Olaf Scholz német kancellár jelenleg kevés esélyt lát az ukrajnai háború diplomáciai úton történő lezárására és a diplomáciai úton történő rendezésre – számolt be kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál a Bild című német lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Scholz a G7-ek csúcstalálkozója után nyilatkozva azt mondta: „sajnos azt látjuk, hogy Oroszország folyamatos brutalitással folytatja a háborút. Nem vagyunk tehát olyan helyzetben, hogy megjósolhassuk a végét.” Hozzátette: egyszer majd lesz megállapodás Oroszország és Ukrajna elnöke között, de most nem így áll a helyzet.
A német kancellár kifejtette: „sokkal inkább az Oroszországra nehezedő nyomás fenntartásáról van szó, hogy lehetővé tegye a háború végét, és Oroszország belássa, hogy nem diktálhat feltételeket a békéhez.”
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Scholz korábban kijelentette: az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok már nem térhetnek vissza arra a szintre, amelyen az Ukrajna ellni teljes körű orosz invázió előtt voltak.
A németországi csúcstalálkozót követően a G-7 országcsoport vezetői bejelentették, hogy készek Ukrajnának annyi pénzügyi, humanitárius, katonai és diplomáciai támogatást nyújtani, amennyi csak szükséges.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Olaf Scholz német kancellár jelenleg kevés esélyt lát az ukrajnai háború diplomáciai úton történő lezárására és a diplomáciai úton történő rendezésre.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1656438600
[modified] => 1656437633
)
[title] => Scholz nem hisz a háború gyors végében és a diplomáciai rendezésben
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=52148&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 52148
[uk] => 52151
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 52149
[image] => Array
(
[id] => 52149
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/scholz-3.jpg
[original_lng] => 160138
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/scholz-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/scholz-3-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/scholz-3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/scholz-3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/scholz-3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/scholz-3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/scholz-3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1656427823:3
[_thumbnail_id] => 52149
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3858
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_84cf9e1470c1bc5dcf8691ebe61c4284] =>
[_oembed_time_84cf9e1470c1bc5dcf8691ebe61c4284] => 1656688678
[_oembed_3cd415411095007248c12d1a0d601539] =>
[_oembed_time_3cd415411095007248c12d1a0d601539] => 1659027851
[_oembed_d970e684faea69d6c9591c79082b06ae] =>
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
Danke für den freundlichen Empfang in Hanoi, Premier Chinh! #Vietnam ist ein wichtiger Partner für ??: Als eine Konsequenz der #Zeitenwende müssen wir unsere Absatzmärkte, Rohstoff-Quellen und Produktionsstandorte erweitern. Das macht uns unabhängiger von einzelnen Staaten. pic.twitter.com/BFL9Lnyb3R
Glad to announce that after the meeting I hosted with @RTErdogan & @SwedishPM, President Erdogan has agreed to forward #Sweden's accession protocol to the Grand National Assembly ASAP & ensure ratification. This is an historic step which makes all #NATO Allies stronger & safer. pic.twitter.com/D7OeR5Vgba
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024
Dear @ZelenskyyUa, Europe will always stand by Ukraine in the pursuit of peace.⁰ You can count on our support at the negotiating table to achieve a just and lasting peace. ⁰Today, we also discussed the steps Ukraine is taking to earn its place in our family of nations. pic.twitter.com/T8jXnEMbqu
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Bekérették az orosz külügyminisztériumba hétfőn Görögország moszkvai nagykövetét, akit jegyzékben tájékoztattak arról, hogy válaszintézkedésként nyolc görög diplomáciai alkalmazott nemkívánatos személy státusba került, ezért nyolc napon belül el kell hagynia Oroszországot.
A tárca határozottan tiltakozott a görög kormány Oroszországgal szembeni konfrontatív politikája ellen, beleértve a fegyverek és katonai felszerelések szállítását a „kijevi rezsimnek”, valamint azt, hogy kiutasították a Görögországban szolgálatot teljesítő orosz diplomaták egy csoportját.
A misszióvezetőt tájékoztatták az orosz fél által az oroszországi görög külképviseletek működésével kapcsolatban tett egyéb intézkedésekről is.
Az orosz külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy mindez a görög hatóságok által kezdeményezett barátságtalan intézkedések közvetlen következménye, amiért minden felelősség kizárólag Athént terheli. A tárca közölte, hogy az oroszellenes politika folytatása esetén fenntartja magának a válaszlépés jogát.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Bekérették az orosz külügyminisztériumba hétfőn Görögország moszkvai nagykövetét, akit jegyzékben tájékoztattak arról, hogy válaszintézkedésként nyolc görög diplomáciai alkalmazott nemkívánatos személy státusba került, ezért nyolc napon belül el k...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1656420780
[modified] => 1656417491
)
[title] => Nyolc görög diplomatát utasított ki Oroszország
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=52095&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 52095
[uk] => 52203
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 52096
[image] => Array
(
[id] => 52096
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/gorog-kovetseg-oroszorszag.jpg
[original_lng] => 942199
[original_w] => 1180
[original_h] => 730
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/gorog-kovetseg-oroszorszag-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/gorog-kovetseg-oroszorszag-300x186.jpg
[width] => 300
[height] => 186
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/gorog-kovetseg-oroszorszag-768x475.jpg
[width] => 768
[height] => 475
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/gorog-kovetseg-oroszorszag-1024x633.jpg
[width] => 1024
[height] => 633
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/gorog-kovetseg-oroszorszag.jpg
[width] => 1180
[height] => 730
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/gorog-kovetseg-oroszorszag.jpg
[width] => 1180
[height] => 730
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/gorog-kovetseg-oroszorszag.jpg
[width] => 1180
[height] => 730
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1656473944:3
[_thumbnail_id] => 52096
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3566
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c0b457c57f5bee5446ce7977d815ca9c] =>
After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24mediapic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
"Russia is not going to use nukes," the Kremlin's Ambassador to the UK Andrey Kelin tells me in an exclusive interview, on a day when Russia is conducting military nuclear training drills. Airs tonight at 7p CET on @cnni and later on @pbspic.twitter.com/RDeSTOI3fQ
Russian officials are not invited to #MSC2023. We will not give them a platform for their propaganda. We want to discuss Russia's future with Russian opposition leaders and exiled people - THEIR voices need to be heard and amplified.
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
I cannot think of a better place than the cradle of democracy to kick off my campaign as lead candidate of @EPP. We set the course for our EU’s future.
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025
Ukrajna szombaton elutasította a francia elnök azon érvelését, hogy „nem szabad megalázni Oroszországot”.
„Mégpedig azért nem, hogy „azon a napon, amikor a harcoknak vége lesz, tudjunk majd egy megoldási utat kiépíteni a diplomácia eszközeivel” – fogalmazott egy interjúban Emmanuel Macron, aki szerint az orosz elnök történelmi és alapvető hibát követett el Ukrajna lerohanásával.
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Twitteren közzétett üzenetében elutasította Macron logikáját, mondván, hogy az ilyen felhívások „megalázhatják Franciaországot és minden más országot, aki ilyenre szólít fel”.
„Oroszország saját magát alázza meg. Inkább arra kellene összpontosítanunk, hogyan tegyük helyre Oroszországot. Ez hozza el a békét és ment meg életeket” – írta Kuleba.
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója, aki az orosz féllel folytatott tárgyalásokon az ukrán küldöttség tagja volt, az ukrán állami televízióban a háborúban szembenálló felek közötti közvetítéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva leszögezte: „amíg nagy mennyiségben kapunk fegyvereket, amíg erősítjük az állásainkat, amíg visszaszorítjuk az orosz erőket amennyire csak lehet, Ukrajna határáig, addig nincs szó tárgyalásokról”.
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
Keeping up the support for Ukraine is essential for European partners, because Putin hates the well-being of Europeans and wants to bring crisis to the door of every European home. Ukraine stands in the way of these malicious plans. By supporting us, partners support themselves.
??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
In an hour-long conversation with @EmmanuelMacron, the ??-?? defense interaction was effectively discussed. I briefed in detail on the situation at the front. We dwelled on further steps to implement #PeaceFormula, coordinated actions for the upcoming international events.
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Un nouveau malus pour un véhicule thermique sur deux: scandaleux?
📞 Pierre, concessionnaire automobile: "C'est tout simplement scandaleux. On se moque de tout le monde et on tape encore sur le français moyen qui a besoin de son automobile"#EstelleMidipic.twitter.com/9sKlNTxqI3
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE
France has the largest Muslim population in Europe (10% of its population).
According to the following article: https://t.co/vFh0j7Hrgs ...49% of French Muslims want Catholics to convert to Islam, and that 36% percent want churches to be transformed into mosques...".
Emmanuel Macron francia elnök szerint Vlagyimir Putyin „történelmi és alapvető hibát” követett el Ukrajna megtámadásával, aminek következtében teljesen elszigetelődött.
„Úgy gondolom, ki is mondom, hogy történelmi és alapvető hibát követett el (az orosz elnök) a népe, önmaga és a történelem számára is” – mondta a francia elnök a regionális lapoknak adott interjújában.
„Úgy vélem, hogy elszigetelődött. Bezárkózni az elszigetelődésbe egy dolog, de onnan kijutni viszont nagyon nehéz út” – fogalmazott Emmanuel Macron.
A francia elnök megismételte, hogy „nem szabad megalázni Oroszországot”, mégpedig azért nem, hogy „azon a napon, amikor a harcoknak vége lesz, tudjunk majd egy megoldási utat kiépíteni a diplomácia eszközeivel”.
Emmanuel Macron nem zárta ki, hogy európai kollégáihoz hasonlóan ő is hamarosan ellátogat Kijevbe. „Szeretnénk növelni a pénzügyi és katonai támogatást Ukrajnának. És mindent megtenni azért, hogy a gabonaszállítmányok kijussanak Ukrajnából” – tette hozzá, ellentmondva ezzel Vlagyimir Putyinnak, aki szerint Oroszország hajlandó biztosítani az ellenőrzése alatt álló ukrán kikötőkből a gabonaszállítmányok biztonságos és zavartalan exportját.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Russian officials are not invited to #MSC2023. We will not give them a platform for their propaganda. We want to discuss Russia's future with Russian opposition leaders and exiled people - THEIR voices need to be heard and amplified.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Oroszország válaszintézkedésként nemkívánatos személynek nyilvánította Montenegró moszkvai nagykövetségének egyik munkatársát – közölte honlapján kedden az orosz külügyminisztérium.
A tárcához bekérették Montenegró nagykövetét, és átadták neki a minisztérium jegyzékét, amely a moszkvai montenegrói nagykövetség egyik alkalmazottját nemkívánatos személynek nyilvánította.
Az indoklás szerint az intézkedés válasz a montenegrói fél április 7-én hozott döntésére, miszerint kiutasítja a podgoricai orosz nagykövetség több diplomatáját a bécsi egyezmény 9. cikkének megsértése címén. Montenegró március 4-én is kiutasított egy orosz diplomatát.
A NATO-tag és uniós tagjelölt ország elítélte Oroszországot az Ukrajna ellen indított invázió miatt.
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24mediapic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Törökországba utaznak svéd diplomaták, hogy megvitassák a török elnök kifogásait Svédország NATO-csatlakozásával szemben – jelentette be a védelmi miniszter hétfőn.
A múlt héten Recep Tayyip Erdogan Svédországot és Finnországot egyaránt azzal vádolta, hogy terrorista szervezeteknek ad menedéket. A török elnök azt is hozzátette, hogy országának nincs pozitív véleménye a két állam csatlakozásáról a katonai szövetséghez.
Mevlut Cavusoglu külügyminiszter a NATO-külügyminiszterek vasárnapi berlini találkozója után beszélt arról, hogy Svédországnak és Finnországnak fel kell hagynia a terroristák támogatásával, egyértelmű biztonsági garanciákat kell nyújtania, és fel kell oldania a Törökországgal szembeni exporttilalmat.
A török aggályok az Ukrajnában zajló háború miatt váltak fontossá Svédország számára. A kormányzó szociáldemokraták évtizedek óta ellenzik az ország csatlakozását a NATO-hoz, Oroszország Ukrajna elleni inváziója azonban álláspontjuk gyors megváltoztatására kényszerítette őket, ahogyan az Oroszországgal több mint 1300 kilométeren határos Finnországot is, amely már hivatalosan is kérte felvételét a szervezetbe.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár vasárnap azt mondta, nem számít rá, hogy Törökország blokkolja a tagsági eljárást. A sikeres csatlakozáshoz arra van szükség, hogy a szövetség 30 tagja, illetve azok parlamentjei is jóváhagyják az új tagok felvételét.
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
One more important step forward. ⁰ Today, #NATO Allies signed the Accession Protocols for ?? and ??. We want to extend a sincere thank you to all Allies.
We are grateful for the active role of the @UN and our Turkish allies in facilitating Russia’s return to the Black Sea Grain Initiative. We urge all parties to renew the Initiative. Failure to do so would hurt the world’s most vulnerable.
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Millî Savunma Bakanı Hulusi Akar, ülkemize resmî bir ziyaret gerçekleştiren Finlandiya Savunma Bakanı Antti Kaikkonen ile heyetler arası görüşmelere başkanlık etti. Görüşme sonrası her iki Bakan ortak basın toplantısı düzenledi.https://t.co/C12kox8xB8#MSB#HulusiAkarpic.twitter.com/sFdWienDOB
Zelenskyy and Johnson discussed the "peace formula" and NATO membership
"One of the points of the peace formula is security guarantees for Ukraine," said Volodymyr Zelenskyy. He noted that the best guarantee would be #Ukraine's membership in #NATO. pic.twitter.com/WPa6Tf5KL9
Turkey’s parliament has approved Sweden’s entrance to NATO, removing one of the last remaining obstacles to a historic expansion of the alliance https://t.co/xRwfCDEWKBhttps://t.co/xRwfCDEWKB
Me reuní con @Mircea_Geoana, Secretario General Adjunto de la @NATO. Le presenté la carta de intención que expresa la solicitud de Argentina en convertirse en un socio global de esta organización. Seguiremos trabajando en recuperar vínculos que permitan modernizar y capacitar a… pic.twitter.com/PN0s5bx9U2
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán bejelentette, az egyre javuló kijevi biztonsági körülményekre alapozva, Magyarország kijevi nagykövetsége Lvivből visszaköltözik az ukrán fővárosba.
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Joe Biden elnök arra készül, hogy augusztus 31-i, keddi határidővel hazarendelje Kabulból az amerikai diplomáciai képviselet minden tagját, beleértve Ross Wilsont, a nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét is – jelentette szombaton a The Washington Post című amerikai lap, saját forrásaira hivatkozva.
Az újság megjegyzi, egyelőre nem világos, hogy az amerikai diplomaták visszatérnek-e majd Afganisztánba egy későbbi időpontban, és ha igen, mikor kerülhet erre sor. Semmilyen végső döntés nem született még ez ügyben – teszi hozzá a lap.
Forrás: MTI
[type] => post
[excerpt] => Joe Biden elnök arra készül, hogy augusztus 31-i, keddi határidővel hazarendelje Kabulból az amerikai diplomáciai képviselet minden tagját, beleértve Ross Wilsont, a nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét is – jelentette szombaton a The Washington Pos...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1630251060
[modified] => 1630231572
)
[title] => Biden gyakorlatilag felszámolja az USA afganisztáni diplomáciai képviseletét
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=29224&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 29224
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 29225
[image] => Array
(
[id] => 29225
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/biden-8.jpg
[original_lng] => 64166
[original_w] => 1000
[original_h] => 563
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/biden-8-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/biden-8-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/biden-8-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/biden-8.jpg
[width] => 1000
[height] => 563
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/biden-8.jpg
[width] => 1000
[height] => 563
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/biden-8.jpg
[width] => 1000
[height] => 563
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/biden-8.jpg
[width] => 1000
[height] => 563
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1630220772:10
[_thumbnail_id] => 29225
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3246
[_oembed_8f1fa5bd746ee9cce6decce84f888002] =>
[_oembed_time_8f1fa5bd746ee9cce6decce84f888002] => 1634012127
[_oembed_264b8dc46fa1c04354396e373f9452b7] =>
[_oembed_time_264b8dc46fa1c04354396e373f9452b7] => 1637119703
[_oembed_4969359439d0d01a093b0c455dbd950c] =>
[_oembed_time_4969359439d0d01a093b0c455dbd950c] => 1652295341
[_oembed_8833a734f4bd803d190f6b69fa3621e9] =>
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy
Észak-Macedónia nem kívánatos személlyé nyilvánított, és kiutasított egy orosz diplomatát – közölte Bujar Osmani külügyminiszter kedden.
A tárcavezető hozzátette: nem közölhet részleteket, de azt elmondhatja, a külügyminisztériumnak minden olyan esetben el kell járnia, amikor arra vonatkozó információt kap, hogy egy diplomata a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezménnyel ellentétes dolgot tett. A külügyminisztériumnak lépnie kell annak érdekében, hogy megvédje saját és szövetségesei biztonságát – tette hozzá.
A helyi sajtó értesülései szerint egy helyettes katonai attaséról van szó, aki megsértette az északmacedón diplomáciai szabályokat.
Észak-Macedónia májusban is kiutasított egy orosz diplomatát. Akkor a külügyminisztérium azt közölte, hogy a döntés összhangban áll a bécsi egyezménnyel. Oroszország akkor válaszul kiutasította az országból az északmacedón nagykövetség egyik alkalmazottját.
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Друг пізнається у скруті. Неважливо, якого розміру твоя країна чи обсяг ВВП, важливо, яке в тебе серце. Багато народів сьогодні виявляють більше мужності, ніж половина G20. Як Північна Македонія, підставивши ?? плече у вигляді танків і літаків. Ми ніколи цього не забудемо.
Nemkívánatos személynek nyilvánította és kiutasította Oroszország a moszkvai észt nagykövetség egyik alkalmazottját.
Margus Laidre észt nagykövet
Ezt az orosz külügyminisztérium kedden közölte a behívott Margus Laidre észt nagykövettel. A moszkvai diplomáciai tárca határozott tiltakozását fejezte ki a misszióvezetőnek amiatt, hogy Tallinn július 15-én kiutasította az ottani orosz nagykövetség egyik munkatársát, válaszul arra, hogy korábban kémkedés címén nemkívánatos személynek nyilvánították Mart Latte szentpétervári észt konzult.
Moszkva kedden arra hívta fel Tallinnt, hogy ne súlyosbítsa tovább a kiutasítások nyomán kialakult helyzetet, mert ellenkező esetben határozott válaszlépést fog tenni. Az orosz fél szerint ezért Észtországot terheli majd a felelősség. Az érintett észt diplomáciai alkalmazottnak egy héten belül kell elhagynia Oroszországot.
Lattét július 6-án őrizetbe vette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azzal a váddal, hogy tetten érték, miközben titkosított iratokat vett át egy orosz állampolgártól. A történteket Tallinn provokációnak minősítette.
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
With attacks on #Dnipro and elsewhere in Ukraine, Russia has again proven it is a terrorist state.
My call to allies and partners: let us ramp up our support. #Ukraine needs weapons, including tanks and air defence. #Russia must be held accountable for all crimes committed.
Great news from the Ukrainian Congress of Judges. 8 new members of the High Council of Justice have just been appointed. Key judicial governing bodies can thus restart work. Looking forward to the reformed HCJ showcasing rule of law and integrity in practice.
Due to the ongoing brutal Russian aggression against #Ukraine and in solidarity with #Estonia, #Latvia will lower level of diplomatic relations with #Russia effective February 24, demanding Russia to act accordingly
1/2 I had a good meeting with @r_stefanchuk in Kyiv #Ukraine. We discussed raising the cost of war to Russia, including imposing additional sanctions to Russia & lowering the oil price cap, avoiding circumvention of sanctions. Also talked about ?? path to #EU & #NATO. pic.twitter.com/Bf16WMRZjL