A szükséges lőszermennyiség kevesebb mint felét rendelte meg az Európai Unió Ukrajnának – Reuters

A szükséges lőszermennyiség kevesebb mint felét rendelte meg az Európai Unió Ukrajnának – Reuters

18:38 December 7, 2023

Politika 875 2 хвилини

Українська

Az Európai Unió országai további 60 000 tüzérségi lövedéket rendeltek meg az uniós program keretében, amelynek célja, hogy jövő év tavaszáig 1 millió darab lőszert szállíthassanak Ukrajnának – közölte az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.

A jelentés szerint ez a rendszer központi eleme volt annak az EU-kezdeményezésnek, amely 155 mm-es tüzérségi lövedékek Ukrajnába szállításának növelésére irányult, és lehetővé teszi az országok számára, hogy a blokk Európai Védelmi Ügynöksége (EDA) által kötött szerződések révén ipari megrendeléseket adjanak le.

A márciusban elindított szélesebb körű kezdeményezés különféle terveket javasolt, amelyek egy éven belül 1 millió darab lövedéket és rakétát biztosítanak Ukrajnának. Ezek a tervek együttesen mintegy 480 000 lőszer beszerzését tették lehetővé, ami az EU szerint kevesebb, mint a fele a tervezettnek.

A megrendelések alacsony szintje miatt aggodalomra ad okot, hogy a jövő heti EU-csúcs nyilatkozattervezete „hangsúlyozza, hogy sürgősen fel kell gyorsítani a rakéták és lőszerek szállítását, elsősorban az egymillió tüzérségi lőszer szállítására irányuló kezdeményezés keretében”.

Az EDA nem határozta meg a legutóbbi EU-megrendelés nagyságát, de névtelen források azt mondták a Reutersnek, hogy a teljes mennyiség mindössze 60 000 darab lőszer.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei