Nem követett el bűncselekményt ukrajnai üzleti tevékenységével Hunter Biden, Joe Biden volt amerikai alelnök és demokrata pári elnökjelölt fia – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televízió Moszkva, Kreml, Putyin című vasárnapi magazinműsorának.
„Biden fiának Ukrajnában valóban volt és lehet hogy van is még biznisze” – nyilatkozott Putyin. Az orosz elnök szerint Hunter Biden legalább egy ukrajnai cégben „gyakorlatilag vezető volt és a jelek szerint nem keresett rosszul”. „De én ebben nem látok bűncselekményt. Nekünk mindenesetre ilyesmiről nincs tudomásunk” – mondta Putyin, aki megjegyezte, hogy mindez az amerikaiak és az ukránok dolga.
Hunter Biden 2014 és 2019 között volt az ukrán Burisma Holding energetikai vállalat igazgatóságának tagja, miközben az apja 2017 januárjáig az Egyesült Államok alelnökeként Washington Ukrajna-politikájának fő alakítója volt. Donald Trump amerikai elnök kampánystábja és a vele rokonszenvező média kifogásolta, hogy az idősebb Biden kikényszerítette a Burisma után nyomozó Viktor Sokin ukrán főügyész lemondatását.
Putyin a Rosszija 1-nek azt mondta, hogy nincs tudomása róla, milyen üzleti tevékenységet folytat külföldön Jelena Baturina, Jurij Luzskov volt moszkvai polgármester özvegye, és hogy vannak-e amerikai üzleti kapcsolatai. Az orosz vezető így kommentálta Trumpnak azt az állítását, hogy Hunter Bidennek voltak orosz üzleti kapcsolatai, mások mellett Baturinával is.
Nem kívánt megjegyzést fűzni az amerikai elnök azon állításához, miszerint Oroszország a mai napig is pénzeli a Biden fiút. Putyin egyébként a műsorban úgy vélekedett, hogy az amerikai katonai jelenlét Afganisztánban nem ellentétes az orosz érdekekkel és hasznos az általános biztonság szempontjából is. Elmondta, hogy miközben a hivatalos moszkvai álláspont szerint az amerikai csapatkivonás javítja az afganisztáni megbékélés feltételeit, ő személy szerint úgy véli, hogy a stabilitáshoz hozzájáruló katonák távozása pótlólagos kockázatokat teremt és pótlólagos kiadásokra kényszeríti majd Oroszországot. Rámutatott, hogy Afganisztán ügyében az orosz és az amerikai titkosszolgálatok együttműködnek. „Az amerikaiak tevékenységét Afganisztánban terrorelhárításként fogjuk fel” – mondta Putyin.
Közölte, hogy a két ország biztonsági szolgálatai a Trumppal való megállapodás alapján más területeken is együttműködnek, egyebek között Szíriában is, például a konfliktusmegelőzésben. Elmondta, hogy az oroszok közbenjártak egy Szíria által kémkedéssel vádolt amerikai állampolgár szabadon bocsátásáért. Felidézte még, hogy köszönetet mondott amerikai hivatali partnerének azokért az értesülésekért, amelyek alapján terrortámadásokat sikerült megakadályozni Oroszországban.
A New York Post szerdán nyilvánosságra hozta Hunter Bidennek, Joe Biden fiának, egyes leveleit az ukrajnai Burisma-kapcsolatokról. Joe Biden kampánya tiltakozott és visszautasította, hogy a demokraták elnökjelöltjének közvetlen kapcsolatai lettek volna az energetikai céggel, a Twitter pedig betiltotta a levelek közlését.
Az e-mailekből az tűnik ki, hogy Hunter Biden már egy évvel korábban bemutatta apját – aki akkor Barack Obama kormányzatának alelnöke volt – a Burisma ukrán energetikai cég legfőbb vezetőinek, hogy Joe Biden alelnökként nyomást gyakorolt volna ukrán kormányzati tisztségviselőkre annak érdekében, hogy rúgják ki a Burisma esetleges korrupciós ügyeit vizsgáló főügyészt.
Hunter Biden 2014-től a Burisma igazgatótanácsának tagja volt, busás – havi ötvenezer dolláros – javadalmazásért. Kapcsolata a Burismával – és más, jövedelmező kínai és oroszországi üzletei – már korábban ismertek voltak, az azonban nem, hogy az apját ő hozta össze az ukrán energetikai vállalat vezetőivel. Egy 2015 májusában keltezett elektronikus levélből kiderült, hogy Vadim Pozsarszkij, a Burisma igazgatótanácsnak egyik tanácsadója megköszönte Hunter Bidennek, hogy bemutatta őt az apjának. Egy esztendővel korábban ugyanez az ukrán szakember levélben felvetette Hunter Bidennek, hogy „miként tudná latba vetni a befolyását” az ukrán vállalat érdekében.
A nyilvánosságra került levelezés kapcsán a The Wall Street Journal a szerda esti internetes kiadásában rámutatott: nem igazak Joe Biden korábbi állításai, miszerint soha nem beszélt a fiával annak üzleti ügyeiről.
Nem is kérdéses, hogy szaftos ügy ez, és a New York Post, valamint Trump ügyvédje, Rudy Giuliani szerint még szaftosabb lesz – írta a The Wall Street Journal, idézve Giuliani szerdai Twitter-bejegyzését is. Joe Biden kampánya visszautasította, hogy a demokraták elnökjelöltjének közvetlen kapcsolatai lettek volna a Burismával.
Átnéztük Joe Biden akkori hivatalos találkozóinak napirendjét, és soha nem került sor arra a találkozóra, amelyről a New York Post írt – jelentette ki szerdán este Andrew Bates, a Biden-kampány szóvivője. Hozzátette: azért nem kívánnak reagálni a levelekben foglalt tartalomra, mert a New York Post nem kérdezte meg a kampánytörzs véleményét. A Twitter elutasította a levelezés részleteinek közlését, de szerda este Jack Dorsey, a Twitter elnök-vezérigazgatója közleményt adott ki, amelyben elhibázott döntésnek minősítette saját cége lépését. Az Iowában kampányoló Donald Trump amerikai elnök a nagygyűlésen reagált a nyilvánosságra került újabb információkra.
Egyértelműen láthatjuk, hogy Biden korrupt politikus, akinek nem is lenne szabad megengedni, hogy induljon az elnökválasztáson – hangsúlyozta az amerikai elnök.
We now have over 150,000 signatures demanding a special counsel to investigate #Biden corruption! Help us reach 200k. Please share, RETWEET, and sign now:https://t.co/G77lliVRbv
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy