Ukrajna partnerei ígéretet tettek arra, hogy több F–16-os repülőgépet szállítanak Ukrajnának, mint amennyi pilótát kiképeztek – jelentette ki David Arahamija, a Nép Szolgája párt parlamenti frakcióvezetője, a nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottság tagja az ukrán televízió szerda esti adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Arahamija elmondta, hogy Belgium, Hollandia, Dánia és más szövetségesek már kétszer annyi repülőgépet ígértek, mint amennyi pilótát és mérnököt Ukrajna kiképzett a nyugati repülőgépek kiszolgálására. A vadászgépek szállításának nem kellően gyors ütemét kommentálva Arahamija kiemelte, hogy ezt megértéssel kell kezelni, mert ezek még mindig rekordidők. Nem hadiállapot idején a repülőgépek szállítási ideje mindig öt-hat év, míg jelenleg Ukrajna esetében egy év.
„Jelenleg a nekünk ígért vadászgépek száma már kétszer akkora, mint a kiképzett pilótáké és mérnököké, akik ki tudják őket szolgálni. Vagyis most van egy szűk keresztmetszetünk – nem repülőgépekből, hanem emberekből” – emlékeztetett David Arahamija, megjegyezve, hogy az Egyesült Államokban tartózkodó ukrán delegáció megpróbálta „előmozdítani a kiképzést” más országokban azokon a gyakorlótereken, ahol pilótákat készítenek fel.
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
„Hálás vagyok a harcosainknak, amiért pénteken három orosz repülőgépet lelőttek a dél-ukrajnai Herszon régió felett” − közölte Zelenszkij ukrán elnök videoüzenetében.
„Ez a légierőnk, különösen az odesszai légvédelmi tüzérdandár eredménye. Minden orosz pilótának tudnia kell, hogy senki nem ússza meg az igazságszolgáltatást” − jegyezte meg.
Zelenszkij az ukrán energiaipari dolgozóknak és a diplomatáknak is köszönetet mondott.
I am grateful to our warriors for downing three Russian “Su” aircraft over our Kherson region today in Ukraine's south.
This is the result of our Air Forces, specifically the Anti-Aircraft Artillery Brigade of Odesa.
I spoke with UK Prime Minister @RishiSunak on Russia’s continued air terror against Ukrainian cities. Over the previous five days, the enemy has launched at least 500 missiles and drones toward Ukraine.
Whatever happens in other countries, whatever political changes or moods, we must have sufficient potential to do our thing, to achieve our goals.
We will be fighting for our influence and for justice for Ukraine, and I am grateful to all the leaders who are assisting us, who… pic.twitter.com/6V2Ln3aX8i
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 30, 2023
Ireland's neutrality does not imply disregard for justice and the restoration of peace. During our call, Ireland's Taoiseach @SimonHarrisTD confirmed his participation in the Peace Summit.
I am grateful to Ireland for its humanitarian and logistical support. We also discussed… pic.twitter.com/A0CgYJ243x
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 9, 2024
Görögország részt vesz az ukrán pilóták F-16-os vadászgépekre való kiképzésében – jelentette be hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Athénben, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Zelenszkij elmondta: „A mai napon több kiemelt témát is megvitattunk Görögország miniszterelnökével, Kyriakos Mitsotakisszal. Természetesen tájékoztattam a fronton kialakult helyzetről, az orosz terroristák támadásairól, valamint a globális biztonság és államunk területi integritásának helyreállítási lehetőségeiről.”
Az elnök Görögország miniszterelnökével Ukrajna védelmi szükségleteiről is tárgyalt, és konkrét dolgokat nevezett meg, amelyek felgyorsíthatják az orosz agresszió végét. „A mai napon fontos eredményünk van a vadászgép-koalíció számára. Görögország részt vesz a pilótáink kiképzésében az F-16-osokra. Köszönjük ezt az ajánlatot” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
⚡Washington approves sending F-16s to Ukraine from Denmark and Netherlands.
The United States has given the green light to Denmark and the Netherlands for sending F-16 fighter jets to Ukraine defend against Russian aggression as soon as pilot training is completed, a U.S.…
The Netherlands will continue to support Ukraine in the face of continued Russian aggression, as much and for as long as necessary. The devastating situation in Israel and Gaza will not divert our attention away from Ukraine. The existential need to push back against Russian… pic.twitter.com/o1CCW3gKQp
I cannot think of a better place than the cradle of democracy to kick off my campaign as lead candidate of @EPP. We set the course for our EU’s future.
Az Egyesült Államok és a partnerországok még nem határoztak meg az ukrán pilóták F-16-os vadászgépeken való kiképzésének tervét. Az információk szerint Dánia és Hollandia vezeti a 11 országból álló koalíciót, amelyek támogatják a tanfolyamot, de még egyetlen ország sem biztosított repülőgépet a programhoz – közölte a Politico három amerikai tisztségviselőre hivatkozva.
Kiemelték, hogy a megvitatott javaslatok egyike ukrán pilóták kiutazását jelentené az Egyesült Államokba az arizonai tucsoni székhelyű légi nemzeti gárda 162. egységéhez.
Ugyanakkor két amerikai és egy európai tisztviselő szerint ez az ötlet nem kapta meg a szükséges támogatást.
„Az együttműködés folytatódik. Partnereinkkel és szövetségeseinkkel azon dolgozunk, hogy meghatározzuk a terv végrehajtásának legpraktikusabb módját” – jelentette ki az egyik amerikai tisztviselő.
Megjegyezték, hogy a másik terv amerikai katonai pilóták Európába való kiküldése az ukránok kiképzésére. Ugyanakkor két amerikai tisztviselő elmondása szerint a végleges döntések még nem születtek meg.
Ráadásul az amerikai illetékesek úgy vélik, hogy a vadászgépek legkorábban 2024 tavaszán érkeznek meg Ukrajnába.
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
Svédország vizsgálja annak lehetőségét, hogy néhány kiválasztott ukrán vadászpilóta tesztrepülést végezhessen a skandináv ország Gripen vadászrepülőgépeivel – jelentette be Pal Henning Jonson svéd védelmi miniszter a TV4 svéd televíziós csatorna csütörtöki adásában.
A tárcavezető azonban azt a korábbi bejelentést is megismételte: Stockholm jelenleg nem tervezi, hogy Gripen vadászgépei közül akár egyet is Kijevnek küldjön, mert mind a hat vadászrepülőgép-hadosztályára szüksége van Svédország területének védelme érdekében.
Ukrainians to practise flying Swedish Gripens, but there will be no supply. Pål Jonson, Minister of Defence of Sweden, has announced the training of several Ukrainian pilots on Swedish JAS 39 Gripen fighter jets in response to the Ukrainian side's request. pic.twitter.com/4zj7T4Ogp6
„Ez a mostani ügy arról szól, hogy az ukránok többször kérték, hogy kipróbálhassanak különféle típusú – Tornado, F-16-os és Gripen – vadászrepülőgépeket, hogy tesztelni tudják mindazokat a típusokat és rendszereket, amelyeket mi is és más országok is működtetnek” – fogalmazott Jonson.
„Most azt a lehetőséget mérlegeljük, hogy az ukránok tesztelhessék a Gripenjeinket” – tette hozzá.
Egy ilyen katonai együttműködési kezdeményezés a gyakorlatban tesztrepüléseket, repülőgép-szimulátorok kipróbálását és a vadászrepülőgépek földi irányítórendszereinek a tanulmányozását jelentené.
„Ehhez további döntésekre van szükség mind az ukrán, mind a svéd oldalon” – tette hozzá a svéd védelmi miniszter. A JAS 39 Gripen vadászgépeket a védelmi felszereléseket előállító Svenska Aeroplan AB (SAAB) svéd nagyvállalat gyártja.
Ukrainians to practise flying Swedish Gripens, but there will be no supply. Pål Jonson, Minister of Defence of Sweden, has announced the training of several Ukrainian pilots on Swedish JAS 39 Gripen fighter jets in response to the Ukrainian side's request. pic.twitter.com/4zj7T4Ogp6
Productive meeting w/ President @RTErdogan to prepare the #NATO Summit in Vilnius. We discussed Sweden’s NATO membership, and I welcome that #Türkiye, Sweden and Finland will meet again in the Permanent Joint Mechanism. pic.twitter.com/bFlMOJGBXa
— Jens Stoltenberg (@jensstoltenberg) June 4, 2023
Glad to announce that after the meeting I hosted with @RTErdogan & @SwedishPM, President Erdogan has agreed to forward #Sweden's accession protocol to the Grand National Assembly ASAP & ensure ratification. This is an historic step which makes all #NATO Allies stronger & safer. pic.twitter.com/D7OeR5Vgba
Ukrainians to practise flying Swedish Gripens, but there will be no supply. Pål Jonson, Minister of Defence of Sweden, has announced the training of several Ukrainian pilots on Swedish JAS 39 Gripen fighter jets in response to the Ukrainian side's request. pic.twitter.com/4zj7T4Ogp6
Olaszország is csatlakozhat ahhoz a nemzetközi projekthez, amelynek keretein belül ukrán pilótákat képeznének ki modern vadászgépekre. Az F-16-os vadászgépek átadásáról azonban nincs szó, mivel Olaszország nem rendelkezik velük – írja az Ukrajniszka Pravda.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök erről a G7-csoport hirosimai csúcstalálkozóján beszélt, ahol hangsúlyozta, hogy vadászgépeket nem tudnak adni, de az ukrán pilóták kiképzése szóba jöhet. Döntés erről azonban még nem született.
A lap ismerteti, hogy az olasz légierő Eurofighter Typhoon vadászgépekkel és AMX International könnyű támadó repülőgépekkel rendelkezik.
Korábban Olaszország azt közölte, hogy tárgyalja annak lehetőségét, hogy saját vadászgépeket adjon Ukrajnának, de erre csak akkor hajlandó, ha más országok megteszik az első lépést.
⚡️Sunak meets Zelensky, says UK will be 'key part' of 'fighter jet coalition.'
U.K. Prime Minister Rishi Sunak met President Volodymyr Zelensky at his country house near London on May 15 as part of Zelensky's tour of Western partners. https://t.co/hNf0FmWsqS
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) May 15, 2023
Ukrainians to practise flying Swedish Gripens, but there will be no supply. Pål Jonson, Minister of Defence of Sweden, has announced the training of several Ukrainian pilots on Swedish JAS 39 Gripen fighter jets in response to the Ukrainian side's request. pic.twitter.com/4zj7T4Ogp6
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
#Russia Ho dato mandato al Segretario generale della #Farnesina di convocare l’ambasciatore della Federazione russa in Italia. Il Governo chiede chiarimenti sulla vicenda della nazionalizzazione dell’Ariston Thermo Group. Al lavoro anche con Bruxelles,in raccordo con la Germania.
On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
A nyugati szövetségesek késlekedése miatt Ukrajna olyan tapasztalt pilótákat veszít, akik elsajátíthatnák az F-16-os vadászgépek kezelését, pedig az ukrán pilóták szerint nyugati gépekre van szükségük az erősebb orosz gépek elleni harchoz – közölte hétfőn az Ukrajinszka Pravda hírportál a The Telegraph című brit lap cikkére hivatkozva.
A jelentés szerint Vadim Vorosilov őrnagy azt mondta az újságnak, hogy napról napra nehezebb feltartóztatni az oroszokat elavult szovjet repülőgépek segítségével. „Az oroszok folyamatosan taktikát váltanak, ezért a háború nem stabil. Csapdákat állítanak. Egy gépet a levegőbe emelnek, ezzel megtévesztik az ukrán pilótát, hogy csak egy gép van. Aztán két-három másik gép jelenik meg két oldalról, amelyek valójában az ukrán gép körül nyüzsögnek” – panaszkodott a tiszt.
Az őrnagy szerint mivel az ukrán pilóták továbbra is szovjet MiG-29-esekkel repülnek, „csak a csatateret tudják tartani”, miközben a modern Szu-35-ös vadászgépeket és Szu-34-es bombázókat használó oroszok megsemmisítése nehéznek bizonyul. „Jelenleg csak az ellenséget tudjuk elrettenteni, de az F-16-osokkal ellenőrizni tudnánk a tengert és a szárazföldet, hogy megvédjük a gyalogságot. Modernebb repülőgépekre van szükségünk, hogy jobbak legyünk az ellenségnél” – hangoztatta.
Nagy-Britannia vezetése februárban jelentette be, hogy az ukrán pilóták kiképzése brit gépeken három évig tarthat. A kiadvány azonban megjegyzte, hogy Vorosilov és kollégája, Volodimir Lohacsov ezredes, az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnoksága légügyi osztályának vezetője nem ért egyet ezzel az időkerettel. „A kiképzés kevesebb mint hat hónapig tart” – mondta el az ezredes. Szerinte míg Ukrajna nyugati gépekre vár, addig a legtapasztaltabb pilótáit veszíti el. „Amíg várunk, még több pilótát veszítünk el. Volt egy listánk a legtapasztaltabb pilótákról, akiket ki lehet képezni az F-16-osokra, de sajnos néhányan már meghaltak a harcokban” – jegyezte meg.
„Az orosz repülőgépek radarjai körülbelül négyszer jobbak, mint a miénk, és sokkal messzebbre látnak. Ráadásul az orosz rakéták sokkal erősebbek, mint a mi szovjet gyártmányúink. Néha nem is látjuk, hogy az oroszok rakétákat lőttek ki, ami nagyon veszélyes a pilótáinkra” – mondta el az ezredes. Mint kifejtette, Oroszország a frontvonaltól 200 km-es távolságból képes támadni, míg az ukrán gépeknek sokkal közelebb kell repülniük az ellenséghez, hogy tüzelni tudjanak.
A pilóták üzenete – írta az újság – egyszerű: „Az F-16-osok megszerzése segítene túlélni és több ember életét megmenteni”. „Ha orosz gépeket akarunk támadni, sokkal közelebb kell mennünk a frontvonalhoz, és alacsony magasságban repülnünk, ami nagyon veszélyes. Az oroszoknak 40 légibázisuk és több mint 700 repülőgépük és helikopterük van, és ezek korszerűbbek, mint a mi gépeink. Dolgozunk a nyugati gépek beszerzésén, mert amink van, az nem elég ahhoz, hogy hatékonyak legyünk a harctéren” – hangsúlyozta Volodimir Lihacsov.
[type] => post
[excerpt] => A nyugati szövetségesek késlekedése miatt Ukrajna olyan tapasztalt pilótákat veszít, akik elsajátíthatnák az F-16-os vadászgépek kezelését, pedig az ukrán pilóták szerint nyugati gépekre van szükségük az erősebb orosz gépek elleni harchoz.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1680530580
[modified] => 1680526767
)
[title] => A szövetségesek késlekedése miatt Ukrajna elveszíti legtapasztaltabb pilótáit, akiket az F-16-osokra lehetne kiképezni
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=75079&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 75079
[uk] => 75086
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 75080
[image] => Array
(
[id] => 75080
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ad5ba2b-fotor-2023-4-3-5-22-48-1.png
[original_lng] => 431722
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ad5ba2b-fotor-2023-4-3-5-22-48-1-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ad5ba2b-fotor-2023-4-3-5-22-48-1-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ad5ba2b-fotor-2023-4-3-5-22-48-1.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ad5ba2b-fotor-2023-4-3-5-22-48-1.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ad5ba2b-fotor-2023-4-3-5-22-48-1.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ad5ba2b-fotor-2023-4-3-5-22-48-1.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ad5ba2b-fotor-2023-4-3-5-22-48-1.png
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1680521463:2
[_thumbnail_id] => 75080
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1869
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_bbfb4c5ee6185b45e41851f5c86f8f24] =>
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
Dmitro Kuleba külügyminiszter felszólította azokat a nyugati partnereket, akik vadászgépeket küldhetnek Ukrajnába, hogy kezdjék meg az ukrán pilóták kiképzését anélkül, hogy további kötelezettségeket vállalnának – számolt be az rbc.ua hírportál a tárcavezetőnek a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián tartott sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A tudósítás szerint az ukrán diplomácia vezetője kifejtette: „Megkockáztatom, de azt mondom, hogy Ukrajna harci repülőket fog kapni: ez csak idő és eljárások kérdése. Ez több időt vesz igénybe, mint a harckocsit. Ezt megértjük.” Azt is megjegyezte, hogy az első lépés a pilóták képzése. A harckocsik esetében elmondása szerint sok idő telt el az eredetileg bejelentett utánpótlási, majd katonai kiképzési döntés miatt.
„Most az ellenkezőjét javasoljuk. Ez a kérésünk minden olyan barátunkhoz, aki potenciálisan meg tudja osztani Ukrajnával a repülőgépeit: kezdjék el a kiképzést mielőbb, anélkül, hogy konkrétan most további kötelezettségeket vállalnának” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
I took part in a G7 ministerial meeting at the invitation of Japanese FM Hayashi Yoshimasa. We focused on everything needed for Ukraine's victory in 2023. There will be rapid deliveries of weapons and new sanctions. Russia must realise we won’t tire of countering its aggression. pic.twitter.com/Z6sCs4yLPY
Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke#InsecurityCouncil
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Ukrainians to practise flying Swedish Gripens, but there will be no supply. Pål Jonson, Minister of Defence of Sweden, has announced the training of several Ukrainian pilots on Swedish JAS 39 Gripen fighter jets in response to the Ukrainian side's request. pic.twitter.com/4zj7T4Ogp6
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP