karpat.in.ua

Puccskísérlet Kirgizisztán kormánya ellen

Több mint harminc embert vettek őrizetbe hétfőn Kirgizisztánban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy puccs elkövetésére készültek. Mindannyian beismerő vallomást tettek.

A csoport tagjai titkos előkészületeket tettek arra, hogy lázadást szervezzenek az országban. A céljuk az volt, hogy erővel átvegyék a hatalmat – írta keddi közleményében a kirgiz nemzetbiztonsági bizottság (GKNB).

A kirgiz hírszerzés szerint az puccsra készülő, több mint száz tagú csoport irányítója a Népi Tanács (Eldik Kenech) nevű párt vezetője volt, akit vád alá is helyeztek.

„ A pártelnök titkos tanácskozásokat szervezett, ahol az erőszakos hatalomátvétel terveit beszélték meg” – közölte a GKNB. Hozzátették, hogy a társaság külföldről kapott volna pénzügyi támogatást.

Nagy a belső feszültség az országban
A volt szovjet tagköztársaságot több belpolitikai válság is megrázta a Szovjetunió összeomlása óta. 2005-ben és 2010-ben fegyveres lázadás is kirobbant.

Május végén Adahan Madumarov ellenzéki vezető, egykori elnökjelölt ellen eljárás indult „lázadás, erőszakos hatalomátvétel és hatalommal való visszaélés” címén. Madumarov rendszeresen bírálta a szomszédos Üzbegisztánnal kötött megállapodást, amely szerinte veszélybe sodorja a szárazság sújtotta ország vízkészletének felhasználását.

Mint írtunk róla, Kirgizisztán államfője, Szadir Zsaparov februárban Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt a Karmelita kolostorban. A megbeszélésen arra a konszenzusra jutott a két politikai vezető, hogy Magyarország és Kirgizisztán közötti jó politikai kapcsolat egyre erősebb gazdasági, kereskedelmi összeköttetéseket eredményez.

Forrás