Két héttel ezelőtt tartották a litván parlamenti választások első fordulóját, amelyen az eddig ellenzékben lévő Szociáldemokraták (LSDP) szerezték a legtöbb szavazatot (19,7 százalékot), annak ellenére, hogy a legtöbb kerületben (a 71-ből 26-ban) a kormányon lévő legnagyobb párt, a jobboldali-konzervatív kereszténydemokraták (TS-LKD) végeztek az élen, és a listás szavazatokban sem maradtak le annyira (18,4 százalék), mint ahogyan azt a közvélemény-kutatások előrevetítették. Habár a választási térkép közel sem volt annyira egysíkú, mint azt a hazai választásokon megszokhattuk.
Litvániában – hasonlóan Magyarországhoz – vegyes választási rendszer van érvényben, így mind listás, mind egyéni választókerületi mandátumokat is osztanak, viszont az egyéni mandátumok sorsa – eltérően Magyarországtól – (ha szükséges) két fordulóban dől el, attól függően, hogy az első fordulóban mekkora győzelmet szerzett az első helyen végzett jelölt.
A két forduló biztosítja azt, hogy a legnagyobb elutasítottsággal rendelkező párt ne kerüljön hatalomra.
Az első fordulóban ki is osztották az összes listás mandátumot, amelyben az eredményből fakadóan rendkívül kiegyenlített volt a helyzet: az LSDP 18, a TS-LKD 17, az egy évvel ezelőtt alapított populista párt (Nemuno Aušra – PPNA) pedig 14 képviselőt juttatott be a Seimasba, vagyis a litván törvényhozásba.
Ha a lenti térképre tekintünk, akkor látható, hogy a baloldal inkább a vidéki térségekben, míg a jobboldal sokkal inkább a nagyvárosokban, Vilniusban, Kaunasban és Klaipédában szerezte a legtöbb szavazatot. A legszínesebb kép az ország nyugati, kevésbé fejlett részén rajzolódott ki az első forduló után, ami azonban némileg leegyszerűsödött a második fordulóra.
Mindezek mellett már az első fordulóban eldőlt 71-ből 8 egyéni mandátum sorsa, amelyből kettőt-kettőt az LSDP és a lengyel kisebbséget képviselő párt (LLRA–KŠS), egyet-egyet pedig a TS-LKD, a PPNA, a liberálisok (LS) és egy független képviselő szereztek meg.
A második fordulóban az LSDP állva maradt 37 képviselőjelöltjéből 32 végzett az élen, míg a jelenleg is kormányzó TS-LKD 33 jelöltjéből csupán 10 szerzett mandátumot. A legtöbb fordítást a baloldal tudta végrehajtani, akik nyolc olyan kerületben tudtak nyerni, ahol korábban a kormánypártok szerezték a legtöbb szavazatot.
A legnagyobb frakciót az 52 képviselővel rendelkező Szociáldemokraták adják majd, míg az előző választáshoz képest 22 képviselői helyet veszítő jobboldal most csak 28 mandátumot szerzett. A kormányalakításhoz szükséges többséget (minimum 71 képviselő) azonban egyik párt sem érte el, így a baloldalnak is koalíciót kell kötnie. Erre a legnagyobb esélye a Seimasba újonnan bekerült Demokraták Szövetségével (DSVL) és a Farmerek és Zöldekkel (LVŽS) van, akikkel együtt már 74 mandátumot birtokolnának.
A három párt ugyanis már az első forduló után megállapodott abban, hogy támogatják a szociáldemokraták elnökének, listavezetőjének és európai parlamenti képviselőjének, Vilija Blinkevičiūtėnak a miniszterelnökké választását. Habár a pártvezető a választások éjszakáján még azt nyilatkozta, hogy még nem eldöntött, kit jelölnek a miniszterelnöki pozícióra.
A választások előtti legfőbb kampánytémák között a magas infláció, a romló közszolgáltatások, a jövedelemegyenlőtlenségek és az orosz agressziótól való félelem szerepeltek.
Ez utóbbi olyannyira fontos a litvánok számára, hogy az ország háromnegyede úgy gondolja, hogy Oroszország a közeljövőben megtámadhatja az országot.
Az ettől való félelmet az táplálja, hogy az országnak mind Belarusszal, mind Oroszország exklávéjával, Kalinyingráddal hosszú közös határa van. Ennek megfelelően a szociáldemokraták a védelmi kiadások és program folytatásának szükségességét hangsúlyozták a kampány során.
Oroszország nem hallgat majd az elnökválasztására vonatkozó, előre gyártott nyugati értékelésekre – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán a sziriuszi Ifjúsági Világtalálkozón.
„Tudjuk, hogy több országban már most megbeszéléseket tartanak arról, hogy miként fogják majd a tájékoztatásban megkérdőjelezni az egy hét múlva esedékes választások eredményét. (…) De mi nem leszünk hajlandóak odafigyelni a következtetéseikre és az értékelésükre” – mondta Peszkov.
Az orosz parlament felsőháza március 17-re írta ki az elnökválasztást. A Központi Választási Bizottság (CIK) úgy döntött, hogy a választást március 15. és 17. között rendezik meg. Ez lesz az Oroszországi Föderáció történetében az első háromnapos elnökválasztás. A szavazólapon négy jelölt neve fog szerepelni: Vlagyimir Putyin hivatalban lévő elnöké (függetlenként indult), Vlagyiszlav Davankové (Új Emberek párt), Nyikolaj Haritonové (Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja) és Leonyid Szluckijé (Oroszországi Liberális Demokrata Párt).
Peszkov egyébként a Szocsi közelében lévő Sziriuszban megtartott fórumon azt hangoztatta, hogy Moszkva soha nem avatkozott be az amerikai választásokba, és hogy a novemberi elnökválasztáson se tesz majd ilyet. A szóvivő szerint az amerikai adófizetők pénzéből javadalmazott különleges ügyész és az illetékes parlamenti bizottság is arra a következtetésre jutott, hogy nem történt orosz beavatkozás az amerikai választásokba.
„Mi soha senkinek nem szabjuk meg, hogy hogyan éljen, de azt sem akarjuk, hogy nekünk diktáljanak. És ezért természetesen el fogunk fojtani minden kísérletet, hogy valaki beavatkozzon a választásainkba” – hangsúlyozta.
Véget ért a több mint két évtizedes szociáldemokrata regnálás a berlini szenátusban. Az önálló tartománynak számító fővárosban a február végi megismételt választások eredményeként a Keresténydemokrata Unió (CDU) alakíthatott kormányt. Berlin új kormányzó polgármestere, egyben a tartomány miniszterelnöke Kai Wegner, míg a korábban kormányzó szociáldemokraták koalíciós partnerként másodhegedűsek lettek. Berlint korábban a szociáldemokraták irányították Franziska Giffey vezetésével. Az SPD koalíciós partnerei a Zöldek és a Baloldal Pártja voltak. A februári választások eredménye azonban már az országos „papírformát” igazolta: a kereszténydemokraták a szavazatok 28,2 százalékát szerezték meg, míg az SPD és a Zöldek Pártja egyaránt 18,4 százalékot szerzett. A Baloldal Pártja pedig országos hanyatlását folytatva be sem jutott a tartományi törvényhozásba.
Bár Wegner szenátusi szentesítése papírformának tűnt, a beszámolók szerint mégsem volt zökkenőmentes. A szükséges abszolút többséget csak a harmadik szavazási fordulóban sikerült megszereznie, kiszivárgott értesülések szerint több szociáldemokrata képviselő csalódottsága miatt. Mint ahogy a CDU és Wegner számára némi üröm volt az örömben az is, hogy a konzervatívoknak az abszolút többséget több forrás szerint a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) néhány képviselőjének támogatásával sikerült megszereznie.
Így Wegnernek a harmadik fordulóban sikerült győznie, egyszerű többséggel. A 159 parlamenti képviselő közül 86-an szavaztak rá, 70 ellenszavazat volt, míg három képviselő tartózkodott a szavazástól.
Rögtön ezt követően az újdonsült kormányfő letette a hivatali esküt. Megválasztását követő első nyilatkozatában
Berlin számára új kezdetet ígért. Igyekezett cáfolni, hogy az AfD képviselőnek támogatásával sikerült győzelmet aratnia, szerinte a radikális jobboldali párt tényleges célja az volt, hogy a megtévesztés taktikájával káoszt okozzon.
A szavazás azonban mostantól a múlté, az új tartományi miniszterelnök vezette CDU és az SPD már alá is írta a koalíciós szerződést. Ebben megfogalmazták a főbb célkitűzéseket, mindenekelőtt a közigazgatás reformját, a rendőrség és a tűzoltóság korszerűsítését, továbbá egy több milliárdos klímavédelmi programot.
A szociáldemokraták vezetője, a korábbi tartományi miniszterelnök, Franziska Giffey – immár Wegner helyettese – az együttműködés szükségességét emelte ki, hangoztatva az összetartás politikájának szükségességét.
Kai Wegner előtt Berlin utolsó konzervatív vezetője a kereszténydemokrata Eberhard Diepgen volt, aki 2001 júniusáig irányította a fővárost, illetve a tartományi kormányt. Diepgen után mostanáig tartó szociáldemokrata korszak következett, amelynek legtekintélyesebb szereplője Klaus Wowereit volt, aki 2001 és 2014 között volt a főváros kormányzó polgármestere.
A baloldali Önrendelkezés (Vetevendosje) nyerte meg a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokat Koszovóban – derült ki a választási bizottság legfrissebb, a szavazatok 96 százalékának feldolgozottságát alapján közölt adatokból hétfőn.
Az Önrendelkezésre a szavazópolgárok 48 százaléka adta a voksát. A második helyen a korábban Hashim Thaci volt államfő vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK) végzett a szavazatok 17,42 százalékával, a harmadik pedig az Isa Mustafa volt miniszterelnök vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) lett 13,2 százalékkal, míg Ramush Haradinaj volt kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártja és koalíciós partnerei 7,44 százalékot szereztek. A többi albán párt nem jutott be a törvényhozásba.
A nemzeti kisebbségeknek húsz garantált hely jut a parlamentben, tíz a szerb kisebbségnek, tíz pedig a többi nemzeti közösségnek. A szerbeknek fenntartott helyek mindegyikét a Belgrád által támogatott Szerb Lista szerezte meg.
A várakozások szerint hosszas koalíciós tárgyalásokra lehet számítani, amelyek egyik sarkalatos pontja az új köztársasági elnök személyének kijelölése lesz. Mivel korábban Albin Kurti, az Önrendelkezés miniszterelnök-jelöltje kategorikusan kijelentette, hogy nem kíván szövetségre lépni a PDK-val, a Belgrád által támogatott szerbeket pedig eleve kizárta mint koalíciós partnereket, és korábbi, alig ötvennapos kormányfősége idején pedig kiábrándult a többi albán pártból, akár az is előfordulhat, hogy a többi kisebbséggel lép koalícióra, amivel megszerezheti a parlamenti többséget.
Az Önrendelkezést mozgalomként hozták létre 2005-ben, először 2010-ben indult parlamenti választáson, akkor a szavazatok 12,69 százalékát szerezte meg. A másfél évvel ezelőtti előrehozott parlamenti választáson már 26,27 százalékos volt a támogatottsága.
A választási bizottság előzetes adatainak közlését követően Albin Kurti, az Önrendelkezés vezetője sajtótájékoztatón köszönte meg a támogatást, és jelentette be győzelmét. Mint mondta: a koszovóiak bebizonyították, hogy bármit elérhetnek, ha összefognak. „A választás népszavazássá és győzelemmé vált” – fogalmazott a politikus. Szerinte pártjának győzelme azt bizonyítja, hogy a koszovói állampolgárok a változásra, és a korábbi vezetők menesztésére, a korrupció és a stagnálás ellen szavaztak.
Koszovó legnagyobb gondja a magas munkanélküliség a korrupció és rendezetlen államjogi státus, illetve a megoldatlan viszony a szomszédos Szerbiával. Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de ezt Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. Mindezen gondokat tetézi a koronavírus-járvány, illetve az annak következtében kialakult súlyos gazdasági válság, illetve az, hogy a koszovói állampolgárok egyre elégedetlenebbek az Európai Unióval, ugyanis Brüsszel évek óta halogatja a koszovóiak vízumliberalizációját. Az új kormánynak mindezeket a gondokat is kezelnie kell, ha a korábbiaknál sikeresebben és hosszabban kívánja vezetni a kis balkáni államot. Problémát jelenthet viszont, hogy az Önrendelkezés ellenzi Koszovó európai uniós csatlakozását, illetve a Szerbiához fűződő viszony rendezését.
I am happy that we found a European solution that facilitates travel between #Kosovo and #Serbia, which is in the interest of all citizens of Kosovo and Serbia.
Tucatnyi republikánus szenátor kifogást fog emelni január 6-án a novemberi elnökválasztás eredménye ellen – jelentették be szombaton közös közleményben.
Az elnököt formálisan decemberben választotta meg az úgynevezett elektori kollégium, amelynek tagjai minden államban az ottani győztes alapján adják le voksukat, amit a szövetségi törvényhozás, a kongresszus két házának együttes ülésen kell jóváhagynia. Ezt a szavazást jövő szerdán tartják.
Ha egy állam szavazatai ellen egy szenátor és egy képviselő is kifogást emel, akkor a képviselőház és a szenátus külön-külön vitát folytat és szavaz arról, hogy helyt adjanak-e a kifogásnak.
Donald Trump hivatalban lévő elnök azt állítja, hogy széles körű csalások történtek, s valójában ő nyerte az elnökválasztást. Emiatt több helyen is bíróságon támadta meg az elnökválasztás eredményét, amelyet azonban jogi úton nem sikerült megváltoztatnia, és az általa vitatott államok választási tisztviselői is azt állítják, hogy nem történt választási csalás, valamint a szövetségi igazságügyi miniszter is úgy nyilatkozott, hogy nem találtak olyan, csalásra utaló bizonyítékot, amely érdemben meg tudná változtatni a voksolás kimenetelét.
Cruz és a többi republikánus szenátor ennek ellenére azt javasolja, hogy a kongresszus sürgősséggel állítson fel választási vizsgálóbizottságot, amely tíz napon belül világítsa át a választás eredményét a „vitatott” államokban, és a bizottság megállapításainak függvényében az államok dönthessenek arról, hogy a helyi törvényhozások felülvizsgálják-e a helyi elektori voksokat.
A republikánus szenátorok kikötik, hogy mindaddig nem hajlandók hozzájárulni a választás eredményének megerősítéséhez, míg a sürgősségi vizsgálat le nem zárul, mert megítélésük szerint az érintett államokból érkező elektori szavazatok nem tekinthetők szabályosan leadottnak és jogszerűen jóváhagyottnak, amíg ez meg nem történik.
Ez a két kitétel a jogi követelmény ahhoz, hogy a szövetségi kongresszus jóváhagyja az elektori választás eredményét.
