Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTAwO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6Mjc5MDQ7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 82149 [content] =>Németország továbbra is támogatja Ukrajnát az orosz invázió elleni védekezésben, és addig, ameddig csak szükséges, erre már megvan a finanszírozás – jelentette ki hétfőn Olaf Scholz német kancellár a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott közös sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a német kancellár hangsúlyozta: a Nyugatnak fel kell készülnie arra, hogy az orosz agresszió „elég sokáig” fog tartani. Ezért a NATO-szövetségesek erre készülnek, és ehhez igazítják a politikájukat – tette hozzá.
„Németország mindaddig támogatja Ukrajnát, amíg csak szükséges. A költségvetésünkben megvan ehhez a szükséges forrás, és a német ipar növeli fegyvergyártási, javítási és karbantartási kapacitását” – hangsúlyozta Olaf Scholz. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Európának most be kell ruháznia a légvédelembe, amely lehetővé teszi a ballisztikus rakéták, cirkálórakéták és drónok elleni védelmet.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Németország továbbra is támogatja Ukrajnát az orosz invázió elleni védekezésben, és addig, ameddig csak szükséges, erre már megvan a finanszírozás – jelentette ki hétfőn Olaf Scholz német kancellár a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott közös... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1687206300 [modified] => 1687205982 ) [title] => Németország addig támogatja Ukrajnát, ameddig csak szükséges, megvan rá a pénz – Scholz [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=82149&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 82149 [uk] => 82164 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 70003 [image] => Array ( [id] => 70003 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-08-at-15-45-37-nemet-kancellar-tovabb-szigoritjak-az-eu-s-szankciokat-a-haboru-kitoresenek-evfordulojan.png [original_lng] => 826491 [original_w] => 925 [original_h] => 498 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-08-at-15-45-37-nemet-kancellar-tovabb-szigoritjak-az-eu-s-szankciokat-a-haboru-kitoresenek-evfordulojan-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-08-at-15-45-37-nemet-kancellar-tovabb-szigoritjak-az-eu-s-szankciokat-a-haboru-kitoresenek-evfordulojan-300x162.png [width] => 300 [height] => 162 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-08-at-15-45-37-nemet-kancellar-tovabb-szigoritjak-az-eu-s-szankciokat-a-haboru-kitoresenek-evfordulojan-768x413.png [width] => 768 [height] => 413 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-08-at-15-45-37-nemet-kancellar-tovabb-szigoritjak-az-eu-s-szankciokat-a-haboru-kitoresenek-evfordulojan.png [width] => 925 [height] => 498 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-08-at-15-45-37-nemet-kancellar-tovabb-szigoritjak-az-eu-s-szankciokat-a-haboru-kitoresenek-evfordulojan.png [width] => 925 [height] => 498 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-08-at-15-45-37-nemet-kancellar-tovabb-szigoritjak-az-eu-s-szankciokat-a-haboru-kitoresenek-evfordulojan.png [width] => 925 [height] => 498 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-08-at-15-45-37-nemet-kancellar-tovabb-szigoritjak-az-eu-s-szankciokat-a-haboru-kitoresenek-evfordulojan.png [width] => 925 [height] => 498 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1687234060:3 [_thumbnail_id] => 70003 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1651 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_58a2dc2c8a620c62c8b8fa5f82c56961] =>[_oembed_time_58a2dc2c8a620c62c8b8fa5f82c56961] => 1687800231 [_oembed_5aa634f8ab9f953a0a3a1a9d26d773f9] =>BREAKING ⚡⚡⚡⚡⚡
— MAKS 23 ??? (@Maks_NAFO_FELLA) June 23, 2023
Prigozhin said that the Russian Armed Forces launched a missile attack on the Wagner PMC camps.
"A huge number of our comrades died, we will decide how to respond to this atrocity" - Prigozhin pic.twitter.com/vaYOKXGov7[_oembed_time_5aa634f8ab9f953a0a3a1a9d26d773f9] => 1711718807 [_oembed_a632249f7fe38888c877d2da6cbfd998] =>A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) March 22, 2024
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ[_oembed_time_a632249f7fe38888c877d2da6cbfd998] => 1716124795 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 394 [1] => 27904 [2] => 92079 [3] => 57397 ) [tags_name] => Array ( [0] => németország [1] => Olaf Scholz [2] => orosz–ukrán háború [3] => Ukrajna támogatása ) ) [1] => Array ( [id] => 81691 [content] =>Let there be no doubt.
— Bill Blair (@BillBlair) May 14, 2024
Canada will #StandWithUkraine until it is victorious. 🇨🇦🇺🇦 pic.twitter.com/vFQNi1FrMiHosszú küzdelem után, de megszületett Németország első nemzetbiztonsági stratégiája, mely által a szövetségi kormány a külső és belső fenyegetésekre kíván reagálni.
A szövetségi kormány szerdán egy sajtótájékoztató keretein belül mutatta be azt a negyvenoldalas dokumentumot, amelyről az elmúlt hónapokban számos vitát generált az országot vezető hárompárti koalíción belül. A szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciós kormányában több minisztérium bevonásával másfél év alatt kidolgozott startégiában kiemelték, hogy jelenleg „Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt a békére és a biztonságra az euroatlanti térségben.”
A stratégiát rendhagyó, azonban fontos döntésként értékelte Olaf Sholz német kancellár, aki hozzátette, az állam központi feladata továbbra is az, hogy szavatolja polgárai biztonságát.
A sajtótájékoztatón részt vett Annalena Baerbock külügyminiszter, Nancy Faeser belügyminiszter, Boris Pistorius védelmi miniszter, valamint Christian Lindner pénzügyminiszter is.
„Biztonság nélkül nincs szabadság, nincs stabilitás és nincs jólét sem” – hangsúlyozta Olaf Scholz. A kancellár továbbá kiemelte, Németország biztonságpolitikai szempontból vett identitásának része, hogy országa továbbra is oszlopos tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak.
Olaf Scholz kancellár aláhúzta, hogy nem csupán a fegyveres erővel biztosítható fizikai biztonság kérdéseit vizsgálták, hanem az „integrált biztonság” fogalmából indultak ki. Ez azt jelenti, hogy az államnak energiaellátástól a járványkezelésig egy sor területen gondoskodnia kell az állampolgárok biztonságáról és az Európa biztonságának megőrzéséhez nyújtott német hozzájárulásról.
Annalena Baerbock pedig arról beszélt, hogy a biztonság kérdése az élet minden területét átszövi, amelybe a külső fenyegetések éppúgy beletartoznak, mint a kiberbiztonság, a gyógyszerek vagy akár a tiszta ivóvíz. „A stratégia csak akkor fog működni, ha európai és NATO szinten rögzítjük, mert ez tesz minket erőssé” – emelte ki.
Christian Lindner pénzügyminiszter hozzátette, hogy a „360 fokos megközelítést” alkalmazták, a biztonság minden vetületét, így a pénzügyi vonatkozásokat is figyelembe vették.
Az új biztonsági stratégát eredetileg februárban mutatta volna be a kormány a müncheni biztonsági konferencián, azonban a koalíciós pártok akkor még nem jutottak megegyezésre az intézkedés tartalmát illetően – mutatott rá a Tagesschau hírportál.
Az új stratégia a Németországot fenyegető külső és belső veszélyekkel is számol
A stratégia alapgondolata az, hogy első ízben veszi figyelembe az összes, Németország biztonságát fenyegető belső és külső veszélyt, tehát a katonai fenyegetés mellett a kibertámadásokat, a kritikus infrastruktúrát ért esetleges támadásokat vagy akár a klímaváltozást is. Mindemellett Németország kötelezettséget vállal arra nézve is, hogy a jövőben is teljesíti a NATO által kitűzött 2 százalékos védelmi kiadási célt, továbbá élelmiszer- és energiatartalékokat képez vészhelyzetek esetére.
Annak érdekében, hogy az ország a jövőben jobban meg tudja védeni magát a dezinformáció és a külföldi befolyásolás különböző formái ellen, a szövetségi kormány fejlesztéseket eszközöl az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Szövetségi Hírszerző Szolgálat és a Katonai Hírszerző Szolgálat területén is.
A nemzetbiztonsági stratégia célja az ilyen fenyegetések felderítésére, elemzésére és az ellenük való védekezésre szolgáló képességek bővítése, valamint az ezekre adott reakció eszközeinek továbbfejlesztése. „Ez magában foglalja hírszerző szolgálataink elemzőképességének megerősítését” – ismertette a dokumentum. Németország kifejezetten a dezinformációval szembeni is fel akar lépni, ezért erre a területre vonatkozó stratégiát is tervez, amely többek között az információs térben zajló manipulatív kommunikáció korai felderítésére szolgáló eszközök bővítését is magába foglalja.
[type] => post [excerpt] => Hosszú küzdelem után, de megszületett Németország első nemzetbiztonsági stratégiája, mely által a szövetségi kormány a külső és belső fenyegetésekre kíván reagálni. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1686771420 [modified] => 1686757460 ) [title] => Bemutatta Olaf Scholz, hogyan védené meg Németországot [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=81691&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 81691 [uk] => 81721 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 81694 [image] => Array ( [id] => 81694 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/screenshot-2023-06-14-at-15-36-56-olaf-scholz-bemutatta-hogyan-vedene-meg-nemetorszagot.png [original_lng] => 571230 [original_w] => 1060 [original_h] => 498 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/screenshot-2023-06-14-at-15-36-56-olaf-scholz-bemutatta-hogyan-vedene-meg-nemetorszagot-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/screenshot-2023-06-14-at-15-36-56-olaf-scholz-bemutatta-hogyan-vedene-meg-nemetorszagot-300x141.png [width] => 300 [height] => 141 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/screenshot-2023-06-14-at-15-36-56-olaf-scholz-bemutatta-hogyan-vedene-meg-nemetorszagot-768x361.png [width] => 768 [height] => 361 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/screenshot-2023-06-14-at-15-36-56-olaf-scholz-bemutatta-hogyan-vedene-meg-nemetorszagot-1024x481.png [width] => 1024 [height] => 481 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/screenshot-2023-06-14-at-15-36-56-olaf-scholz-bemutatta-hogyan-vedene-meg-nemetorszagot.png [width] => 1060 [height] => 498 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/screenshot-2023-06-14-at-15-36-56-olaf-scholz-bemutatta-hogyan-vedene-meg-nemetorszagot.png [width] => 1060 [height] => 498 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/screenshot-2023-06-14-at-15-36-56-olaf-scholz-bemutatta-hogyan-vedene-meg-nemetorszagot.png [width] => 1060 [height] => 498 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1686770189:8 [_thumbnail_id] => 81694 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1469 [translation_required_done] => 1 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694514451 [_oembed_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] => 1702293140 [_oembed_17493bf0d7453a9b8f8b44eed5caa6e4] => [_oembed_time_17493bf0d7453a9b8f8b44eed5caa6e4] => 1706883296 [_oembed_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] =>#Germany must be ready to support #Ukraine when aid from other countries weakens - Scholz
— NEXTA (@nexta_tv) December 9, 2023
At the same time, the Chancellor noted that Berlin needs to increase assistance to Kyiv "if others begin to hesitate."
The Chancellor probably had in mind the political situation in the… pic.twitter.com/42oZhfeIuu[_oembed_time_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] => 1711531798 [_oembed_0ce5ac046bff89bcdbd6ea87ef224577] =>Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeople pic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
— World Central Kitchen (@WCKitchen) March 16, 2024[_oembed_time_0ce5ac046bff89bcdbd6ea87ef224577] => 1711531798 [_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] =>Wir brauchen die Taurus dringend. Und eine Lieferung ist auch im deutschen Interesse. Die Ukraine nicht zu schützen, heißt, Deutschland in Gefahr zu bringen. @Klitschko #TaurusForUkraine @Bundeskanzler https://t.co/vi1s49zGXC
— Доротея (@slavaukrainanow) March 15, 2024[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1714240192 [_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] =>@teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1714240192 [_oembed_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] =>Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024[_oembed_time_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] => 1715546329 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 27904 [1] => 587 ) [tags_name] => Array ( [0] => Olaf Scholz [1] => sajtótájékoztató ) ) [2] => Array ( [id] => 80937 [content] =>Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024Olaf Scholz német kancellár egy berlini fórumon kijelentette, a Kahovkai Vízerőmű felrobbantása az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni háborújának „új dimenziója”, számolt be a Jevropejszka Pravda a WDR-re hivatkozva.
Scholz elmondása szerint a Kahovkai Vízerőmű felrobbantása „Putyinra jellemző”. Ugyanakkor, amint megjegyezték, a kancellár elkerülte, hogy közvetlenül Oroszországra ruházza a felelősséget a robbantásért, de jelezte, hogy vannak jelei az orosz részvételnek. Scholz hozzátette, Oroszország mindig polgári objektumokat támad – városokat, falvakat, kórházakat, iskolákat, infrastrukturális objektumokat.
„Ezért olyan fontos, hogy támogassuk Ukrajnát – anyagilag, és fegyverek szállításával is” – hangsúlyozta.
[type] => post [excerpt] => Olaf Scholz német kancellár egy berlini fórumon kijelentette, a Kahovkai Vízerőmű felrobbantása az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni háborújának „új dimenziója”. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1686135780 [modified] => 1686133184 ) [title] => Scholz a háború „új dimenziójának” nevezte a Kahovkai Vízerőmű felrobbantását [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=80937&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 80937 [uk] => 80889 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 80890 [image] => Array ( [id] => 80890 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/75-main.jpg [original_lng] => 41501 [original_w] => 630 [original_h] => 400 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/75-main-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/75-main-300x190.jpg [width] => 300 [height] => 190 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/75-main.jpg [width] => 630 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/75-main.jpg [width] => 630 [height] => 400 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/75-main.jpg [width] => 630 [height] => 400 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/75-main.jpg [width] => 630 [height] => 400 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/75-main.jpg [width] => 630 [height] => 400 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1686122384:12 [_thumbnail_id] => 80890 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1095 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>
[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694258439 [_oembed_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] => 1704399097 [_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] =>#Germany must be ready to support #Ukraine when aid from other countries weakens - Scholz
— NEXTA (@nexta_tv) December 9, 2023
At the same time, the Chancellor noted that Berlin needs to increase assistance to Kyiv "if others begin to hesitate."
The Chancellor probably had in mind the political situation in the… pic.twitter.com/42oZhfeIuu[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1713985857 [_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] =>@teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1713985857 [_oembed_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] =>Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024[_oembed_time_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] => 1715435111 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 248486 [1] => 248485 [2] => 27904 ) [tags_name] => Array ( [0] => gát felrobbantása [1] => Kahovkai Vízerőmű [2] => Olaf Scholz ) ) [3] => Array ( [id] => 80298 [content] =>Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024Olaf Scholz elítélte az ukrajnai polgári célpontok elleni orosz légitámadásokat Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel kedden telefonon folytatott megbeszélésén – közölték Berlinben.
A kancellári hivatal közleménye szerint a német kormányfő és az ukrán elnök az orosz támadással szemben védekező Ukrajna politikai, katonai és humanitárius helyzetéről beszélt.
Volodimir Zelenszkij beszámolt az ukrajnai városokra és az úgynevezett kritikus infrastruktúra elemeire a napokban mért légicsapások hatásairól. Egyben köszönetet mondott a német kormánytól kapott katonai támogatásért, különösen az ukrán légvédelem megerősítéséért.
Olaf Scholz elítélte a polgári célpontok elleni újabb légitámadásokat, és megerősítette, hogy hazája töretlenül szolidáris Ukrajnával. Kiemelte, hogy Németország az európai és Európán kívüli partnereivel szorosan együttműködve továbbra is támogatja Ukrajnát, méghozzá katonailag is.
(Index)
[type] => post [excerpt] => A kancellári hivatal közleménye szerint a német kormányfő és az ukrán elnök az orosz támadással szemben védekező Ukrajna politikai, katonai és humanitárius helyzetéről beszélt. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1685524080 [modified] => 1685491765 ) [title] => Telefonon egyeztetett Zelenszkij és Scholz [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=80298&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 80298 [uk] => 80323 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 80299 [image] => Array ( [id] => 80299 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-scholz.jpg [original_lng] => 143454 [original_w] => 1600 [original_h] => 901 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-scholz-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-scholz-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-scholz-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-scholz-1024x577.jpg [width] => 1024 [height] => 577 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-scholz-1536x865.jpg [width] => 1536 [height] => 865 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-scholz.jpg [width] => 1600 [height] => 901 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-scholz.jpg [width] => 1600 [height] => 901 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1685518095:2 [_thumbnail_id] => 80299 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 1477 [translation_required_done] => 1 [_oembed_db7d6437888e849b6d4c2582cb8351e3] =>[_oembed_time_db7d6437888e849b6d4c2582cb8351e3] => 1685513286 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>I had a phone call with Cambodian Prime Minister Hun Sen @PeacePalaceKH. I thanked him for the principled position in support of Ukraine's sovereignty and territorial integrity. I noted Cambodia's training of Ukrainian demining specialists. Hopefully this cooperation will…
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 29, 2023[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694177842 [_oembed_034e2c4538e393ad7e5f201957eef594] => [_oembed_time_034e2c4538e393ad7e5f201957eef594] => 1713957432 [_oembed_dcc6c5da9e8267390cd1dd1565577f2e] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_dcc6c5da9e8267390cd1dd1565577f2e] => 1713957432 [_oembed_a51899d01b4b111c834004af135aea59] =>I am grateful to the United States House of Representatives, both parties, and personally Speaker Mike Johnson for the decision that keeps history on the right track.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
Democracy and freedom will always have global significance and will never fail as long as America helps to…[_oembed_time_a51899d01b4b111c834004af135aea59] => 1713957432 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 27904 [1] => 31989 [2] => 122 ) [tags_name] => Array ( [0] => Olaf Scholz [1] => telefonos egyeztetés [2] => Volodimir Zelenszkij ) ) [4] => Array ( [id] => 80149 [content] =>Today, we received the awaited decision on the US aid package that we long fought for. And a very significant one. Our warriors on the front lines, as well as our cities and villages suffering from Russian terror, will feel it.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
The U.S. House of Representatives voted on it… pic.twitter.com/G6z3PxsOMgA német kancellár véleménye szerint Putyin hibázott a számításaiban.
Olaf Scholz német kancellár kijelentette, hogy országa és más nyugati partnerek továbbra is támogatják Ukrajnát az orosz agresszió visszaszorítására irányuló erőfeszítéseiben, és Moszkvának már most be kell látnia, hogy az általa kirobbantott háború értelmetlen – számolt be az ERR, Scholz észtországi látogatására hivatkozva.
Scholz a balti államok vezetőivel folytatott megbeszélését követően kijelentette, hogy jelenleg nagyon fontos a NATO keleti szárnyának megerősítése, és hozzátette, hogy a Kremlnek nem sikerült meggyengítenie azt.
„Putyin hibázott a számításaiban. Gyengíteni akarta a NATO-t, de ennek az ellenkezőjét érte el” – jelentette ki a német kancellár.
Hozzátette, hogy Berlin folytatja Kijev támogatását a humanitárius és katonai szférában. Kijelentette, hogy ez a döntés „megingathatatlan”, és kiemelte, hogy a nyugati országoknak meg kell erősíteniük az Oroszország elleni szankciókat, és meg kell találniuk a módját, hogy megakadályozzák a már érvényben lévők megkerülését.
„A balti országokkal, az Európai Unióval és a nemzetközi partnerekkel együtt továbbra is szilárdan Ukrajna oldalán állunk, és annyi segítséget nyújtunk neki, amennyire csak szüksége lesz. Oroszországnak meg kell értenie, hogy ez a háború értelmetlen, és ki kell vonnia csapatait” – fogalmazott a német kancellár.
[type] => post [excerpt] => A német kancellár véleménye szerint Putyin hibázott a számításaiban. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1685351220 [modified] => 1685315425 ) [title] => Scholz: Putyin, az Ukrajna elleni háborúval ellenkező hatást ért el [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=80149&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 80149 [uk] => 80006 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 80007 [image] => Array ( [id] => 80007 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/d341d035113d5b84e44d53332191af57.jpeg [original_lng] => 47452 [original_w] => 1036 [original_h] => 648 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/d341d035113d5b84e44d53332191af57-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/d341d035113d5b84e44d53332191af57-300x188.jpeg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/d341d035113d5b84e44d53332191af57-768x480.jpeg [width] => 768 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/d341d035113d5b84e44d53332191af57-1024x640.jpeg [width] => 1024 [height] => 640 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/d341d035113d5b84e44d53332191af57.jpeg [width] => 1036 [height] => 648 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/d341d035113d5b84e44d53332191af57.jpeg [width] => 1036 [height] => 648 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/d341d035113d5b84e44d53332191af57.jpeg [width] => 1036 [height] => 648 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1685304625:12 [_thumbnail_id] => 80007 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1171 [_oembed_70a3718365ece9b2b65b1d17cac31013] =>
[_oembed_time_70a3718365ece9b2b65b1d17cac31013] => 1691744540 [_oembed_7002146694b220e57c4629c0c7ea4329] =>Russia's continued attacks against the Ukrainian?? civilian infrastructure on #Danube, in the proximity of Romania??, are unacceptable. These are war crimes and they further affect UA's capacity to transfer their food products towards those in need in the world.
— Klaus Iohannis (@KlausIohannis) August 2, 2023[_oembed_time_7002146694b220e57c4629c0c7ea4329] => 1692317821 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) August 5, 2023[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694347793 [_oembed_afb67b9e514d5e8bf06116d4e7218f8a] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_afb67b9e514d5e8bf06116d4e7218f8a] => 1696693013 [_oembed_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] =>Prawo i Sprawiedliwość będzie broniło każdego skrawka Polski! ??#BezpiecznaPolska pic.twitter.com/tV12dAUXji
— Prawo i Sprawiedliwość (@pisorgpl) September 17, 2023[_oembed_time_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] => 1703345911 [_oembed_141df5ef8ed830217c858b811c73e9da] =>#Germany must be ready to support #Ukraine when aid from other countries weakens - Scholz
— NEXTA (@nexta_tv) December 9, 2023
At the same time, the Chancellor noted that Berlin needs to increase assistance to Kyiv "if others begin to hesitate."
The Chancellor probably had in mind the political situation in the… pic.twitter.com/42oZhfeIuu[_oembed_time_141df5ef8ed830217c858b811c73e9da] => 1705128070 [_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] =>This is what Ukrainians see on their phones this morning: and as a result, millions of men, women, and children are in bomb shelters as Russia fires missiles across the country. Ukraine needs funding now to continue to fight for freedom from such horror in 2024. pic.twitter.com/0nOW4lR70Q
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) December 29, 2023[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1713966748 [_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] =>@teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1713966749 [_oembed_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] =>Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024[_oembed_time_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] => 1715453482 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 27904 [1] => 34147 ) [tags_name] => Array ( [0] => Olaf Scholz [1] => orosz támadás ) ) [5] => Array ( [id] => 80049 [content] =>Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024Az észtországi találkozó középpontjában a biztonsági és védelmi együttműködés állt, a júliusi vilniusi NATO-csúcs előtt.
Olaf Scholz meggyőződhetett arról, hogy a háború mennyire egyesítette Észtország, Lettország és Litvánia kormányait.
„Sokféle módon kiterjesztettük támogatásunkat, többek közt katonák jelenlétével Litvániában. Ez az infrastruktúrák fejlesztését is magába foglalja: ígéretet tettünk arra is, hogy olyan struktúrákat hozunk létre, hogy mindig nagyon gyorsan tudjunk csapatokat telepíteni. Konkrétan ezt gyakoroljuk most” – fogalmazott Scholz.
Bár sok bírálat érte, amiért lassan küldött fegyvereket Ukrajnába, Németország egyre aktívabb szerepet játszik a NATO-ban, valamint a keleti szárny katonai megerősítésében is.
[type] => post [excerpt] => Az észtországi találkozó középpontjában a biztonsági és védelmi együttműködés állt, a júliusi vilniusi NATO-csúcs előtt. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1685200920 [modified] => 1685198996 ) [title] => Tallinban találkozott a balti vezetőkkel a német kancellár [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=80049&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 80049 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 80050 [image] => Array ( [id] => 80050 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/630-360-1685130483-750.jpg [original_lng] => 101125 [original_w] => 630 [original_h] => 360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/630-360-1685130483-750-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/630-360-1685130483-750-300x171.jpg [width] => 300 [height] => 171 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/630-360-1685130483-750.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/630-360-1685130483-750.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/630-360-1685130483-750.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/630-360-1685130483-750.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/630-360-1685130483-750.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1685188197:4 [_thumbnail_id] => 80050 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 974 [translation_required_done] => 1 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694687432 [_oembed_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] => 1703189853 [_oembed_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] =>#Germany must be ready to support #Ukraine when aid from other countries weakens - Scholz
— NEXTA (@nexta_tv) December 9, 2023
At the same time, the Chancellor noted that Berlin needs to increase assistance to Kyiv "if others begin to hesitate."
The Chancellor probably had in mind the political situation in the… pic.twitter.com/42oZhfeIuu[_oembed_time_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] => 1711435704 [_oembed_0ce5ac046bff89bcdbd6ea87ef224577] =>Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeople pic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
— World Central Kitchen (@WCKitchen) March 16, 2024[_oembed_time_0ce5ac046bff89bcdbd6ea87ef224577] => 1711435704 [_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] =>Wir brauchen die Taurus dringend. Und eine Lieferung ist auch im deutschen Interesse. Die Ukraine nicht zu schützen, heißt, Deutschland in Gefahr zu bringen. @Klitschko #TaurusForUkraine @Bundeskanzler https://t.co/vi1s49zGXC
— Доротея (@slavaukrainanow) March 15, 2024[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1713725623 [_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] =>@teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1713725624 [_oembed_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] =>Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024[_oembed_time_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] => 1715429619 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 246474 [1] => 246473 [2] => 27904 ) [tags_name] => Array ( [0] => balti vezetők [1] => észtországi találkozó [2] => Olaf Scholz ) ) [6] => Array ( [id] => 80009 [content] =>Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024Olaf Scholz német kancellár kijelentette, hajlandó tárgyalni Vlagyimir Putyinnal – írta meg a Politico.
Scholz a a Kölner Stadt-Anzeigernek adott interjújában felidézte, hogy az orosz elnökkel való utolsó telefonbeszélgetése régen történt, azonban szándékában áll újra egyeztetni vele.
A Politico emlékeztet, hogy a két vezető legutóbbi ismert telefonbeszélgetésére decemberben került sor. Akkor abban állapodtak meg, hogy „kapcsolatban maradnak”.
Decemberi egyeztetésükkor a német kancellár a háború diplomáciai úton történő megoldását sürgette, beleértve az orosz csapatok kivonását Ukrajnából.
Erre reagálva Vlagyimir Putyin „rombolónak” nevezte a Kijevnek szánt német fegyverszállításokat, és felszólította Berlint, gondolja át hozzáállását.
Az interjúban Scholz kijelentette, továbbra is elkötelezett a béketárgyalások mellett.
[type] => post [excerpt] => Olaf Scholz német kancellár kijelentette, hajlandó tárgyalni Vlagyimir Putyinnal – írta meg a Politico. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1685181060 [modified] => 1685145927 ) [title] => Jelezte Olaf Scholz: tárgyalna Vlagyimir Putyinnal [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=80009&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 80009 [uk] => 80029 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 80010 [image] => Array ( [id] => 80010 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/berlin-elszaladnak-a-lovak-a-szocikkal-megindul-a-koltekezes-megreformalodik-brusszel-477858.jpg [original_lng] => 223596 [original_w] => 1125 [original_h] => 633 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/berlin-elszaladnak-a-lovak-a-szocikkal-megindul-a-koltekezes-megreformalodik-brusszel-477858-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/berlin-elszaladnak-a-lovak-a-szocikkal-megindul-a-koltekezes-megreformalodik-brusszel-477858-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/berlin-elszaladnak-a-lovak-a-szocikkal-megindul-a-koltekezes-megreformalodik-brusszel-477858-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/berlin-elszaladnak-a-lovak-a-szocikkal-megindul-a-koltekezes-megreformalodik-brusszel-477858-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/berlin-elszaladnak-a-lovak-a-szocikkal-megindul-a-koltekezes-megreformalodik-brusszel-477858.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/berlin-elszaladnak-a-lovak-a-szocikkal-megindul-a-koltekezes-megreformalodik-brusszel-477858.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/berlin-elszaladnak-a-lovak-a-szocikkal-megindul-a-koltekezes-megreformalodik-brusszel-477858.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1685178926:2 [_thumbnail_id] => 80010 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1315 [translation_required_done] => 1 [_oembed_5fd95a62b7cb48cf61be0254c24a5d63] =>[_oembed_time_5fd95a62b7cb48cf61be0254c24a5d63] => 1687278063 [_oembed_2778d618db6f418125bd3ed4910088f1] =>Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
— dpa news agency (@dpa_intl) June 15, 2023[_oembed_time_2778d618db6f418125bd3ed4910088f1] => 1688072945 [_oembed_5b2eb25454041c5e871d906eb29d2f22] => [_oembed_time_5b2eb25454041c5e871d906eb29d2f22] => 1694696844 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>Wagner boss Prigozhin publishes new audio claiming he is turning his forces around from a march toward Moscow https://t.co/PwZ4Nc7bC3
— CNN Breaking News (@cnnbrk) June 24, 2023[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694696845 [_oembed_42f2ac0b50be030146664caac06ddf0b] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_42f2ac0b50be030146664caac06ddf0b] => 1698592026 [_oembed_1605fb8f880c5d2f67a326e6b965b30e] =>Onsite: Russian President Vladimir Putin has arrived in #Beijing to attend the third Belt and Road Forum for International Cooperation. (CGTN Reporter Zheng Yibing & Wang Lei) #BRI #TheNewSilkRoad #BeltandRoad pic.twitter.com/BioNwLoBAq
— CGTNFrontline (@FrontlineBJ) October 17, 2023[_oembed_time_1605fb8f880c5d2f67a326e6b965b30e] => 1700825017 [_oembed_874554cb8f7aa2f404d2c732a0cda058] =>Held a productive call with my ?? colleague @RichardMarlesMP.
— Rustem Umerov (@rustem_umerov) November 13, 2023
We discussed Ukraine’s critical needs for winter, mainly air defence systems, artillery and more ammo.
We paid attention to another crucial point – anti-UAV systems.
Grateful to Australia for the constant…[_oembed_time_874554cb8f7aa2f404d2c732a0cda058] => 1703577107 [_oembed_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] =>I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp[_oembed_time_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] => 1703577107 [_oembed_6dfa68dd4bfece130f0014326ccc6417] =>#Germany must be ready to support #Ukraine when aid from other countries weakens - Scholz
— NEXTA (@nexta_tv) December 9, 2023
At the same time, the Chancellor noted that Berlin needs to increase assistance to Kyiv "if others begin to hesitate."
The Chancellor probably had in mind the political situation in the… pic.twitter.com/42oZhfeIuu[_oembed_time_6dfa68dd4bfece130f0014326ccc6417] => 1713439580 [_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] =>Putin – at a meeting with Lukashenko:
— Victor vicktop55 (@vicktop55) April 12, 2024
"Now, as you know, the idea of holding some kind of conference in Switzerland is moving forward. We are not invited there.
Moreover, they think that we have nothing to do there. At the same time, they say that it is impossible to solve… pic.twitter.com/dkhkXx5t21[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1713439580 [_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] =>@teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1713439580 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 27904 [1] => 1070 [2] => 138 ) [tags_name] => Array ( [0] => Olaf Scholz [1] => tárgyalás [2] => Vlagyimir Putyin ) ) [7] => Array ( [id] => 79680 [content] =>Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024Oroszország Ukrajna elleni háborúja azzal ér véget, hogy Ukrajna az Európai Unió teljes jogú tagjává válik – jelentette ki kedden Olaf Scholz német kancellár, számolt be az rbc.ua hírportál a Die Welt című német lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a német kormányfő biztos abban, hogy Oroszország nem fogja tudni megnyerni az Ukrajna elleni háborút. „Kontinensünk történelmének keserű fejezete azzal ér véget, hogy egy szabad Ukrajna teljes jogú tagként csatlakozik az Európai Unióhoz” – hangsúlyozta a kancellár.
Olaf Scholz azt is megjegyezte, hogy szociáldemokrata pártja, amely ma a kormánykoalíció tagja, támogatja az erőszak tilalmának, a határok sérthetetlenségének, az államok területi integritásának és a népek önrendelkezési jogának elvét Európában.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Oroszország Ukrajna elleni háborúja azzal ér véget, hogy Ukrajna az Európai Unió teljes jogú tagjává válik – jelentette ki kedden Olaf Scholz. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1684863000 [modified] => 1684863291 ) [title] => Scholz: a háború Ukrajna teljes jogú európai uniós tagságával fog véget érni [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=79680&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 79680 [uk] => 79683 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 79681 [image] => Array ( [id] => 79681 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/scholz-1.jpg [original_lng] => 31615 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/scholz-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/scholz-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1684852592:2 [views_count] => 1212 [_thumbnail_id] => 79681 [_edit_last] => 12 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694695734 [_oembed_30ea794d785903cffc8242961497cdad] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_30ea794d785903cffc8242961497cdad] => 1699299928 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 11 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 16646 [1] => 27904 [2] => 63 ) [tags_name] => Array ( [0] => EU-tagság [1] => Olaf Scholz [2] => Ukrajna ) ) [8] => Array ( [id] => 79563 [content] =>Russian aggression against #Ukraine has reached a new peak of ruthlessness, with more than 100 towns and villages targeted in 24 hours.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) November 1, 2023
Moscow should have no illusions: other crises will not divert our attention from Ukraine.
Our support continues, as long as neededAz ukrán pilóták F–16-os vadászgépeken történő esetleges szövetséges kiképzési programja üzenet Oroszországnak, hogy még egy elhúzódó konfliktus esetén sem számíthat sikerre az Ukrajna elleni támadásban – mondta vasárnap Olaf Scholz Németország kancellárja.
Kijev még nem kapott ígéretet a gépek szállítására, de Joe Biden amerikai elnök és magas rangú amerikai tisztviselők pénteken a világ hét legfejlettebb iparosodott országa, a G7-csoport vezetőinek elmondták, hogy Washington támogatja az ukrán pilóták F–16-osokon történő közös szövetséges kiképzési programjait.
A fejlett vadászgépek beszerzésének és használatának kérdése kényes kihívás a G7-ek számára, amelyek fokozatosan növelték Kijev támogatását a 15 hónapja tartó háborúban, de óvakodnak attól, hogy túlságosan provokálják Moszkvát.
Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes szombaton azt mondta, hogy a nyugati országok „kolosszális kockázatot” vállalnának, ha F–16-osokat szállítanának Ukrajnának – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség.
„A pilóták kiképzése egy hosszabb projekt” – mondta Scholz újságíróknak, mielőtt távozott volna a Hirosimában tartott csúcstalálkozó szombati programjáról. „Az Egyesült Államok még nem döntötte el véglegesen, hogy mi lesz a program vége. A projektnek van egy üzenete Oroszország számára: Moszkva nem számíthat győzelemre, ha a hosszú háborúra rendezkedik be.
Rishi Sunak brit miniszterelnök azt mondta, hogy országa Hollandiával, Belgiummal és Dániával együtt fog dolgozni azon, hogy Ukrajna megkapja a szükséges eszközöket.
Az amerikai gyártmányú repülőgépek kiképzése Európában fog történni, és időbe telik – mondták amerikai tisztviselők, becslések szerint legalább 18 hónapra van szükség a kiképzéshez és a szállításhoz.
Egy francia katonai tisztviselő, aki a G7-es találkozón tájékoztatta az újságírókat, óvatosan nyilatkozott a folyamatról, mondván, hogy Franciaország esetében az ajánlat a pilóták alapkiképzésére vonatkozik.
A Kijevvel folytatott tárgyalások folyamatban vannak, és jelenleg egyetlen ukrán pilótát sem képeznek Franciaországban – tette hozzá a tisztviselő.
Franciaországnak nincsenek F–16-os repülőgépei, csak francia gyártmányú Rafale és a korábbi generációs Mirage 2000-es típusúak vannak.
A tisztviselő elmondta, hogy egy embernek a nulláról kezdődő kiképzése egy NATO-gyártmányú harci gép üzemeltetésére akár négy évig is eltarthat, míg egy tapasztalt, ukrán repülőgépekhez szokott pilótának négy-kilenc hónapra lenne szüksége.
„Ukrajna számára nem ez a közvetlen prioritás. Egy ellentámadási szakaszban vagyunk, és ez a képzés nem a következő hetekben lesz kész, hanem hosszú távon” – hangsúlyozta a tisztviselő.
Szerinte az F–16-osokról szóló hírek a címlapokra kerültek, ahogyan korábban a német gyártmányú Leopard harckocsik ügye is, miközben hangsúlyozták, hogy a jelenleg csak pilóták kiképzéséről van szó.
„Ez egy kezdeményezés, ami a pilóták kiképzésére szól anélkül, hogy repülőgépet tennénk mögé” – fejtette ki a nyilatkozó a Reuters brit hírügynökség tudósítása szerint.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Az ukrán pilóták F–16-os vadászgépeken történő esetleges szövetséges kiképzési programja üzenet Oroszországnak, hogy még egy elhúzódó konfliktus esetén sem számíthat sikerre az Ukrajna elleni támadásban – mondta vasárnap Olaf Scholz Németország ka... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1684751580 [modified] => 1684715407 ) [title] => Scholz: Az F–16-os pilótaképzés üzenet Oroszországnak [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=79563&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 79563 [uk] => 79600 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 72510 [image] => Array ( [id] => 72510 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1.jpg [original_lng] => 22587 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1684747623:8 [_thumbnail_id] => 72510 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 1222 [translation_required_done] => 1 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694623701 [_oembed_fcad8c6c95686be0437465c52c2cda00] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_fcad8c6c95686be0437465c52c2cda00] => 1700853871 [_oembed_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] =>Відкриття в Румунії центру підготовки пілотів F-16, на базі якого проходитимуть навчання наші льотчики, – це важливий практичний внесок у авіаційну коаліцію. Наші домовленості з Президентом ?? Клаусом Йоханнісом та Премʼєр-міністром ?? Марком Рютте втілюються в життя. Дякую…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 13, 2023[_oembed_time_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] => 1703694633 [_oembed_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] =>#Germany must be ready to support #Ukraine when aid from other countries weakens - Scholz
— NEXTA (@nexta_tv) December 9, 2023
At the same time, the Chancellor noted that Berlin needs to increase assistance to Kyiv "if others begin to hesitate."
The Chancellor probably had in mind the political situation in the… pic.twitter.com/42oZhfeIuu[_oembed_time_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] => 1711464026 [_oembed_0ce5ac046bff89bcdbd6ea87ef224577] =>Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeople pic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
— World Central Kitchen (@WCKitchen) March 16, 2024[_oembed_time_0ce5ac046bff89bcdbd6ea87ef224577] => 1711464026 [_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] =>Wir brauchen die Taurus dringend. Und eine Lieferung ist auch im deutschen Interesse. Die Ukraine nicht zu schützen, heißt, Deutschland in Gefahr zu bringen. @Klitschko #TaurusForUkraine @Bundeskanzler https://t.co/vi1s49zGXC
— Доротея (@slavaukrainanow) March 15, 2024[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1715083326 [_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] =>@teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1715083326 [_oembed_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] =>Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024[_oembed_time_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] => 1715684136 [_oembed_05e995443a932939a0094bb998fa0a13] =>Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024[_oembed_time_05e995443a932939a0094bb998fa0a13] => 1719817774 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 47 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Vélemények [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 211768 [1] => 27904 [2] => 100258 ) [tags_name] => Array ( [0] => F–16-os vadászgépek [1] => Olaf Scholz [2] => ukrán pilóták kiképzése ) ) [9] => Array ( [id] => 78919 [content] =>I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctqOlaf Scholz német kancellár megerősítette, hogy az ország úgy döntött, hogy 2,7 milliárd euró értékű új segélycsomagot biztosít Ukrajnának. Ezt a Volodimir Zelenszkij elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón jelentette be.
„Nem csökkentjük a forgalmat, új csomag mellett döntöttünk – ez 2,7 milliárd euró. Az ukrán fegyveres erők Leopardot, páncélozott csapatszállítókat és Iris-T légvédelmi rendszereket is kapnak tőlünk” – mondta Scholz.
Emellett hangsúlyozta, hogy az országok közötti szoros kapcsolat a szörnyű háborúra való tekintettel évtizedekig kitarta majd.
[type] => post [excerpt] => Olaf Scholz német kancellár megerősítette, hogy az ország úgy döntött, hogy 2,7 milliárd euró értékű új segélycsomagot biztosít Ukrajnának. Ezt a Volodimir Zelenszkij elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón jelentette be. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1684153200 [modified] => 1684153155 ) [title] => Scholz megerősítette, hogy Németország új, 2,7 milliárd eurós segélycsomagot nyújt Ukrajnának [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=78919&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 78919 [uk] => 78819 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 78820 [image] => Array ( [id] => 78820 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/fb22f6f6a8a2853303420e92a0ca0bd50872c1a0.jpg [original_lng] => 39291 [original_w] => 587 [original_h] => 440 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/fb22f6f6a8a2853303420e92a0ca0bd50872c1a0-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/fb22f6f6a8a2853303420e92a0ca0bd50872c1a0-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/fb22f6f6a8a2853303420e92a0ca0bd50872c1a0.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/fb22f6f6a8a2853303420e92a0ca0bd50872c1a0.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/fb22f6f6a8a2853303420e92a0ca0bd50872c1a0.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/fb22f6f6a8a2853303420e92a0ca0bd50872c1a0.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/fb22f6f6a8a2853303420e92a0ca0bd50872c1a0.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1684142356:5 [views_count] => 1147 [_thumbnail_id] => 78820 [_edit_last] => 5 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_addbf59221f87dfde35226316b2bfa9a] => [_oembed_time_addbf59221f87dfde35226316b2bfa9a] => 1684142357 [_oembed_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] =>[_oembed_time_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] => 1692292786 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694244915 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1696423509 [_oembed_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] => 1696771691 [_oembed_5027d90697b68d3383f3d0bbd6d2ecad] => [_oembed_time_5027d90697b68d3383f3d0bbd6d2ecad] => 1697194654 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 7912 [1] => 394 [2] => 27904 [3] => 92079 ) [tags_name] => Array ( [0] => katonai támogatás [1] => németország [2] => Olaf Scholz [3] => orosz–ukrán háború ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 100 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 27904 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 100 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 27904 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKuleba pic.twitter.com/B2nsjYicNi
— Elina Valtonen (@elinavaltonen) October 3, 2023