Vang Ji kínai külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján megerősítette a kínai kormány Oroszország és Ukrajna közötti tűzszünetre és a háború befejezésére vonatkozó felhívását, miközben mindkét fél reményét fejezte ki a gyakorlati együttműködések megerősítésével kapcsolatban.
„Kína támogatja, hogy megfelelő időben hívjanak össze olyan nemzetközi találkozót, amelyet Oroszország és Ukrajna is elismer, amelyen minden fél egyenlően vehet részt, és amelyen minden békés megoldást tisztességesen megvitatnak” – idézte kedden a kínai külügyminisztérium Vangot.
Vang elmondta továbbá, hogy Kína kész együttműködni Oroszországgal a két államfő által elért konszenzussal egyetértésben, hogy erősítsék a két ország fejlesztési terveinek összhangját, előmozdítva emellett a különböző területeken történő gyakorlati együttműködést.
„Kínának és Oroszországnak közösen kell fellépnie az egyoldalúság és a protekcionizmus ellen, és együtt kell dolgoznia a nemzetközi ipar és ellátási láncok stabilitásának fenntartásán” – hangsúlyozta Vang.
A Vanggal tartott találkozóját követő pekingi sajtótájékoztatón Lavrov elmondta, hogy Moszkva és Peking ellenzi az Egyesült Államok azon törekvéseit, hogy kizárólagos politikai és katonai szövetségeket hozzanak létre az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és elutasítja a regionális biztonság aláásására irányuló kísérleteket.
[type] => post
[excerpt] => Vang Ji kínai külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján megerősítette a kínai kormány Oroszország és Ukrajna közötti tűzszünetre és a háború befejezésére vonatkozó felhívását, miközben mindkét fél ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1712691960
[modified] => 1712681905
)
[title] => Támogatja Peking, hogy Moszkva és Kijev nemzetközi találkozón tárgyaljon egymással
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=109211&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 109211
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 109212
[image] => Array
(
[id] => 109212
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/screenshot-2024-04-09-at-15-56-00-peking-tamogatja-hogy-moszkva-es-kijev-nemzetkozi-talalkozon-targyaljon-egymassal.png
[original_lng] => 1600500
[original_w] => 1156
[original_h] => 731
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/screenshot-2024-04-09-at-15-56-00-peking-tamogatja-hogy-moszkva-es-kijev-nemzetkozi-talalkozon-targyaljon-egymassal-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/screenshot-2024-04-09-at-15-56-00-peking-tamogatja-hogy-moszkva-es-kijev-nemzetkozi-talalkozon-targyaljon-egymassal-300x190.png
[width] => 300
[height] => 190
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/screenshot-2024-04-09-at-15-56-00-peking-tamogatja-hogy-moszkva-es-kijev-nemzetkozi-talalkozon-targyaljon-egymassal-768x486.png
[width] => 768
[height] => 486
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/screenshot-2024-04-09-at-15-56-00-peking-tamogatja-hogy-moszkva-es-kijev-nemzetkozi-talalkozon-targyaljon-egymassal-1024x648.png
[width] => 1024
[height] => 648
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/screenshot-2024-04-09-at-15-56-00-peking-tamogatja-hogy-moszkva-es-kijev-nemzetkozi-talalkozon-targyaljon-egymassal.png
[width] => 1156
[height] => 731
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/screenshot-2024-04-09-at-15-56-00-peking-tamogatja-hogy-moszkva-es-kijev-nemzetkozi-talalkozon-targyaljon-egymassal.png
[width] => 1156
[height] => 731
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/screenshot-2024-04-09-at-15-56-00-peking-tamogatja-hogy-moszkva-es-kijev-nemzetkozi-talalkozon-targyaljon-egymassal.png
[width] => 1156
[height] => 731
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1712671956:12
[_thumbnail_id] => 109212
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2805
[_oembed_fa1fb3346d1eb5350042679478a7eff0] =>
Avec @MfaEgypt et @AymanHsafadi, nous sommes résolument engagés à renforcer notre coopération sur l’aide humanitaire, la libération des otages et sur les sujets politiques que nous voulons porter à l’ONU.
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Az ukrajnai „különleges hadművelet” jogi státusza nem változik, Oroszország számára azonban már de facto háború kezdődött – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő pénteken újságíróknak.
Peszkov ezzel, kérdésre válaszolva, egy pénteken az Argumenti i Fakti című lapban megjelent nyilatkozatát pontosította, amelyben kijelentette, hogy Oroszország a nyugati országok beavatkozása miatt hadiállapotba került.
„Hadiállapotban vagyunk. Igen, ez különleges hadműveletnek indult, de amint ott megalakult ez a társaság, amint a kollektív Nyugat Ukrajna oldalán résztvevője lett ennek, számunkra ez már háborúvá vált” – mondta Peszkov az Argumenti i Faktinak nyilatkozva.
Hozzátette, hogy ezt a tényt mindenkinek meg kell értenie a saját belső mozgósításának érdekében.
Utólag, pénteki telekonferenciáján a Kommerszant FM-nek a konfliktus hivatalos meghatározását firtató kérdésére válaszolva a Kreml szóvivője azt mondta: „Lényegében azt követően, hogy a kollektív Nyugat belépett ebbe az egészbe, ez háborúvá változott. De jure ez különleges hadművelet. De facto számunkra ez háborúvá vált, miután a kollektív Nyugat egyre inkább és közvetlenebbül emeli a konfliktusban való részvételének szintjét. Vagyis lényegi változások következtek be, de nem jogi értelemben.”
Arra a felvetésre, hogy mi a teendő azokkal az emberekkel kapcsolatban, akiket háborúellenes felhívások, egyebek között a Nem a háborúra! szlogen miatt ítéltek el, Peszkov azt mondta, hogy az ő esetükben teljesen más a kontextus.
A szóvivő a telefonos sajtótájékoztatón azt is elmondta: a Kreml jó néven venné, ha az Egyesült Államok felszólítaná a kijevi rezsimet, hogy hagyjon fel a békés orosz célpontok, a lakóházak és szociális létesítmények elleni terrorista tevékenységével.
„Oroszország nem engedheti meg, hogy a határán egy olyan állam létezzen, amelynek dokumentált szándéka, hogy bármilyen módszert alkalmazva elvegye tőle a Krímet, nem is beszélve az új régiók területéről” – mondta a szóvivő az Argumenti i Fakti című lapnak.
Hangsúlyozta, hogy Moszkva számára a legfontosabb a – 2023-ban elcsatolt – négy új régióban élő emberek biztonsága, valamint a Kijev által de facto megszállt területek felszabadítása.
Katasztrofális következményeket helyezett kilátásba a szóvivő az érintett bankok számára az Európában lévő orosz kintlévőségek kisajátítása esetére. Rámutatott, hogy az unióban elhangzott kijelentések ellenére az eszközök kamatai nem gazdátlanok, azoknak van tulajdonosuk.
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Oroszország újabb korlátozásokat vezetett be az Európai Unióval szemben, válaszul az ellene elfogadott újabb szankciócsomagra – közölte a külügyminisztérium.
„Válaszul ezekre a barátságtalan intézkedésekre (a 13. szankciós listára) az orosz fél jelentősen kibővítette az európai intézmények és az EU-tagállamok azon képviselőinek listáját, akiknek (…) tilos belépniük államunk területére” – közölte az orosz diplomáciai tárca a honlapján.
A tiltólistára fegyveres testületek és kereskedelmi szervezetek alkalmazottai, valamint Kijevnek katonai segítséget nyújtó uniós tagállamok állampolgárai kerültek.
Továbbá olyan személyek, akik részesei orosz tisztviselők üldöztetésének, emberek ukrajnai „illegális letartóztatásának” és az ország területéről való eltávolításának, továbbá olyanok, akik részt vesznek az orosz vezetés elleni „törvényszék” létrehozásában, valamint olyanok is, akik az orosz állami vagyon elkobzását vagy az abból származó jövedelem Ukrajna érdekében történő felhasználását támogatják.
Emellett a korlátozásokban olyan személyeket érintettek, akik támogatják az Oroszország elleni szankciók bevezetését, megpróbálják aláásni Moszkva kapcsolatait más országokkal, és dezinformációt terjesztenek róla.
Az új orosz stoplista az Európa Tanács olyan funkcionáriusaira, az EU-tagállamok olyan törvényhozóira, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben (EBESZ) és a szervezet parlamenti közgyűlésében (PACE) olyan aktív személyekre is kiterjed, akik „szisztematikusan agresszív nyilatkozatokat tesznek Oroszország ellen”.
Az orosz külügyminisztérium kilátásba helyezte, hogy Moszkva a jövőben is gyorsan és megfelelő módon fog reagálni a Nyugat minden barátságtalan lépésére.
Az EU Tanácsa pénteken jóváhagyta a Moszkva elleni 13. szankciócsomagot, amely 106 magán- és 88 jogi személyt érint. Többségüknek Brüsszel szerint köze van az orosz hadiipari komplexumhoz. A listán mások mellett kínai, indiai, Srí Lanka-i, szerbiai, kazahsztáni, thaiföldi és törökországi cégek szerepelnek.
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
Az észt miniszterelnök szerint nincs semmi meglepő abban, hogy felkerült a Baltikum más vezető politikusaival együtt egy orosz körözési listára.
„Oroszország lépése nem meglepő” – írta Kaja Kallas az X közösségi felületen kedden. „Ez újabb bizonyítéka annak, hogy helyesen cselekszem, az EU Ukrajnának nyújtott erős támogatása siker, és ez árt Oroszországnak” – tette hozzá.
A Kreml most abban reménykedik, hogy ez a lépés segít majd elhallgattatni engem és másokat, de nem fog. Éppen az ellenkezője fog történni. Folytatni fogom Ukrajna határozott támogatását. Továbbra is kiállok az európai védelem erősítéséért – hangsúlyozta.
Russia's move is nothing surprising.
This is yet more proof that I am doing the right thing – the #EU's strong support to #Ukraine is a success and it hurts Russia. 1/
Az orosz listára felkerült Kallas mellett Taimar Peterkop észt államtitkár, valamint Simonas Kairys litván kulturális miniszter, és szerepel rajta Klaipeda litván kikötőváros polgármestere, Arvydas Vaitkus is. A lépést jobbára szimbolikusnak tekintik, tekintettel arra, hogy az érintett balti politikusok várhatóan nem szándékoznak a közeljövőben Oroszországba utazni.
Az orosz hatóságok ezeket a tisztségviselőket a szovjet katonáknak állított emlékművek lebontásával vádolják.
„Ők a történelmi emlékezetet megcsúfoló döntésekért felelősek. Olyan emberek, akik ellenséges lépéseket tesznek mind a történelmi emlékezet, mind pedig az országunk ellen” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Moszkva döntését kommentálva.
„Felelniük kell azok emléke ellen elkövetett bűnökért, akik megszabadították a világot a nácizmustól és a fasizmustól. És ez csak a kezdet” – húzta alá Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő Telegram-oldalán tett bejegyzésében.
„Örvendek, hogy a szovjetizáció romjainak eltakarításával kapcsolatos munkám nem maradt észrevétlen” – mondta Kairys reagálásában.
I spoke with Estonia’s Prime Minister @KajaKallas.
In the wake of Russia’s morning attempts to hit Ukrainian civilian infrastructure with missiles, I emphasized the importance of further strengthening Ukraine's air defense. This task is particularly relevant for the frontline… pic.twitter.com/y72y5JpIQu
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 8, 2023
Dmitro Kuleba külügyminiszter továbbra is reménykedik abban, hogy Ukrajna képes lesz meggyőzni a német kormányt a számára szükséges nagy hatótávolságú Taurus rakéták átadásáról – közölte szerdán az rbc.ua hírportál a tárcavezető Bild című német lapnak adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője elmondta, hogy jelenleg is folynak a tárgyalások a német kormánnyal. „Minden a politikai körülményektől, a front tényleges igényeitől és követelményeitől függ” – tette hozzá. Ugyanakkor megismételte, hogy Ukrajna nem fogja használni ezeket a nagy hatótávolságú rakétákat orosz terület elleni támadásokra.
„Nem azért van szükségünk a Taurusokra, hogy megtámadjuk Moszkvát. Nincs szükségünk a nyugati partnerek által biztosított nagy hatótávolságú rakétákra Moszkva vagy az orosz terület bármely más részének megtámadásához. Ukrajnának azért van szüksége a Taurusokra, hogy Ukrajna területén megsemmisítse az orosz katonai infrastruktúrát a frontvonal mögött” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Moszkva válaszlépéssel fenyegetőzik, miután Moldova úgy döntött, csatlakozik az Európai Unió Moszkva elleni szankcióihoz – írja a Sky News.
Moldova az év elején 13 orosz magánszemély ellen vezetett be szankciókat, de a jelentések szerint csatlakozott az EU által Moszkva ellen bevezetett sokkal átfogóbb szankciókhoz is.
Ezt egy újabb ellenséges lépésnek tekintjük a moldovai vezetés részéről, amely teljes mértékben integrálódott a „kollektív Nyugat” oroszellenes kampányába – áll az orosz védelmi minisztérium közleményében.
9 more citizens of Moldova have been successfully evacuated from Gaza and arrived today in Chișinău.
Many thanks to Ukraine and my friend @DmytroKuleba for helping to bring our citizens home from Cairo. A new joint diplomatic success. pic.twitter.com/NOAEbbFkPO
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
A Gázai övezetet uraló Hamász palesztin terrorszervezet egy delegációja Moszkvába látogatott csütörtökön – írja a Reuters.
A hírt Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője jelentette be, de további részletekkel nem szolgált.
A RIA orosz hírügynökség a palesztin küldöttség egy tagjától megtudta, hogy a Hamász egyik vezető tisztségviselője, Abu Marzuk is részt vesz a moszkvai látogatáson.
Zaharova azt is bejelentette, hogy Ali Baghiri Kani iráni külügyminiszter szintén csütörtökön látogatást tett Moszkvában, ahol Mihail Galuzin orosz külügyminiszter-helyettessel tárgyalt. Baghiri Kani az iráni atomtárgyalások fő vezetője.
A Hamász palesztin terrorszervezet a felelős az október 7-i, mintegy 1400 halálos áldozatot követelő izraeli rajtaütésért, amely kirobbantotta az újabb konfliktust Izrael és a palesztinok között. A Hamászt az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetként tartja számon.
Moszkva korábban azt mondta, hogy mind Izraellel, mind a palesztinokkal jó kapcsolatokat ápol, és felszólított egy önálló palesztin állam létrehozására.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Moszkva válaszolt az ATACMS harcászati támadó rakéták telepítésére.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Pekingben bejelentette, hogy utasítást adott hiperszonikus rakétákkal felszerelt MiG–31-es vadászrepülőgépek járőrözésére a Fekete-tenger felett. Az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) csúcstalálkozóján tartózkodó orosz elnök kiemelte: ezeknek a fegyvereknek több mint ezer kilométer a hatótávolsága és a hangsebesség kilencszeresével haladnak.
Ez nem fenyegetés – szögezte le Putyin. Hozzátette, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyre inkább belekeveredik az ukrajnai konfliktusba. Szerinte ráadásul mindez a közel-keleti konfliktus hátterében történik, ami felforrósítja a légkört.
Az orosz elnök álláspontja szerint a nagy hatótávolságú ATACMS harcászati támadó rakéták Ukrajnába történő amerikai szállítása súlyos hiba, amely további veszélyt jelent az orosz erőkre, de nem változtatja meg jelentősen a harcok menetét.
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Bekérették az orosz külügyminisztériumba a moszkvai francia nagykövetet, mert a G20 csoport csúcstalálkozóján az orosz újságírókat nem engedték be Emmanuel Macron francia elnök sajtótájékoztatójára – közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
A tárca a nagykövetnek határozott tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a francia hatóságok „diszkriminatív és nyíltan ruszofób” módon léptek fel a RIA Novosztyi tudósítóival és a Russia News főszerkesztőjével szemben a G20-csúcson.
Korábbi közlések szerint a RIA Novosztyi tudósítóit és Jekatyerina Nadolszkaja főszerkesztőt nem engedték be Macron sajtótájékoztatójára.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kijelentette: az orosz fél követeli, hogy Franciaország emiatt kérjen bocsánatot.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
BREAKING - Canada intends to recognize the State of Palestine at the 80th Session of the United Nations General Assembly in September 2025, as per Prime Minister Mark Carney #cdnpolipic.twitter.com/bOJzrFzcfY
🚨@USAmbFrance Charles Kushner wrote this bold letter exposing France’s inaction on antisemitism. The French government censured him for it. ⁰Dear President Macron,
Észak-Korea felgyorsíthatja az ukrajnai háborúba szánt tüzérségi lőszerek szállítását Moszkvának, de ez nem jelentene nagy változást a háborúban – jelentette ki szombaton Norvégiában egy NATO-tanácskozásra érkezve az amerikai hadsereg vezérkari főnöke.
Mark Milley hadseregtábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője a vele utazó újságíróknak úgy nyilatkozott: a Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti minapi találkozó következményeként Észak-Korea feltehetően 152 milliméteres szovjet gyártmányú lövedékeket szállít majd Moszkvának, de ez szerinte nem hoz fordulatot a háborúban. „Kétlem, hogy döntő jelentőségű lenne” – fogalmazott.
Mark Milley és a többi NATO-tagország vezérkari főnöke az Oslo északi peremén fekvő Holmenkollen síközpontban tanácskozik a hétvégén, hogy megvitassa az Ukrajnának nyújtandó támogatást és más regionális védelmi kérdéseket.
A holland Rob Bauer admirális, a NATO katonai bizottságának elnöke a találkozó kezdetén kijelentette: a történelem megmutatja, hogy Ukrajna a modern hadviselésre tért át, és minden nappal előrébb halad. A tengernagy szerint az orosz erők egyre több és több területet veszítenek, és egész Oroszország szenved a gazdasági szankciók és az elszigeteltség hatásától.
Milley tábornok közölte: Ukrajnának további fegyverekre és felszerelésekre van szüksége, és a szövetséges és partnerországok Oslóban azt vitatják meg, hogyan tudják ezt az igényt kielégíteni.
Ez a kérdés lesz a középpontban a jövő héten Washingtonban is, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látogatást tesz a Fehér Házban és az amerikai kongresszusban, New Yorkban pedig részt veszt az ENSZ-közgyűlés ülésszakának csúcsszintű általános vitájában.
[type] => post
[excerpt] => Észak-Korea felgyorsíthatja az ukrajnai háborúba szánt tüzérségi lőszerek szállítását Moszkvának, de ez nem jelentene nagy változást a háborúban – jelentette ki szombaton Norvégiában egy NATO-tanácskozásra érkezve az amerikai hadsereg vezérkari fő...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1694976120
[modified] => 1694996886
)
[title] => Az amerikai vezérkari főnök szerint a Moszkvának nyújtott észak-koreai katonai segítség nem okoz nagy változást a háborúban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=90023&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 90023
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 90026
[image] => Array
(
[id] => 90026
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-17-at-13-18-03-amerikai-vezerkari-fonok-a-moszkvanak-nyujtott-eszak-koreai-katonai-segitseg-nem-okoz-nagy-valtozast-a-haboruban.png
[original_lng] => 817747
[original_w] => 1020
[original_h] => 498
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-17-at-13-18-03-amerikai-vezerkari-fonok-a-moszkvanak-nyujtott-eszak-koreai-katonai-segitseg-nem-okoz-nagy-valtozast-a-haboruban-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-17-at-13-18-03-amerikai-vezerkari-fonok-a-moszkvanak-nyujtott-eszak-koreai-katonai-segitseg-nem-okoz-nagy-valtozast-a-haboruban-300x146.png
[width] => 300
[height] => 146
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-17-at-13-18-03-amerikai-vezerkari-fonok-a-moszkvanak-nyujtott-eszak-koreai-katonai-segitseg-nem-okoz-nagy-valtozast-a-haboruban-768x375.png
[width] => 768
[height] => 375
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-17-at-13-18-03-amerikai-vezerkari-fonok-a-moszkvanak-nyujtott-eszak-koreai-katonai-segitseg-nem-okoz-nagy-valtozast-a-haboruban.png
[width] => 1020
[height] => 498
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-17-at-13-18-03-amerikai-vezerkari-fonok-a-moszkvanak-nyujtott-eszak-koreai-katonai-segitseg-nem-okoz-nagy-valtozast-a-haboruban.png
[width] => 1020
[height] => 498
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-17-at-13-18-03-amerikai-vezerkari-fonok-a-moszkvanak-nyujtott-eszak-koreai-katonai-segitseg-nem-okoz-nagy-valtozast-a-haboruban.png
[width] => 1020
[height] => 498
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-17-at-13-18-03-amerikai-vezerkari-fonok-a-moszkvanak-nyujtott-eszak-koreai-katonai-segitseg-nem-okoz-nagy-valtozast-a-haboruban.png
[width] => 1020
[height] => 498
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1694986087:12
[_thumbnail_id] => 90026
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3223
[_oembed_338992e7670fa3d8b217895433fdae70] =>
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
On Apr. 4, 2024, the U.S. government transferred over 5,000 AK-47s, machine guns, sniper rifles, RPG-7s and over 500,000 rounds of 7.62mm ammunition to the Ukrainian armed forces. This constitutes enough materiel to equip one UKR BDE… pic.twitter.com/Ydecq6OFAo
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.