A szétesés szélén áll Mianmar?

A szétesés szélén áll Mianmar?

20:41 November 9, 2023

Politika 1673 4 хвилини

Українська

Mjint Szve, a katonai irányítás alatt álló Mianmar elnöke szerint az ország a szétesés szélén áll a Kínával határos régiókban tapasztalható erőszak nem megfelelő kezelése és a széthúzás miatt.

A hatalomátvétel és a katonai diktatúra ellen harcolók, valamint az önrendelkezésért küzdő etnikai kisebbségek fegyveres ellenállást tanúsítanak a katonasággal szemben az ország északi, keleti és délkeleti részein. Ez az utóbbi idők legnagyobb kihívása, amellyel Mianmarnak meg kell küzdenie, mióta 2021-ben a hadsereg puccsal átvette a hatalmat.

„Ha a kormány nem tudja hatékonyan kezelni a határvidéki incidenseket, az ország több részre fog szakadni” – mondta Mjint Szve a nemzeti védelmi tanács ülésén.

A hadsereg az utóbbi napokban helyi gerillacsoportok szövetségeivel szemben elvesztette irányítását a kínai határ környékén fekvő egyes kereskedővárosok fölött.

„Óvatosan kell kezelnünk az ügyet. Mivel az ország számára fontos időszak a mostani, ezért az egész népnek támogatnia kell a hadsereget” – mondta az elnök.

A katonaság évtizedek óta ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy ez az egyetlen intézmény, amely képes egyben tartani a sokszínű, korábbi brit gyarmatot, és ezt érvként is használja annak igazolására, hogy miért ragaszkodik a hatalomhoz és nyomja el a másként gondolkodókat.

Mianmarban káosz uralkodik a 2021-es puccs óta, amikor a katonaság pár órával a parlament alakuló ülése előtt erőszakkal átvette a hatalmat, és őrizetbe vette az országot de facto miniszterelnökként irányító Aung Szan Szú Kjít és Mianmar többi vezetőjét, arra hivatkozva, hogy a civil kormányzat nem vette figyelembe a választásokkal kapcsolatos panaszait.

A voksolást toronymagasan Aung Szan Szú Kji pártja nyerte meg.

Kína arról számolt be a héten, hogy kínai állampolgárok is áldozatul estek az összecsapásokban a határ kínai oldalán. Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön arra szólította föl a helyieket, hogy maradjanak távol az olyan területektől, ahol erőszakos konfliktusok vannak, és ne utazzanak Mianmarba.

„A kínai állampolgároknak, akik a konfliktusövezetben tartózkodnak, fokozottan figyelemmel kell kísérniük a helyzet fejlődését, illetve vagy biztonságos helyre kell menniük, vagy vissza kell térniük Kínába” – közölte a kínai külügyminisztérium.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei