Az ENSZ-nek kell fellépnie a közel-keleti helyzet megoldása érdekében

Az ENSZ-nek kell fellépnie a közel-keleti helyzet megoldása érdekében

17:14 Január 9, 2020

Politika 2483 3 хвилини

Az ENSZ-nek fel kell lépnie a közel-keleti feszültség csillapítása érdekében, hozzá kell járulnia az iráni–amerikai konfliktus mielőbbi megnyugtató rendezéséhez – jelentette ki Szijjártó Péter Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere csütörtökön New Yorkban, a világszervezet fennállásának 75. évfordulója alkalmából rendezett nyílt vitán.

Felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy Magyarországot egyértelműen aggodalommal töltik el a térségbeli fejlemények, az ország abban érdekelt, hogy ne eszkalálódjon a régiót terhelő konfliktus.

Leszögezte: a magyar kormány azt várja el az ENSZ-től, mint a béke és a biztonság globális garantálásért felelős legnagyobb nemzetközi szervezettől, hogy „végre ne a migráció fogadatlan prókátoraként lépjen fel, hanem azzal foglalkozzon, ami valóban a dolga, és az alapokmányban rögzített elveknek megfelelően nyújtson segítséget abban, hogy a feszültség ne váljon súlyosabbá”.

A tárcavezető szerint három fő szempontot kell figyelembe venni. Először is azt, hogy a Közel-Kelet és Európa biztonsága szorosan összefügg egymással, bizonyos kedvezőtlen fejlemények a migrációs nyomás erősödését eredményezhetik, márpedig ezt el kellene kerülni. Emellett rendkívül fontos a terrorizmus elleni globális küzdelem folytatása, illetve a nukleáris fegyverek terjedésének megelőzése is.

Szijjártó Péter később Pham Binh Minh vietnami és Urmas Reinsalu észt külügyminiszterrel, illetve Vlagyimir Voronkov főtitkár-helyettessel is kétoldalú megbeszélést fog folytatni. Jelenleg Vietnam adja az ENSZ Biztonsági Tanácsának soros elnökségét, Észtország pedig a jövő év közepéig tagja a testületnek.

(híradó.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei