A Trump-kormányzat vezető tisztségviselői kezdik elismerni, hogy az Egyesült Államok nem tudja elérni, hogy a következő hónapokban békemegállapodás köttessék Ukrajnával kapcsolatban, mivel az orosz fél a tárgyalások során további feltételeket terjesztett elő.
A Donald Trump-adminisztrációval kapcsolatban álló európai tisztviselők úgy vélik, hogy Washingtonnak nincs egyértelmű terve az ukrajnai háború befejezésére, számolt be a Reuters április 11-én, pénteken.
Az ügynökség két meg nem nevezett európai tisztviselőre hivatkozik, akik nemrégiben beszéltek a Trump-kormányzattal. Úgy vélik, Washington nyomást gyakorol Kijevre, hogy gyors eredményeket érjen el.
A Reuters forrásai szerint ez aggodalmat keltett az EU-ban, hogy az USA olyan lépéseket tehet, amelyek alááshatják nemcsak az ukrán, hanem az európai biztonsági architektúrát is.
A Reuters forrásai adatai szerint ez aggodalmat keltett az EU-ban, hogy az USA olyan lépéseket tehet, amelyek alááshatják nemcsak az ukrán, hanem az európai biztonsági architektúrát is.
Az ügynökség beszélgetőpartnerei azt is megjegyezték, hogy nem az a benyomásuk, hogy az Egyesült Államok rendelkezik egyértelmű végső célokkal. Véleményük szerint Washingtonnak nincs „egyértelmű terve”, milyen lépéseket tegyen a jövőben.
„Néha egymásnak ellentmondó dolgokat hallunk az adminisztráció különböző részeitől. Ez tovább fokozza azt az érzést, hogy nincs reális terv”, mondta egy diplomata a Reutersnek.
Hozzátette, hogy a Fehér Ház még nem hozott létre összehangolt folyamatot az Ukrajnával kapcsolatos politika kialakítására.
„A bevett gyakorlattal ellentétben a Nemzetbiztonsági Tanács csak egy ülést tartott az elnök összes vagy legtöbb nemzetbiztonsági tanácsadójával ebben a kérdésben”, áll a jelentésben.
[type] => post
[excerpt] => A Trump-kormányzat vezető tisztségviselői kezdik elismerni, hogy az Egyesült Államok nem tudja elérni, hogy a következő hónapokban békemegállapodás köttessék Ukrajnával kapcsolatban, mivel az orosz fél a tárgyalások során további feltételeket terj...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1744464960
[modified] => 1744461071
)
[title] => Az EU úgy véli, Trumpnak nincs terve az ukrajnai háború befejezésére
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=147405&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 147405
[uk] => 147381
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 147382
[image] => Array
(
[id] => 147382
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/4311214.jpg
[original_lng] => 51498
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/4311214-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/4311214-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/4311214.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/4311214.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/4311214.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/4311214.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/4311214.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1744450271:12
[_thumbnail_id] => 147382
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3322
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1219634687001
[_oembed_65f39487978d89347d1918ef04197098] =>
HISTORIC PEACE BETWEEN THAILAND & CAMBODIA.
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
Ukrajna egy békemegállapodás részeként „szinte úgy osztható fel, mint Berlin a második világháború után” – jelentette ki Keith Kellogg tábornok, Donald Trump amerikai elnök ukrajnai különmegbízottja, számolt be az rbc.ua hírportál a The Times című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a tábornok azt javasolta, hogy a brit és francia csapatok a „béketermtő erők” részeként az ország nyugati részén lévő ellenőrzési övezeteket vegyék át, míg az orosz hadsereg a megszállt keleten. Ugyanakkor az ukrán erőket és egy demilitarizált övezetet helyeznek el közéjük – tette hozzá.
Kellogg szerint az angol–francia erők az Ukrajnát kettészelő Dnyeper folyótól nyugatra „egyáltalán nem provokálnák” Moszkvát. Szerinte Ukrajna elég nagy ország ahhoz, hogy több fegyverszünet biztosítására törekvő hadsereget is befogadjon. „Hasonlíthatna arra, ami Berlinben történt a második világháború után, amikor volt egy orosz, egy francia, egy brit és egy amerikai zóna” – mondta. Később pontosította, hogy az Egyesült Államok nem biztosít szárazföldi csapatokat. Azt javasolta, hogy egy 18 mérföldes demilitarizált övezetet lehetne létrehozni a meglévő keleti ellenőrzési vonalak mentén.
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
Mark Carney kanadai miniszterelnök bejelentette, hogy támogatni kívánja Ukrajnát, és nem mérlegeli a Moszkva által diktált béke lehetőségeit – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a kormányfő Radio-Canadának adott interjúra hivatkozva.
A jelentés szerint Carney megjegyezte: Kanadának még fel kell mérnie, milyen feltételek mellett csatlakozhat a békefenntartó művelethez. Mint hozzátette, az ország jelenleg része a Franciaország és az Egyesült Királyság által koordinált úgynevezett „elszántak koalíciójának”, és ez az egyik téma, amelyről ezen országok vezetőivel tárgyal.
A kanadai miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy nem szabad békemegállapodást kötni Ukrajna beleegyezése nélkül, és elfogadhatatlannak nevezte a Kreml ultimátumait, beleértve a kijevi központi kormányzat megváltoztatására vonatkozó követeléseket is.
„Nagyon büszke vagyok arra, ahogy Kanada kormánya és általában a kanadaiak támogatják az ukrán népet. Kategorikusan elutasítom a békekötés lehetőségét Ukrajna részvétele nélkül, és Putyin orosz diktátor bármely követelését Zelenszkij elnök eltávolítására” – hangsúlyozta Mark Carney.
First outcomes from today’s work with national security advisors of partner countries. European partners, Canada, the EU, and NATO are engaged, and we are also communicating with the American side. I am grateful to everyone for their support.
National security advisers from European countries have arrived in Kyiv.
The representatives of Germany, the United Kingdom, France, Italy, Spain, Latvia, Estonia, Lithuania, Poland, Finland, Canada, the Netherlands, Sweden, Norway, and Denmark, as well as NATO, the European… pic.twitter.com/70j2jna4tt
‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv
Mark Rutte NATO-főtitkár pénteken kijelentette, hogy minden politikai nyilatkozat ellenére változatlan marad a döntés Ukrajna csatlakozásáról a szövetséghez az Oroszország elleni fegyverszüneti tárgyalások keretében – számolt be az rbc.ua hírportál Rutte sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A jelentés szerint Rutte elmondta: „Washingtonban úgy döntöttünk, hogy Ukrajna útja a NATO felé visszafordíthatatlan. Mindennel, amit Ukrajnával teszünk, hidat építünk, hogy Ukrajna a lehető legkompatibilisebb legyen a NATO-val. Ukrajnának azonban soha nem ígérték meg, hogy a NATO-tagság a békemegállapodás része lesz. Úgy értem, ez is igaz.”
Ukrajna abban reménykedett, hogy a 2024 júliusi washingtoni csúcson hivatalos meghívást kap a NATO-ba, de ez nem történt meg.
Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök tartani fogja magát az ukrajnai háború lezárásról szóló ígéretéhez, de ha nem így lesz, az Egyesült Államok kész másodlagos vámokkal sújtani az orosz olajkereskedelmet.
Donald Trump a fehér házi dolgozószobájában újságírók kérdéseire válaszolva hétfőn hangsúlyozta, azt akarja látni, hogy Vlagyimir Putyin megállapodik a háború befejezéséről, ami az emberek életét is megkíméli. Az amerikai elnök rámutatott, hogy heti mintegy 2500 orosz és ukrán katona hal meg a háborúban, aminek szeretne véget vetni.
Donald Trump reményét fejezte ki, hogy Volodomir Zelenszkij ukrán elnök is tartja magát a háború lezárásának szándékához. Kijelentette, hogy bizonyos információi szerint az ukrán fél újra akarja tárgyalni az ásványkincsekről az Egyesült Államokkal kidolgozott megállapodást, és annak részévé akarja tenni a NATO-tagságot. Donald Trump megismételte, hogy nem tartja lehetségesnek Ukrajna csatlakozását a katonai szervezethez.
Donald Trump a hétvégén egy interjúban elégedetlenségét fejezte ki Vlagyimir Putyin nyilatkozatai miatt, és kilátásba helyezett az orosz kőolajat terhelő úgynevezett másodlagos vámokat. Szavai szerint az intézkedéshez akkor folyamodna, ha úgy látná, hogy a háborút lezáró békemegállapodás az orosz elnök hozzáállása miatt meghiúsul.
A másodlagos vám kivetésekor azon országok, amelyek orosz kőolajat vásárolnak, külön vámot lennének kötelesek fizetni az Egyesült Államokba irányuló kereskedelmi tevékenységük után.
A fehér házi eseményen Donald Trump megerősítette, hogy április 2-án aláírja az új vámokról szóló rendeletet, aminek alapja a viszonosság lesz. Megismételte azt az érvét, miszerint az Egyesült Államok az új vámrendszerrel annak akar véget vetni annak, hogy kereskedelmi partnerei kihasználják. Megjegyezte, hogy azon országok, amelyek nem jártak el méltánytalanul, és „nem kerestek vagyonokat” az Egyesült Államokkal való kereskedelemből, jól fognak járni.
Donald Trump azt is kifejtette, hogy a várakozások szerint a vámoknak köszönhetően rövid időn belül 5 ezer milliárd dollárnyi befektetés valósulhat meg az Egyesült Államokban, részben külföldi cégek, részben amerikai vállalatok részéről, amelyek a vámok miatt inkább az országba hozzák a termelést.
Az amerikai elnök az Egyesült Államokkal szembeni méltánytalan kereskedelem címén azt említette, hogy az adott országok nagyobb vámot alkalmaznak az amerikai termékekre, mint amit az Egyesült Államok az onnan érkező termékekre kivet. Ennek a gyakorlatnak vetne véget a viszonosságra épülő vámrendszerrel, aminek lényege a partner által alkalmazottal megegyező vámtarifák.
Donald Trump hétfőn olyan elnöki rendeletet írt alá, amelyben szigorú fellépésre, a törvények maradéktalan végrehajtására adott utasítást a szórakoztató- és koncertiparban elterjedt másodlagos jegykereskedelemmel szemben. A iparág és a közönség védelméről szóló intézkedés felszólítja a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságot és az igazságügyi minisztériumot, hogy tegyenek lépéseket, és erre szólítja fel az egyes államok igazságszolgáltatásait vezető főügyészeket is. Az elnök annak a gyakorlatnak akar véget vetni, hogy egyes szereplők – sokszor a törvényt megkerülve – különböző automatizált informatikai eszközök és programok révén nagy mennyiségű jegyet vásárolnak fel, majd azt a másodlagos kereskedelemben feláron értékesítik.
[type] => post
[excerpt] => Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök tartani fogja magát az ukrajnai háború lezárásról szóló ígéretéhez, de ha nem így lesz, az Egyesült Államok kész másodlagos vámokkal sújtani az orosz olajkereskedelmet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1743528720
[modified] => 1743507422
)
[title] => Trump: Vlagyimir Putyin tartani fogja magát az ukrajnai háború lezárásáról szóló ígéretéhez
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=146323&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 146323
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 146324
[image] => Array
(
[id] => 146324
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/donald-trump-vlagyimir-putyin-732491.jpg
[original_lng] => 25566
[original_w] => 375
[original_h] => 211
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/donald-trump-vlagyimir-putyin-732491-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/donald-trump-vlagyimir-putyin-732491-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/donald-trump-vlagyimir-putyin-732491.jpg
[width] => 375
[height] => 211
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/donald-trump-vlagyimir-putyin-732491.jpg
[width] => 375
[height] => 211
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/donald-trump-vlagyimir-putyin-732491.jpg
[width] => 375
[height] => 211
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/donald-trump-vlagyimir-putyin-732491.jpg
[width] => 375
[height] => 211
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/donald-trump-vlagyimir-putyin-732491.jpg
[width] => 375
[height] => 211
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1743496622:12
[_thumbnail_id] => 146324
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1840
[translation_required_done] => 1
[_oembed_03d9ccfbd2be2b55b339dbf8eec782fe] =>
[_oembed_time_03d9ccfbd2be2b55b339dbf8eec782fe] => 1743520870
[_algolia_sync] => 508432186000
[_oembed_ee26393b381d2884514a2d41ccdd18f2] =>
Following a good call with @POTUS, we have agreed to meet in Scotland on Sunday to discuss transatlantic trade relations, and how we can keep them strong.
The AURUS vehicles of President Vladimir PUTIN’s motorcade have arrived in BEIJING.
Tomorrow marks a historic visit by the Russian president, during which XI JINPING and PUTIN are expected to adopt a joint declaration on building a multipolar world and a new type of… pic.twitter.com/kYDwD4thU5
❗️PUTIN'S STATE VISIT TO CHINA || Russian President Vladimir Putin arrived at Bejing's Great Hall of the People. Chinese President Xi Jinping congratulated "his great friend" on the new presidential term. Xi's first state visit of the new term was also to Moscow in March 2023. pic.twitter.com/myHBNCdHoy
— Bloomberg Whistleblower (@bloombergblower) May 16, 2024
Kiszivárogtak az ukrán–amerikai megállapodás amerikai javaslatai. Ha Kijev elfogadná a tervezetet, akkor az USA kezébe adná a döntéshozatali jogot Ukrajna gazdaságának jelentős területein, beleértve a bányászatot, az olaj- és gázipart, a kritikus ásványkincsek kitermelését, valamint a kikötőket, az utakat és a vasúthálózatot.
Ukrajna változtatásokat fog kérni a Donald Trump elnök által javasolt, átfogó új gazdasági megállapodáshoz, beleértve az Egyesült Államok nagyobb befektetési kötelezettségvállalását is – közölte az ügyet ismerő személy.
Washington ellenőrzést kapna a háború sújtotta ország minden jelentős jövőbeli infrastrukturális és ásványkincsekbe történő beruházása felett – időkorlát nélkül.
Kijev attól tart, hogy az egyezség nemcsak alááshatja az Európai Unióhoz való csatlakozási törekvéseit, hanem arra is kötelezné az országot, hogy visszafizesse az összes amerikai katonai és gazdasági támogatást, amelyet a háború kezdete óta kapott.
Ukrajna tisztázná a helyzetet
Ukrajnai tisztviselők pénteken videóhívást tartottak amerikai kollégáikkal – köztük jogi szakértőkkel –, hogy tisztázást kérjenek a közel 60 oldalas tervezettel kapcsolatban – mondta az információkat ismerő személy. Az amerikai fél nem utasította vissza Kijev aggályait, különösen azzal kapcsolatban, hogy a javaslat esetleg ütközhet Ukrajna EU-csatlakozási céljaival – tette hozzá a forrás. Ez arra utalhat, hogy Washington nyitott lehet bizonyos módosításokra.
Ha elfogadják, a partnerségi megállapodás gyakorlatilag az Egyesült Államok kezébe adná a döntéshozatali jogot Ukrajna gazdaságának jelentős területein, beleértve a bányászatot, az olaj- és gázipart, a kritikus ásványkincsek kitermelését, valamint a kikötőket, az utakat és a vasúthálózatot.
Az Egyesült Államok elsőbbségi jogot is szerezne a nyereségre, amelyet egy különleges újjáépítési befektetési alapba utalnának, és amelyet Washington irányítana. Lényeges elem, hogy a dokumentum szerint az USA az Ukrajnának 2022 februárja – Oroszország teljes körű inváziója – óta nyújtott „anyagi és pénzügyi juttatásokat” saját hozzájárulásának tekinti ehhez az alaphoz.
Zelenszkij: a katonai segítség nem lehet adósság
Az ukrán tisztviselők pénteken aggodalmukat fejezték ki a javaslat ezen része miatt – mondta az ügyet ismerő személy. Volodimir Zelenszkij elnök korábban kizárta annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok által nyújtott katonai segítséget adósságként kezeljék. Pénteken megismételte, hogy a megállapodás nem áshatja alá Ukrajna EU-csatlakozási törekvéseit, mivel az uniós tagság elérése az ország alkotmányában is rögzített cél.
Mike Waltz, az Egyesült Államok elnökének nemzetbiztonsági tanácsadója értékelte az Egyesült Államok Szaúd-Arábiában az ukrán és orosz delegációval folytatott tárgyalásait, és elmondta, miről fognak tárgyalni – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál Waltz CBS News amerikai tévécsatornának adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Waltz elmondta: „Közelebb kerülünk és közelebb vagyunk a megállapodáshoz (békeszerződés Ukrajna és Oroszország között), mint valaha.” Elmondása szerint az egész Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, valamint Vlagyimir Putyin orosz diktátor megbeszéléséből indult ki. „Most pedig technikai csoportjaink vannak, tulajdonképpen ukránokkal és oroszokkal ugyanabban az épületben, akik közvetett tárgyalásokat folytatnak” – jegyezte meg.
A nemzetbiztonsági tanácsadó beszámolt arról, hogy a március 24-i szaúd-arábiai tárgyalásokon egyebek mellett a fekete-tengeri tűzszünet kérdéséről is szó lesz. „A héten most a Fekete-tengeren tűzszünetről fogunk beszélni, hogy mindkét fél gabonát szállíthasson és újraindíthassa a kereskedelmet a Fekete-tengeren” – szögezte le Mike Waltz.
Regarding the European Union: this year, our Government must ensure readiness across all negotiation clusters. We understand that delays in Ukraine’s accession process are not caused by Ukraine. We will continue working with the EU to ensure promises made are fulfilled. This is a…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2025
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
Mike Waltz amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó telefonbeszélgetést folytatott orosz kollégájával, és hamarosan ukrán tisztviselőkkel is egyeztet a háború lezárása érdekében – írta az orosz állami TASZSZ.
Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó beszámolt arról, hogy telefonon tárgyalt orosz partnerével, és a közeljövőben ukrán tisztségviselőkkel is felveszi a kapcsolatot.
Az ingadiplomácia nehéz és megterhelő feladat, de minden szinten folyamatosan egyeztetünk mindkét féllel a tűzszünet és a háború befejezése érdekében – nyilatkozta Waltz újságíróknak, utalva Washington erőfeszítéseire a Moszkvával és Kijevvel folytatott párbeszéd előmozdítása kapcsán.
A nemzetbiztonsági tanácsadó elmondta, hogy nem tárgyaltak az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai támogatásról, és nem kívánt nyilatkozni arról sem, hogy Oroszország megbízható tárgyalópartnernek tekinthető-e egy esetleges tűzszüneti megállapodás során.
Az elmúlt napokban valósággal égtek a vonalak az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban, Donald Trump amerikai elnök kedden Vlagyimir Putyin orosz, szerdán pedig Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetést. A fejleményeket a legtöbben pozitív fejlődésnek tartják, de a tárgyalásokra rálátó források egy része kifejezetten szkeptikus, mivel szerintük Moszkva túl sokat kér a béke érdekében.
Happening Now—President Trump is currently in the Oval Office speaking with President Vladimir Putin of Russia since 10:00amEDT. The call is going well, and still in progress.
Leavitt: a Ukraine peace deal is almost done; Trump will negotiate borders and a Zaporizhzhia power plant with Putin; he is considering sanctions on Russia; France should be more grateful to the U.S. 1/ pic.twitter.com/Y3h5UqrS8v
A német kormány nem számít gyors megállapodásra a 30 napos ukrajnai tűzszünetről, jelentette ki Steffen Gebestreit, a német kormány szóvivője egy berlini tájékoztatón, közölte a Tagesschau, írta a Jevropejszka Pravda.
Megjegyezte, hogy Oroszország eddig meglehetősen vonakodik a tűzszünet kérdését illetően. „Eltart egy ideig” – mondta Gebestreit.
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
Jens Spahn hat mir mitgeteilt, dass er von seinem Amt als Vorsitzender der CDU/CSU-Bundestagsfraktion zurücktritt. Die Entscheidung ist richtig und war unvermeidlich. Glaubwürdigkeit ist in der Politik das höchste Gut.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma gratulált Örményországnak és Azerbajdzsánnak a békemegállapodásról szóló tárgyalások befejezéséhez, áll a külügyminisztérium közleményében.
A békemegállapodás lehetőséget biztosít Örményország és Azerbajdzsán számára, hogy egy évtizedes konfliktuson lapozzanak át „Trump elnöknek a békésebb világról alkotott víziójával összhangban”.
„Eljött az idő, hogy elkötelezzük magunkat a béke mellett, aláírjuk és ratifikáljuk a szerződést, és bevezetjük a jólét új korszakát a dél-kaukázusi nép számára” – tette hozzá a külügyminisztérium.