karpat.in.ua

A nemzetközi szervezetek és a nyugati országok is elítélték a Navalnij elleni újabb büntetést

Több nemzetközi szervezet és nyugati ország is bírálta pénteken, hogy szélsőségesség vádjával tizenkilenc évi fegyházbüntetésre ítélték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust.

Az Európai Unió elfogadhatatlannak és politikailag motiváltnak nevezte az ítéletet, és ismételten a haladéktalan és feltétel nélküli szabadon bocsátását követelte.

A meghamisított per után kimondott önkényes ítélet arra válasz, hogy volt bátorsága bírálni a Kreml rendszerét – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az X-en (vagyis a korábbi Twitteren). Josep Borrell, az unió külpolitikai főképviselője közleményében leszögezte: „Az EU a leghatározottabban […] elítéli a letartóztatását, az ellene lefolytatott pert és politikailag motivált elítélését.”

Az ENSZ is az ellenzéki politikus azonnali szabadlábra helyezését követelte. Ez az ítélet „újabb aggodalmakat ébreszt az oroszországi igazságügyi zaklatást és a bíróságok politikai célok szolgálatába állítását illetően” – hangsúlyozta közleményében Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

A francia külügyminisztérium szóvivője közleményben hangsúlyozta: Franciaország a leghatározottabban elítéli a verdiktet, és felszólítja az orosz hatóságokat, hogy mihamarabb bocsássák szabadon Alekszej Navalnijt és a többi politikai foglyot.

Annalena Baerbock német külügyminiszter szerint a Navalnij elleni ítélet nyilvánvaló igazságtalanság.

Vlagyimir Putyin semmitől sem fél jobban, mint azoktól, akik ellenzik a háborút, a korrupciót, és még ha egy börtöncellából is, de a demokráciát védelmezik. Nem fogja elhallgattatni a bíráló hangokat – írta a miniszter szintén az X-en. Emellett a brit és az amerikai külügyminisztérium is elítélte a döntést.

(MTI)