Újabb,a kongresszusból kiszavazott republikánus törvényhozókból álló Trump-ellenes csoport alakult

Újabb,a kongresszusból kiszavazott republikánus törvényhozókból álló Trump-ellenes csoport alakult

11:31 Augusztus 25, 2020

Politika 3224 3 хвилини

Újabb Trump-ellenes csoport alakult, ezúttal a kongresszusból kiszavazott, mintegy kéttucatnyi republikánus törvényhozóból; ők hétfőn közös üzenetükben Joe Bident, a demokraták elnökjelöltjét biztosították támogatásukról.

Jeff Flake, volt arizonai szenátor – aki a 2018 őszén rendezett, úgynevezett félidős választásokon veszítette el a kongresszusi bársonyszéket – több közösségi platformon közzétett és az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) is elhangzott videóüzenetben fogalmazta meg a csoport álláspontját. „Muszáj helyette olyasvalakit megválasztanunk, aki véget vet a káosznak és helyrehozza a károkat” – fogalmazott Flake. Kifejtette, hogy ő és a csoport tagjai immár nem elégszenek meg Trump bírálatával, hanem az őszi választásokon szavazni is fognak ellene. „Éppen a konzervativizmusom és az alkotmányba, illetve a hatalmi ágak szétválasztásába vetett hitem miatt, és azért is, mert mélyen aggaszt jelenlegi elnökünk viselkedése, büszkén és teljes szívvel támogatom, hogy Joe Biden legyen az Egyesült Államok következő elnöke” – hangoztatta Jeff Flake.

Flake mellett a Biden elnökségét támogató republikánus ex-politikusok csoportjában van például John Warner volt virginiai szenátor, Gordon Humphrey, New Hampshire ex-szenátora, vagy például Charlie Dent egykori pennsylvaniai képviselő.

A Biden-kampány hétfőn közleményben tette közzé a demokraták elnökjelöltjét támogató volt republikánus politikusok névsorát. „A kongresszus volt tagjai Trump korrupcióját, a demokrácia szétrombolását, az erkölcsi tisztesség égbekiáltó semmibevételét és az ország helyreállításának sürgető szükségességét idézték annak okaként, hogy miért Joe Bident támogatják” – fogalmazott a demokraták közleménye. Majd hangsúlyozta: ezek a politikusok azért is támogatják Bident, mert „tisztában vannak a mostani választások tétjével és Trump elnökként vallott kudarcával”.

Elemzők rámutattak, hogy például Jeff Flake mindig, már 2016-ban is ellenezte Trump elnökségét, és 2018-ban is azért maradt alul pártján belül az előválasztásokon, mert az elnököt bírálta.

A demokraták múlt héten tartott elnökjelölt-állító konvencióján egyébként több, régen prominensnek számító republikánus politikus is részt vett: John Kasich volt ohiói kormányzó, Christine Todd Whitman, New Jersey egykori kormányzója, Meg Whitman, a Hewlett-Packard volt elnök-vezérigazgatója és Susan Molinaro volt képviselő.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei