karpat.in.ua

Csád elnöke kinevezta az ideiglenes kormányt

Ideiglenes kormányt nevezett ki Mahamat Idriss Déby Itno átmeneti csádi elnök kedden, alig huszonnégy órával azután, hogy Succes Masra volt ellenzéki vezetőt nevezte ki miniszterelnöknek.

Az ideiglenes kormánynak negyvenegy tagja van, harminc miniszter és tizenegy államtitkár – közölte az elnöki hivatal.

Az új kabinet külügyminisztere Mahamat Szálef Annadif, védelmi minisztere Dago Yacouba, területigazgatási minisztere Limane Mahamat, a tájékoztatási miniszter pedig Abdul Rahman Ghulamullah, akik ugyanezt a tisztséget töltötték be a korábbi kormányban.

Az új kabinetnek több új tagja is van, közöttük nők és fiatalok.

A kormány tagjait a miniszterelnökkel folytatott konzultáció után nevezték ki – közölte az elnöki hivatal.

„Igen változatos csapattal van szerencsém együtt dolgozni. Sok a kihívás, de amit reményeink szerint haladéktalanul megteszünk az annak biztosítása, hogy a gyermekek visszatérjenek az iskolába” – mondta Masra újságíróknak N’Djamenában azután, hogy bejelentették az új kormány megalakulását.

Csádi vezetők szerint az új kormány kinevezése az átmenet utolsó szakasza, amelyben helyreállítják az alkotmányos rendet és választásokat írnak ki még az idén.

Idriss Déby Itno csádi elnök 2021-ben történt meggyilkolása után a fia, Mahamat Idriss Déby Itno ragadta meg a hatalmat, és katonai tanács élén kormányozta az országot.

Succes Masra ellenzéki vezető egy megbékélési megállapodás után novemberben tért vissza a száműzetésből. Az Átalakítók nevű párt vezetője volt az egyik leghevesebb ellenzője a két és fél éve hatalmon lévő juntának. A decemberi 17-i népszavazás előtt pár nappal a politikus ennek ellenére arra szólította fel a híveit, hogy támogassák a pénteken kihirdetett új alkotmányt, amely révén lehetővé válik a választások kiírása, míg az ellenzék többi vezetője a referendum bojkottjára vagy az új alkotmány elutasítására szólított fel.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban aláírt és október 31-én bejelentett elvi megállapodásban a csádi kormányzat vállalta, hogy megkönnyíti Succes Masra visszatérését „testi és jogi biztonságban”, garantálva a politikai tevékenység szabad gyakorlását. Az ellenzéki politikus cserébe vállalta, hogy folytatja a párbeszédet a csádi békés politikai megoldás érdekében.

Sok más ellenzéki vezetőhöz hasonlóan Succes Masra a 2022. október 20-i, a junta hatalmon maradása elleni tüntetés után néhány nappal kényszerült emigrációba. A hatóságok szerint a tüntetés napján mintegy ötven ember vesztette életét, az ellenzék és civil szervezetek szerint viszont 100 és 300 között volt az áldozatok száma, szinte mindannyian tüntetők voltak, akiket rendőrök és katonák lövései öltek meg.

(MTI)