Von der Leyen: az EU 480 000 lövedéket szállított Ukrajnának

Von der Leyen: az EU 480 000 lövedéket szállított Ukrajnának

08:31 December 2, 2023

Politika 770 4 хвилини

Українська

Az Oroszországi Föderáció teljes körű ukrajnai háborújának kezdete óta az Európai Unió 480 000 lőszerrel látta el Kijevet, illetve 5,6 milliárd euró értékben szállított Ukrajnának tankokat, helikoptereket, légvédelmi rendszereket, rakétákat és lőszereket – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az Európai Védelmi Ügynökség éves konferenciáján mondott beszédében, közölte az Ukrinform.

„Az orosz agresszió kezdetét követően… Először mozgósítottuk Európa védelmi iparát, hogy megfeleljen a háborús feltételeknek. Az Európai Védelmi Alap kiegészült a közös beszerzéssel, amely lehetővé tette a lőszergyártást segítő törvény elfogadását. 480 ezer tüzérségi lövedéket szállítottunk vagy illetve egy része még folyamatban van. Jövőre évi 1 millió lövedéket tudunk majd legyártani. Ez még egy éve még elképzelhetetlen volt. Ez pedig már hatalmas előrelépést jelent védelmi együttműködésünkben” – mondta Ursula von der Leyen. Elmondása szerint az európai védelmi iparnak többet kellene termelnie Ukrajna szükségleteinek kielégítésére, de saját védelmi rendszerének elrettentése biztosítása érdekében is.

„Az ukrajnai háború több fegyvert igényel, mint bármely más háború a közelmúltban. Oroszország évente 10 millió lövedéket lő ki. Ukrajna havonta 10 000 drónt használ. Ez azt jelenti, hogy az európai védelmi iparnak is mobilizálni kell a gyártást. A valóság az, hogy nincs elég fegyverünk és lőszerünk, nincsenek nagy raktáraink, és hiány van alkatrészekből. Mert békeidőben azt hittük, nincs rájuk szükségünk. Ezen változtatni kellene” – hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke.

Emlékeztetett arra, hogy idén nyáron a NATO vezetői új akciótervet mutattak be a védelmi ipart illetően, és ebből a szempontból az Európai Uniónak saját védelmi ágazata termelési kapacitásának növelésére kell összpontosítania.

„A termelésben semmilyen „szűk keresztmetszetek” nem akadályozhatnak meg bennünket abban, hogy biztosítsuk Európa biztonságát. Európai eszközökből nincs hiány. Vannak közös érdekű projektek nagy hatótávolságú drónok, tengeri aknák észlelésére és semlegesítésére szolgáló rendszerek gyártására, amelyek például a Fekete-tengeren nagyon fontosak lehetnek. De az együttműködés eszközeiből még nincs elég” – mondta Ursula von der Leyen. Megjegyezte, hogy Ukrajna orosz invázióját követően az EU példátlan lépéseket tett. Most először nyújt katonai segítséget egy háborúban álló országnak, itt, Európában.

„5,6 milliárd euró értékben nyújtottunk Ukrajnának az EU szintjén koordinált támogatást tankok, helikopterek, légvédelmi rendszerek, rakéták és lőszerek szállítására. Korábban is szerveztünk kiképző missziókat, de most először képezünk ki európai országokban háborúban részt vevő hadsereget, a gyakorlatokat a brüsszeli főhadiszállásról irányított Misszió segítségével végezzük” – tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei