Ukrán és magyar képzőművészek közös kiállításával kezdődött, színházi előadással és a honfoglalási emlékjel megkoszorúzásával folytatódott, majd pedig az Ukrajnában működő magyar szórvány- és diaszpóra szervezetek konferenciájával zárult a Magyarok Kijevi Egyesületének háromnapos rendezvénysorozata, melyet az MKE fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából szerveztek az ukrán fővárosban. A találkozón elhangzott, hogy az elmúlt években az anyaország támogatásának köszönhetően, már tudnak tervezni az ottani magyar diaszpóra szervezetek, ezáltal pedig módjukban van különböző rendezvényeket is szervezni.
https://youtu.be/wJPOgzx3EMI
A magyar állam minden évben egyre nagyobb és nagyobb figyelmet szentel a diaszpórában élő magyarok számára, vegyük csak a Diaszpóratanács, a hétvégi magyar iskoláknak a találkozóját, amúgy is, amennyi segítséget kapunk mi külhoni magyarok a magyar államtól, össze sem lehet hasonlítani azzal, ami a múltban volt. Az Ukrajnában működő magyar civil szervezetek nagyon sokat tesznek azért, hogy az EU-val társult ország, valóban eleget tegyen azoknak a követelményeknek, ami a társulási szerződésben le van fektetve. – ezt már Szili Katalin miniszterelnöki megbízott mondta a találkozón. A politikus szerint az ukrán nyelvtörvény és az oktatási jogszabály negatívan érinti az ott élő magyarságot, a tervezett régiók kialakításáról szóló törvény pedig szintén hátrányos helyzetbe hozhatja a kárpátaljai közösséget. Szili Katalin a szervezetek vezetőivel arról is egyeztetett, hogy az ukrajnai magyar vasárnapi iskolák közös tankönyvcsomaghoz juthassanak.