Duda: Ukrajnának észben kell tartania, hogy támogatást kap Lengyelországtól

Duda: Ukrajnának észben kell tartania, hogy támogatást kap Lengyelországtól

15:44 Szeptember 20, 2023

Politika 414 2 хвилини

Ukrajnának a gabonaexportot érintő döntéseknél észben kell tartania, hogy támogatást kap Lengyelországtól – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök újságíróknak nyilatkozva New Yorkban az ENSZ-közgyűlés kedden megnyitott 78. ülésszakán mondott beszédét követően.

„Jó volna, ha Ukrajna észben tartaná, hogy segítséget kap tőlünk, és azt is, hogy tranzitország is vagyunk számára” – húzta alá a lengyel államfő.

„Lengyelország nem zárta le határait az ukrajnai gabona előtt, végrehajtja a szállítmányozási folyosókra vonatkozó megállapodását Ukrajnával. Köszönhetően ezeknek a Lengyelországon keresztül futó folyosóknak, most kétszer annyi gabona halad át, mint februárban vagy márciusban” – mondta Duda, hozzátéve, hogy Varsó ezzel  előnyös helyzetet teremtett Ukrajna számára.

Felidézte, hogy áprilisban, amikor bevezették az embargót, az országon 260 ezer tonna ukrán gabona haladt keresztül, ami kétszerese a februári, illetve márciusi mennyiségeknek, amikor még szabad volt a behozatal.

 „Nyilvánvaló, hogy megvédjük mezőgazdasági termelőinket. Persze egyszerűbb Lengyelországban eladni a gabonát, mert ez a legközelebbi piac, ez olcsóbb, nem kell messzire szállítani. De a gond abban áll, hogy nekünk is vannak érdekeink. Szeretnénk segíteni Ukrajnának, és már régóta támogatjuk, és tesszük mindezt nagy áldozatkészséggel. Továbbra is szeretnénk segíteni, amennyire ezt megtehetjük” – emelte ki a lengyel elnök.

„Ha Ukrajna bíróságon emel panaszt ellenünk, akkor  bíróság előtt fogjuk tisztázni ezt a helyzetet” – tette hozzá Duda.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei