Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTAwO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6NjA3Nzt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 53033 [content] =>Július 9-én, a G20-ak külügyminiszterei csúcstalálkozóját követően Anthony Blinken amerikai külügyminiszter találkozott Wang Yi kínai külügyminiszterrel.
2021 októberétől ez az első személyes találkozójuk, és mint ismertté vált, mindkét fél „elégedett volt a tárgyalás eredményével”.
Az amerikai–kínai diplomáciai tárgyalások Balin szokatlanul hosszú ideig – körülbelül öt óráig – tartottak. Összegzésként mind Anthony Blinken, mind Wang Yi azt „konstruktívnak” és „konszenzusképesnek” nevezte.
„Kapcsolataink összetettsége ellenére határozottan állíthatom, hogy delegációink átfogónak, közvetlennek és konstruktívnak ítélték meg a megbeszéléseket” – jelentette ki Anthony Blinken a sajtó képviselőinek a tárgyalásokat követően.
Az amerikai diplomácia vezetője egyben ismét „mélységes aggodalmát” fejezte ki Kína Tajvan kapcsán tett „provokatív intézkedéseit” illetően. Egyben kiemelte a béke és a stabilitás megőrzésének „létfontosságát” a Tajvani-szorosban.
A tárgyalások kapcsán kínai fél is elégedettségét fejezte ki.
„Mindkét fél megállapodásra jutott a kölcsönös együttműködésről annak biztosítása érdekében, hogy a kínai–amerikai munkacsoport több eredményt érjen el” – áll a kínai külügyminisztérium hivatalos közleményében. A találkozó előtt Wang Yi az újságíróknak kijelentette, hogy a nemzetközi kapcsolatok jelenlegi körülményei között mindkét országnak, azaz Kínának és az Egyesült Államoknak „meg kell őriznie a normális kapcsolatot”.
Anthony Blinken a maga részéről ismét felszólította Kínát, hogy egyértelműen határolódjon el Moszkvától és egyértelműen ítélje el Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, amit sajnos a kínai hatóságok még eddig nem tettek meg.
Emlékeztetőül, közvetlenül ezt megelőzően, Szerhij Lavrov orosz külügyminiszter a G20-as csoport külügyminiszterei erőteljes bírálatait követően idő előtt elhagyta a csúcstalálkozót.
Ennek kapcsán Anthony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere hangsúlyozta, a csúcstalálkozón „Oroszország, mint korábban többször is, a háború kezdete óta, elszigeteltségben maradt”.
A múlt hétvégén ért véget a G20-ak külügyminisztereinek találkozója az indonéziai Balin. Ezen a világ vezető országainak vezetői nyilvánosan és egyértelműen felszólították Szerhij Lavrovot, az orosz külügyminisztérium vezetőjét, hogy Oroszország állítsa le az Ukrajna elleni háborút, de választ nem kaptak.
A csúcstalálkozó jelentős eseménye volt az is, hogy miniszterek megtagadták a közös fotó elkészítését az orosz „kollégával”, az agresszor ország képviselőjével, a nemzetközi megállapodások és szerződések megsértőjével.
Ezenkívül az USA, Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország és Japán külügyminiszterei lemondták a közös vacsorát Lavrovval, tiltakozásként Oroszország Ukrajna elleni agressziója ellen.
NEWSMAKER
[type] => post [excerpt] => Július 9-én, a G20-ak külügyminiszterei csúcstalálkozóját követően Anthony Blinken amerikai külügyminiszter találkozott Wang Yi kínai külügyminiszterrel. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1657546260 [modified] => 1657538602 ) [title] => Mérföldkő jelentőségű tárgyalást folytatott Anthony Blinken amerikai külügyminiszter és Wang Yi kínai külügyminiszter az indonéziai Balin [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=53033&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 53033 [uk] => 52976 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 52977 [image] => Array ( [id] => 52977 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/1-88.jpg [original_lng] => 299835 [original_w] => 1260 [original_h] => 900 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/1-88-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/1-88-300x214.jpg [width] => 300 [height] => 214 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/1-88-768x549.jpg [width] => 768 [height] => 549 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/1-88-1024x731.jpg [width] => 1024 [height] => 731 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/1-88.jpg [width] => 1260 [height] => 900 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/1-88.jpg [width] => 1260 [height] => 900 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/1-88.jpg [width] => 1260 [height] => 900 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1657527803:12 [_thumbnail_id] => 52977 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3833 [_oembed_8833a734f4bd803d190f6b69fa3621e9] =>[_oembed_time_8833a734f4bd803d190f6b69fa3621e9] => 1657527805 [_oembed_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => [_oembed_time_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => 1658409836 [_oembed_7c8266b583e3b4d41008a053cb4fbb1b] =>This will bring Ukraine to 12 U.S.-provided HIMARs. https://t.co/RUz2buygrC
— Jack Detsch (@JackDetsch) July 8, 2022[_oembed_time_7c8266b583e3b4d41008a053cb4fbb1b] => 1664195431 [_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] =>It is with great satisfaction that I welcome the announcement by ?? @StateDept on the complete lifting of the U.S. arms embargo on Cyprus??. This is a landmark decision, reflecting the burgeoning strategic relationship between the two countries, including in the area of security.
— Nicos Anastasiades (@AnastasiadesCY) September 17, 2022[_oembed_time_589e10301e35e604955d09775242e44b] => 1674416192 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) January 16, 2023
Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності…
Немає способу домовитись. Війну треба виграти…[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706210747 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 23 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Fotók [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 52494 [1] => 1436 [2] => 6077 [3] => 404 [4] => 98365 ) [tags_name] => Array ( [0] => Anthony Blinken [1] => Kína [2] => tárgyalások [3] => USA [4] => Wang Yi ) ) [1] => Array ( [id] => 52265 [content] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024Liz Truss brit külügyminiszter az Ukrajnának nyújtott támogatás megduplázására szólított fel, hogy Kijev majd erőpozícióból tárgyalhasson – közölte az rbc.ua hírportál Truss szerdai Twitter-üzenetére hivatkozva.
A jelentés szerint a brit diplomácia vezetője azt írta: „itt az ideje, hogy megduplázzuk az erőfeszítéseinket, és biztosítsuk, hogy Ukrajna legyőzze Oroszországot, hogy Zelenszkij elnök erőhelyzetből tárgyalhasson.” Azt is hozzátette, hogy a Nyugat továbbra is szolidáris Ukrajna szabadságharcával.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Liz Truss egy interjúban azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalások most nem vezetnek békéhez, ezért a Kremllel csak azután érdemes leülni tárgyalni, miután Oroszország vereséget szenvedett az Ukrajna elleni háborúban. Hangsúlyozta: „abszolúte el kell érnünk Oroszország vereségét Ukrajnában. Erre az európai biztonság, a szabadság és a demokrácia érdekében van szükség, és csak így érhetünk el tartós békét Európában.”
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Liz Truss brit külügyminiszter az Ukrajnának nyújtott támogatás megduplázására szólított fel, hogy Kijev majd erőpozícióból tárgyalhasson. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1656522120 [modified] => 1656520506 ) [title] => Ideje megduplázni a támogatást Ukrajnának, hogy erőpozícióból tárgyalhasson – Liz Truss [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=52265&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 52265 [uk] => 52274 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 52266 [image] => Array ( [id] => 52266 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/liz-truss.jpg [original_lng] => 26634 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/liz-truss-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/liz-truss-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/liz-truss.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/liz-truss.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/liz-truss.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/liz-truss.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/liz-truss.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1656518912:2 [_thumbnail_id] => 52266 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2387 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8833a734f4bd803d190f6b69fa3621e9] =>[_oembed_time_8833a734f4bd803d190f6b69fa3621e9] => 1657790581 [_oembed_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => [_oembed_time_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => 1658581646 [_oembed_feecd65e4f341c74d1d7c042db69f056] => [_oembed_time_feecd65e4f341c74d1d7c042db69f056] => 1658581646 [_oembed_c150f449f6833312e24d0cf1b62c2ca0] =>This will bring Ukraine to 12 U.S.-provided HIMARs. https://t.co/RUz2buygrC
— Jack Detsch (@JackDetsch) July 8, 2022[_oembed_time_c150f449f6833312e24d0cf1b62c2ca0] => 1658581646 [_oembed_52df6d78ad15470862f3dd4a367792d0] => {{unknown}} [_oembed_7bd1709079dbb97f58a5cd53f2a174e3] =>BREAKING: The next UK prime minister and Conservative Party leader will be announced on September 5, with nominations closing tomorrow and the first round of voting on Wednesday https://t.co/oFoZdvWkkk pic.twitter.com/BdLSFx1mpW
— Bloomberg UK (@BloombergUK) July 11, 2022[_oembed_time_7bd1709079dbb97f58a5cd53f2a174e3] => 1662706517 [_oembed_b92cfd328434b5f5346ccb82a9a02904] =>Thank you my friend President @ZelenskyyUa for your kind words.
— Boris Johnson (@BorisJohnson) September 3, 2022
UK support for Ukraine and its people is unwavering, and we’ll continue to support you against Putin’s war.
Thank you for your friendship Volodymyr, you’re a hero, everybody loves you.https://t.co/a8AiE1EAz0[_oembed_time_b92cfd328434b5f5346ccb82a9a02904] => 1666786859 [_oembed_70fcbd742241bfd6b3052e3f68283a0d] =>I’ve been encouraged by support from colleagues who want a fresh start, a united party and leadership in the national interest.
— Penny Mordaunt (@PennyMordaunt) October 21, 2022
I’m running to be the leader of the Conservative Party and your Prime Minister - to unite our country, deliver our pledges and win the next GE.#PM4PM pic.twitter.com/MM0NTHJ5lH[_oembed_time_70fcbd742241bfd6b3052e3f68283a0d] => 1666786859 [_oembed_fc7db47485fd700664c2d98be24a76fd] =>As the Party starts the process of looking for a new leader, I would like to put on the record that I will not be letting my name go forward as a candidate. I am privileged to be the UK Defence Secretary and the current threat requires stability in that office.
— Rt. Hon Ben Wallace MP (@BWallaceMP) October 21, 2022[_oembed_time_fc7db47485fd700664c2d98be24a76fd] => 1669288315 [_oembed_ad9f738d72196b79157bad8f4a347578] =>Glad to confirm that already 7th Zuzana 2 #Howitzer was delivered to #Ukrainian armed forces & is ready to protect innocent lives. ????? #WeStandWithUkraine @DefenceU @Slovakia_NATO @oleksiireznikov pic.twitter.com/GcHIQDa1mW
— Jaro Nad (@JaroNad) November 18, 2022[_oembed_time_ad9f738d72196b79157bad8f4a347578] => 1670873127 [_oembed_d3c5a280ad8523c4636304e85dee519f] => [_oembed_time_d3c5a280ad8523c4636304e85dee519f] => 1670873127 [_oembed_0cd4ae634ebe36681de5ff562550dec1] =>Lithuania is sending 155mm ammunition for Ukrainian artillery.
— Lithuanian MOD ?? (@Lithuanian_MoD) December 4, 2022
We work every day to make occupiers run away.
We #StandWithUkraine???? pic.twitter.com/CwAECvQSPB[_oembed_time_0cd4ae634ebe36681de5ff562550dec1] => 1674544561 [_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] =>I've been sanctioned by the
— James Cleverly?? (@JamesCleverly) January 16, 2023
Russian government.
Good.
If this is the price for supporting Ukrainian freedom, then I’m happy to be sanctioned #SlavaUkraini[_oembed_time_589e10301e35e604955d09775242e44b] => 1674544561 [_oembed_f95ceeb018f9e8b9b4327c5d2eb2a547] =>Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) January 16, 2023
Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності…
Немає способу домовитись. Війну треба виграти…[_oembed_time_f95ceeb018f9e8b9b4327c5d2eb2a547] => 1676312642 [_oembed_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] =>A batch of ?? sent L-70 anti-aircraft guns and ammunition, which will help defend critical infrastructure, have already arrived to ??. pic.twitter.com/1GEUsk1uad
— Arvydas Anušauskas (@a_anusauskas) February 11, 2023[_oembed_time_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] => 1677915874 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 28, 2023[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706474221 [_oembed_d30bebe4cd32958af338878b8728e20c] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_d30bebe4cd32958af338878b8728e20c] => 1725035746 [_oembed_2d3e206f1f9e68e640622485b8b9b71e] =>Nouveau Premier ministre: ce qu’il faut retenir de la première journée de consultations de Macronhttps://t.co/AscSvjCnvi pic.twitter.com/WaxEU2jY6g
— BFMTV (@BFMTV) August 23, 2024[_oembed_time_2d3e206f1f9e68e640622485b8b9b71e] => 1725035747 [_oembed_a4f06cb34b8500297b17b6edd7747c8b] =>Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Info pic.twitter.com/4NM33FUo0N
— Sehla Bougriou (@SehlaBougriou) August 23, 2024[_oembed_time_a4f06cb34b8500297b17b6edd7747c8b] => 1725035747 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 11 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 7912 [1] => 51304 [2] => 2498 [3] => 6077 ) [tags_name] => Array ( [0] => katonai támogatás [1] => Liz Truss [2] => Nagy-Britannia [3] => tárgyalások ) ) [2] => Array ( [id] => 51173 [content] =>Le Nouveau Front populaire est prêt à gouverner.
— Pierre Ouzoulias (@OuzouliasP) August 23, 2024
C’est la seule coalition unie, arrivée en tête des élections et qui dispose d’un programme. Les autres n’existent pas.
Il faut donc nommer @CastetsLucie comme Première ministre. Le reste appartient au Parlement. pic.twitter.com/gLkIPfstu9Az Ukrajnában csütörtökön tett látogatása során Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz miniszterelnök „zárt ajtók mögött” arra kérte Volodimir Zelenszkij elnököt, hogy üljön ismét tárgyalóasztalhoz Vlagyimir Putyin kremli diktátorral – közölte a Die Welt című német lap pénteken, számolt be az rbc.ua hírportál.
A német újság azt írta, hogy kijevi látogatása során Scholz, Macron és Draghi kiállt Ukrajna EU-tagjelölti státuszának megadása mellett. „Cserébe az állam- és kormányfők »zárt ajtók mögött« nagy valószínűséggel rávették Zelenszkijt, hogy üljön tárgyalóasztalhoz Vlagyimir Putyin orosz elnökkel” – áll a cikkben.
Mint hírportálunk tegnap beszámolt róla, Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtökön Ukrajnába érkezett, hogy az ország európai uniós tagjelölti státuszáról és a fegyverszállítások növeléséről tárgyaljon Volodimir Zelenszkij elnökkel.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az Ukrajnában csütörtökön tett látogatása során Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz miniszterelnök „zárt ajtók mögött” arra kérte Volodimir Zelenszkij elnököt, hogy üljön ismét tárgyalóasztalhoz Vlagyim... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1655470020 [modified] => 1655466039 ) [title] => Scholz, Macron és Draghi arra kérte Zelenszkijt, hogy vegye fel újra a tárgyalásokat Putyinnal – Die Welt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=51173&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 51173 [uk] => 51175 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 51127 [image] => Array ( [id] => 51127 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1-90.jpg [original_lng] => 108060 [original_w] => 1020 [original_h] => 574 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1-90-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1-90-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1-90-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1-90.jpg [width] => 1020 [height] => 574 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1-90.jpg [width] => 1020 [height] => 574 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1-90.jpg [width] => 1020 [height] => 574 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1-90.jpg [width] => 1020 [height] => 574 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1655456527:3 [_thumbnail_id] => 51127 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2568 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_c0b457c57f5bee5446ce7977d815ca9c] =>[_oembed_time_c0b457c57f5bee5446ce7977d815ca9c] => 1667067322 [_oembed_98771626c706caee672242d3b53f6b05] =>After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24media pic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 22, 2022[_oembed_time_98771626c706caee672242d3b53f6b05] => 1667414250 [_oembed_f665198da9e786ddb67a2c22cc30df5c] =>Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) October 30, 2022
The EU urges Russia to revert its decision.[_oembed_time_f665198da9e786ddb67a2c22cc30df5c] => 1673336068 [_oembed_2a81839c00fe6f76df0d0b0191d2aec6] =>Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 31 December 2022
— Ministry of Defence ?? (@DefenceHQ) December 31, 2022
Find out more about the UK government's response: https://t.co/R3VzwufDTv
?? #StandWithUkraine ?? pic.twitter.com/xToxZQXVvg[_oembed_time_2a81839c00fe6f76df0d0b0191d2aec6] => 1673588278 [_oembed_b65aa136224ae2ce361380dbf9e3d0ce] =>Per Zelensky's social media it appears ACMAT Bastion APC are in the pipeline too. pic.twitter.com/IOtDvxd8B2
— Historical Firearms | Matthew Moss (@historicfirearm) January 4, 2023[_oembed_time_b65aa136224ae2ce361380dbf9e3d0ce] => 1676446478 [_oembed_8b29f3eb08adb5e276d2e23345086df5] =>“Ukraine belongs to Europe. It’s future lies in the European Union. And this promise remains valid,” German Chancellor Olaf Scholz told Bundestag.
— Hans von der Burchard (@vonderburchard) February 8, 2023
EU leaders will “reiterate” this promise at tomorrow’s summit, he added.
The catch: He didn’t say when the membership will happen. pic.twitter.com/dI7uZ5GoUt[_oembed_time_8b29f3eb08adb5e276d2e23345086df5] => 1680166953 [_oembed_2b8845ffdf4755a09a316451a5a6ed6a] =>"L'eau bout à 100°, le peuple à 49.3"
— France Bleu Loire Océan (@bleuloireocean) March 21, 2023
La marche aux flambeaux descend le Cour des 50 Otages à Nantes.#ReformesDesRetraites #Manifestations pic.twitter.com/Mj5FSfQPwc[_oembed_time_2b8845ffdf4755a09a316451a5a6ed6a] => 1680166953 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>Massive "49.3" protests in France after Macron forces through pension reforms by using article 49.3, which effectively enables the government to dissolve any opposition. The French aren't having it. This could spell the end for the Macron dictatorship. pic.twitter.com/cjRRJMbeQD
— Mark Alan Pearce (@PearceAlan1962) March 17, 2023[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694685319 [_oembed_3b086d3f194de0198cc5942fb33a12be] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_3b086d3f194de0198cc5942fb33a12be] => 1700495644 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>INFO @Le_Figaro - «Je ne serai pas présent à Saint-Denis» : Éric Ciotti décline l’invitation d’Emmanuel Macronhttps://t.co/oGNiHus2x4
— Claire Conruyt (@ClaireConruyt) November 14, 2023[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1703438530 [_oembed_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] => 1704882387 [_oembed_2facbf40cd81ec84aac2836c017688c0] => [_oembed_time_2facbf40cd81ec84aac2836c017688c0] => 1704882387 [_oembed_fa1fb3346d1eb5350042679478a7eff0] =>Biraz önce Cumhurbaşkanı Erdoğan’ın ABD Dışişleri Bakanı Blinken’ı kabulünden
— Yunus Paksoy (@yunuspaksoy) January 6, 2024
ABD’nin Büyükelçisi Flake ve MİT Başkanı Kalın da görüşmede pic.twitter.com/FWjXMHOmKV[_oembed_time_fa1fb3346d1eb5350042679478a7eff0] => 1712424005 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 17 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2089 [1] => 1198 [2] => 19972 [3] => 27904 [4] => 124 [5] => 6077 ) [tags_name] => Array ( [0] => béketárgyalás [1] => Emmanuel Macron [2] => Mario Draghi [3] => Olaf Scholz [4] => Oroszország [5] => tárgyalások ) ) [3] => Array ( [id] => 50953 [content] =>Avec @MfaEgypt et @AymanHsafadi, nous sommes résolument engagés à renforcer notre coopération sur l’aide humanitaire, la libération des otages et sur les sujets politiques que nous voulons porter à l’ONU.
— Stéphane Séjourné (@steph_sejourne) March 30, 2024
🇪🇬🇯🇴🇫🇷🇺🇳 pic.twitter.com/1XetxmSXr2Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy „az ukránok nem terroristák, hogy oroszországi lakónegyedekre nyissanak tüzet”. Erről az elnök kedden, dán újságíróknak online tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
Zelenszkijnek azt a kérdést tették fel, hogy Ukrajna ágyúzza-e majd Oroszország területét, ha ebbe a Nyugat beleegyezik. „Nem. Nekünk nem érdekünk a civilek ágyúzása. Nem vagyunk terroristák, hogy polgári negyedeket bombázzunk. Normális, egészséges emberek vagyunk. Fegyverekre az államunk felszabadításához van szükségünk” – szögezte le az elnök.
Kifejtette: vannak Ukrajnában olyan helyek, ahol az ukrán erők az orosz csapatoktól több mint száz kilométerre helyezkedek el. Ezért Zelenszkij szerint Ukrajnának olyan fegyverekre van szüksége, amelyek ilyen távolságból képesek elérni az országba behatolt ellenséges erőket.
Az államfő kijelentette, hogy bármikor kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – közvetítőkkel vagy nélkülük – a háború befejezéséről és az orosz csapatok ukrán területekről történő kivonásáról. Úgy vélekedett, hogy „ma már csak Putyin elnök dönti el, hogy az orosz hadsereg leáll-e vagy sem”. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ukrán társadalom támogatása az Oroszországgal folytatott párbeszédhez napról-napra csökken, mert „nincs bizalom”.
„Én mégis úgy gondolom, hogy bármilyen nehéz is legyen, minden lehetőséget ki kell használni a háború befejezésére” – tette hozzá.
Zelenszkij kifejezte meggyőződését, hogy amennyiben az orosz hadsereg győz Ukrajnában, akkor bizonyosan „tovább megy”. „Biztos vagyok abban, hogy ha Ukrajna nem lesz elég erős, akkor tovább mennek. Kijev nem a cél a vágyott maratonjukon, ez csak egy erős rajt a számukra” – fogalmazott az elnök.
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője keddi sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy Ukrajna olyan légvédelmi rendszerrel rendelkezik, amelyet ellenséges repülőgépek és helikopterek eltalálására terveztek, így nem mindig hatékony az orosz rakétákkal szemben.
Szavai szerint Oroszország az Ukrajna elleni háborújában olyan csúcstechnológiának számító rakétákat használ, amelyeket lopakodásra, azaz rendkívül alacsony magasságban repülésre terveztek. Emiatt nehezen észlelhetők, és bizonyos helyzetekben az ilyen rakéták egyszerűen eltűnnek a radarról, így nem minden légvédelmi rendszer képes elpusztítani őket – magyarázta.
Közben az Ukrajinszka Pravda hírportál arról számolt be, hogy a nyugat-ukrajnai Ternopil megyében végrehajtott keddi orosz rakétatámadás civil sebesültjeinek száma négyről hatra emelkedett. A rakétát az ukrán légvédelem lelőtte, és az egy téglagyárra zuhant.
Az ukrán vezérkar kora esti helyzetjelentésében arról írt, hogy az orosz csapatok rohamműveleteket indítottak a Harkiv megyei Rubizsne közelében, valamint Luhanszk megyében Szeverodonyeck és Zolote településeknél, a Donyeck megyei Beresztove közelében viszont az ukrán fegyveres erők visszaverték az oroszok támadását.
Olekszandr Szpivakovszkij, az orosz ellenőrzés alá került dél-ukrajnai Herszon állami egyetemének rektora a Facebookon nyilvánosságra hozta, hogy az orosz katonák elrabolták a felsőoktatási intézmény rektorhelyettesét, Makszim Vinniket. A Moszt című helyi hírportál úgy értesült, hogy egy, az oroszokkal együttműködő személyt, Tetyjana Tomilinát akarják kinevezni rektornak.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy „az ukránok nem terroristák, hogy oroszországi lakónegyedekre nyissanak tüzet”. Erről az elnök kedden, dán újságíróknak online tartott sajtótájékoztatóján beszélt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1655311500 [modified] => 1655296893 ) [title] => Zelenszkij: „Az ukránok nem terroristák, hogy oroszországi lakónegyedekre nyissanak tüzet” [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=50953&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 50953 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 50954 [image] => Array ( [id] => 50954 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/669434-zelenszkij-0614.jpg [original_lng] => 137674 [original_w] => 1200 [original_h] => 615 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/669434-zelenszkij-0614-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/669434-zelenszkij-0614-300x154.jpg [width] => 300 [height] => 154 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/669434-zelenszkij-0614-768x394.jpg [width] => 768 [height] => 394 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/669434-zelenszkij-0614-1024x525.jpg [width] => 1024 [height] => 525 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/669434-zelenszkij-0614.jpg [width] => 1200 [height] => 615 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/669434-zelenszkij-0614.jpg [width] => 1200 [height] => 615 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/669434-zelenszkij-0614.jpg [width] => 1200 [height] => 615 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1655286107:5 [_thumbnail_id] => 50954 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2130 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8bd3a90e121e0d35f4c206f339538dc5] =>[_oembed_time_8bd3a90e121e0d35f4c206f339538dc5] => 1710250374 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 11 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1903 [1] => 28533 [2] => 124 [3] => 6077 [4] => 122 ) [tags_name] => Array ( [0] => háború_ [1] => orosz csapatok [2] => Oroszország [3] => tárgyalások [4] => Volodimir Zelenszkij ) ) [4] => Array ( [id] => 48590 [content] =>Zelenskyy will arrive today on an official visit to Turkey
— NEXTA (@nexta_tv) March 8, 2024
The presidential office said that Zelenskyy is scheduled to meet Erdogan to discuss the peace formula, the organization of the Peace Summit, the safety of navigation in the Black Sea, global food stability and the… pic.twitter.com/rcmP31YCw6Oroszországnak az Ukrajnával folytatott tárgyalások érdekében meg kell tennie az első egyértelmű lépést: vissza kell vonnia a csapatait azokba a pozíciókba, amelyekben a február 24. előtti teljes körű invázió előtt voltak – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök egy pénteki televíziós interjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij a Rai 1 olasz tévécsatornának nyilatkozva újságírói kérdésre, hogy milyen békét akar Ukrajna, azt mondta: „a szuverenitás, a területi integritás, a hagyományok, az emberek, a nyelv tisztelete. Az emberek, a társadalom és államunk függetlensége iránti tisztelet. Most banális dolgokat mondtam, de ezeket a hétköznapi dolgokat Oroszország megsértette. A visszaállításukhoz ki kell vonnia a területünkről. Csapataink nincsenek Oroszországban. Vonják ki a csapataikat, hagyják el az otthonainkat, arról nem is beszélve, hogy vissza kell adniuk mindent, amit az otthonokból elraboltak.”
Az elnök azt is megjegyezte, hogy az ukrán fél nem fog kompromisszumot kötni függetlensége tekintetében. „A tárgyalásokon készek vagyunk kijelenteni, hogy legalább távozzanak a február 24-e óta elfoglalt területekről. Igen, sajnos továbbra is ott maradnak néhány ideiglenesen megszállt területünkön, de ez az első egyértelmű lépés a tárgyalások elkezdéséhez, tegyük meg ezt. De erre a kérdésre nem halljuk a választ” – mutatott rá. Hozzátette azt is, hogy lesz jóvátétel, bírósági tárgyalások, ítéletek. „De embereket, gyerekeket nem tudjuk visszaadni, és erre nincs bocsánat” – összegezte Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Oroszországnak az Ukrajnával folytatott tárgyalások érdekében meg kell tennie az első egyértelmű lépést: vissza kell vonnia a csapatait azokba a pozíciókba, amelyekben a február 24. előtti teljes körű invázió előtt voltak – jelentette ki Volodimir... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1652450940 [modified] => 1652448907 ) [title] => Zelenszkij: Oroszországnak első lépésként a tárgyalásokhoz vissza kell vonnia csapatait a február 24. előtti állásaikba [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=48590&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 48590 [uk] => 48598 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 48591 [image] => Array ( [id] => 48591 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8.jpg [original_lng] => 27122 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1652439066:8 [_thumbnail_id] => 48591 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2879 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7ccd0106a7b6a446f3997b4d615bcea7] => [_oembed_time_7ccd0106a7b6a446f3997b4d615bcea7] => 1653585562 [_oembed_edc7a5d9824e3ceda93a183aabf10f74] => [_oembed_time_edc7a5d9824e3ceda93a183aabf10f74] => 1653661440 [_oembed_816ac3723157e2ce39d19a4381dfd7b2] =>[_oembed_time_816ac3723157e2ce39d19a4381dfd7b2] => 1654164309 [_oembed_d7d9499d0ada4483fd8b60f77814296a] =>En #Ukraine, pour marquer le soutien de la France ?? au peuple ukrainien ??. pic.twitter.com/jq66q20p3d
— Catherine Colonna (@MinColonna) May 30, 2022[_oembed_time_d7d9499d0ada4483fd8b60f77814296a] => 1666597272 [_oembed_ae28ce6ea909ac14ae483329e348d58d] =>Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 19, 2022[_oembed_time_ae28ce6ea909ac14ae483329e348d58d] => 1667734912 [_oembed_7d301723fa4ea22c067a5f53620f8560] =>Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) November 2, 2022[_oembed_time_7d301723fa4ea22c067a5f53620f8560] => 1680865712 [_oembed_5819cada204691682140feccea32e8d6] =>President #Zelenskyy was awarded the Order of the White Eagle for deepening relations between #Poland and #Ukraine. pic.twitter.com/bgN1sN4dkc
— NEXTA (@nexta_tv) April 5, 2023[_oembed_time_5819cada204691682140feccea32e8d6] => 1680865712 [_oembed_71dc3c1791317e1b8574715ea3e86f89] =>Щиро вітаю Фінляндію й Президента @niinisto зі вступом до НАТО у 74-ту річницю його заснування. В умовах російської агресії альянс став єдиною ефективною гарантією безпеки в регіоні. Розраховуємо, що Вільнюський #NATOSummit наблизить і Україну до нашої євроатлантичної мети.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 4, 2023[_oembed_time_71dc3c1791317e1b8574715ea3e86f89] => 1682339642 [_oembed_42f2ac0b50be030146664caac06ddf0b] =>Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
— Politikfragen (@Politikfragen) April 23, 2023[_oembed_time_42f2ac0b50be030146664caac06ddf0b] => 1697804680 [_oembed_ac45d472fc5634c492448e769e83a63e] =>Onsite: Russian President Vladimir Putin has arrived in #Beijing to attend the third Belt and Road Forum for International Cooperation. (CGTN Reporter Zheng Yibing & Wang Lei) #BRI #TheNewSilkRoad #BeltandRoad pic.twitter.com/BioNwLoBAq
— CGTNFrontline (@FrontlineBJ) October 17, 2023[_oembed_time_ac45d472fc5634c492448e769e83a63e] => 1702910789 [_oembed_0a0ef48fee6ab59b4aa13f54928acd07] =>This is a victory for Ukraine. A victory for all of Europe. A victory that motivates, inspires, and strengthens. https://t.co/zk44CeL5Ui
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 14, 2023[_oembed_time_0a0ef48fee6ab59b4aa13f54928acd07] => 1702910789 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 11 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 70103 [1] => 70104 [2] => 6077 [3] => 138 [4] => 122 ) [tags_name] => Array ( [0] => első lépés [1] => orosz visszavonulás [2] => tárgyalások [3] => Vlagyimir Putyin [4] => Volodimir Zelenszkij ) ) [5] => Array ( [id] => 45263 [content] =>While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…Pénteken, április 1-jén folytatódtak a tárgyalások Oroszország és Ukrajna küldöttségei között, a megbeszélések videoformátumban folynak – közölte Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója, adta hírül az rbc.ua hírportál az ukrán Novoje Vremja Rádióra hivatkozva.
A jelentés szerint a tanácsadó megerősítette az ukrán–orosz tárgyalások folytatását. „A felek ezt hivatalosan is közölték. A tárgyalások online folytatódtak a munkacsoportok összekapcsolásával” – mondta el Mihajlo Podoljak.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az orosz fél választ készít elő Ukrajna békeszerződési javaslataira, de már most megjegyzte, hogy van előrelépés bizonyos pozíciókban.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Pénteken, április 1-jén folytatódtak a tárgyalások Oroszország és Ukrajna küldöttségei között, a megbeszélések videoformátumban folynak – közölte Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1648823400 [modified] => 1648822979 ) [title] => Újraindultak a tárgyalások Oroszország és Ukrajna között – Podoljak [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=45263&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 45263 [uk] => 45251 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 45252 [image] => Array ( [id] => 45252 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/630-360-1647521740-212.jpeg [original_lng] => 88310 [original_w] => 630 [original_h] => 360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/630-360-1647521740-212-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/630-360-1647521740-212-300x171.jpeg [width] => 300 [height] => 171 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/630-360-1647521740-212.jpeg [width] => 630 [height] => 360 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/630-360-1647521740-212.jpeg [width] => 630 [height] => 360 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/630-360-1647521740-212.jpeg [width] => 630 [height] => 360 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/630-360-1647521740-212.jpeg [width] => 630 [height] => 360 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/630-360-1647521740-212.jpeg [width] => 630 [height] => 360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1648812179:5 [_thumbnail_id] => 45252 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3869 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_11e90a42ebc432cb8ace370c82052eb8] =>[_oembed_time_11e90a42ebc432cb8ace370c82052eb8] => 1653159986 [_oembed_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => [_oembed_time_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => 1658252008 [_oembed_349071a0c583822c6056adc4d5a77e0b] =>Не пропонуйте нам припинення вогню — це неможливо без тотального виведення військ РФ. Українське суспільство не цікавить новий «Мінськ» і повернення війни через кілька років. Поки ?? не готова повністю звільнити наші землі, наша переговорна платформа — зброя, санкції та гроші.
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) May 19, 2022[_oembed_time_349071a0c583822c6056adc4d5a77e0b] => 1664267293 [_oembed_ae28ce6ea909ac14ae483329e348d58d] =>Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) September 22, 2022[_oembed_time_ae28ce6ea909ac14ae483329e348d58d] => 1667676674 [_oembed_5dd81b757f5c19afdada74efb5bf25ac] =>Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) November 2, 2022[_oembed_time_5dd81b757f5c19afdada74efb5bf25ac] => 1676401966 [_oembed_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] =>Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??.
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) February 4, 2023
Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.[_oembed_time_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] => 1678289869 [_oembed_c35a561911ac9e867a653cb69a947bba] =>It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 28, 2023[_oembed_time_c35a561911ac9e867a653cb69a947bba] => 1680530740 [_oembed_afc51d41dd3e6d3133302a76a84d0f62] =>Putin (RF) is too predictable.
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) March 26, 2023
Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics...
Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...[_oembed_time_afc51d41dd3e6d3133302a76a84d0f62] => 1691582255 [_oembed_78dd2378fefba910d72a8d20c8d5b933] =>I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) August 5, 2023— Elon Musk (@elonmusk) October 1, 2023[_oembed_time_78dd2378fefba910d72a8d20c8d5b933] => 1696660907 [_oembed_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] =>[_oembed_time_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] => 1706192441 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Biraz önce Cumhurbaşkanı Erdoğan’ın ABD Dışişleri Bakanı Blinken’ı kabulünden
— Yunus Paksoy (@yunuspaksoy) January 6, 2024
ABD’nin Büyükelçisi Flake ve MİT Başkanı Kalın da görüşmede pic.twitter.com/FWjXMHOmKV[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1707305394 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 49 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 20995 [1] => 6077 [2] => 53175 ) [tags_name] => Array ( [0] => Mihajlo Podoljak [1] => tárgyalások [2] => ukrán–orosz háború ) ) [6] => Array ( [id] => 45123 [content] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024Volodimir Zelenszkij elnök szerdán egy órás megbeszélést tartott telefonon Joe Biden amerikai elnökkel, a felek több kérdést is megvitattak – adta hírül az rbc.ua hírportál az ukrán államfő Twitter-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij azt írta: „megosztottuk az értékelést arról, hogy mi a helyzet a harctéren és a tárgyalóasztalnál. Beszéltünk konkrét védelmi támogatásról, új megerősített szankciócsomagról, makropénzügyi és humanitárius segítségnyújtásról.”
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök szerdán egy órás megbeszélést tartott telefonon Joe Biden amerikai elnökkel, a felek több kérdést is megvitattak. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1648675320 [modified] => 1648676598 ) [title] => Zelenszkij egyórás megbeszélést folytatott telefonon az amerikai elnökkel [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=45123&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 45123 [uk] => 45128 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 45124 [image] => Array ( [id] => 45124 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij.jpg [original_lng] => 39770 [original_w] => 840 [original_h] => 472 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij.jpg [width] => 840 [height] => 472 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij.jpg [width] => 840 [height] => 472 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij.jpg [width] => 840 [height] => 472 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij.jpg [width] => 840 [height] => 472 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1648665799:12 [_thumbnail_id] => 45124 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2871 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3ff17ee11d3dd9014a1269dc7e780620] => [_oembed_time_3ff17ee11d3dd9014a1269dc7e780620] => 1648664529 [_oembed_9f445042dd4eaca51e3e5250c2526947] =>[_oembed_time_9f445042dd4eaca51e3e5250c2526947] => 1649963352 [_oembed_1d101b764be6cd5b2a9987bd6e6501f3] =>Surprise ? pic.twitter.com/AWa5RjYosD
— Embassy of Ukraine to the UK (@UkrEmbLondon) April 9, 2022[_oembed_time_1d101b764be6cd5b2a9987bd6e6501f3] => 1651929209 [_oembed_7ccd0106a7b6a446f3997b4d615bcea7] => [_oembed_time_7ccd0106a7b6a446f3997b4d615bcea7] => 1653923069 [_oembed_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => [_oembed_time_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => 1658750297 [_oembed_d7d9499d0ada4483fd8b60f77814296a] =>Two missiles just hit Kyiv, while the UN is in town.
— Maria Drutska ?? (@maria_drutska) April 28, 2022
russia gone mad.
Let's get this 33B so we can send some love back.
Slava Ukraini[_oembed_time_d7d9499d0ada4483fd8b60f77814296a] => 1666939888 [_oembed_af0fc5ca02d5c24580eb83c17f1a8c0f] => [_oembed_time_af0fc5ca02d5c24580eb83c17f1a8c0f] => 1668851930 [_oembed_7d301723fa4ea22c067a5f53620f8560] =>Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 19, 2022[_oembed_time_7d301723fa4ea22c067a5f53620f8560] => 1680968392 [_oembed_5819cada204691682140feccea32e8d6] =>President #Zelenskyy was awarded the Order of the White Eagle for deepening relations between #Poland and #Ukraine. pic.twitter.com/bgN1sN4dkc
— NEXTA (@nexta_tv) April 5, 2023[_oembed_time_5819cada204691682140feccea32e8d6] => 1680968393 [_oembed_0a80842f5c4cbc100335429d2fbfc667] =>Щиро вітаю Фінляндію й Президента @niinisto зі вступом до НАТО у 74-ту річницю його заснування. В умовах російської агресії альянс став єдиною ефективною гарантією безпеки в регіоні. Розраховуємо, що Вільнюський #NATOSummit наблизить і Україну до нашої євроатлантичної мети.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 4, 2023[_oembed_time_0a80842f5c4cbc100335429d2fbfc667] => 1691907969 [_oembed_2d752ec81de0acfc72e40e7b983d91ef] =>"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
— NOELREPORTS ?? ?? (@NOELreports) August 8, 2023
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD[_oembed_time_2d752ec81de0acfc72e40e7b983d91ef] => 1694172038 [_oembed_ff1a7a6d72fd0b362b111a08bfad6549] => [_oembed_time_ff1a7a6d72fd0b362b111a08bfad6549] => 1695483253 [_oembed_78dd2378fefba910d72a8d20c8d5b933] =>I had a focused call with @EmmanuelMacron.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 3, 2023
I thanked France for its support, including crucial military aid. We discussed the next packages.
We agreed that France and French companies will take part in Ukraine’s upcoming Defense Industries Forum.
We also discussed ways to…— Elon Musk (@elonmusk) October 1, 2023[_oembed_time_78dd2378fefba910d72a8d20c8d5b933] => 1696471410 [_oembed_31c7abf41b6197ac6f5f9493c5d76fb0] =>[_oembed_time_31c7abf41b6197ac6f5f9493c5d76fb0] => 1706603525 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 17 [5] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 2052 [1] => 6077 [2] => 122 ) [tags_name] => Array ( [0] => egyeztetés [1] => tárgyalások [2] => Volodimir Zelenszkij ) ) [7] => Array ( [id] => 45012 [content] =>January yielded many positive results in our work with partners. Despite numerous challenges and obstacles, Ukraine was able to maintain international attention on our fight for independence and strengthen our country's resilience.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 27, 2024
The main argument in international… pic.twitter.com/2aieRevHO1Mind Ukrajnának, mind Oroszországnak jogos aggodalmai vannak – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök a háborúban álló országok tárgyalódelegációinak isztambuli tárgyalása előtt, felszólítva a feleket arra, hogy vessenek véget ennek a tragédiának.
„Lehetséges olyan megoldást találni, amely elfogadható a nemzetközi közösség számára” – mondta a török államfő, hozzátéve, hogy a konfliktus elhúzódása senkinek nem áll érdekében. Erdogan kifejezte reményét, hogy a két fél törökországi tárgyalásai kikövezhetik az utat a két ország vezetőjének találkozójához.
Erdogan köszöntője után a delegációk azonnal megkezdték a tárgyalásokat.
Szergej Lavrov orosz és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter március 10-én már találkozott a dél-törökországi Antalyában, de a tárgyaláson akkor nem születtek konkrét eredmények. A delegációk a háború kezdeti szakaszában a fehéroroszországi Belovezsszkaja Puscsa nemzeti parkban találkoztak, majd azóta több egyeztetést tartottak videokonferencia formájában is.
Irina Verescsuk ukrán kormányfőhelyettes bejelentette, hogy kedden három humanitárius folyosón keresztül készülnek a civil lakosokat kimenekíteni ostromlott településekről. Elmondta: az egyik biztonságos folyosót a dél-ukrajnai Mariupolban próbálják meg kialakítani. A város polgármestere korábban azt mondta, 160 ezer civil rekedt mindenféle energiaszolgáltatás nélkül az Azovi-tenger partján fekvő kikötővárosban, ahol humanitárius katasztrófa fenyeget.
Forrás: hirado.hu
[type] => post [excerpt] => Mind Ukrajnának, mind Oroszországnak jogos aggodalmai vannak – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök a háborúban álló országok tárgyalódelegációinak isztambuli tárgyalása előtt, felszólítva a feleket arra, hogy vessenek véget ennek a trag... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1648556421 [modified] => 1648556423 ) [title] => Megkezdték a tárgyalásokat a delegációk Isztambulban, Erdogan szerint mind Ukrajnának, mind Oroszországnak jogos aggodalmai vannak [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=45012&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 45012 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 45014 [image] => Array ( [id] => 45014 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/megbeszeles.png [original_lng] => 2157383 [original_w] => 1320 [original_h] => 735 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/megbeszeles-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/megbeszeles-300x167.png [width] => 300 [height] => 167 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/megbeszeles-768x428.png [width] => 768 [height] => 428 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/megbeszeles-1024x570.png [width] => 1024 [height] => 570 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/megbeszeles.png [width] => 1320 [height] => 735 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/megbeszeles.png [width] => 1320 [height] => 735 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/megbeszeles.png [width] => 1320 [height] => 735 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1648545625:4 [views_count] => 1791 [_thumbnail_id] => 45014 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [translation_required_done] => 1 [_oembed_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => [_oembed_time_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => 1659268429 [_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] =>[_oembed_time_589e10301e35e604955d09775242e44b] => 1674894266 [_oembed_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] =>Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) January 16, 2023
Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності…
Немає способу домовитись. Війну треба виграти…[_oembed_time_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] => 1678381813 [_oembed_3fc30cca652dd0522c88922607b3be81] => [_oembed_time_3fc30cca652dd0522c88922607b3be81] => 1684413564 [_oembed_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] =>It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 28, 2023[_oembed_time_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] => 1705309426 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Biraz önce Cumhurbaşkanı Erdoğan’ın ABD Dışişleri Bakanı Blinken’ı kabulünden
— Yunus Paksoy (@yunuspaksoy) January 6, 2024
ABD’nin Büyükelçisi Flake ve MİT Başkanı Kalın da görüşmede pic.twitter.com/FWjXMHOmKV[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1705939663 [_oembed_d30bebe4cd32958af338878b8728e20c] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_d30bebe4cd32958af338878b8728e20c] => 1726820529 [_oembed_2d3e206f1f9e68e640622485b8b9b71e] =>Nouveau Premier ministre: ce qu’il faut retenir de la première journée de consultations de Macronhttps://t.co/AscSvjCnvi pic.twitter.com/WaxEU2jY6g
— BFMTV (@BFMTV) August 23, 2024[_oembed_time_2d3e206f1f9e68e640622485b8b9b71e] => 1726820529 [_oembed_a4f06cb34b8500297b17b6edd7747c8b] =>Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Info pic.twitter.com/4NM33FUo0N
— Sehla Bougriou (@SehlaBougriou) August 23, 2024[_oembed_time_a4f06cb34b8500297b17b6edd7747c8b] => 1726820529 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 49 [5] => 11 [6] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Hírek [5] => Kiemelt téma [6] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 57854 [1] => 51460 [2] => 6077 ) [tags_name] => Array ( [0] => Isztambul [1] => orosz-ukrán tűzszünet [2] => tárgyalások ) ) [8] => Array ( [id] => 44959 [content] =>Le Nouveau Front populaire est prêt à gouverner.
— Pierre Ouzoulias (@OuzouliasP) August 23, 2024
C’est la seule coalition unie, arrivée en tête des élections et qui dispose d’un programme. Les autres n’existent pas.
Il faut donc nommer @CastetsLucie comme Première ministre. Le reste appartient au Parlement. pic.twitter.com/gLkIPfstu9Az ukrán és orosz delegáció legújabb tárgyalására Isztambulban kerül sor, s előreláthatólag március 29-én reggel, kijevi idő szerint 10 órakor veszi kezdetét.
A hírt David Arahamija, az ukrán delegáció tagja, a Nép szolgája frakció vezetője közölte – írja az Interfax Ukrajna. Elmondása szerint az ukrán fél már elindult, azonban logisztikai okok miatt később érkezik Törökországba. Az orosz delegáció az esti órákban érkezik meg.
[type] => post [excerpt] => Az ukrán és orosz delegáció legújabb tárgyalására Isztambulban kerül sor, s előreláthatólag március 29-én reggel, kijevi idő szerint 10 órakor veszi kezdetét. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1648492020 [modified] => 1648491272 ) [title] => Március 29-re halasztották az ukrán–orosz tárgyalásokat Törökországban [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=44959&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 44959 [uk] => 44947 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 44948 [image] => Array ( [id] => 44948 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675.jpg [original_lng] => 38258 [original_w] => 630 [original_h] => 360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675-300x171.jpg [width] => 300 [height] => 171 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1648480472:5 [_thumbnail_id] => 44948 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2402 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => [_oembed_time_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => 1658915513 [_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] =>[_oembed_time_589e10301e35e604955d09775242e44b] => 1675157238 [_oembed_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] =>Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) January 16, 2023
Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності…
Немає способу домовитись. Війну треба виграти…[_oembed_time_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] => 1680295159 [_oembed_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] =>It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 28, 2023[_oembed_time_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] => 1706706177 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Biraz önce Cumhurbaşkanı Erdoğan’ın ABD Dışişleri Bakanı Blinken’ı kabulünden
— Yunus Paksoy (@yunuspaksoy) January 6, 2024
ABD’nin Büyükelçisi Flake ve MİT Başkanı Kalın da görüşmede pic.twitter.com/FWjXMHOmKV[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1711352953 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 11 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Kiemelt téma [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 6077 ) [tags_name] => Array ( [0] => tárgyalások ) ) [9] => Array ( [id] => 44909 [content] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024David Arahamija, az ukrán tárgyalóküldöttség tagja vasárnap jelentette be, hogy újabb tárgyalási fordulót tart hétfőtől az ukrán és az orosz tárgyalóküldöttség Törökországban.
A vasárnapi videóösszeköttetéssel tartott értekezleten az a döntés született, hogy a tárgyalások következő fordulóját március 28. és 30. között tartjuk Törökországban – közölte Facebook-oldalán Arahamija. A tárgyalások hírét az orosz küldöttség vezetője, Vlagyimir Megyinszkij elnöki tanácsadó is megerősítette Telegram-csatornáján.
Szergej Lavrov orosz és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter március 10-én már találkozott a dél-törökországi Antalyában, de a tárgyaláson akkor nem születtek konkrét eredmények.
Ukrajna február 24-én kezdődött orosz lerohanása után először a fehéroroszországi Belovezsszkaja Puscsa nemzeti parkban találkozott a két küldöttség február 28-án, ahol a polgári személyek evakuálásához és a humanitárius segélyek célba juttatásához szükséges biztonságos folyosókról tárgyaltak. Ezt követően még két személyes, majd több videokonferencián tartott fordulóra került sor, amelyek után Kijev „nagyon nehéznek” nevezte a tárgyalásokat.
(MTI/hirado.hu)
[type] => post [excerpt] => David Arahamija, az ukrán tárgyalóküldöttség tagja vasárnap jelentette be, hogy újabb tárgyalási fordulót tart hétfőtől az ukrán és az orosz tárgyalóküldöttség Törökországban. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1648416780 [modified] => 1648416432 ) [title] => Törökországban folytatódnak az ukrán–orosz tárgyalások [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=44909&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 44909 [uk] => 44905 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 43064 [image] => Array ( [id] => 43064 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz.jpg [original_lng] => 24916 [original_w] => 696 [original_h] => 392 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz.jpg [width] => 696 [height] => 392 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz.jpg [width] => 696 [height] => 392 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz.jpg [width] => 696 [height] => 392 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz.jpg [width] => 696 [height] => 392 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz.jpg [width] => 696 [height] => 392 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1648405632:5 [_thumbnail_id] => 43064 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4025 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => [_oembed_time_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => 1658384720 [_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] =>[_oembed_time_589e10301e35e604955d09775242e44b] => 1674581971 [_oembed_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] =>Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) January 16, 2023
Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності…
Немає способу домовитись. Війну треба виграти…[_oembed_time_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] => 1677935071 [_oembed_3fc30cca652dd0522c88922607b3be81] => [_oembed_time_3fc30cca652dd0522c88922607b3be81] => 1684157317 [_oembed_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] =>It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 28, 2023[_oembed_time_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] => 1705330949 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Biraz önce Cumhurbaşkanı Erdoğan’ın ABD Dışişleri Bakanı Blinken’ı kabulünden
— Yunus Paksoy (@yunuspaksoy) January 6, 2024
ABD’nin Büyükelçisi Flake ve MİT Başkanı Kalın da görüşmede pic.twitter.com/FWjXMHOmKV[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706451935 [_oembed_d30bebe4cd32958af338878b8728e20c] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_d30bebe4cd32958af338878b8728e20c] => 1726485051 [_oembed_2d3e206f1f9e68e640622485b8b9b71e] =>Nouveau Premier ministre: ce qu’il faut retenir de la première journée de consultations de Macronhttps://t.co/AscSvjCnvi pic.twitter.com/WaxEU2jY6g
— BFMTV (@BFMTV) August 23, 2024[_oembed_time_2d3e206f1f9e68e640622485b8b9b71e] => 1726485051 [_oembed_a4f06cb34b8500297b17b6edd7747c8b] =>Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Info pic.twitter.com/4NM33FUo0N
— Sehla Bougriou (@SehlaBougriou) August 23, 2024[_oembed_time_a4f06cb34b8500297b17b6edd7747c8b] => 1726485051 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 49 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 6077 ) [tags_name] => Array ( [0] => tárgyalások ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 100 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 6077 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 100 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 6077 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Le Nouveau Front populaire est prêt à gouverner.
— Pierre Ouzoulias (@OuzouliasP) August 23, 2024
C’est la seule coalition unie, arrivée en tête des élections et qui dispose d’un programme. Les autres n’existent pas.
Il faut donc nommer @CastetsLucie comme Première ministre. Le reste appartient au Parlement. pic.twitter.com/gLkIPfstu9