karpat.in.ua

Litvánia ellenőrizni fogja Fehéroroszország részvételét az ukrán gyermekek illegális elszállításában

A litván külügyminisztérium vezetője levelet küldött Nida Grunskiene-nek, az  ország főügyészének, amelyben átadta neki Szvetlana Tyihanovszkaja, a fehérorosz ellenzék vezetőjének, az ukrán gyerekek Fehéroroszország területére való illegális elszállításával, illetve a belarusz hatóságok képviselőinek valószínűsíthető részvételével kapcsolatos információit – jelentette be a litván külügyminisztérium hivatalos honlapján, számolt be a Jevropejszka Pravda.

„A civilek törvénytelen deportálása vagy elszállítása emberiesség elleni és háborús bűnöknek minősülő cselekmények, és a Litván Köztársaság büntetőtörvénykönyve, valamint a nemzetközi jog szerint is büntetés jár érte” – írta a levélében Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter.

Kiemelte, hogy az ukrajnai háborús bűnök kivizsgálásakor fontos a büntetlenség kizárása, ezért nemcsak Oroszország, hanem cinkosai, a fehérorosz hatóságok képviselői, köztük a legmagasabb tisztségviselők lehetséges közreműködését is fel kell mérni.

A miniszter felkérte Litvánia főügyészét, értékelje, hogy az adott információk alapjai lehetnek-e a már folyamatban lévő nyomozások körének bővítésére, illetve újabb előzetes vizsgálatok indítására gyermekek elválasztása, civilek deportálása vagy elszállítása, testi sértés, kínzás vagy más embertelen bánásmód ügyében.

A levélhez csatolt dokumentumokból kiderül, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújának kezdete után több mint 2000, többségében árva ukrán gyermeket szállítottak el illegálisan Ukrajna ideiglenesen megszállt területeiről fehéroroszországi táborokba, valószínűleg a fehérorosz rezsim megbízásából vagy annak jóváhagyásával.

A Litván Köztársaság Legfőbb Ügyészsége Oroszország Ukrajna elleni teljes körű háborúja kezdetét követően bejelentette, hogy megkezdődött a nemzetközi jog által tiltott személyekkel való bánásmód, valamint az agresszió és tiltott katonai akciók miatt indított előzetes vizsgálat.