307-1024x576-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gettyimages-1435741823-e1666505382307-1024x576-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gettyimages-1435741823-e1666505382307-1024x576-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1666511081:8
[_thumbnail_id] => 60789
[_edit_last] => 4
[views_count] => 4245
[_oembed_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => {{unknown}}
[_oembed_71899c2c5c5c54a947cf79c3ccf53962] => I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 26, 2023
[_oembed_time_71899c2c5c5c54a947cf79c3ccf53962] => 1682763448
[_oembed_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => Would like to congratulate Vladimir Putin on his landslide victory in the elections starting today.
No opposition.
No freedom.
No choice.
— Charles Michel (@CharlesMichel) March 15, 2024
[_oembed_time_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => 1711824114
[_oembed_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] =>
[_oembed_time_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] => 1712164939
[_oembed_212b7be7ce97efdd21269bece6086ec1] => Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
— Antoine Bondaz (@AntoineBondaz) May 6, 2024
[_oembed_time_212b7be7ce97efdd21269bece6086ec1] => 1716018580
[_oembed_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] =>
[_oembed_time_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] => 1720774361
[_oembed_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 🇬🇪 BREAKING: Mikheil Kavelashvili has been elected President of Georgia, with 224 out of 225 votes.
Inauguration ceremony will be held on December 29th.
Here is some key information about him:
Early Life and Football Career
•Born: July 22, 1971, in Tbilisi, Georgia (then part… pic.twitter.com/2XUaMJFVI5
— Rukiga F.M (@rukigafm) December 14, 2024
[_oembed_time_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 1737286770
[_algolia_sync] => 508095299000
[_oembed_eee0929888fbfe5980634d196ee388e4] => The AURUS vehicles of President Vladimir PUTIN’s motorcade have arrived in BEIJING.
Tomorrow marks a historic visit by the Russian president, during which XI JINPING and PUTIN are expected to adopt a joint declaration on building a multipolar world and a new type of… pic.twitter.com/kYDwD4thU5
— China pulse 🇨🇳 (@Eng_china5) May 18, 2026
[_oembed_time_eee0929888fbfe5980634d196ee388e4] => 1780554078
[_oembed_5486bab815505fffa01cd11f5bbe1fab] => ❗️PUTIN'S STATE VISIT TO CHINA || Russian President Vladimir Putin arrived at Bejing's Great Hall of the People.
Chinese President Xi Jinping congratulated "his great friend" on the new presidential term.
Xi's first state visit of the new term was also to Moscow in March 2023. pic.twitter.com/myHBNCdHoy
— Bloomberg Whistleblower (@bloombergblower) May 16, 2024
[_oembed_time_5486bab815505fffa01cd11f5bbe1fab] => 1780554078
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 270
[1] => 13193
[2] => 727
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elnökválasztás
[1] => Hszi Csin-ping
[2] => Kínai Kommunista Párt
)
)
[7] => Array
(
[id] => 60782
[content] =>
Elnökválasztás kezdődött vasárnap Szlovéniában, reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahová valamivel kevesebb mint 1,7 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak.

Az elnökjelöltekre 3087 szavazóhelyen adhatják le voksaikat az állampolgárok, külföldön pedig 30 országban lehet az urnákhoz járulni. Akik távolabb vannak a kijelölt külképviseleti helyektől, levélben is leadhatták előre a voksukat.
A korai választásokon – keddtől csütörtökig – 68 ezer állampolgár, a szavazásra jogosultak 4 százaléka voksolt. Nagyobb volt a részvételi arány, mint öt évvel ezelőtt (1,36 százalék).
A választáson hét jelölt indul, kettővel kevesebb, mint öt évvel ezelőtt. Amennyiben egyikük sem szerzi meg a szavazók több mint felének támogatását, november 13-án második fordulót tartanak az első két helyezett részvételével.
A felmérések az ellenzéki, jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) támogatásával, de függetlenként induló jelöltet, a 46 éves Anze Logart mutatták ki legesélyesebbnek, a megkérdezettek mintegy 32 százaléka őt támogatja. A németül és angolul is kiválóan beszélő Logar több ciklusban volt az SDS parlamenti képviselője, majd 2020 és 2022 között az előző, Janez Jansa vezette jobboldali kormányban töltötte be a külügyminiszteri tisztséget.
A szintén függetlenként induló, baloldali, 54 éves Natasa Pirc Musar karrierjét újságíróként kezdte, 2005 és 2014 között adatvédelmi biztos volt, majd 2015-ben ügyvédi irodát nyitott, és azóta is ügyvédként dolgozik. Rá felmérések szerint a szlovén választók mintegy 20 százaléka adná voksát.
Nem sokkal marad el tőle a kampányhoz később csatlakozó 55 éves Milan Brglez volt házelnök, a Szociáldemokraták (SD) jelenlegi európai parlamenti képviselője. Őt a választók csaknem 19 százaléka támogatja. Brglez az SD és a legnagyobb kormányzó párt, a Robert Golob vezette Szabadság Mozgalom közös jelöltje.
Szlovéniában jelenleg hárompárti baloldali kormány van hatalmon, a Szabadság Mozgalom, a Szociáldemokraták és a Baloldal részvételével.
Az említett három jelölt mellett szorítóba lép még Janez Cigler Kralj volt munkaügyi miniszter, az ellenzéki konzervatív Új Szlovénia (NSI) és Miha Kordis, a legkisebbik koalíciós párt, a Baloldal jelöltjeként. A parlamenten kívüli pártok közül Sabina Sencar nőgyógyász, a Resni.ca oltásellenes párt, valamint Vladimir Prebilic, a Zöldpárt színeiben méreti meg magát. Valamennyiük támogatottsága 5 százalék alatt van.
A szavazópolgárok 19 óráig adhatják le voksukat.
Az eredményeket 20 órától folyamatosan hozza nyilvánosságra az országos választási iroda.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Elnökválasztás kezdődött vasárnap Szlovéniában, reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahová valamivel kevesebb mint 1,7 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1666528440
[modified] => 1666519399
)
[title] => Elnököt választ Szlovénia
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=60782&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 60782
[uk] => 60843
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 60783
[image] => Array
(
[id] => 60783
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2.jpg
[original_lng] => 43513
[original_w] => 900
[original_h] => 563
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2-300x188.jpg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2-768x480.jpg
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2.jpg
[width] => 900
[height] => 563
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2.jpg
[width] => 900
[height] => 563
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2.jpg
[width] => 900
[height] => 563
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/szlovenia-valasztas-2.jpg
[width] => 900
[height] => 563
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1666529476:8
[_thumbnail_id] => 60783
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3038
[translation_required_done] => 1
[_oembed_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => #YE24 pic.twitter.com/OR60id12oS
— ye (@kanyewest) November 25, 2022
[_oembed_time_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => 1669547889
[_oembed_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] =>
[_oembed_time_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] => 1712488062
[_oembed_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => Would like to congratulate Vladimir Putin on his landslide victory in the elections starting today.
No opposition.
No freedom.
No choice.
— Charles Michel (@CharlesMichel) March 15, 2024
[_oembed_time_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => 1712488062
[_oembed_6b76bf2da6c08127a214b2927e3ddcdf] => "Vesela sem, da je @vladaRS naredila odločen in nepovraten korak v postopku priznanja Palestine. S tem Slovenija pošilja jasno sporočilo o nujnosti vzpostavitve miru na Bližnjem Vzhodu in rešitve dveh držav 🇮🇱🇵🇸. Resnično si želim, da bodo postopki čim prej dokončani."
~ @tfajon pic.twitter.com/SEBj6P2Lgd
— Socialni demokrati (@strankaSD) May 9, 2024
[_oembed_time_6b76bf2da6c08127a214b2927e3ddcdf] => 1716042007
[_oembed_b57da10abcf496ee24c9e79486a8f086] => I spoke with Slovenian Prime Minister Robert Golob and thanked him for actively supporting the Peace Formula, particularly for confirming his attendance at the Peace Summit in Switzerland.
We also discussed our ongoing defense cooperation. Our teams are finalizing their work on…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2024
[_oembed_time_b57da10abcf496ee24c9e79486a8f086] => 1716737689
[_oembed_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] =>
[_oembed_time_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] => 1721630142
[_oembed_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 🇬🇪 BREAKING: Mikheil Kavelashvili has been elected President of Georgia, with 224 out of 225 votes.
Inauguration ceremony will be held on December 29th.
Here is some key information about him:
Early Life and Football Career
•Born: July 22, 1971, in Tbilisi, Georgia (then part… pic.twitter.com/2XUaMJFVI5
— Rukiga F.M (@rukigafm) December 14, 2024
[_oembed_time_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 1736285231
[_algolia_sync] => 508095295000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 270
[1] => 889
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elnökválasztás
[1] => Szlovénia
)
)
[8] => Array
(
[id] => 59568
[content] =>

Megkezdődött vasárnap reggel az elnökválasztás Ausztriában, mintegy 6,4 millió embert várnak az urnákhoz, közvéleménykutatások Alexander Van der Bellen hivatalban lévő köztársasági elnököt tartják a legesélyesebbnek.
Ha Van der Bellen kapja a szavazatok több mint 50 százalékát, újabb hat éven át töltheti be posztját, ha azonban a hét jelölt valamelyike abszolút többséget szerez, második fordulót is tartanak.
Az elnök májusban jelentette be, hogy – függetlenként – indul a választáson. A kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) és az ellenzéki szociáldemokraták (SPÖ) jelezték, hogy amennyiben a népszerű Van der Bellen indul, nem állítanak saját jelöltet, a Liberális Fórum (NEOS) pedig támogatásáról biztosította Van der Bellent.
A szintén ellenzéki, az ÖVP-től jobbra álló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) Walter Rosenkranzot indítja.
A második fordulót – ha szükséges – november 6-án tartják. Az elnökválasztás egyetlen feltétele, hogy a megválasztott elnöknek 2023. január 26-ig le kell tennie az esküt.
Az indulók között van blogger, orvos, és egy oltáskritikus párt, a 2021 februárjában alakult Emberek, Szabadság, Alapjogok (MFG) képviselője is.
Megméretteti magát a Sörpárt elnöke, a 35 éves Marco Pogo (polgári nevén Dominik Wlazny) is,
aki az ország valaha volt legfiatalabb elnökjelöltje.
Előrejelzések szerint a jelenlegi elnök a szavazatok 51-58 százalékát kaphatja, a második legesélyesebbnek pedig Rosenkranzot tartják, aki közvéleménykutatások szerint 16 százalék körül végezhet. Az urnákat helyi idő szerint délután ötkor zárják, a végleges eredményeket várhatóan hétfőn teszik közzé.
[type] => post
[excerpt] => Megkezdődött vasárnap reggel az elnökválasztás Ausztriában, mintegy 6,4 millió embert várnak az urnákhoz, közvéleménykutatások Alexander Van der Bellen hivatalban lévő köztársasági elnököt tartják a legesélyesebbnek.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1665314550
[modified] => 1665314552
)
[title] => Elnököt választ Ausztria, mintegy 6,4 millió embert várnak az urnákhoz
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=59568&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 59568
[uk] => 59574
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 59571
[image] => Array
(
[id] => 59571
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/03990000-0aff-0242-b115-08daa9a19a73-w1200-r1.jpg
[original_lng] => 213756
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/03990000-0aff-0242-b115-08daa9a19a73-w1200-r1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/03990000-0aff-0242-b115-08daa9a19a73-w1200-r1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/03990000-0aff-0242-b115-08daa9a19a73-w1200-r1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/03990000-0aff-0242-b115-08daa9a19a73-w1200-r1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/03990000-0aff-0242-b115-08daa9a19a73-w1200-r1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/03990000-0aff-0242-b115-08daa9a19a73-w1200-r1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/03990000-0aff-0242-b115-08daa9a19a73-w1200-r1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1665303661:3
[views_count] => 3389
[_thumbnail_id] => 59571
[_edit_last] => 4
[_oembed_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => {{unknown}}
[_oembed_71dc3c1791317e1b8574715ea3e86f89] => Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
— Politikfragen (@Politikfragen) April 23, 2023
[_oembed_time_71dc3c1791317e1b8574715ea3e86f89] => 1683189065
[_oembed_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] =>
[_oembed_time_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] => 1712310342
[_oembed_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => Would like to congratulate Vladimir Putin on his landslide victory in the elections starting today.
No opposition.
No freedom.
No choice.
— Charles Michel (@CharlesMichel) March 15, 2024
[_oembed_time_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => 1712310342
[_oembed_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] =>
[_oembed_time_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] => 1721137484
[_oembed_8908b917390015869bf05e6c87655abc] =>
[_oembed_time_8908b917390015869bf05e6c87655abc] => 1737355345
[_algolia_sync] => 1202739522001
[_oembed_fbe3d3894bdc5b1d1fdf46588817ef24] =>
[_oembed_time_fbe3d3894bdc5b1d1fdf46588817ef24] => 1751903424
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 474
[1] => 270
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Ausztria
[1] => elnökválasztás
)
)
[9] => Array
(
[id] => 59106
[content] =>
A baloldali Luiz Inácio Lula da Silva volt államfő nyerte váratlanul szoros eredménnyel az elnökválasztás vasárnap rendezett első fordulóját Brazíliában, ellenfele a jobboldali Jair Bolsonaro hivatalban lévő elnök lesz az október 30-án esedékes második fordulóban – derült ki hétfőre virradóra a latin-amerikai ország legfelsőbb választási bíróság (TSE) honlapján közzétett adatokból.
Az elektronikus szavazógépekkel leadott szavazatok több mint 98 százalékos összesítése szerint Lula da Silva a voksok 48 százalékát szerezte meg, Bolsonaro pedig a 43,53 százalékát. A többi kilenc jelölt támogatottsága elenyészőnek bizonyult. A brazil törvények értelmében, ha egyik jelölt sem képes a szavazatok több mint felét megszereznie, második fordulót fognak tartani, ahol a két, legtöbb szavazatot szerző jelölt mérkőzik meg egymással, vagyis jelen esetben Lula da Silva és Bolsonaro.

A voksolások előtt elvégzett legtöbb közvélemény-kutatás Lula da Silva 10-15 százalékpontos előnyét jelezte előre. Szakértők azzal magyarázzák az eredményeket, hogy a megkérdezettek közül sokan nem a valódi favoritjukat nevezték meg, illetve csak a választások napján döntöttek arról, hogy kire adják le szavazatukat.
Tiszta és átlátható szavazást akar
Bolsonaro már korábban utalt arra, hogy esetleg nem fogja elfogadni a voksolás eredményét, ami miatt sokan választásokat követő politikai válságtól vagy erőszakos megmozdulásoktól tartanak. A hivatalban lévő elnök egyebek között újra és újra bírálta az elektronikus szavazógépeket működtető testületeket, amelyek szerinte gyengék a csalással szemben, bár konkrét bizonyítékokkal nem szolgált, s egyik beszédében „hazugnak” nevezte a közvélemény-kutatási eredményeket. Felvetette azt is, hogy a hadsereg végezzen párhuzamosan szavazatszámlálást, bár ezt a katonaság elutasította.

Vasárnap, szavazta leadásakor Bolsonaro mindemellett kijelentette, hogy tiszteletben fogja tartani a voksolás eredményét, ha a „szavazás tiszta és átlátható lesz”.
Lula da Silva, aki 2003 és 2010 között volt Brazília államfője a társadalmi béke megőrzésére törekedett vasárnapi nyilatkozataival. „A társadalom többsége békét akar, nem pedig konfrontációt” – jelentette ki a baloldali politikus, miután leadta szavazatát Sao Bernardo do Campo városában.
A vasárnapi voksoláson választották meg a brazil kongresszus alsóházának 513 képviselőjét, és a 81 fős szenátus tagjainak harmadát, emellett a tagállami kormányzókat és helyi törvényhozási testületek tagjait.
[type] => post
[excerpt] => A baloldali Luiz Inácio Lula da Silva volt államfő nyerte váratlanul szoros eredménnyel az elnökválasztás vasárnap rendezett első fordulóját Brazíliában, ellenfele a jobboldali Jair Bolsonaro hivatalban lévő elnök lesz az október 30-án esedékes má...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1664799360
[modified] => 1664794565
)
[title] => Brazília: A két legesélyesebb jelölt maradt az elnökválasztás második fordulójára
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=59106&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 59106
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 59109
[image] => Array
(
[id] => 59109
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-da-silva-es-bolsonaro.jpg
[original_lng] => 6463
[original_w] => 333
[original_h] => 151
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-da-silva-es-bolsonaro-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-da-silva-es-bolsonaro-300x136.jpg
[width] => 300
[height] => 136
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-da-silva-es-bolsonaro.jpg
[width] => 333
[height] => 151
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-da-silva-es-bolsonaro.jpg
[width] => 333
[height] => 151
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-da-silva-es-bolsonaro.jpg
[width] => 333
[height] => 151
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-da-silva-es-bolsonaro.jpg
[width] => 333
[height] => 151
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/lula-da-silva-es-bolsonaro.jpg
[width] => 333
[height] => 151
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1664792076:5
[_thumbnail_id] => 59109
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2519
[translation_required_done] => 1
[_oembed_270d24b32513a2c90fee2c74245a0dfe] => {{unknown}}
[_oembed_6e991878e201323bcbd4893f8a44faba] => ?? | 8 de Enero: Manifestantes de derecha irrumpen en el edificio del Congreso de Brasil en una masiva protesta reclamando que frenen las medidas dictatoriales de Lula.pic.twitter.com/IZXNyMgsP8
— La Derecha Diario (@laderechadiario) January 8, 2023
[_oembed_time_6e991878e201323bcbd4893f8a44faba] => 1674801978
[_oembed_b1cd6314a5750965193b7f18c552dc99] => {{unknown}}
[_oembed_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => Would like to congratulate Vladimir Putin on his landslide victory in the elections starting today.
No opposition.
No freedom.
No choice.
— Charles Michel (@CharlesMichel) March 15, 2024
[_oembed_time_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => 1711798890
[_oembed_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] =>
[_oembed_time_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] => 1712221140
[_oembed_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] =>
[_oembed_time_5bafdfd004b671e540e3c9ed6386940a] => 1721365451
[_oembed_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 🇬🇪 BREAKING: Mikheil Kavelashvili has been elected President of Georgia, with 224 out of 225 votes.
Inauguration ceremony will be held on December 29th.
Here is some key information about him:
Early Life and Football Career
•Born: July 22, 1971, in Tbilisi, Georgia (then part… pic.twitter.com/2XUaMJFVI5
— Rukiga F.M (@rukigafm) December 14, 2024
[_oembed_time_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 1736959623
[_algolia_sync] => 1202739055001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4826
[1] => 270
[2] => 5443
[3] => 133162
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Brazília
[1] => elnökválasztás
[2] => Jair Bolsonaro
[3] => Luiz Inácio Lula da Silva
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 120
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 270
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 120
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 270
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
elnökválasztás (13 Oldal)