Médiajelentések: Észak-Korea bezáratja nagykövetségei 25%-át

Médiajelentések: Észak-Korea bezáratja nagykövetségei 25%-át

11:06 November 4, 2023

Politika 861 2 хвилини

Українська

Észak-Korea pénteken megerősítette, hogy bezár néhány nagykövetséget annak érdekében, hogy „hatékonyan átrendezze diplomáciai kapacitását”.

Médiajelentések és elemzők szerint Észak-Korea akár tucatnyi nagykövetség bezárására készülhet, köztük Spanyolországban, Hongkongban és Afrika különböző országaiban, ami a világszerte működő képviseletei közel 25 százalékának bezárását jelentheti.

Az észak-koreai külügyminisztérium szóvivője a minisztérium honlapján közzétett kommentárokban megerősítette, hogy néhány képviseletet bezárnak, ugyanakkor hozzátette, hogy újakat nyitnak.

Dél-Korea szerint a bezárások azt jelzik, hogy Észak-Korea küszködik a szankciók terhei alatt.

„A változó globális környezettel és a nemzeti külpolitikával összhangban diplomáciai képviseletek kivonására és létrehozására irányuló műveleteket hajtunk végre – mondta a szóvivő, ezt normális tevékenységnek nevezve, anélkül, hogy részleteket közölt volna.

A nukleáris és rakétaprogramja miatt kiterjedt szankciókkal sújtott Észak-Koreának sikerült üzleti kapcsolatokat és baráti diplomáciai kapcsolatokat fenntartania a hidegháborús időkből származó, egyre fogyatkozó számú barátjával.

A dél-koreai egyesítési minisztérium, amely az észak-koreai kapcsolatokat kezeli, a héten azt közölte, Észak-Korea néhány diplomáciai képviseletének bezárása annak a jele, hogy Phenjan a nemzetközi szankciók miatt nehezen tud pénzhez jutni a tengerentúlon

 (MTI/Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei