karpat.in.ua

Bolsonarót nyolc évre eltiltották a politizálástól

Jair Bolsonaro visszaélt a hatalmával a tavalyi elnökválasztás előtt, ezért a brazil legfelsőbb választási bíróság 8 évig eltiltotta őt attól, hogy bármilyen választáson elindulhasson – írja a BBC.

Az eljárás Bolsonaro egyik tavaly nyári elnöki beszédére koncentrált, amelyben a politikus valótlanul állította azt, hogy a Brazíliában használt elektronikus szavazógépek sebezhetőek a hackerekkel és a csalással szemben.

A vád szerint az egykori brazil elnök ezzel pedig aláásta Brazília demokratikus működését. Bolsonaro ügyvédei azzal érveltek a bíróságon, hogy a később megbukott elnök kijelentései nem befolyásolták a választási eredményt.

Bolsonaro ügyvédei várhatóan fellebbeznek az ítélet ellen. Azonban, ha a most megszületett döntést helyben hagynák, akkor Bolsonaro biztosan nem indulhatna el sem a 2024-ben, sem a 2028-ban esedékes önkormányzati választásokon, illetve nem lehetne jelölt a 2026-os elnökválasztáson, 2030-ban ugyanakkor újra indulhatna ezért a pozícióért.

Ahogy arról a hvg.hu is beszámolt, Bolsonaro a legutóbbi elnökválasztáson kikapott, de nem igazán akarta elismerni az ellenfele, Lula győzelmét. A hívei csalással vádolták az új elnököt, megrohamozták a törvényhozás épületét, és átállásra szólították fel a hadsereget.

(portfolio.hu)