Az Ukrajna Kárpátalja megyéjében élő magyar nemzeti kisebbség képviselőiként megdöbbenéssel olvastuk a parlament hivatalos honlapján az Ukrajna oktatási törvényéhez készült 12 086. számú módosító javaslatot, melynek célja ukrán nyelvi környezet teremtése az oktatási intézményekben (https://itd.rada.gov.ua/billinfo/Bills/Card/44959). Nyilatkozatot fogadtunk el a tervezett módosítás kapcsán, s levélben fordultunk az illetékesekhez, miszerint mi, Ukrajnában élő magyarok nagyra értékeljük azokat a törvényi módosításokat, amelyeket a közelmúltban fogadott el Ukrajna Legfelső Tanácsa, és amelyek részben visszaállították a nemzeti kisebbségek, köztük a magyarok anyanyelvű oktatásra vonatkozó jogait. A 12 086. számú törvénytervezet azonban ismét szűkíti a nemzeti kisebbség nyelvének használatára vonatkozó jogokat és lehetőségeket.
A tervezet elfogadása esetén a kisebbségek nyelve kizárólag az órákon lesz használható: az órákon kívül azonban kizárólag az államnyelvet lehet használni. A törvény tervezete még a magánérintkezésben is megtiltaná a nemzeti kisebbségek nyelvének, köztük a magyarnak a használatát, hiszen még azt is megszabja, hogy a szünetekben, a tanári szobákban és az oktatási intézmények udvarán az órák után is az államnyelvet, az ukránt kell használni.
A törvény elfogadása nemcsak szűkítené a nemzeti kisebbségek jogait nyelvük használatára, hanem ellentétes az alapvető emberi jogokkal is. Mivel Ukrajna európai integrációjának egyik lényeges feltétele a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása, ez a tervezet veszélyezteti országunk csatlakozási folyamatát az Európai Unióhoz.
2017 óta tart a kisebbség szabad nyelvhasználata körüli vita Ukrajnában, akkor hozta meg ugyanis az ukrán parlament azt az oktatási törvényt, mely az ötödik osztály után gyakorlatilag ellehetetleníti az anyanyelven történő tanítást a közel 100 kárpátaljai magyar iskolában. A tiltakozás azóta is tart, hiszen a jogszabály szemben áll Ukrajna alkotmányával, a nemzetközileg vállalt egyezményeivel, és a kétoldalú megállapodásaival is. A honatyák a döntést azzal indokolták, hogy a kisebbségek nem beszélnek elég jól ukránul, a szakértők szerint viszont, nem ez a legjobb módja az államnyelv megtanításának. Végül múlt decemberben megszületett az a kisebbségi kerettörvény, mely betonba önti mindezt a jogfosztást. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szerint az új törvények akadályozhatják az ország európai integrációs törekvéseit, ezért megküldte az erre vonatkozó árnyékjelentését és szakvéleményét a jogszabályt tárgyaló Velencei Bizottságnak. Így tett a KMPSZ is. Darcsi Karolina hozzátette: a KMKSZ a kezdetektől támogatja Ukrajna európai integrációs törekvéseit, fontosnak tartja, hogy az uniós jogharmonizációval a kárpátaljai magyarok a gyakorlatban is visszakapják majd az alkotmányban garantált jogaikat.
Alig több mint fél évvel a Kárpátaljai Kistérségek létrejötte után még mindig sok a megválaszolatlan kérdés a korábbi intézményhálózatok fenntartását illetően. Komoly vitákat generált a Bátyúi Kistérség iskola hálózatának átalakítása, ahol kis létszámú iskolákat szeretnének bezárni, valamint nagyobbakat – mint a bátyúi magyar, illetve ukrán tannyelvűeket, valamint a bótrágyi és haranglábi általános iskolákat – összevonni.
A probléma miatt a bótrágyi lakosok aláírásgyűjtésbe kezdtek és kérték a KMPSZ, valamint a KMKSZ közbenjárását az ügyben.
A kárpátaljai magyar szervezetek hétfőn Ungváron kiadott közös nyilatkozatban tiltakoznak a parlament által 2020. január 16-án elfogadott teljes általános középfokú oktatásról” szóló, 0901. számú törvény kisebbségi nyelvhasználatot érintő tételei ellen, mely az ország alkotmányát és nemzetközi vállalásait semmibe véve megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől.
A nyilatkozatban, amelyet Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke és Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke látott el kézjegyével, az aláírók sajnálatosnak tartják, hogy sem a Velencei Bizottság ajánlásait, sem a nemzeti kisebbségek javaslatait nem vették figyelembe a törvény második olvasatban történő kidolgozásakor. Rendkívül aggasztónak tartjuk – mutatnak rá a tiltakozó szervezetek –, hogy ígéreteivel ellentétben az új ukrán politikai vezetés tovább folytatja az előző kormányzat által elkezdett kisebbségellenes politikát.
A törvény bevezetése esetén az ukrajnai nemzeti kisebbségek
elvesztik a szabad nyelvválasztás lehetőségét
az oktatás területén, ezért a magyar szervezetek felkérik az állam
elnökét, hogy ne írja alá ezt a kisebbségek, így a kárpátaljai magyarok
megmaradását is alapjaiban veszélyeztető törvényt – szólítják fel az államfőt a
törvény vétójára befejezésként a KMKSZ, KMPSZ és UMDSZ vezetői.
[type] => post
[excerpt] => A kárpátaljai magyar szervezetek hétfőn Ungváron kiadott közös nyilatkozatban tiltakoznak a parlament által 2020. január 16-án elfogadott teljes általános középfokú oktatásról tatásról” szóló, 0901. számú törvény kisebbségi nyelvhasználatot érintő...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1579608769
[modified] => 1579882293
)
[title] => Tiltakoznak a kárpátaljai magyar szervezetek a kisebbségeket diszkrimináló középoktatási törvény elfogadása ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=1374&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 1374
[uk] => 1377
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 1375
[image] => Array
(
[id] => 1375
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/kmksz_kmpsz_umdsz.jpg
[original_lng] => 201023
[original_w] => 1600
[original_h] => 1068
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/kmksz_kmpsz_umdsz-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/kmksz_kmpsz_umdsz-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/kmksz_kmpsz_umdsz-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/kmksz_kmpsz_umdsz-1024x684.jpg
[width] => 1024
[height] => 684
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/kmksz_kmpsz_umdsz-1536x1025.jpg
[width] => 1536
[height] => 1025
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/kmksz_kmpsz_umdsz.jpg
[width] => 1600
[height] => 1068
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/kmksz_kmpsz_umdsz.jpg
[width] => 1600
[height] => 1068
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1579875093:5
[_thumbnail_id] => 1375
[views_count] => 4189
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[_oembed_0536f2b7b7fba2f96afb32ecba5ddab8] =>
[_oembed_time_0536f2b7b7fba2f96afb32ecba5ddab8] => 1582169399
[_oembed_e25c0255a9d426f13cf725a91a4eec78] =>
Felháborítónak tartom és visszautasítom #Cseh_Katalin #momentumos EP képviselő tegnap esti nyilatkozatát, melyben...