karpat.in.ua

Nemzetközi találkozót tartanak a gázai helyzetről Isztambulban

A Gázai övezetben kialakult helyzetről tartanak nemzetközi találkozót jövő szerdán Isztambulban – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török államfő az üzbég fővárosban, Taskentben.

A politikus a Gazdasági Együttműködés Szervezete (ECO) csütörtöki csúcstalálkozóján vesz részt. Erdogan hangoztatta, hogy Törökország folytatja diplomáciai erőfeszítéseit a válság megoldására. Felszólalásában gyengeséggel vádolta meg a nyugati országokat a gázai polgári halálesetekkel szemben, és felszólította a muszlim nemzeteket, hogy mutassanak egységet Izrael fellépése ellen.

Szerinte a nyugati nemzetek és szervezetek távolságtartással figyelik ezeket az „izraeli mészárlásokat”, de „túl gyengék ahhoz, hogy akár tűzszünetre szólítsanak fel, nemhogy bírálják a gyerekgyilkosokat”. Hozzátette: „ha mi, a Gazdasági Együttműködési Szervezet mint muzulmánok ma nem emeljük fel a hangunkat… akkor mégis mikor?”.

 A török államfő szerint az isztambuli találkozót felesége, Emine Erdogan védnöksége alatt rendezik meg.

Reményét fejezte ki, hogy a török nagyvárosban állam- és kormányfők feleségeinek részvételével tartandó találkozóval erős szolidaritást mutatnak majd „gázai testvéreikkel”.

Október 28-án Isztambulban többezres tüntetést tartottak Palesztina támogatására. Ezen Erdogan elmondta: Törökország azt kívánja elérni, hogy Izraelt nyilvánítsák háborús bűnösnek a Gázai övezetben végrehajtott akciói miatt.

A Gazdasági Együttműködés Szervezetének tagja Afganisztán, Azerbajdzsán, Irán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Pakisztán, Tádzsikisztán, Törökország, Türkmenisztán és Üzbegisztán.

(hirado.hu)