Vitalij Klicsko kijevi polgármester azzal vádolja a város katonai közigazgatásának új vezetőjét, hogy az destabilizálja, megpróbálja „kibillenteni” a politikai-hatalmi egyensúlyt a városvezetésben. Az ügyben a városvezető egyenesen Volodimir Zelenszkijhez fordult.
A kijevi polgármester, Vitalij Klicsko arról tájékoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy a városi katonai közigazgatás új vezetője megpróbálja túllépni hatáskörét. Klicsko azt kéri Zelenszkijtől, hogy ne engedje „az önkormányzatiság lerombolását”.
„Miközben ön legfőbb főparancsnokként a háborúra és Ukrajna védelmére összpontosít, a környezetében egyes emberek politikai intrikákkal foglalkoznak.
Ezek a folyamatok kritikussá válnak” – fogalmazott Klicsko.
Szerinte Kijevben „kísérlet folyik a hatalom destabilizálására és a helyi önkormányzatiság megsemmisítésére”, a katonai adminisztráció új vezetője, „aki a harcoló tábornokokat váltotta le hivatalában”, akadályozza a „kulcsfontosságú gazdasági kérdések” megoldását.
Utóbbi alatt Klicsko például a megrongálódott házak és az infrastruktúra helyreállítását, a sérültek kártalanítását értette.
Zelenszkij a tavalyi év utolsó napján váltotta le a kijevi katonai közigazgatás vezetőjét, Szerhij Popkót, helyette Timur Tkacsenkót nevezte ki. Tkacsenko nemrég közzétett egy bejegyzést, amelyben kijelentette: Kijevnek változásokra van szüksége, a kijevi polgárok problémái azonnali megoldást igényelnek.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Volodimir Zelenszkij elnöknek népszavazást kellene kiírnia arról, hogy Ukrajna folytassa-e a háborút vagy belemenjen egy olyan békébe, amely területvesztéssel járna – mondta Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere a Corriere della Serának.
„Bármilyen lépést is tesz, elnökünk politikai öngyilkosságot kockáztat. Meg kell nyernünk a háborút, de a helyzet egyre bonyolultabbá válik, a szövetségesektől érkező segítségtől függ. Rémálom lenne, ha még két évig kellene harcolnunk” – fogalmazott az egykori nehézsúlyú bokszvilágbajnok.
Klicsko szerint ilyen fontos döntést népi legitimáció nélkül nem lehet meghozni, de akár egy izraeli típusú egységkormány létrehozása is megoldás lehetne, ugyanakkor – mint mondta – nem biztos benne, hogy Zelenszkij hajlandó lemondani a kezében összpontosult hatalomról.
Arra a kérdésre, hogy támogatná-e választások megrendezését, amíg tart a háború, határozott nemmel felelt. „Most senki sem akar választásokat, még az elnök legkritikusabb bírálói sem. A belpolitikai harc csak akkor kezdődhet el, amikor az Oroszországgal vívott háború véget ér. Egy esetleges választás Putyin kezére játszana, megosztaná Ukrajnát és meggyengítene minket egy olyan ellenséggel szemben, amely minden módon megpróbál megsemmisíteni minket”.
Kitért arra is, hogy nem tart Donald Trump megválasztásától, hiszen szerinte a Republikánus Párt „mindig is oroszellenes volt”. „Washingtonban mindenki nagyon jól tudja, hogy az orosz diktatúra veszélyt jelent a nyugati demokratikus társadalmakra” – fűzte hozzá Klicsko.
Vitalij Klicsko és Volodimir Zelenszkij közötti feszültségek nem újkeletűek: a színész-komikus Zelenszkij úgy indult el az államfői székért, hogy valamennyi regnáló politikai vezetőt kritizált, és gyakran a nevetség tárgyává is tett. A célkeresztjében elsősorban a korábbi államfők, Petro Porosenko és Julija Timosenko álltak, de az élcekből Kijev polgármestere is kapott. De Klicsko sem most fogalmazott meg először nyilvános kritikát Zelenszkijjel szemben: tavaly decemberben például hevesen bírálta az elnök vezetői stílusát, és állította, hogy az ukránok elveszítették a bizalmukat az elnök válságkezelési képességeiben.
Klicskóval idén márciusban a Deutsche Welle is készített egy interjút, annak a beszélgetésnek a középpontjában is kettejük konfliktusa állt.
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Ukrajna elnökének a háború végéig kell ellátnia a feladatait – jelentette ki Vitalij Klicsko Kijev tévécsatornának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Klicsko elmondta: „Nagyon sok a spekuláció ebben a témában (Volodimir Zelenszkij elnök legitimációjának 2024. május 20-i lejárta után – a szerk.), de ezeket veszélyesnek tartom, amikor háború van az országban. Mert az elnök, mint legfőbb főparancsnok felelős az állam irányításáért, védelméért és megóvásáért, ezért véleményem szerint a háború végéig neki kell ellátnia ezeket a feladatokat, de ez az én véleményem.”
A kijevi városvezető szkeptikus volt a háború alatti demokratikus választások lehetőségével kapcsolatban is. „Hogyan képzelhető el a háború alatt a demokratikus választások megtartása Ukrajna egész területén?” – tette fel a költői kérdést Vitalij Klicsko.
Zelenskyy commented on the issue of his legitimacy
"These statements of the illegitimate Russian President on the legitimacy of the Ukrainian President are honestly uninteresting. All adequate people who know how to read the laws will read and find the conclusion,"- stated… pic.twitter.com/QpmywwUyoO
További fegyverszállítmányokat sürgetett Ukrajna részére Vitalij Klicsko kijevi polgármester csütörtök este a német ZDF televízió egyik műsorában, arra hivatkozva, hogy Oroszország fokozódó, napi szintű támadásaival terrorban tartja az országot.
„Ez az erőforrások háborúja, ezért szükségünk van a partnereink támogatására” – hangoztatta Klicsko a Maybrit Illner című beszélgetős műsorban.
A polgármester kiemelte, hogy Ukrajna nem rendelkezik elegendő légelhárító rendszerrel, márpedig az orosz erők minden nap támadást intéznek az ukrán infrastruktúra ellen.
„Ez nem háború, ez terror” – fogalmazott. Azt állította, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök megkezdte az ország felégetését azzal a céllal, hogy az emberek ne tudjanak ott élni tovább, hiszen áram és víz nélkül nem lehet élni.
Megjegyezte azt is, hogy bár Kijevben több légelhárító berendezés van, mint bárhol máshol az országban, a fővárosban mégis már több mint 800 épület megrongálódott, és több mint 200 civil meghalt az orosz csapások következtében.
Az utóbbi napokban Oroszország rakétacsapásokat mért több ukrajnai hőerőműre, és súlyos károkat idézett elő számos energetikai létesítményben és áramvezetékben.
Vitalij Klicsko a beszélgetésben hangsúlyozta, hogy az Ukrajnában vívott harcban Kijev a nyugati szövetségeseit is védi. A polgármester arra nem látott esélyt, hogy ukrán és orosz delegációk újra tárgyalóasztalhoz üljenek. Szerinte Oroszország arra törekszik, hogy „izomerejével kompromisszumokra kényszerítse Ukrajnát”, arra, hogy átengedje Moszkvának területének egy jelentős részét.
Klicsko leszögezte, hogy jelenleg nincs mód diplomáciai megoldásra, nincs kilátás kompromisszumra. Ukrajnának csak arra van lehetősége, hogy a frontvonalakon és politikailag erős legyen – mondta.
Ha nem védjük meg Ukrajnát, azzal Németországot is veszélybe sodorjuk – jelentette ki Vitalij Klicsko a német Tagesspiegelnek adott, pénteken megjelent interjúban. A korábbi profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnok élesen bírálta az Olaf Scholzot, amiért a héten ismét visszautasította, hogy Ukrajna rendelkezésére bocsássák a német fejlesztésű Taurus cirkálórakétákat.
„Ha nem védjük meg Ukrajnát, azzal Németországot sodorjuk veszélybe” – figyelmeztetett Vitalij Klicsko a Tagesspiegel című lapnak adott interjúban. „Nem csak F–16-osokra (vadászrepülőkre) és Taurusokra van szükségünk, hanem többre” – fogalmazott az egykori bokszvilágbajnok.
Reagált Olaf Scholz szerdai bejelentésére is, amikor a kancellár a Bundestagban tartott beszédében megismételte, nem támogatja a Taurus cirkálórakéták Ukrajnába szállítását.
„Nehezen értem a döntését. Régóta ismerjük egymást személyesen, és a háború alatt többször találkoztunk Kijevben és Berlinben. Minden az ő kezében van. Még mindig meggondolhatja magát, bármennyire is egyértelmű nemet mondott” – fejtette ki a sportolóból lett ukrán diplomata.
Hozzátette: „Eddig arra használtuk a (külföldről érkezett – a szerk.) fegyvereket, hogy megsemmisítsük ellenfél logisztikáját. Ezt mindig, kivétel nélkül, azokkal a partnerekkel egyeztetve tesszük, akik ezeket a fegyvereket szállítják nekünk. Ez a jövőben is így lesz.”
Vitalij Klicsko szerint Ukrajnának nincs szüksége nyugati katonákra, viszont sürgősen több fegyver kell ahhoz, hogy meg tudja védeni magát.
„Amire szükségünk van, azok a háborúhoz való eszközök, azaz fegyverek. Még mindig megvan a lehetőségünk arra, hogy megállítsuk a háborút Ukrajnában. Egyszerűen nem értem az állandó késlekedést: Németország egyszer már megtette ezt a harckocsikkal, és most megismétlődik ugyanez a Taurusszal” – fejtette ki Klicsko a Tagesspiegelnek adott interjúban.
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024
Vitalij Klicsko kijevi polgármester az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij menesztéséről felröppent hírek kapcsán fejtette ki véleményét, és figyelmeztetett, hogy a társadalom nem bízik a katonai vezetésben bekövetkezett változás pozitív következményeiben.
„Nagyobbrészt Zaluzsnijnak köszönhetően az ukránok valóban hittek fegyveres erőinkben, amelyek ma a legnagyobb bizalmat élvezik. Valerij Zaluzsnij tábornok katonaként a háború alatt sok nehéz pillanatot élt át” – írta Klicsko hétfőn a Telegramon. Szavai szerint „a főparancsnok leváltása esetén a politika felülmúlhatja a józan észt és az állam érdekeit”. Reményét fejezte ki, hogy a hatóságok tisztában vannak az általuk tervezett lépések komolyságával és az értük viselt felelősséggel. „Ma, amikor Ukrajna szó szerint a létéért küzd, a legfontosabb a hadsereg harci eredményessége és koherenciája, valamint a társadalom egysége” – hangoztatta a polgármester.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy friss interjúban azt mondta, hogy több magas rangú tisztségviselő leváltásával „új kezdetet” fontolgat a csaknem két éve zajló orosz-ukrán háború menetében. Hetek óta olyan kiszivárogtatások jelentek meg az ukrán és a nemzetközi sajtóban, hogy az ukrán elnök Zaluzsnij menesztésére készül a főparancsnoki posztról.
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
A kijevi polgármester szerint Ukrajna rossz irányba halad, és egyre autokratikusabbá válik. Vitalij Klicsko erről a Globe and Mail kanadai kiadásának beszélt – számolt be róla a Magyar Nemzet.
Mint mondta: a „mozgalmat”, amit most láthatunk Ukrajnában, nem tudja demokráciának nevezni. „Tekintélyelvűség szaga van.”
Klicsko szerint nem lehet kritizálni az ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt sem. Szerinte e mögött néhány ember vágya áll, akiket nem akart megnevezni, és akik azt akarják, hogy mindent központosítsanak.
„A polgármestereket és a települések vezetőit a polgárok választják, de őket felülről kinevezett emberekkel váltják fel” – fogalmazott.
Vitalij Klicsko megjegyezte, hogy aggodalmait megosztotta Kijev nyugati nagyköveteivel is, akik közül néhányan egyetértettek vele.
[type] => post
[excerpt] => A kijevi polgármester szerint Ukrajna rossz irányba halad, és egyre autokratikusabbá válik. Vitalij Klicsko erről a Globe and Mail kanadai kiadásának beszélt – számolt be róla a Magyar Nemzet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1706018940
[modified] => 1706010423
)
[title] => Nem lehet kritizálni az ukrán elnököt – szidta megint Klicsko Zelenszkijt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=101431&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 101431
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 101432
[image] => Array
(
[id] => 101432
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/vitalij-klicsko.jpg
[original_lng] => 649720
[original_w] => 2560
[original_h] => 1818
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/vitalij-klicsko-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/vitalij-klicsko-300x213.jpg
[width] => 300
[height] => 213
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/vitalij-klicsko-768x545.jpg
[width] => 768
[height] => 545
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/vitalij-klicsko-1024x727.jpg
[width] => 1024
[height] => 727
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/vitalij-klicsko-1536x1091.jpg
[width] => 1536
[height] => 1091
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/vitalij-klicsko-2048x1454.jpg
[width] => 2048
[height] => 1454
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/vitalij-klicsko.jpg
[width] => 2560
[height] => 1818
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1706003224:5
[_thumbnail_id] => 101432
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 1556
[translation_required_done] => 1
[_oembed_31c7abf41b6197ac6f5f9493c5d76fb0] =>
January yielded many positive results in our work with partners. Despite numerous challenges and obstacles, Ukraine was able to maintain international attention on our fight for independence and strengthen our country's resilience.
„Hónapok óta hatalmas lőszerhiány van” – közölte a tragikus hírt Kijev polgármestere. Vitalij Klicsko szerint bármikor átterjedhet egész Európára az orosz–ukrán háború – mondta el a Bildnek adott interjújában.
„Hónapok óta hatalmas lőszerhiány van” – jelentette ki Klicsko rögtön az interjú elején. Kijev polgármestere arra is felhívta a figyelmet, hogy ez lélektani szempontból is iszonyú az ukrán hadseregre nézve. „A lőszer az első számú kérdés, amikor a fronton lévő katonákkal beszélsz” – mondta. Vitalij Klicsko azt is kifejtette, hogy csalódott a Bundestag azon döntése miatt, amely szerint elutasították a nagy hatótávolságú Taurus cirkálórakéták Ukrajnába szállítását.
Az interjú végén Kijev polgármestere egész Németországnak üzent. „Szeretném megragadni az alkalmat és üzenetet küldeni Németországnak: megvédjük az országunkat, de megvédjük az egész Európai Uniót is.
Soha nem szabad lebecsülni Oroszországot. Putyin addig megy, ameddig mi engedjük neki” – mondta.
Majd így folytatta Klicsko: „minden német politikusnak meg kell értenie, hogy a háború jelenleg Ukrajnában van, viszont könnyen átterjedhet egész Európára”.
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Sadik Khan, London polgármestere Vitalij Klicsko kijevi polgármester kérésére nem volt hajlandó átadni azokat az autókat, amelyeket a brit főváros lakói adtak le fémhulladéknak a károsanyag-kibocsátás elleni program keretében – közölte szombaton az Ukrajinszka Pravda hírportál a The Telegraph című brit lap cikkére hivatkozva.
A jelentés szerint Londonban létezik az ULEZ (ultra alacsony kibocsátású zóna) rendszer, ahol az autósok 2000 font sterling egyszeri kifizetést kapnak, ha olyan autót selejteznek le, amely nem felel meg a környezetvédelmi követelményeknek, ellenkező esetben napi 12,50 fontot kell fizetniük.
Szeptemberben Klicsko levélben fordult Khanhoz, miután megismerkedett az ULEZ rendszerrel, és felajánlotta, hogy az autók egy részét Ukrajnába szállítja. Azt mondta, hogy a járművekben „óriási potenciál” van és „különféle életmentő és szállítási műveletekben” használhatók.
December 12-én London polgármestere azt válaszolta Klicskónak, hogy nem engedi ennek a javaslatnak a végrehajtását, mert nem éri el azt a „jogi küszöböt”, amely megköveteli, hogy az ULEZ ártalmatlanítási rendszere a londoniak számára „gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból előnyös legyen”.
Ahogy a The Telegraph megjegyezte, a program fő szabálya négykerék-meghajtású autókra és kisteherautókra terjed ki, amelyekre „a frontvonalon feltétlenül szükség lenne” Ukrajnában.
Sadik Khan döntését már korábban bírálta Susan Hall, a konzervatívok londoni főpolgármester-jelöltje és Richard Lofthouse, a Car for Ukraine önkéntes kezdeményezés tagja.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Sadik Khan, London polgármestere Vitalij Klicsko kijevi polgármester kérésére nem volt hajlandó átadni azokat az autókat, amelyeket a brit főváros lakói adtak le fémhulladéknak a károsanyag-kibocsátás elleni program keretében.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1702758300
[modified] => 1702749340
)
[title] => London polgármestere nem volt hajlandó leselejtezett autókat adni Klicskónak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=98366&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 98366
[uk] => 98382
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 98367
[image] => Array
(
[id] => 98367
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/klicsko-1.png
[original_lng] => 347298
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/klicsko-1-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/klicsko-1-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/klicsko-1.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/klicsko-1.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/klicsko-1.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/klicsko-1.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/klicsko-1.png
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1702757927:3
[_thumbnail_id] => 98367
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2241
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d07e53de843d896658d4b6cc225a7a89] =>
[_oembed_time_d07e53de843d896658d4b6cc225a7a89] => 1702742159
[_oembed_bfb2169fe21f41084f642ddf21c01a2c] =>
[_oembed_time_bfb2169fe21f41084f642ddf21c01a2c] => 1702742159
[_oembed_0ce5ac046bff89bcdbd6ea87ef224577] =>
Denisz Smihal miniszterelnök utasította a Technogén- és Környezetbiztonsági és Vészhelyzeti Állami Bizottságot, hogy szombaton tartson ülést Vitalij Klicsko kijevi polgármester meghallgatásával annak kivizsgálása érdekében, hogy miért árasztotta el víz a főváros metró kék vonalát – számolt be az rbc.ua hírportál a miniszterelnök Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint a kormányfő jelezte: „A kijevi metrónak a teljes körű háború idején kettős stratégiai jelentősége van – mint szállító artéria és mint óvóhely, ahol emberek ezrei találnak menedéket.” Hozzátette, hogy a városi hatóságok intézkedései vagy tétlensége miatt víz árasztotta el a fővárosi metró kék vonalát, ami az alagutjainak a megsemmisülésével fenyeget, ami közvetlen hatással lesz a fővárosra, a kijevi lakosok biztonságára.
A miniszterelnök hangsúlyozta: már utasítást adott arra, hogy szombaton a Technogén- és Környezetbiztonsági és Vészhelyzeti Állami Bizottság tartson ülést Olekszandr Kubrakov miniszterelnök-helyettes, Ihor Klimenko belügyminiszter, Olekszandr Kamisin stratégiai és ipari miniszter, Volodimir Demcsuk, a Rendkívüli Helyzetek Állami Bizottsága megbízott vezetője és Viktor Brahinszkij, a kijevi metró igazgatója részvételével.
„Várjuk Vitalij Klicsko kijevi polgármester részvételét is, és hogy részletes beszámolót tart ebben a kérdésben” – emlékeztetett a kormányfő. Szerinte jelenleg a fő feladat a helyzet azonnali felmérése, és intézkedések megtétele annak megakadályozása érdekében, hogy negatív forgatókönyv alakuljon ki. „A legfontosabb az emberek életének és egészségének biztosítása, valamint a közlekedés összeomlásának elkerülése a fővárosban” – hangsúlyozta Denisz Smihal.