Volodimir Zelenszkij elnök és francia kollégája, Emmanuel Macron vasárnap esti találkozóján a Franciaország által Ukrajnának nyújtott katonai támogatás és a „vadászgép-koalícióban” való francia részvételről, valamint Ukrajna NATO-csatlakozásáról volt szó – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az ukrán elnök honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint a két elnök a találkozó során kiemelt figyelmet fordított Franciaország Ukrajnának nyújtott katonai támogatásának kérdésére, különös tekintettel a védelmi képességek erősítésére és az ukrán légtér védelmére. „A Francia Köztársasággal való gyakorlati interakcióról tárgyaltak az ukrán védelmi erők potenciáljának megerősítése érdekében, ami szükséges a hatékony ellentámadáshoz és a megszállt területek felszabadításához” – olvasható a honlapon.
Emellett Zelenszkij reményét fejezte ki, hogy Franciaország támogatja az országok közös döntését a „vadászgép-koalícióval” kapcsolatban. Az elnökök megvitatták az ukrán békeképlet hatékony végrehajtása érdekében folytatott együttműködés kérdéseit is. „Az ukrán államfő reményét fejezte ki, hogy az idén sorra kerülő globális béke csúcson minél több ország, köztük a globális Dél államai is részt vehetnek rajta. Megköszönte Emmanuel Macronnak a diplomáciai erőfeszítéseit, amelyek célja a globális béke csúcstalálkozója. Oroszország Ukrajna elleni háborújának befejezése, és az ukrán békeképlet alapján igazságos béke elérése” – közölte a honlap.
A találkozón felmerült az is, hogy Franciaország támogatja-e Ukrajna európai és euroatlanti integrációját. Ennek kapcsán Zelenszkij külön hangsúlyozta, hogy Ukrajna a vilniusi NATO-csúcs konkrét politikai döntéseire vár válaszul Ukrajna szövetségi tagsági kérelmére. „Konkrét döntéseket várunk a szövetségtől Ukrajna NATO-tagság felé tett lépéseinek egyértelmű algoritmusa, valamint hazánk biztonságának szavatolása tekintetében a tagság előtti időszakra vonatkozóan” – szögezte le Volodimir Zelenszkij.
Thanks for the ?. They don't substitude ✈️, though.
Ukraine still needs the F-16s to deprive the Russians of tools to terrorize civilians. Ukrainian airspace needs to be cleared of Russian aircraft. The sooner we do it together, the sooner the aggressor will be defeated.
⚡️Sunak meets Zelensky, says UK will be 'key part' of 'fighter jet coalition.'
U.K. Prime Minister Rishi Sunak met President Volodymyr Zelensky at his country house near London on May 15 as part of Zelensky's tour of Western partners. https://t.co/hNf0FmWsqS
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) May 15, 2023
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP

⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Jelenleg egy vadászgép-koalíció létrehozásán dolgozunk, és az európai fővárosokban tett látogatásaim célja részben ez – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök Berlinben az Olaf Scholz német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be a korrespondent.net hírportál.
A tudósítás szerint Zelenszkij elmondta: „Jelenleg egy vadászrepülőgép-koalíció létrehozásán dolgozunk, és az európai fővárosokban tett látogatásaim részben ezt célozzák. Úgy gondolom, hogy sikeresek leszünk. A mai napon a német félhez is fordulok, hogy támogassák Ukrajnát ebben a koalícióban. Ez fontos számunkra.” Mint megjegyezte, a találkozó második részében Németország kancellárjával közösen megvitatja a vadászrepülőgépek kérdését.
A sajtókonferencia során Scholz elsősorban azt emelte ki, hogy Németország sokat segített Ukrajnának a teljes körű háború kezdete óta, és ma Oroszországot arra kell kényszeríteni, hogy elhagyja az ország területét. „Sokat szállítottunk már a légvédelem terén, így Patriot, IRIS-T légvédelmi rendszereket, valamint Gepard páncélozott szállító járműveket, valamint más fegyvereket, különféle tüzérségi rendszereket, lövedékes tűzrendszereket. Erre koncentrálunk” – mutatott rá a német kancellár.
Zelenskyy will arrive today on an official visit to Turkey
The presidential office said that Zelenskyy is scheduled to meet Erdogan to discuss the peace formula, the organization of the Peace Summit, the safety of navigation in the Black Sea, global food stability and the… pic.twitter.com/rcmP31YCw6
Az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak üdvözölte az Ukrajnának szánt rakétákról szóló híreket, de kijelentette, hogy azok nem helyettesítik a vadászgépeket. Egyúttal megismételte Kijev régóta visszatérő igényét az F-16-os vadászgépekre.
Ben Wallace brit védelmi miniszter bejelentette, hogy nagy hatótávolságú Storm Shadow rakétákat kap az ukrán hadsereg – a Sky News pedig úgy tudja, hogy a rakéták egy része már az ukrán csapatoknál van.
Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij egyik vezető tanácsadója szerint Ukrajnának továbbra is szüksége van az F-16-osokra, hogy „megfossza az oroszokat a civilek terrorizálásának eszközeitől”.
Thanks for the 🚀. They don't substitude ✈️, though.
Ukraine still needs the F-16s to deprive the Russians of tools to terrorize civilians. Ukrainian airspace needs to be cleared of Russian aircraft. The sooner we do it together, the sooner the aggressor will be defeated.
Thanks for the ?. They don't substitude ✈️, though.
Ukraine still needs the F-16s to deprive the Russians of tools to terrorize civilians. Ukrainian airspace needs to be cleared of Russian aircraft. The sooner we do it together, the sooner the aggressor will be defeated.
Відкриття в Румунії центру підготовки пілотів F-16, на базі якого проходитимуть навчання наші льотчики, – це важливий практичний внесок у авіаційну коаліцію. Наші домовленості з Президентом ?? Клаусом Йоханнісом та Премʼєр-міністром ?? Марком Рютте втілюються в життя. Дякую…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 13, 2023
I had a productive phone call with Minister of Foreign Affairs of 🇭🇺 Péter Szijjártó. As a follow-up to the conversation between 🇺🇦 President @ZelenskyyUa and Prime Minister of 🇭🇺 @PM_ViktorOrban, we are working to organize a meeting between the two leaders in the near future.
Whatever happens in other countries, whatever political changes or moods, we must have sufficient potential to do our thing, to achieve our goals.
We will be fighting for our influence and for justice for Ukraine, and I am grateful to all the leaders who are assisting us, who… pic.twitter.com/6V2Ln3aX8i
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 30, 2023
I am grateful to the United States House of Representatives, both parties, and personally Speaker Mike Johnson for the decision that keeps history on the right track.
Democracy and freedom will always have global significance and will never fail as long as America helps to…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
Today, we received the awaited decision on the US aid package that we long fought for. And a very significant one. Our warriors on the front lines, as well as our cities and villages suffering from Russian terror, will feel it.
I am grateful to @POTUS Joe Biden, Congress, and the American people for the new military aid package announced today.
This timely and vital U.S. assistance will help save civilian lives and strengthen Ukrainian warriors on the frontlines. It will also allow us to better protect…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 10, 2024
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
Thanks for the 🚀. They don't substitude ✈️, though.
Ukraine still needs the F-16s to deprive the Russians of tools to terrorize civilians. Ukrainian airspace needs to be cleared of Russian aircraft. The sooner we do it together, the sooner the aggressor will be defeated.
Lengyelország 10 MiG–29-es vadászgépet adott át Ukrajnának – közölte Mariusz Blaszczak, az ország védelmi minisztere.
„Tíz MiG–29-est szállítottunk Ukrajnának” – mondta Blaszczak ottawai látogatásán, az Ukrajnába szállított vadászgépek számát kommentálva.
Blaszczak a kanadai fővárosban találkozott Anita Anand kanadai védelmi miniszterrel. A tárgyalások témája Ukrajna további támogatása, valamint a NATO-n belüli együttműködés volt.
A holland kormány Dániával és Nagy-Britanniával egyeztet a hadseregük birtokában lévő vadászrepülőgépek átadásáról Ukrajnának – jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök Hágában, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és a belga miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.
The #Netherlands is ready to consider a request for the supply of F-16 fighter jets to #Ukraine.
„Az F-16-os vadászgépek (Ukrajnába) szállítása immár nem tabu” – fogalmazott Rutte csütrötökön. Hozzátette, konkrét megállapodás még nem született, „de ez csak idő kérdése”.
Alexander De Croo belga miniszterelnök – Dánia hétfői felajánlására reagálva – újabb katonai segélycsomagot jelentett be Kijev részére, részleteket azonban nem közölt.
On Apr. 4, 2024, the U.S. government transferred over 5,000 AK-47s, machine guns, sniper rifles, RPG-7s and over 500,000 rounds of 7.62mm ammunition to the Ukrainian armed forces. This constitutes enough materiel to equip one UKR BDE… pic.twitter.com/Ydecq6OFAo
Ha Ukrajnát F-16-os vadászgépekkel látják el, akkor az orosz hadihajók és repülőgépek távol tarthatók a fekete-tengeri gabonafolyosótól – közölte csütörtökön Dmitro Kuleba külügyminiszter a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője bejegyzésében azt állította, hogy a nyugati vadászgépek átadása segít Ukrajnának a globális élelmezésbiztonság helyreállításában. „Egy jól felszerelt F-16-os vadászgépekből álló századdal Ukrajna képes lesz távol tartani az orosz hadihajókat és repülőgépeket a fekete-tengeri gabonafolyosótól, így biztosítva a gabonaszállító hajók zavartalan haladását” – magyarázta Dmitro Kuleba.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Mark Rutte holland miniszterelnök közlése szerint Amszterdam az európai országokkal és más partnerekkel dolgozik azon, hogy modern harci gépeket szállítsanak Ukrajnának. Amint azt Volodimir Zelenszkij elnök megjegyezte, az ukrán fegyveres erők hamarosan ellentámadást indítanak. „Ezek után biztosak vagyunk abban, hogy a szövetségesek ellátnak bennünket harci repülőgépekkel” – hangsúlyozta az ukrán elnök.
Polska wyśle na Litwę kontyngent Wojsk Specjalnych do ochrony Szczytu NATO.
Decyzja uzgodniona przez Prezydenta @AndrzejDuda, Premiera oraz Szefa MON jest też efektem uzgodnień prezydentów Polski i Litwy dotyczących szerszej współpracy wojskowej - Szef BBN @JacekSiewierapic.twitter.com/xtrSPl9gFS
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Az Egyesült Államok megérti, hogy Ukrajnának F-16-os vadászgépekre van szüksége, mert ezek nélkül lehetetlen leküzdeni Oroszországot a levegőben és megnyerni a háborút – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter egy televíziós műsorban, adta hírül kedden az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „A Biden-kormány a teljes körű orosz invázió első napjától kezdve sokat tett Ukrajna győzelméért. Különféle fegyverek szállítását kezdte meg. Ezért logikus, hogy a következő az F-16 legyen.” Mint megjegyezte, amerikai F-16-os vadászgépekre van szükség a légvédelmi rendszerhez, hogy ne csapjanak le rakéták Ukrajna városaira, és ne öljenek meg civileket. Az ellentámadáshoz és a gabonafolyosó biztonságának garantálásához is szükség van rájuk – tette hozzá.
„Oroszországot a földre kell kényszeríteni a levegőből, ez stratégiai jelentőségű feladat. Lehetetlen úgy megnyerni a háborút, hogy Oroszországot nem küzdjük le a levegőben, és ezt az F-16-osokkal lehet elérni. Bízom benne, hogy meg fogjuk szerezni ezeket a gépeket, mert az Egyesült Államok megérti, hogy ennek meg kell történnie. Ez csak idő kérdése” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Russia continues to escalate its terror, launching another barrage of hundreds of drones and missiles, damaging residential areas, killing and injuring civilians.
Western cities of Chernivtsi, Lviv, and Lutsk suffered a particularly horrible attack, other regions were also hit.… pic.twitter.com/hLJFe03xqL
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Minden nap, amellyel a szövetségesek késlekednek a döntés meghozatalával Ukrajna modern harci repülőgépekkel való ellátásáról, kitolja a háború végét, az Oroszországi Föderáció vereségét, valamint civilek és gyermekek halálát okozza – közölte pénteken Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a Twitteren, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az RNBO titkára azt írta: „Minden nap, amikor késlekedünk az Ukrajna modern harci repülőgépekkel való ellátásáról szóló döntés meghozatalában, késlelteti a háború végét és a csúnya rasszista entitás legyőzését, békés emberek halálát okozva.” Olekszij Danilov azt is megjegyezte, hogy „az ország legszörnyűbb vesztesége gyermekeinek az elvesztése”.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Dmitro Kuleba külügyminiszter kijelentette, hogy az F-16-os vadászrepülőgépek Ukrajnának történő átadását az Egyesült Államok beleegyezésével kell megkezdeni, mivel ezek a gépek amerikai gyártásúak. Azt is kérte, hogy gyorsítsák fel az ukrán pilóták kiképzését az F-16-os vadászgépekre.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Minden nap, amellyel a szövetségesek késlekednek a döntés meghozatalával Ukrajna modern harci repülőgépekkel való ellátásáról, kitolja a háború végét, az Oroszországi Föderáció vereségét, valamint civilek és gyermekek halálát okozza – közölte pént...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1682719440
[modified] => 1682719131
)
[title] => Danilov: A háborút hosszabbítja meg a nyugati vadászgépek Ukrajnának történő átadásának késleltetése
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=77400&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 77400
[uk] => 77403
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 77401
[image] => Array
(
[id] => 77401
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-11.jpg
[original_lng] => 25086
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-11-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-11-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1682713369:3
[_thumbnail_id] => 77401
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4847
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_54ec8fabd69785fae8b8c26501de967e] =>
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Politikai szempontból, a Védelmi Minisztérium szintjén, az Ukrajnának nyújtott partneri katonai támogatások szinte elérték a plafont az elért eredményeket tekintve, az egyetlen hátralévő kérdés a modern harci repülőgépek átadása az ukrán fegyveres erőknek – jelentette ki pénteken Olekszij Reznyikov védelmi miniszter a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Reznyikov elmondta: „Teljesen egyértelműen rögzíthetjük, hogy van 155 mm-es nehéztüzérségünk, HIMARS rakétarendszereink, szinte minden ismertebb típusú és márkájú páncélozott járművünk, harckocsi-koalíció jött létre, a Patriot légvédelmi rendszer harci szolgálatot teljesít, bár ez egy időben hisztériát keltett az orkok körében, amikor azt kiabálták, hogy a Patriot Lengyelországban a vörös vonalak átlépése a Nyugat által.”
A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy ma a NATO-tagországok ma repülőgépeket adnak Ukrajnának, bár azok szovjet gyártmányúak, de annak a meggyőződésének adott hangot, hogy hamarosan az ukránok olyan nyugodtan beszélnek a modern harci repülőgépekről, mint a Patriotról és a HIMARS-okról. „Éppen ezért a Mikuláshoz intézett kívánságlistában a repülőgépeket és talán csak a halálcsillag maradt. Ezért ma a Védelmi Minisztérium szintjén, politikai terv szempontjából szinte elértük a plafont a feladatok és az eredmények tekintetében. Napjainkban a modern rendszerek elsajátítása folyik a partnerországok gyakorlóterein” – hangsúlyozta Olekszij Reznyikov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Politikai szempontból, a Védelmi Minisztérium szintjén, az Ukrajnának nyújtott partneri katonai támogatások szinte elérték a plafont az elért eredményeket tekintve, az egyetlen hátralévő kérdés a modern harci repülőgépek átadása az ukrán fegyveres...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1682692860
[modified] => 1682688497
)
[title] => Reznyikov: az Ukrajnának nyújtott katonai támogatások elérték a plafont, csak a vadászgépek vannak hátra
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=77353&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 77353
[uk] => 77362
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 77354
[image] => Array
(
[id] => 77354
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/reznyikov-11.jpg
[original_lng] => 31450
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/reznyikov-11-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/reznyikov-11-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/reznyikov-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/reznyikov-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/reznyikov-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/reznyikov-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/reznyikov-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1682684796:3
[_thumbnail_id] => 77354
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4333
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ea3c5c513ea53efff7eb01516b6789bb] =>
The #Netherlands is ready to consider a request for the supply of F-16 fighter jets to #Ukraine.
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Понад третина території України замінована внаслідок повномасштабного вторгнення Росії. Сьогоднішня передача обладнання для розмінування вартістю в понад 1 млн доларів США @SSTS_UA дозволить Україні розгорнути більше груп розмінування, щоб прискорити відновлення України. pic.twitter.com/m5NU9w3wyT
Oekraïne wordt dagelijks geteisterd door Russische agressie. Deze week vonden er grootschalige aanvallen plaats op energiecentrales. Ook kwamen er opnieuw burgers om het leven bij aanvallen op de stad Kharkiv. Oekraïne heeft meer nodig om zichzelf te beschermen.
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
Today, we are preparing to work with our partners throughout the week, particularly with our European allies who support us in a principled and effective manner. We have established a new format of cooperation—Ukraine plus the countries of Northern Europe. Within this framework,… pic.twitter.com/1PYNhE1woU
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 27, 2024
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
A vadászgépek segítenek elrettenteni az orosz agressziót, itt az ideje, hogy a szövetségesek lépjenek, és F-16-osokat adjanak katonáinknak – közölte csütörtökön Dmitro Kuleba külügyminiszter a Twitteren, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője megjegyezte, a szövetségesek korábban attól féltek, hogy provokálják Oroszországot, amikor tüzérséget, légvédelmi rakétákat, harckocsikat és nagy hatótávolságú rakétákat szállítanak Ukrajnának. Az ukrán hadseregnek nyújtott támogatás azonban nem vezetett a konfliktus eszkalációjához – emlékeztetett.
„Az F-16-os vadászgépek sem fogják ezt megtenni (nem idéznek elő eszkalációt – a szerk.). Ha Ukrajnát F-16-osokkal látják el, az Oroszországot elrettenti, nem pedig provokálja. Ideje megtenni ezt a lépést” – szólított fel Dmitro Kuleba.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Olekszij Reznyikov védelmi miniszter egy mai interjúban azt mondta, az ukrán fegyveres erők a jövőben repülőgépeket kapnak a szövetségesektől, de kezdetben a partnereknek számításokat kell végezniük, és el kell dönteniük, hogy ki hány repülőgépet kész átadni Ukrajnának.
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD