A Legfelső Tanács még a héten elfogadhatja a nemzetiségi kisebbségekről szóló törvény módosításait – Sztefanisina

A Legfelső Tanács még a héten elfogadhatja a nemzetiségi kisebbségekről szóló törvény módosításait – Sztefanisina

11:31 December 5, 2023

Politika 1228 2 хвилини

Українська

A Legfelső Tanács még ezen a héten elfogadhatja a nemzetiségi kisebbségekről szóló törvény módosításait annak érdekében, hogy az megfeleljen az Európai Bizottság által az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdésére vonatkozó kritériumoknak – jelentette ki Olga Sztefanisina európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes, számolt be kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A kiadvány szerint Sztefanisina ezt azután nyilatkozta, hogy Párizsban találkozott Laurence Boon európai ügyekért felelős francia államtitkárral. Mint a kormányfőhelyettes megjegyezte, hogy az ukrán parlamenti képviselők úgy döntöttek, hogy nem halogatják a döntést, hogy ne adjanak lehetőséget a találgatásokra arról, hogy Ukrajna képes-e módosítani a jogszabályait az uniós követelményeknek megfelelően.

„Először is, a nemzeti közösségekkel kommunikáltunk, közel egy év volt a párbeszédre, és megértettük az elvárásaikat, az igényeiket – és ez a törvény kielégíti őket. A bizottság következtetéseit is figyelembe veszi, vagyis megoldást találtunk a legfájóbb kérdésekre” – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: az oktatási jogszabályok változásairól is szó van, amelyek „világosabb megközelítést biztosítanak az oktatási folyamathoz azokban az iskolákban, ahol az oktatás a nemzetiségi kisebbségek nyelvén folyik”.

„Mindazonáltal úgy döntöttünk, hogy további biztosítékokat hozunk létre, amelyek megakadályozzák az orosz narratívák és propaganda beszivárgását. Ezek bizonyos korlátozások az agresszor ország, a megszálló ország államnyelvére vonatkozóan. Ez vörös fonalként megy keresztül a törvénytervezeten” – összegezte Olga Sztefanisina.

(vb/pravda.com.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei