A dél-koreai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a kormány kész tárgyalásokat folytatni Ukrajnával az ukrán fegyveres erők által foglyul ejtett észak-koreai katonák átszállításáról, amennyiben erre hivatalos kérés érkezik.
Mivel az észak-koreai katonák az alkotmány szerint a mi állampolgáraink, kormányunk azt tervezi, hogy tárgyalni fog Ukrajnával, ha a katonák Dél-Koreába szeretnének jönni
– fogalmazott a Strana szerint a szóvivő, aki azt is hozzátette, egyelőre nem érkezett a két fogságba esett katonától ilyen jellegű kérelem.
Dél-Korea alkotmánya az egész Koreai-félszigetet saját területeként határozza meg, ezért gyakorlatilag minden lakost állampolgárként ismernek el.
Őrizetbe vették szerdán a dél-koreai hatóságok Jun Szogjol posztjáról felfüggesztett államfőt, akit lázadással vádolnak.
Az elnök házához több mint háromezer rendőr érkezett az őrizetbe vételre. Jun az elfogásakor közzétett videófelvételen kijelentette, hogy továbbra is törvénytelennek tartja az ellene folyó eljárást, és azért működik együtt, hogy elkerüljék a vérontást.
A felfüggesztett elnök korábban a többszöri idézésnek is ellenszegült a büntetőeljárás során, amely szerint a december 3-i, hatalmas botrányt kavaró hadiállapot kihirdetése államellenes bűncselekmény, puccskísérlet volt.
Őrizetbe vételekor több ezer híve is a rezidenciájánál tartózkodott, de helyszíni jelentések szerint bekiabálásokon kívül más akcióba nem kezdtek.
A magas rangú tisztségviselők korrupcióját vizsgáló dél-koreai hivatal (CIO) közölte, hogy haladéktalanul megkezdi Jun Szogjol kihallgatását. Az MTI beszámolója szerint Jun testőrségének vezetőjét is őrizetbe vették.
Az alkotmányos eljárással felfüggesztett államfőt a december elején kihirdetett és mintegy hat óra múlva visszavont szükségállapot miatt vonták vád alá, illetve azért, mert eddig ellenállt a letartóztatási parancsnak.
Ő az első köztársasági elnök Dél-Koreában, akit még hivatali ideje alatt tartóztatnak le.
A dél-koreai alkotmánybíróság a hét elején kezdte volna meg Jun Szogjol elleni alkotmányos vádemelési per tárgyalását, de el kellett napolni, mert a vádlott nem jelent meg. Jun az elmúlt hetekben nem mozdult ki a rezidenciájáról, és őrizetbe vételének megakadályozására a testőrsége is készenlétben állt.
A december közepén megszavazott alkotmányos felelősségre vonási eljárás nyomán az alkotmánybíróságnak 180 napon belül kell döntenie arról, hogy végleg leváltja-e Junt hivatalából, vagy visszaállítja a jogkörét. Az első letartóztatási kísérletnél a felfüggesztett államfőt a hadsereg is védte, de a védelmi minisztérium közölte, hogy a további ilyen kísérletekbe a hadsereg nem avatkozik bele.
A lázadás bűne Dél-Koreában halálbüntetéssel is sújtható. Jun annak idején azzal indokolta a szükségállapot bevezetését, hogy meg kell védeni az országot „az észak-koreai kommunista erőktől és az államot fenyegető elemektől”. A rendelkezés visszavonására a parlament kényszerítette órákon belül.
A felfüggesztett államfő elfogását azonnal üdvözölte Pak Csande, az ellenzéki Demokrata Párt frakcióvezetője. Kijelentette, hogy ez „az első lépés a rend visszatérése felé”. Az elnök mögött álló, kormányzó Népi Erő Pártjának (PPP) frakcióvezetője viszont azt hangoztatta, hogy a hatóságok fellépése igazságtalan és törvénytelen volt.
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
Dél-Koreában a felfüggesztett államfő, Jun Szogjol csütörtökön már a harmadik egymást követő napon ellenállt letartóztatásának, és azt ígérte, hogy „a végsőkig harcolni fog” a hatóságok ellen, amelyek ki akarják hallgatni őt a hadiállapot bevezetésére tett sikertelen kísérlete miatt.
A december 3-i puccsal kapcsolatos vizsgálatokat folytató korrupcióellenes hivatalnak (CIO) január 6-ig kell végrehajtania a szöuli bíróság által Jun ellen kiadott elfogatóparancsot. A hivatal azt követően kérte a letartóztatási parancsot, hogy a leköszönt elnök három egymást követő kihallgatási idézést is figyelmen kívül hagyott.
Jun Szogjolt azért függesztette fel hivatalából a parlament, mert a múlt hónap elején rendkívüli állapotot rendelt el, és katonákat vezényelt a parlamenthez. A letartóztatási parancs keddi kiadása óta Jun támogatói és ellenzői szinte folyamatosan tüntetnek szöuli lakhelye közelében.
A 64 éves politikus vádemelése óta nem tanúsított megbánást, sőt, odáig ment, hogy dacos üzenetet küldött.
„A Koreai Köztársaság jelenleg veszélyben van a szuverenitását fenyegető belső és külső erők, valamint az államellenes elemek tevékenysége miatt” – írta az otthona közelében táborozó támogatóinak kiosztott levelében, amelynek hitelességét ügyvédje, Jun Kabkeun megerősítette az AFP francia hírügynökségnek.
„Esküszöm, hogy a végsőkig harcolok mellettetek, hogy megvédjem ezt a nemzetet” – tette hozzá, elárulva, hogy a YouTube videomegosztó oldalon élőben követte az otthona előtt zajló tüntetéseket.
A felfüggesztett elnök, aki nem hagyhatja el az országot, hivatalos szöuli rezidenciáján tartózkodik – erősítette meg ügyvédje az AFP-nek. Jogi csapata fellebbezést nyújtott be a letartóztatási parancs ellen, azzal érvelve, hogy az „törvénytelen és érvénytelen”.
A CIO vezetője, Oh Dong-vun arra figyelmeztetett, hogy bárki, aki megpróbálja megakadályozni Jun letartóztatását, maga is felelősségre vonható.
Egy bíróság házkutatási parancsot adott ki Jun hivatalos lakhelyére és más helyszínekre is – közölte az AFP-vel egy CIO-tisztviselő.
Az elnöki biztonsági szolgálat eddig megakadályozta, hogy a nyomozók belépjenek a rezidenciára, hivatkozva arra a törvényre, amely tiltja az államtitkokat tartalmazó helyiségek átkutatását a felelős személy beleegyezése nélkül.
[type] => post
[excerpt] => Dél-Koreában a felfüggesztett államfő, Jun Szogjol csütörtökön már a harmadik egymást követő napon ellenállt letartóztatásának, és azt ígérte, hogy „a végsőkig harcolni fog” a hatóságok ellen, amelyek ki akarják hallgatni őt a hadiállapot bevezeté...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1735903800
[modified] => 1735857259
)
[title] => Tovább fokozódik a politikai káosz Dél-Koreában, a felfüggesztett elnök ellenáll a letartóztatásnak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=136874&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136874
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 136876
[image] => Array
(
[id] => 136876
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/jun-szogjol.png
[original_lng] => 502800
[original_w] => 963
[original_h] => 498
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/jun-szogjol-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/jun-szogjol-300x155.png
[width] => 300
[height] => 155
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/jun-szogjol-768x397.png
[width] => 768
[height] => 397
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/jun-szogjol.png
[width] => 963
[height] => 498
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/jun-szogjol.png
[width] => 963
[height] => 498
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/jun-szogjol.png
[width] => 963
[height] => 498
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/jun-szogjol.png
[width] => 963
[height] => 498
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1735850060:12
[_thumbnail_id] => 136876
[_edit_last] => 12
[views_count] => 528
[_oembed_6116a32b7833d17ad0f74580b590d053] =>
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij részvétét fejezte ki a dél-koreai légi baleset kapcsán, amelyben több mint 100 ember életét vesztette.
Szörnyű hír érkezett a Jeju Air légitársaság gépének tragikus balesetéről, amely a Muan nemzetközi repülőtéren történt a Koreai Köztársaságban, és számos életet követelt. Minden egyes elvesztett élet mérhetetlen tragédia.
Volodimir Zelenszkij mély részvétét fejezte ki az elhunytak családjainak, a dél-koreai népnek és a helyettes elnöknek, Choi Sang Moknak.
Ukrajna osztozik fájdalmukban, és támogatja a koreai népet ebben a nehéz időszakban
– tette hozzá Zelenszkij.
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
Dél-Korea felfüggesztett elnöke, Jun Szogjol sorozatban harmadszor nem tett eleget a felszólításnak, hogy jelenjen meg az ország bűnüldöző hatóságai előtt – jelentette vasárnap a Yonhap hírügynökség.
A korrupcióellenes nyomozóhivatal (CIO) közölte, hogy az idézés ellenére Jun nem jelent meg a Szöultól délre fekvő irodájukban. Jun a korábbi, december 18-i és 25-i idézéseket figyelmen kívül hagyta.
A Yonhap hírügynökség szerint egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a hivatal elfogatóparancsot ad ki Jun ellen. Általában három idézés a maximum, mielőtt egy nyomozóhatóság elfogatóparancsot kér a gyanúsított ellen.
Amennyiben a CIO bírósági végzést kér Jun letartóztatására, az példa nélküli lépés lenne egy hivatalban lévő elnök ellen Dél-Koreában.
Jun jogi képviselői szerint a CIO-nak nincs hatásköre arra, hogy lázadással kapcsolatos vádakat vizsgáljon Jun ellen, és arra sincs joga, hogy bírósági letartóztatási parancsot kérjen ellene. „Sok problémát kell először tisztázni, többek között azt, hogy a CIO-nak nincs hatásköre a lázadással kapcsolatos vádak kivizsgálására, mielőtt eldönthetnénk, hogy megjelenik-e kihallgatásra” – mondta az egyik védőügyvéd. „Nem arról van szó, hogy elutasítjuk az idézést, hanem arról, hogy ezeket kérdéseket előbb tisztázni kell.”
A korrupcióellenes hivatal azért nyomoz Jun ellen, mert december 3-án váratlanul hadiállapotot rendelt el, majd órákkal később feloldotta az intézkedést.
Dél-Korea azóta politikai válságban van. A Nemzetgyűlés december 14-én szavazott Jun felelősségre vonásáról, az Alkotmánybíróság pedig eljárást indított a döntés alkotmányosságának a megállapítására.
[type] => post
[excerpt] => Dél-Korea felfüggesztett elnöke, Jun Szogjol sorozatban harmadszor nem tett eleget a felszólításnak, hogy jelenjen meg az ország bűnüldöző hatóságai előtt – jelentette vasárnap a Yonhap hírügynökség.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1735552020
[modified] => 1735512423
)
[title] => Harmadszor sem jelent meg a hatóságok előtt a felfüggesztett dél-koreai elnök
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=136648&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136648
[uk] => 136749
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 136649
[image] => Array
(
[id] => 136649
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jun-szogjol.webp
[original_lng] => 14128
[original_w] => 690
[original_h] => 460
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jun-szogjol-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jun-szogjol-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jun-szogjol.webp
[width] => 690
[height] => 460
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jun-szogjol.webp
[width] => 690
[height] => 460
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jun-szogjol.webp
[width] => 690
[height] => 460
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jun-szogjol.webp
[width] => 690
[height] => 460
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jun-szogjol.webp
[width] => 690
[height] => 460
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1735638369:3
[_thumbnail_id] => 136649
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 577
[translation_required_done] => 1
[_oembed_6116a32b7833d17ad0f74580b590d053] =>
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
Dél-Korea fő ellenzéki pártja kedden benyújtja a Han Dokszu megbízott elnök felelősségre vonását célzó törvényjavaslatot – közölte kedden a párt szóvivője.
A dél-koreai Demokrata Párt (DP) szóvivője azután jelentette be ezt, hogy Han Dokszu nem hagyta jóvá azt a törvényjavaslatot, amely szerint különleges vizsgálat indulna Jun Szogjol, Dél-Korea leváltott elnöke ellen a hadiállapot bevezetésére tett sikertelen kísérlete miatt – írja a Reuters.
Mint ismert, Han Dokszu megbízott elnök vette át a felfüggesztett Jun Szogjol helyét, akit december 14-én vád alá helyeztek, és az alkotmánybíróság felülvizsgálja, hogy leváltsák-e vagy visszaállítsák a hatalmát.
Han megbízott elnök a mai kabinetülésen világossá tette, hogy nem fog zöld utat adni a különleges ügyészségi törvénynek. Ezt nem lehet másképp értelmezni, mint hogy késlelteti az időt – mondta az ellenzék vezetője.
A Demokrata Párt (DP) szóvivője kedden azt mondta, a törvényjavaslatot – miután benyújtották – várhatóan csütörtökön terjesztik a plenáris ülés elé.
A parlament többségével a DP ebben a hónapban törvényjavaslatot fogadott el egy különleges ügyész kinevezéséről, hogy vádat emeljenek a konzervatív Jun ellen. Han kedden nem tűzte a törvényjavaslatot a kabinet napirendjére, ehelyett felszólította a kormánypártot és az ellenzéki pártokat, hogy vitassák meg a törvényjavaslatot és más kérdéseket.
Han hivatalának egy meg nem nevezett magas rangú tisztviselője a Newsis hírügynökség szerint „rendkívül sajnálatosnak” nevezte a DP tervezett lépését. „A nemzetközi közösség jelenleg a megbízott elnöki rendszert támogatja. A vádemelés alááshatja ezt a bizalmat és hátrányosan befolyásolhatja a gazdaságot” – idézte a Newsis a tisztviselőt.
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
Másodszor sem jelent meg a kihallgatáson Jun Szogjol dél-koreai elnök, akit a december elején elrendelt hadiállapot ügyében kíván az igazságszolgáltatás meghallgatni.
A rendőrség, a magas rangú hivatalnokok korrupciós ügyeiben eljáró nyomozó szerv (CIO) és a védelmi minisztérium részvételével alakult nyomozó bizottság szerdára rendelte be kihallgatásra Jun Szogjolt – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
Jun azonban az előző szerdához hasonlóan ismét nem jelent meg a CIO kvacshoni irodájában.
A dél-koreai parlament alkotmányos vádeljárást szavazott meg Jun Szogjol ellen december közepén, miután az elnök hadiállapotot kísérelt meg bevezetni. A lépés megrázta az országot, de a heves ellenállás láttán néhány óra múlva visszavonták az intézkedést.
Az ellenzék az alkotmány megsértésével vádolta meg az elnököt.
A bíróság december 27-ére tűzte ki az alkotmányos vádeljárás eljárásainak kezdetét.
Jun Szogjol az ország védelmével indokolta a hadiállapot kihirdetését.
South Korean President Yoon Suk Yeol declared martial law on Tuesday in an emergency national address as he accused the opposition of trying to paralyze the administration amid a deepening political rift https://t.co/pucghS8PDmpic.twitter.com/H2GxsRKYbG