Háborúval fenyegette az izraeli államfő a Hamászt

Háborúval fenyegette az izraeli államfő a Hamászt

12:50 Augusztus 19, 2020

Politika 6898 3 хвилини

Українська

Háborúval fenyegette az izraeli államfő a Gázai övezetet ellenőrzése alatt tartó Hamászt kedden, az innen indított, gyújtószerkezetekkel megrakott léggömbök újbóli felbukkanása miatt, amelyek több dél-izraeli településen is tüzet okoztak.

„Ha háborút akarnak, megkaphatják. A Hamásznak tudnia kell, hogy ez nem játék” – jelentette ki Reuven Rivlin a Gázai övezettel szomszédos izraeli területen tett látogatása során, és egyúttal köszönetet mondott a helyi tűzoltóknak a sikeres munkájukért. A gyújtószerkezetek felbocsátása augusztusban kezdődött újra. Az eszközök becsapódásakor általában tűz keletkezik mezőgazdasági területeken, elpusztítva a termést. Megtorlásul Izrael határozatlan időre lezárta a gázai áruforgalmi átkelőhelyet Kerem Salomnál, az izraeli hadsereg (IDF) pedig múlt héten támadást intézett a Hamász állásai, katonai létesítményei és megfigyelő pontjai ellen.

Eközben Gázából azt közölték, hogy kedden leállt az övezet egyetlen erőműve, miután Izrael leállította az üzemanyag-szállítást. A mintegy kétmilliós Gázának körülbelül napi 500 megawatt áramra lenne szüksége, de egy ideje már csak 200 megawatthoz tudott hozzájutni, ebből 120 Izraelből, 30 Egyiptomból érkezik, csak a maradékot nyerte a most leállt erőműből.

A Gázai övezetben gyakori az áramhiány és az áramkimaradás, Izrael korábban már többször korlátozta az erőmű üzemanyag-ellátmányát, válaszul az innen indított támadásokra.

Izrael az 1967-es hatnapos háborút követően foglalta el Egyiptomtól a Gázai övezetet, de 2005-ben kivonult onnan, a terület határait azonban azóta is szigorúan ellenőrzi. Az utolsó nagyobb konfliktus a térséget irányító Hamásszal 2014-ben volt. Az azt követően egyiptomi közvetítéssel létrejött tűzszüneti megállapodás ellenére az erőszak időnként fellángol Izrael és a Hamász között.

Forrás: Magyar Nemzet

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei