![Umerov védelmi miniszterségének első napján több intézkedést jelentett be](https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/umerov.jpg)
Umerov védelmi miniszterségének első napján több intézkedést jelentett be
A Védelmi Minisztérium a közeljövőben bevezeti az elektronikus katonakönyvet, elindítja a sorkatonák egységes nyilvántartását, és a katonaorvosi bizottságok tevékenységét is elektronikus formába vezeti át – jelentette be Rusztem Umerov védelmi miniszter a Legfelső Tanácsban elmondott székfoglaló beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
![](https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/umerov.jpg)
A jelentés szerint Umerov hangsúlyozta, hogy a katonaorvosi bizottságoknak a mai értelemben a múltnak kell maradniuk. Hozzátette, hogy „a feladat: minden folyamat digitalizálása, a hadkötelesek egységes nyilvántartásának elindítása, amely minden korrupciós kockázatot kiküszöböl. Digitalizálás. Mindent, ami digitalizálható, digitalizálni kell.”
„Az ukrán katonákkal kapcsolatos minden információnak digitális formában kell lennie: elektronikus katonakönyv, a katonaorvosi bizottságok és a kórházak digitalizálása, elektronikus napló, katonai jelentések” – emelte ki Rusztem Umerov.
(vb/rbc.ua)
![subscribe](/images/train.jpg)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás