Megérkeztek Ukrajnába az első Leopard 1-es harckocsik Dániából

Megérkeztek Ukrajnába az első Leopard 1-es harckocsik Dániából

13:24 Szeptember 9, 2023

Politika 808 4 хвилини

Megérkeztek Ukrajnába az első Leopard 1A5-ös típusú harckocsik Dániából – közölte pénteken a dán védelmi minisztérium.

„Tíz Leopard 1-es páncélos már Ukrajna területen van, és még több is jön. Most már fel tudják őket használni az offenzívában, amelyet az ukránok még csak most kezdenek. A tavasszal megkezdett munka nem szakad meg. A kiképzés Németországban zajlik, ahol dán oktatók német katonák segítségével felkészítik a legénységeket, és átadják a tankokat Ukrajnának”– ismertette a tárca közleményében.

Korábban Dánia, Hollandia és Németország megállapodott abban, hogy Leopard 1A5-ös tankokat bocsájt a kijevi vezetés rendelkezésére és kiképzést nyújt ukrán legénységek számára az Európai Unió Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtási missziója (EUMAM Ukrajna) keretében.

 Koppenhága a 2005-ig szolgálatban volt páncélosait adja át németországi karbantartást követően Ukrajnának.

A dán védelmi tárca közölte azt is, hogy a királyság múzeumai hat harckocsit ideiglenesen átengedtek kiképzési célokra az ukrán hadseregnek, amely a június 4-én indult ellenoffenzívája során már bevetette a német gyártmányú típust a csatatéren.

 Mindeközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nehezményezte, hogy Ukrajna egyre nehezebben és lassabban jut fegyverekhez, illetve lassan halad a további szankciók kieszközlésével Oroszországgal szemben.

Az ukrán államfő egy kijevi konferencián arról beszélt, hogy a három hónapja tartó ukrán ellenoffenzíva gyorsabban érne el eredményeket az ország déli és keleti felében, ha a hadserege még erősebb fegyverekhez jutna.

„ A háború kezd lelassulni. Ez így van, és mi elismerjük ezt. Minden folyamat kezd nehezebbé és lassúbbá válni, a szankcióktól kezdve a fegyverszállítmányokig” – jelentette ki Zelenszkij a rendezvényen.

 Hangsúlyozta: Ukrajnának több és korszerűbb nyugati fegyverzetre van szüksége, egyebek között harci repülőkre.

„Ha nem vagyunk jelen az égen, de Oroszország igen, akkor ők az égből fognak megállítani minket. Megállítják az ellenoffenzívánkat” – tette hozzá.

Zelenszkij esti videóüzenetében is szövetségesei szemére vetette, hogy lazítottak az Oroszországgal szembeni szankciós nyomáson, s további büntetőintézkedéseket sürgetett.

„Jelenleg túl nagy szünetet látunk partnereink részéről, ami a szankciókat illeti. És nagyon aktív orosz próbálkozásokat ezek kijátszására” – mondta. Hozzáfűzte: Ukrajna prioritásai közé tartozik, hogy szankciókat érjen el az orosz energetikai szektorral szemben, elérje, hogy megállítsák az elektronikai eszközök Oroszországba áramlását, illetve tovább korlátozzák az orosz pénzügyi szektort.

„A világ szankciós offenzívájának újra kell indulnia” – szögezte le Zelenszkij.

Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő nem sokkal korábban Facebook-oldalán közölte, hogy Kijev elutasítja a Moszkva elleni szankciók enyhítését az ENSZ fekete-tengeri gabonaegyezmény visszaállítására irányuló erőfeszítései keretében.

„Az Oroszország elleni szankciós rezsim enyhítése a gabonaegyezmény újraindításáért cserébe az orosz élelmiszer-zsarolás győzelmét jelentené és meghívót Moszkva számára újabb zsarolási hullámokra” – tette hozzá.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei