karpat.in.ua

Moszkva fenyegetheti az EP-választásokat

Miközben Európa a közelgő júniusi parlamenti választásokra készül, a Politico által megszerzett belső felülvizsgálatból kiderül, hogy az Európai Parlament kiberbiztonsági infrastruktúrája „még nem felel meg az iparági szabványoknak”, és nem biztosít védelmet az idegen államok által bevetett hackerek és más fenyegető csoportok jelentette fenyegetettségnek.

A jelentést, amelyet az EP saját informatikai osztálya, a DG ITEC készített az Európai Parlament (MEP) egy képviselőicsoportjának. Jövőre súlyos politikai válság lehet a választásokból, főként ha Oroszország is támadást indít.

A jelentés szerint így kihívásokkal teli lesz az elkövetkező féléves időszak, rámutatva, hogy az uniós intézmények elleni kibertámadások száma egyre nő. A Parlament kiberbiztonsági előkészületeiben részt vevő szakértők és választott képviselők aggódnak, hogy az intézmény kibervédelme gyenge, és hackerek bármikor behatolhatnak a rendszerbe.

A jelentés több, kibertámadásokkal szemben sebezhető területet azonosít, köztük a közvélemény dezinformációs kampányok révén történő befolyásolását, a szavazórendszerek elleni hackertámadásokat, az uniós és nemzeti szintű főbb politikai viták célba vételét, valamint magát a választási éjszakai folyamatot.

 Az incidensek azt mutatják, hogy külföldi államok, különösen Oroszország, fokozott erőfeszítéseket tesznek az európai politika megzavarására. Tavaly a Parlament honlapját „kifinomult” kibertámadás érte, néhány perccel azután, hogy a képviselők megszavazták, hogy Oroszországot a terrorizmus állami támogatójának nyilvánítsák.

A jelentésben kiemelt egyik elsődleges kihívás a Parlamenten belüli decentralizált kiberbiztonsági struktúrák. Az egyes képviselőcsoportok elszigetelt egységként működnek, saját IT-infrastruktúrájukat használják, eltérő védettségi megoldásokkal.

Mivel Európa egyre nagyobb kiberfenyegetettséggel néz szembe, a jelentés hangsúlyozza, hogy az Európai Uniónak sürgősen meg kell erősítenie a biztonsági intézkedéseit a közelgő parlamenti választások integritásának védelme érdekében.

(portfolio.hu)