Menesztette a kormány a katasztrófavédelem vezetőjét

Menesztette a kormány a katasztrófavédelem vezetőjét

18:34 Augusztus 25, 2023

Politika 997 2 хвилини

Українська

Menesztette az ukrán kormány Szerhij Krukot az állami katasztrófavédelmi szolgálat vezetői posztjáról egy belső ellenőrzést követően – közölte Ihor Klimenko belügyminiszter pénteken a Telegramon.

A tárcavezető hozzátette, hogy a katasztrófavédelem vezetésével Kruk eddigi helyettesét, Volodimir Demcsukot bízták meg. Elmondta még, hogy a szolgálatnál elvégzett belső ellenőrzés eredményei alapján további személyi döntések várhatók. Kiemelte, hogy a katasztrófavédelmi szolgálat a megszokott módon működik.

Augusztus elején az ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR) azzal gyanúsította meg a szolgálat több tisztségviselőjét, hogy hivatali mulasztásuk hozzájárult ahhoz, hogy januárban repülőszerencsétlenségben életét vesztette Denisz Monasztirszkij akkori belügyminiszter és a rendőrség több vezetője – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A kormány 2022. február 16-án nevezte ki Szerhij Krukot az állami katasztrófavédelmi szolgálat élére. Ezután azonban kiderült, hogy anyósa, Tamara Kricko három lakás tulajdonosa lett a nyugat-ukrajnai Rivnében, és elrendelte egy drága nyaralóház építését is.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei