Dánia 174 millió eurós segélyt nyújt Ukrajnának védelmi célokra

Dánia 174 millió eurós segélyt nyújt Ukrajnának védelmi célokra

14:25 Július 1, 2023

Politika 864 2 хвилини

Українська

Dánia újabb, 174 millió euró értékű segélyt nyújt Ukrajnának, hozzájárulva az Oroszország indította háborúval kapcsolatos kiadások fedezéséhez – jelentette be pénteken Troels Lund Poulsen dán ügyvezető védelmi miniszter.

A felszabadított pénzösszeget az ukrán kérésnek és szükségletnek megfelelően főként légvédelmi eszközök, lőszer és járművek beszerzésre fordítja majd az ukrán fél – írta közleményében Troels Lund Poulsen, hozzátéve, hogy a keretből 40 millió eurót arra a közös európai uniós programra fordítanak, amelyből tüzérségi lőszert vásárolnak Kijev számára.

Dánia márciusban hozta létre azt a pénzalapot, amelyből segíteni kívánja az ukrán hadsereget; az alapból egymilliárd eurót már felosztottak az idén tervezett támogatások között, a jövő évi programokra pedig további 1,4 milliárd eurónyi összeget különítettek el.

A dán kormány azt is jelezte: tervei szerint ezen kiadások is hozzájárulnak ahhoz, hogy 2030-ra teljesíteni tudja azt a NATO-elvárást, amely szerint éves hazai össztermékének két százalékát védelmi célokra költi.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei