Pistorius: Németország megduplázza az Ukrajnának jövőre szánt katonai segélyt

Pistorius: Németország megduplázza az Ukrajnának jövőre szánt katonai segélyt

13:09 November 13, 2023

Politika 835 2 хвилини

Українська

Németország megduplázza az Ukrajnának a jövő évre szánt katonai segély eddig tervezett összegét, így a támogatás eléri majd a 8 milliárd eurót – jelentette be a német védelmi miniszter vasárnap este, megerősítve az erről megjelent sajtóhíreket.

Boris Pistorius az ARD közszolgálati televíziónak nyilatkozva azt mondta: „Ez egy erős jelzés Ukrajnának, hogy nem hagyjuk cserben”. Fontos jelzés egy olyan pillanatban, amikor Ukrajnának folytatnia kell a harcot, miközben a nemzetközi figyelem egy része Izraelre és Gázára összpontosul – tette hozzá. „A katonai segélyek emelése egyben válasz „az idei tapasztalatokra, amelyek azt mutatták, hogy a tervezett összegek gyorsan elfogytak“.

A német kormány eredetileg négymilliárd eurós segélyt irányzott elő 2024-re, elsősorban katonai felszerelésekre. Olaf Scholz kancellár kormánykoalíciójának pártjai azonban most megállapodtak, hogy ezt az összeget megduplázzák. A döntés csütörtökön, a képviselőház bizottságának szavazása során válik hivatalossá.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei