karpat.in.ua

Nem tervezi meghívni Ukrajnát India a G20-ak csúcstalálkozójára

India nem tervezi meghívni Ukrajnát a világ legfejlettebb államait tömörítő G20-csoport szeptemberi csúcstalálkozójára – közölte csütörtökön Subramaniam Dzsaisankar indiai külügyminiszter.

A G20-országok kétnapos csúcstalálkozóját szeptember 9. és 10. között rendezik meg India fővárosában, Újdelhiben, melyen a világ legfejlettebb államainak vezetői vesznek részt. Subramaniam Dzsaisankar az eseménnyel kapcsolatban kiemelte, a G20-ak találkozóján az India által meghívott szervezeteknek és tagországoknak kell részt venniük, mely irányvonalat az ország már akkor tisztázott, amikor a G20-elnökséget átvette.

Ukrajna – Oroszországgal ellentétben – nem tagja a G20-csoportnak – mutatott rá az Associated Press News hírportál.

India saját érdekeit tartja szem előtt

India saját érdekeit szem előtt tartva, továbbra is stabil kapcsolatot ápol Moszkvával, sőt mi több, a Nyugat által bevezetett háborús szankciókból is kiválóan profitált.

Újdelhi ugyanis nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókat alkalmazó közösséghez, Moszkva katonai invázióját sem ítélte el, ezzel szemben viszont az orosz nyersolaj fő importőre lett, miközben a két fél tárgyalóasztalhoz ültetésének fontosságát hangoztatta.

Kétségtelen, hogy India az elmúlt húsz évben elmélyítette kapcsolatait az Amerikai Egyesült Államokkal és más nyugati államokkal egyaránt, ugyanakkor szoros kapcsolatot ápol Oroszországgal is. Annak ellenére, hogy a Nyugat azt szeretné elérni, hogy India csökkentse az orosz importtól való kitettségét, Újdelhi továbbra is kitart a szoros gazdasági együttműködés mellett Moszkvával.

A csúcstalálkozón várhatóan az orosz–ukrán háborúról, a globális élelmiszer- és üzemanyag-ellátás problémáiról is szó eshet – tette hozzá a hírportál.

(hirado.hu)