Magyar Levente: Magyarország igyekszik megadni mindazt a segítséget, amire az ukrán népnek szüksége van (videó)

Magyar Levente: Magyarország igyekszik megadni mindazt a segítséget, amire az ukrán népnek szüksége van (videó)

20:15 Június 8, 2023

Politika 2376 3 хвилини

Az elmúlt hónapokban Kárpátalja mellett Ukrajna távolabbi vidékein is fokozta a segítségnyújtását Magyarország. – erről beszélt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hivatalos ukrajnai látogatásának első állomásán Tiszasalamonban. A politikus a helyszínen átadta azt a 34 darab autóbuszt, amit a Volánbusz Zrt. ajánlott fel Ukrajnának humanitárius célból. Magyar Levente stábunknak elmondta: az eredeti terveket felülírta a Kahovkai vízerőművet ért katasztrófa, így most több jármű is a herszoni régióba kerül, ahol most a leginkább szükség van rá. Mint fogalmazott: a katasztrófa sújtotta területen már jelen van a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet is. Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója beszédében elmondta, hogy a cégcsoportjuk a háború kezdete óta azon dolgozik, hogy segítséget nyújtson a háború sújtotta Ukrajnának és a bajba került ukrán állampolgároknak. Hozzátette: eddig 920 ezer szolidaritási vonatjegyet állítottak ki a menekültek számára. „Az államtitkár mindig állja a szavát, hiszen legutóbbi találkozásunk alkalmával azt ígérte, hogy számunkra nagyon fontos segítséggel tér vissza” – mondta el Viktor Mikita, Kárpátalja katonai kormányzója, aki megköszönte Magyar Leventének Magyarország Ukrajnának nyújtott aktív támogatását. A kormányzó megerősítette: a most átadott autóbuszok első sorban a visszafoglalt területekre és a katasztrófa sújtotta herszoni régióba kerülnek, hiszen ott van a legnagyobb szükség rájuk. Magyar Levente kárpátaljai látogatása során a „ZeroHulladék: Elmélet és gyakorlat mindenki számára a határon átnyúló régióban” című konferencián is részt vett, amiről hamarosan a TV21 Ungvár híradója is beszámol.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei