Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6OTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToyNzkwNDt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 87067 [content] =>Olaf Scholz német kancellár közölte, hogy jelenleg nincsenek új döntések a Taurus rakéták Ukrajnának történő átadása ügyében – közölte az rbc.ua hírportál az N-TV német hírtelevízióra hivatkozva.
A jelentés szerint Scholz a tévécsatorna vitaműsorában elmondta: „Nincs új helyzet az ügyben. Továbbra is a légvédelmi fegyverek, a nehéztüzérség, valamint a harckocsik szállítására összpontosítunk.” Hozzátette, hogy Németország továbbra is együttműködik partnereivel az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás ügyében.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a média szerint Ukrajna 500 kilométeres hatótávolságú Taurus cirkálórakétákat kért Németországtól. Berlin azonban elutasította a kérést.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Olaf Scholz német kancellár közölte, hogy jelenleg nincsenek új döntések a Taurus rakéták Ukrajnának történő átadása ügyében. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1691840820 [modified] => 1691840347 ) [title] => Scholz cáfolta a pletykákat, hogy Németország hamarosan nagy hatótávolságú Taurus rakétákat ad Ukrajnának [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=87067&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 87067 [uk] => 87070 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 87068 [image] => Array ( [id] => 87068 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/scholz.jpg [original_lng] => 22320 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/scholz-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/scholz-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1691830237:3 [_thumbnail_id] => 87068 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1047 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694586883 [_oembed_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] => 1702888739 [_oembed_32f9b57d6a8d5da688c48b6da09e2704] =>#Germany must be ready to support #Ukraine when aid from other countries weakens - Scholz
— NEXTA (@nexta_tv) December 9, 2023
At the same time, the Chancellor noted that Berlin needs to increase assistance to Kyiv "if others begin to hesitate."
The Chancellor probably had in mind the political situation in the… pic.twitter.com/42oZhfeIuu[_oembed_time_32f9b57d6a8d5da688c48b6da09e2704] => 1706043214 [_oembed_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] =>⚡️The 🇩🇪German Bundestag did not support the supply of Taurus to 🇺🇦Ukraine
— 🇺🇦Ukrainian Front (@front_ukrainian) January 17, 2024
Out of 666 deputies, 178 voted "for", 485 - "against", three - abstained. pic.twitter.com/65QZZoh9BC[_oembed_time_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] => 1712297653 [_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] =>Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeople pic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
— World Central Kitchen (@WCKitchen) March 16, 2024[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1714224690 [_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] =>@teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1714224690 [_oembed_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] =>Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024[_oembed_time_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] => 1716801026 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 17 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 27904 [1] => 245803 ) [tags_name] => Array ( [0] => Olaf Scholz [1] => TAURUS ) ) [1] => Array ( [id] => 86899 [content] =>Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024Volodimir Zelenszkij elnök csütörtök este köszönetet mondott Olaf Scholz német kancellárnak az Ukrajnának szállított új fegyverekért – számolt be az rbc.ua hírportál az elnök Twitter-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az államfő azt írta: „Köszönetet mondok Németországnak és Olaf Scholz kancellárnak az Ukrajnának nyújtott új biztonsági támogatási csomagért.” Hozzátette, hogy a kancellárral pont ebben állapodtak meg. Ez a csomag további Patriot kilövőket tartalmaz Németországból – emlékeztetett.
„Ennek az ukrán-német megállapodásnak a végrehajtása több ezer ukrán életet ment meg. Továbbra is azon dolgozunk, hogy megerősítsük Ukrajnát, és megvédjük az orosz terrortól” – emelte ki Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök csütörtök este köszönetet mondott Olaf Scholz német kancellárnak az Ukrajnának szállított új fegyverekért. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1691668080 [modified] => 1691661149 ) [title] => Zelenszkij megköszönte Scholznak a további két rakétaelhárító Patriot kilövőállomást [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=86899&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 86899 [uk] => 86906 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 86900 [image] => Array ( [id] => 86900 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/zelenszkij-9.jpg [original_lng] => 22110 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/zelenszkij-9-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/zelenszkij-9-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/zelenszkij-9.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/zelenszkij-9.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/zelenszkij-9.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/zelenszkij-9.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/zelenszkij-9.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1691650400:3 [_thumbnail_id] => 86900 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1289 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_0a80842f5c4cbc100335429d2fbfc667] =>[_oembed_time_0a80842f5c4cbc100335429d2fbfc667] => 1691650370 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
— NOELREPORTS ?? ?? (@NOELreports) August 8, 2023
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694061650 [_oembed_2d752ec81de0acfc72e40e7b983d91ef] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_2d752ec81de0acfc72e40e7b983d91ef] => 1694061650 [_oembed_e9a6f630d8f4026695c972df49e49d4a] => [_oembed_time_e9a6f630d8f4026695c972df49e49d4a] => 1714677428 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 11 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 40987 [1] => 27904 [2] => 179509 [3] => 122 ) [tags_name] => Array ( [0] => köszönet [1] => Olaf Scholz [2] => Patriot [3] => Volodimir Zelenszkij ) ) [2] => Array ( [id] => 86675 [content] =>I had a focused call with @EmmanuelMacron.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 3, 2023
I thanked France for its support, including crucial military aid. We discussed the next packages.
We agreed that France and French companies will take part in Ukraine’s upcoming Defense Industries Forum.
We also discussed ways to…Olaf Scholz német kancellár Szociáldemokrata Pártjának képviselője, Andreas Schwartz a nagy hatótávolságú Taurus rakéták Ukrajnának való átadása mellett szólalt fel, számolt be a Welt.
A kiadvány megjegyezte, hogy összeomlóban van Scholz pártjában a Taurus cirkálórakéták Ukrajnába szállítása elleni front.
„Az ellentámadás akadozik, Ukrajnának nincs jelentős légiereje, amellyel támogatná azt. Csak irányított rakéták maradtak, mint például a Taurus cirkálórakéták, amelyek segítenének az ukrán hadseregnek legyőzni az oroszok által hátrahagyott aknamezőket, és visszaszerezni a területeiket” – mondta Schwartz a Der Spiegelnek adott interjújában.
Schwartz feltételezi, hogy megállapodás esetén Kijev nem fogja kilőni ezeket a rakétákat Oroszország területére. Példaként említette, hogyan használják az ukránok az amerikai HIMARS rendszereket.
„A tankokhoz hasonlóan most is megtagadjuk a fontos felszerelések átadását, amelyeket valószínűleg egy későbbi időpontban mégis átadunk” – tette hozzá Schwartz.
A szociáldemokrata párt egy másik tagja, Nils Schmidt hangsúlyozta, hogy a Taurus átadása nem „vörös vonal” pártja számára.
„Nem tartom kizártnak, hogy más rendszereket is átadunk, például a Taurust az amerikaiakkal együtt” – mondta a Tagesspiegel újságíróinak.
[type] => post [excerpt] => Olaf Scholz német kancellár Szociáldemokrata Pártjának képviselője, Andreas Schwartz a nagy hatótávolságú Taurus rakéták Ukrajnának való átadása mellett szólalt fel, számolt be a Welt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1691495280 [modified] => 1691441883 ) [title] => Scholz párttársa a Taurus rakéták Ukrajnának való átadása mellett érvelt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=86675&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 86675 [uk] => 86613 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 86614 [image] => Array ( [id] => 86614 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/5d16474276980850-850x477-1.jpg [original_lng] => 53424 [original_w] => 850 [original_h] => 477 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/5d16474276980850-850x477-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/5d16474276980850-850x477-1-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/5d16474276980850-850x477-1-768x431.jpg [width] => 768 [height] => 431 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/5d16474276980850-850x477-1.jpg [width] => 850 [height] => 477 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/5d16474276980850-850x477-1.jpg [width] => 850 [height] => 477 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/5d16474276980850-850x477-1.jpg [width] => 850 [height] => 477 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/5d16474276980850-850x477-1.jpg [width] => 850 [height] => 477 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1691431084:12 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1732 [_thumbnail_id] => 86614 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694254946 [_oembed_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] => 1702494679 [_oembed_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] =>#Germany must be ready to support #Ukraine when aid from other countries weakens - Scholz
— NEXTA (@nexta_tv) December 9, 2023
At the same time, the Chancellor noted that Berlin needs to increase assistance to Kyiv "if others begin to hesitate."
The Chancellor probably had in mind the political situation in the… pic.twitter.com/42oZhfeIuu[_oembed_time_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] => 1711353375 [_oembed_0ce5ac046bff89bcdbd6ea87ef224577] =>Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeople pic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
— World Central Kitchen (@WCKitchen) March 16, 2024[_oembed_time_0ce5ac046bff89bcdbd6ea87ef224577] => 1711353376 [_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] =>Wir brauchen die Taurus dringend. Und eine Lieferung ist auch im deutschen Interesse. Die Ukraine nicht zu schützen, heißt, Deutschland in Gefahr zu bringen. @Klitschko #TaurusForUkraine @Bundeskanzler https://t.co/vi1s49zGXC
— Доротея (@slavaukrainanow) March 15, 2024[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1712936881 [_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] =>@teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1712936881 [_oembed_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] =>Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024[_oembed_time_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] => 1715498822 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 27904 ) [tags_name] => Array ( [0] => Olaf Scholz ) ) [3] => Array ( [id] => 86327 [content] =>Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024Rishi Sunak brit miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár megvitatta a Nigerben múlt szerdán lezajlott államcsíny után kialakult helyzetet, és egyöntetűen elítélték „a demokrácia, a béke és a stabilitás aláásására irányuló közelmúltbeli kísérleteket” a nyugat-afrikai országban − közölte szerdán a brit miniszterelnöki hivatal.
A brit külügyminisztérium arra kérte a Nigerben tartózkodó briteket, hogy a lehető leghamarabb regisztráltassák magukat, és maradjanak benn. Franciaország és több európai ország a múlt szerdai puccsot követően katonai repülőgépekkel menekítette ki állampolgárait az országból. A német külügyminisztérium a nap folyamán azt ajánlotta valamennyi Niameyben tartózkodó német állampolgárnak, hogy fogadják el a francia hatóságok európai állampolgárokra kiterjesztettajánlatát, és csatlakozzanak az evakuációs járatokhoz − írta meg az MTI.
A francia hadsereg vezérkara kedden azt közölte, hogy a Csádban és Nigerben állomásozó francia katonák evakuálása nincs napirenden. A Mohamed Bazoum nigeri elnököt megbuktató hadsereg azzal vádolta Franciaországot, hogy katonailag be akar avatkozni Nigerben, amit Párizs tagad. A puccs támogatói vasárnap a niameyi francia nagykövetség előtt tiltakoztak. A több ezer ember be akart hatolni a külképviselet épületébe, de végül könnygázzal feloszlatták a tüntetést.
A szomszédos Burkina Faso és Mali, ahol szintén katona junta van hatalmon, hétfő este szolidaritását fejezte ki a nigeri puccsistákkal, és közölte, hogy minden, a Bazoum elnök hatalomba történő visszahelyezésére irányuló katonai beavatkozást a két országnak szóló hadüzenetnek tekintenek, és kivonulnak a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségéből (ECOWAS). A szervezet vasárnap szankciókkal sújtotta a nigeri katonai hatalomátvétel vezetőit, valamint erő alkalmazását is kilátásba helyezte, amennyiben egy héten belül nem helyezik vissza a hatalomba Mohamed Bazoum elnököt.
Az egykori francia gyarmat Niger a világ egyik legszegényebb országa, a világ hetedik legnagyobb urántermelője.
[type] => post [excerpt] => Rishi Sunak brit miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár megvitatta a Nigerben múlt szerdán lezajlott államcsíny után kialakult helyzetet, és egyöntetűen elítélték „a demokrácia, a béke és a stabilitás aláásására irányuló közelmúltbeli kísér... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1691082120 [modified] => 1691067241 ) [title] => A nigeri helyzetről egyeztetett a brit és a német kormányfő [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=86327&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 86327 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 86328 [image] => Array ( [id] => 86328 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/f664c1ea43.jpg [original_lng] => 58368 [original_w] => 1024 [original_h] => 538 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/f664c1ea43-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/f664c1ea43-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/f664c1ea43-768x404.jpg [width] => 768 [height] => 404 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/f664c1ea43.jpg [width] => 1024 [height] => 538 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/f664c1ea43.jpg [width] => 1024 [height] => 538 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/f664c1ea43.jpg [width] => 1024 [height] => 538 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/f664c1ea43.jpg [width] => 1024 [height] => 538 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1691056442:4 [_thumbnail_id] => 86328 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 1273 [translation_required_done] => 1 [_oembed_871603f25176c89bba4292019b21060c] => [_oembed_time_871603f25176c89bba4292019b21060c] => 1691071324 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694354703 [_oembed_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] => 1702451428 [_oembed_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] =>#Germany must be ready to support #Ukraine when aid from other countries weakens - Scholz
— NEXTA (@nexta_tv) December 9, 2023
At the same time, the Chancellor noted that Berlin needs to increase assistance to Kyiv "if others begin to hesitate."
The Chancellor probably had in mind the political situation in the… pic.twitter.com/42oZhfeIuu[_oembed_time_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] => 1711105486 [_oembed_0ce5ac046bff89bcdbd6ea87ef224577] =>Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeople pic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
— World Central Kitchen (@WCKitchen) March 16, 2024[_oembed_time_0ce5ac046bff89bcdbd6ea87ef224577] => 1711105486 [_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] =>Wir brauchen die Taurus dringend. Und eine Lieferung ist auch im deutschen Interesse. Die Ukraine nicht zu schützen, heißt, Deutschland in Gefahr zu bringen. @Klitschko #TaurusForUkraine @Bundeskanzler https://t.co/vi1s49zGXC
— Доротея (@slavaukrainanow) March 15, 2024[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1713703078 [_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] =>@teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1713703078 [_oembed_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] =>Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024[_oembed_time_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] => 1715079787 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6593 [1] => 260115 [2] => 27904 [3] => 103622 ) [tags_name] => Array ( [0] => megbeszélés [1] => nigeri helyzet [2] => Olaf Scholz [3] => Rishi Sunak ) ) [4] => Array ( [id] => 84740 [content] =>Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024Ukrajna Németországtól a teljes körű orosz invázió 2022-es kezdetétől 2027-ig 17 milliárd euró összértékben kap fegyvereket – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár pénteki sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál a sajtókonferencia video-közvetítésére hivatkozva.
Tudósítás szerint Németország kancellárja hangsúlyozta, hogy országa az Egyesült Államok után vezető szerepet tölt be Ukrajna támogatásában, beleértve a katonai támogatást is. Azt is hozzátette, hogy Oroszország nagyszabású katonai agressziója továbbra is „mindannyiunkat nagyon aggaszt”.
„A háború elejétől körülbelül 2027-ig mintegy 17 milliárd eurót fogunk csak fegyverszállításra költeni, amit mi Németországból finanszírozunk Ukrajna számára” – mutatott rá Olaf Scholz.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ukrajna Németországtól a teljes körű orosz invázió 2022-es kezdetétől 2027-ig 17 milliárd euró összértékben kap fegyvereket – jelentette ki Olaf Scholz. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1689437700 [modified] => 1689432886 ) [title] => Scholz: Ukrajna 5 éven belül 17 milliárd euró értékű fegyvert kap Németországtól [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=84740&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 84740 [uk] => 84747 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 84741 [image] => Array ( [id] => 84741 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-2.jpg [original_lng] => 25688 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-2-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1689422285:2 [_thumbnail_id] => 84741 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1146 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] =>[_oembed_time_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] => 1692307508 [_oembed_3cf100f56a4936f4fc67295b86109d94] =>Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023[_oembed_time_3cf100f56a4936f4fc67295b86109d94] => 1700244948 [_oembed_ee1287ff2cfb6df687ccb7a92c2b2368] =>In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber:
— Björn Müller (@Bjoern__M) November 14, 2023
?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist
?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet[_oembed_time_ee1287ff2cfb6df687ccb7a92c2b2368] => 1703158752 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 11 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Kiemelt téma [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 255272 [1] => 31760 [2] => 394 [3] => 27904 ) [tags_name] => Array ( [0] => 17 milliárd euró [1] => fegyverszállítás [2] => németország [3] => Olaf Scholz ) ) [5] => Array ( [id] => 84303 [content] =>Following my visit to Norway, I arrived at the U.S. Army Command in Europe, which is based in Wiesbaden, Germany.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 14, 2023
I was once again convinced of the excellent quality of U.S. military aid to Ukraine. We critically need it for the victory!
We expect that the U.S. Congress will… pic.twitter.com/LEkpAEJDC2Németország új katonai segélycsomag átadását tervezi Ukrajnának összesen 700 millió euró értékben, amit ma fognak bejelenteni a NATO-csúcstalálkozón Vilniusban – számolt be kedden az rbc.ua hírportál az LRT című litván kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint az LRT-t a vilniusi NATO-csúcstalálkozón német kormányzati körökből arról tájékoztatták, hogy 700 millió euró értékű a katonai segélycsomag elsősorban lőszert tartalmaz majd.
A dpa német hírügynökség a forrásaira hivatkozva számolt be az előkészületben lévő 700 millió eurós segélycsomagról, míg a Spiegel című német hetilap arról írt, hogy Németország 600 millió eurós támogatást nyújt Ukrajnának.
A Spiegel szerint a csomag két Patriot rakétakilövőt és egyéb föld-levegő rakétarendszereket tartalmaz a Bundeswehr készletéből, továbbá 25 Leopard 1 harckocsit, 20 Marder páncélozott csapatszállítót, aknamentesítő felszerelést, és körülbelül 20 000 tüzérségi lövedéket, valamint a Leopard tankokhoz való lövedékeket és számos felderítő drónt.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Németország új katonai segélycsomag átadását tervezi Ukrajnának összesen 700 millió euró értékben, amit ma fognak bejelenteni a NATO-csúcstalálkozón Vilniusban. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1689105000 [modified] => 1689100053 ) [title] => Németország egy 700 millió eurós új katonai segélycsomagot jelent be Ukrajnának a vilniusi NATO-csúcson [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=84303&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 84303 [uk] => 84247 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 84304 [image] => Array ( [id] => 84304 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-1.jpg [original_lng] => 22508 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1689089265:12 [_thumbnail_id] => 84304 [_edit_last] => 12 [views_count] => 968 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] =>[_oembed_time_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] => 1692307827 [_oembed_ffaf44cff0cc3f3368354ba6bc46ba90] =>Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023[_oembed_time_ffaf44cff0cc3f3368354ba6bc46ba90] => 1695239937 [_oembed_30aa9e22325b4a20edd6b6ceb7ca9e01] =>EILT: #Baerbock ändert Dauer der Umkreisung der Erde um die Sonne von 365 auf 560 Tage. #Wissenschaft pic.twitter.com/KSBk9MyVTA
— storymakers (@mz_storymakers) September 11, 2023[_oembed_time_30aa9e22325b4a20edd6b6ceb7ca9e01] => 1699642906 [_oembed_3cf100f56a4936f4fc67295b86109d94] =>Welcomed Dutch Defense Minister @KajsaOllongren to discuss further steps to strengthen Ukrainian warriors and protect the grain corridor.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 2, 2023
I thank the Netherlands for taking the lead in support and encouraging other partners, as was the case with the “Patriots” and F-16s.
???? pic.twitter.com/7x2W3FtIha[_oembed_time_3cf100f56a4936f4fc67295b86109d94] => 1700297227 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 11 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 254306 [1] => 254307 [2] => 394 [3] => 27904 [4] => 463 ) [tags_name] => Array ( [0] => 700 millió euró [1] => katonai segélycsomat [2] => németország [3] => Olaf Scholz [4] => támogatás ) ) [6] => Array ( [id] => 83649 [content] =>In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber:
— Björn Müller (@Bjoern__M) November 14, 2023
?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist
?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtetAz ukrán védők nagyon világos és szervezett fellépésről tesznek tanúbizonyságot az orosz megszállók elleni háborúban – jelentette ki kedden Olaf Scholz német kancellár a román kollégájával, Marcel Cholakuval közösen tartott sajtótájékoztatón, számolt be az rbc.ua hírportál a CNN amerikai hírtelevízióra hivatkozva.
A jelentés szerint Scholtz azt mondta, soha nem számított arra, hogy „egy nap alatt minden megváltozik” Oroszország Ukrajna elleni háborújában, mert az ukrán hadsereg „nagyon céltudatosan” tervezte a műveleteit.
Cholaku ugyanakkor elmondta, hogy országa az ukrán fegyveres erők ellentámadása után számít a háború végére, de figyelembe kell vennie, hogy a konfliktus elhúzódik.
A német kancellár azt is hangsúlyozta, hogy fontos szempont a „NATO Ukrajnának nyújtott nagy gyakorlati támogatása”, amely folytatódni fog. „Németország megteremtette a feltételeket Ukrajna támogatására akár hosszú időre is, ha a háború sokáig tart. Sok ország egy, kettő, három, és ha kell, még több évig is tud majd segítséget nyújtani, mert nem tudható, meddig fog tartani a katonai konfliktus” – mutatott rá Olaf Scholz.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az ukrán védők nagyon világos és szervezett fellépésről tesznek tanúbizonyságot az orosz megszállók elleni háborúban – jelentette ki kedden Olaf Scholz. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1688510100 [modified] => 1688509167 ) [title] => Scholz: az ukrán fegyveres erők nagyon világosan és szervezetten lépnek fel a háborúban [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=83649&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 83649 [uk] => 83692 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 83650 [image] => Array ( [id] => 83650 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz.jpg [original_lng] => 37982 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1688544407:3 [_thumbnail_id] => 83650 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1579 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_83497c52e0a11d319eae124016c7fa6f] =>[_oembed_time_83497c52e0a11d319eae124016c7fa6f] => 1691062865 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 30, 2023[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694373279 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1695484084 [_oembed_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] => 1703167310 [_oembed_0ce5ac046bff89bcdbd6ea87ef224577] =>#Germany must be ready to support #Ukraine when aid from other countries weakens - Scholz
— NEXTA (@nexta_tv) December 9, 2023
At the same time, the Chancellor noted that Berlin needs to increase assistance to Kyiv "if others begin to hesitate."
The Chancellor probably had in mind the political situation in the… pic.twitter.com/42oZhfeIuu[_oembed_time_0ce5ac046bff89bcdbd6ea87ef224577] => 1711019146 [_oembed_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] =>Wir brauchen die Taurus dringend. Und eine Lieferung ist auch im deutschen Interesse. Die Ukraine nicht zu schützen, heißt, Deutschland in Gefahr zu bringen. @Klitschko #TaurusForUkraine @Bundeskanzler https://t.co/vi1s49zGXC
— Доротея (@slavaukrainanow) March 15, 2024[_oembed_time_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] => 1711183995 [_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] =>Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeople pic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
— World Central Kitchen (@WCKitchen) March 16, 2024[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1713334146 [_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] =>@teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1713334146 [_oembed_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] =>Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024[_oembed_time_8a521d2a30762524c837bd21a1bd11de] => 1716033643 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 11 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 27904 [1] => 101907 [2] => 53262 ) [tags_name] => Array ( [0] => Olaf Scholz [1] => ukrán ellentámadás [2] => ukrán fegyveres erők ) ) [7] => Array ( [id] => 83609 [content] =>Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024A fekete-tengeri gabonaszállításáról szóló nemzetközi megállapodás meghosszabbítását sürgeti Olaf Scholz német kancellár és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – közölte a német kormány szóvivője. Steffen Hebestreit közleménye szerint a kancellár hétfőn telefonon megbeszélést folytatott az ukrán elnökkel az Ukrajna elleni orosz támadás miatt kialakult ukrajnai humanitárius helyzetről, valamint a védelmi harcok állásáról és a politikai fejleményekről.
Olaf Scholz és Volodimir Zelenszkij egyaránt sürgeti a globális élelmezési helyzet javításához hozzájáruló, július 17-én lejáró gabonamegállapodás meghosszabbítását. Az Ukrajnában termesztett gabona biztonságos fekete-tengeri szállításáról Ukrajna és Oroszország által Törökország és az ENSZ közvetítésével kötött megállapodást többször meghosszabbították már tavaly júliusi isztambuli aláírása óta, legutóbb május 17-én két hónapra. Ez lehetővé teszi az ukrán gabona és műtrágya exportját három kijelölt ukrán kikötőből, amelyeket Oroszország tengeri blokád alatt tart. Ezzel párhuzamosan Oroszország is folytathatja korábbi gabona- és műtrágyaexportját, a nyugati büntetőintézkedések nem vonatkoznak ezekre az árukra.
A múlt hónapban az orosz elnök azt mondta, hogy „gondolkodik” a megállapodásból való kilépésen. Sajtótitkára, Pjeszkov pedig július 3-án azt mondta, „nem sok remény van” a gabonaszerződés végrehajtásához. Moszkva és az ENSZ külön megállapodott az orosz élelmiszerek és műtrágyák exportjáról, amelyekre nem vonatkoznak a nyugati nemzetközi szankciók. A Kreml azonban azt állítja, hogy ezt a megállapodást nem hajtják végre.
(MTI/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => A fekete-tengeri gabonaszállításáról szóló nemzetközi megállapodás meghosszabbítását sürgeti Olaf Scholz német kancellár és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – közölte a német kormány szóvivője. Steffen Hebestreit közleménye szerint a kancellár hét... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1688497740 [modified] => 1688481488 ) [title] => Sürgeti a gabonamegállapodás meghosszabbítását Scholz és Zelenszkij [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=83609&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 83609 [uk] => 83600 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 83601 [image] => Array ( [id] => 83601 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/8-31-737x415-1.jpg [original_lng] => 43025 [original_w] => 737 [original_h] => 415 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/8-31-737x415-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/8-31-737x415-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/8-31-737x415-1.jpg [width] => 737 [height] => 415 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/8-31-737x415-1.jpg [width] => 737 [height] => 415 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/8-31-737x415-1.jpg [width] => 737 [height] => 415 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/8-31-737x415-1.jpg [width] => 737 [height] => 415 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/8-31-737x415-1.jpg [width] => 737 [height] => 415 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1688470688:5 [_thumbnail_id] => 83601 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1158 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_49263f359f2d817884c823090db5d255] => [_oembed_time_49263f359f2d817884c823090db5d255] => 1689504080 [_oembed_2d752ec81de0acfc72e40e7b983d91ef] =>[_oembed_time_2d752ec81de0acfc72e40e7b983d91ef] => 1693940799 [_oembed_98c3b66152528bc3245aa75aba11a6e9] => [_oembed_time_98c3b66152528bc3245aa75aba11a6e9] => 1697552542 [_oembed_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] =>I had a focused call with @EmmanuelMacron.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 3, 2023
I thanked France for its support, including crucial military aid. We discussed the next packages.
We agreed that France and French companies will take part in Ukraine’s upcoming Defense Industries Forum.
We also discussed ways to…[_oembed_time_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => 1698166698 [_oembed_5ade3d3d70133d5877f56bb0286d2cc9] =>I spoke with @RTErdogan to thank Türkiye for persistently supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 21, 2023
We discussed the next round of the Peace Formula talks in Malta. Türkiye will participate, adding its authoritative voice and stance.
Food security. Despite…[_oembed_time_5ade3d3d70133d5877f56bb0286d2cc9] => 1702138499 [_oembed_7392c304b18b8d8d84b059de958314d3] =>I spoke with Estonia’s Prime Minister @KajaKallas.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 8, 2023
In the wake of Russia’s morning attempts to hit Ukrainian civilian infrastructure with missiles, I emphasized the importance of further strengthening Ukraine's air defense. This task is particularly relevant for the frontline… pic.twitter.com/y72y5JpIQu[_oembed_time_7392c304b18b8d8d84b059de958314d3] => 1703534668 [_oembed_05c6c8e8224ffe556b929600ffeda142] =>I am grateful to our warriors for downing three Russian “Su” aircraft over our Kherson region today in Ukraine's south.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 22, 2023
This is the result of our Air Forces, specifically the Anti-Aircraft Artillery Brigade of Odesa.
Thank you, warriors! Every Russian pilot must know that… pic.twitter.com/1O1KcTC6pw[_oembed_time_05c6c8e8224ffe556b929600ffeda142] => 1704190901 [_oembed_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] =>Whatever happens in other countries, whatever political changes or moods, we must have sufficient potential to do our thing, to achieve our goals.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 30, 2023
We will be fighting for our influence and for justice for Ukraine, and I am grateful to all the leaders who are assisting us, who… pic.twitter.com/6V2Ln3aX8i[_oembed_time_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] => 1711360036 [_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] =>Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeople pic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
— World Central Kitchen (@WCKitchen) March 16, 2024[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1712767504 [_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] =>@teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1712767504 [_oembed_034e2c4538e393ad7e5f201957eef594] => [_oembed_time_034e2c4538e393ad7e5f201957eef594] => 1713955157 [_oembed_dcc6c5da9e8267390cd1dd1565577f2e] =>Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024[_oembed_time_dcc6c5da9e8267390cd1dd1565577f2e] => 1713955157 [_oembed_a51899d01b4b111c834004af135aea59] =>I am grateful to the United States House of Representatives, both parties, and personally Speaker Mike Johnson for the decision that keeps history on the right track.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
Democracy and freedom will always have global significance and will never fail as long as America helps to…[_oembed_time_a51899d01b4b111c834004af135aea59] => 1713955157 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 149120 [1] => 27904 [2] => 122 ) [tags_name] => Array ( [0] => gabonamegállapodás [1] => Olaf Scholz [2] => Volodimir Zelenszkij ) ) [8] => Array ( [id] => 83098 [content] =>Today, we received the awaited decision on the US aid package that we long fought for. And a very significant one. Our warriors on the front lines, as well as our cities and villages suffering from Russian terror, will feel it.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
The U.S. House of Representatives voted on it… pic.twitter.com/G6z3PxsOMgA nyugati országok célja most az, hogy Ukrajnát az orosz invázió elleni védekezésben segítsék, ne pedig Putyin rendszerét változtassák meg – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár, számolt be az rbc.ua hírportál a Sky Newsra brit hírtelevízióra hivatkozva.
A jelentés szerint a német kormányfő hangsúlyozta, hogy értelmetlen lett volna reménykedni az oroszországi rendszer megdöntésében Jevgenyij Prigozsinnak, a Wagner katonai magáncég alapítójának lázadása idején, mert nem biztos, hogy egy ilyen forgatókönyv jobb lenne.
„A Wagner-csoport egy katonai egység, amely nagyon agresszíven lép fel szerte a világon, és közvetlenül Oroszország Ukrajna elleni háborújában” – mutatott rá a kancellár. Azt is megjegyezte, hogy a sikertelen lázadás meggyengítette Vlagyimir Putyin orosz diktátort.
„Valóban úgy gondolom, hogy meggyengült, mert ez azt mutatja, hogy repedések vannak a tekintélyelvű hatalom struktúráiban, és nem ül olyan stabilan a nyeregben, mint mindig állítja. Egyelőre nem világos, hogy egy ilyen helyzet miatt Oroszország arra kényszerül-e, hogy kivonja a csapatait Ukrajnából, és megkezdje a béketárgyalásokat” – mondta Olaf Scholz.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A nyugati országok célja most az, hogy Ukrajnát az orosz invázió elleni védekezésben segítsék, ne pedig Putyin rendszerét változtatassák meg – jelentette ki Olaf Scholz. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1688039700 [modified] => 1688036989 ) [title] => Scholz: A Nyugat azért segíti Ukrajnát, hogy megvédje magát, nem az oroszországi rendszer megváltoztatásáért [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=83098&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 83098 [uk] => 83113 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 83099 [image] => Array ( [id] => 83099 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/scholz.jpg [original_lng] => 31232 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/scholz-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/scholz-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/scholz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1688028434:2 [_thumbnail_id] => 83099 [_edit_last] => 12 [views_count] => 982 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_101e9825424c2218acbaf9be83b6c83e] =>[_oembed_time_101e9825424c2218acbaf9be83b6c83e] => 1697352370 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 11 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 27904 [1] => 57397 ) [tags_name] => Array ( [0] => Olaf Scholz [1] => Ukrajna támogatása ) ) [9] => Array ( [id] => 82348 [content] =>We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
— Ludovit Odor (@LudoOdorPM) October 5, 2023Hosszú távú biztonsági garanciákat kell nyújtani az orosz támadással szemben védekező Ukrajnának, a német kormány meg is kezdte a tárgyalásokat erről – mondta Olaf Scholz német kancellár csütörtökön a Bundestágban.
A kancellár a NATO júliusi vilniusi csúcstalálkozójára kidolgozott német álláspontot ismertetve kiemelte, hogy Ukrajna nem lehet a NATO tagja, amíg háború dúl a területén, és ezzel a kijevi vezetés is tisztában van. Ezért Vilniusban arra kell törekedni, hogy a NATO hozzásegítse Ukrajnát harci erejének növeléséhez.
Németország is kiáll Ukrajna fegyveres támogatása mellett, a második legnagyobb támogató az Egyesült Államok után. Ugyanakkor hatékony és hosszú távú biztonsági garanciákra is szükség van, és a német kormány már meg is kezdte a tárgyalásokat erről Ukrajnával és partnereivel a legfejlettebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoportban és az EU-ban – tette hozzá Olaf Scholz.
„Célunk kettős, Ukrajna fenntartható katonai támogatása, méghozzá modern nyugati fegyverekkel is, és ezzel együtt Ukrajna gazdasági ellenálló képességének erősítése” – mondta a német kancellár.
[type] => post [excerpt] => Hosszú távú biztonsági garanciákat kell nyújtani az orosz támadással szemben védekező Ukrajnának, a német kormány meg is kezdte a tárgyalásokat erről – mondta Olaf Scholz német kancellár csütörtökön a Bundestágban. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1687456260 [modified] => 1687448090 ) [title] => Olaf Scholz hosszú távú biztonsági garanciát nyújtana Ukrajnának [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=82348&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 82348 [uk] => 82388 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 82349 [image] => Array ( [id] => 82349 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/olaf-scholz.jpg [original_lng] => 38109 [original_w] => 850 [original_h] => 478 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/olaf-scholz-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/olaf-scholz-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/olaf-scholz-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/olaf-scholz.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/olaf-scholz.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/olaf-scholz.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/olaf-scholz.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1687446408:8 [_thumbnail_id] => 82349 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1184 [translation_required_done] => 1 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694851892 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 17 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Sürgős [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 48542 [1] => 27904 [2] => 63 ) [tags_name] => Array ( [0] => biztonsági garanciák [1] => Olaf Scholz [2] => Ukrajna ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 90 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 27904 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 90 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 27904 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023